- De úgy félek. – mondtam már sokadszorra az autóba, amikor reggel a szüleihez hajtottunk Sopronba.
- Kicsim, mondtam már, hogy nincs mitől tartanod. – sóhajtott fel. Szerintem már az agyára mentem a folytonos nyavalygásommal. – Komolyan, úgy viselkedsz, mintha most mennénk először a szüleimhez.- Jó, hát majdnem ugyanolyan, hiszen már vagy 8 hónapja nem is láttam őket és most pedig bejelentjük, hogy terhes vagyok.
- Viki. Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Anyu örülni fog, Gabeszt nem fogja különösképpen érdekelni, Zsófi majd oda meg vissza lesz, apu meg majd gratulál és ennyi. Elhiszed nekem, hogy így lesz? Ismerem már a szüleimet. – próbált megnyugtatni, és kicsit sikerült is neki.
- Hát remélem. - adtam meg magam. Az út további részében már inkább csendben voltam, és bámultam ki az ablakon. Néztem az elsuhanó fákat, de amikor megláttam a Sopron feliratú táblát, görcsbe rándult a gyomrom, amikor pedig a házuk elé értünk, azt hittem, hogy azonnal kidobom a taccsot. Kiszálltunk az autóból, és befelé vettük az irányt, én szorosan Krisztián mellett, görcsösen szorítva a kezét. Amikor bementünk, először levettük a cipőinket, és aztán mentünk csak be a konyhába, ahol Erika épp főzött valamit.
- Anyu, szia. – köszönt neki, mire ő hirtelen hátrafordult, majd oda jött hozzánk.
- Oh, sziasztok. Nem is hallottam, hogy megjöttetek. – mosolygott, aztán megölelte Krisztiánt. – Viki, örülök, hogy látlak. – fordult hozzám, aztán engem is megölelt. Bevallom kicsit megnyugodtam, sőt.
- Én is örülök, hogy itt lehetek. – mondtam neki már én is mosolyogva, miután elengedett.
- A többiek? – szólt közbe Krisztián.
- Apád dolgozik, Zsófi egy barátnőjénél aludt, szerintem nemsokára itt lesz, Gábor pedig azt hiszem a szobájába.
- Megyek, köszönök neki. – fordult felém, én pedig kétségbeesett pillantásokat küldtem felé, hogy ne hagyjon itt egyedül, de ő csak adott egy puszit, és elment.
- Ülj le. - mutatott egy székre Erika, majd ő folytatta azt, amiben megzavartuk. - Kérsz valamit? Kávét?
- Nem, köszi. – ráztam meg a fejem, és leültem.
- Mi van veled? Hogy vagy? Elég régen találkoztunk már. – nézett rám kedvesen.
- Oh, köszönöm szépen jól. Tényleg régen találkoztunk. Őszintén szólva nem gondoltam, hogy valaha fogok még ide jönni. – néztem szét, mintha most lennék itt először. Szinte semmi sem változott, csak a falak át voltak festve.
- Én sem. – értett velem egyet, majd leült mellém. – Bevallom, hogy az elején nagyon haragudtam rád, amiért elmentél, de én örülök, hogy újra együtt vagytok. Krisztián szeret téged, és igazán boldog melletted.
Nagyon jól estek a szavai, tényleg, örültem, hogy tőle is hallom azt, hogy nem haragszik rám. Most már éreztem, hogy teljesen felszabadulok, és nem feszengek tovább.
- Köszönöm. Ez sokat jelen nekem. Én nem akartam őt bántani, de így sikerült. Önző húzás volt tőlem, hogy ott hagytam.
- Most már mindegy. A lényeg, hogy megoldottátok, és most már újra együtt vagytok. – mosolygott.
- Igen, szerintem is. – bólogattam, aztán pont megjött Krisztián.
- Gábor nem jön le? – kérdezte tőle Erika.
- De, mindjárt, csak valami játékot játszik. – forgatta a szemét.
- Aha, értem. – bólintott, aztán felállt, hogy megnézze a csirkét, amit sütött.
- Krisz. – suttogtam neki.
- Hm? – fordult felém.
- Most mondjuk el. – tátogtam neki, ő pedig közelebb jött.
- Most? De miért? – értetlenkedett.
- Nem tudom. Nem akarom, hogy ott legyenek a többiek. Nekik elég megtudniuk később. – kértem.
- Oké, ahogy akarod.
- Köszönöm. – pusziltam meg, ő pedig leült mellém, és megfogta a kezem, ami az asztalon pihent.
- Öhm, anyu. Le tudsz ülni kicsit? Akarunk neked valamit mondani. – mondta Krisztián. Erika kicsit félve fordult hátra.
- Persze. – bólintott végül, és leült. – Ez elég komolyan hangzik. – ráncolta a szemöldökét.
- Mert ez az is. – szóltam közbe.
- Oké, ki vele. – nézett ránk biztatóan, én pedig Krisztiánra, hogy mondja ő. Bevallom, eléggé be voltam szarva.
- Viki terhes. – mondta ki egyszerűen, én pedig rögtön Erikára néztem. Mindketten őt néztük, ő pedig minket.
- Hú. – szólalt meg végre. – Már biztos? – nézett rám.
- Igen. Már voltam orvosnál. – feleltem.
- Oh, értem. Mennyi idős?
- 7 hetes.
- De akkor, hogy lehet a Krisztiáné? – nézett ránk furcsán. - Azt hittem csak kb. 1 hónapja békültetek ki. – értetlenkedett, nekem pedig szinte rákvörös lett az arcom érzem. Nagyon zavarba jöttem.
- Öhm .. kezdtem el, de Krisztián közbe vágott.
- Lefeküdtünk egyszer részegen. – mondta, én pedig furcsán néztem rá. Nem tudtam, hogy ilyen nyíltan szoktak egymással beszélni.
- Aha, értem. –nézett ránk rosszallóan.
- Anyu ne nézz így, ez most nem lényeges.
- Tudom, csak akkor is. Meg fogjátok tartani?
- Igen. – bólogattam.
- Helyes. Egy abortusz nem jó dolog, mivel utána nem biztos, hogy még terhes lehetsz. De bírni fogjátok ezt? Lesz rá elég időtök?
- Igen, anyu. Gondolom az elején még nehéz lesz, de aztán majd belerázódunk.
- És hol fogtok lakni? Ahol most éltek, szerintem kicsi egy babának, és Bence is ott lakik.
- Akkor majd keresünk egy másik lakást. Még ezen van időnk gondolkozni szerintem. – mondta Krisztián, én pedig bólogattam, hogy egyet értek vele.
- Hát rendben. – mosolyodott el végre. – Jézusom, nagymama leszek, ti pedig szülők.
- Igen. – bólogatott Krisztián nevetve.
- Annyira örülök. Gyere ide. – hívta magához Krisztiánt miután felállt, és magához ölelte. Szinte már majdnem sírt. Annyira boldog volt, én pedig annyira örültem, és csak vigyorogni tudtam. Miután Krisztiánt elengedte, felém fordult, és engem is jó szorosan megölelt.
Ez után még beszélgettünk a terhességről, kérdezett pár fontos dolgot, én pedig készségesen válaszolgattam rá, miközben Krisztián csak mosolyogva nézett minket. Végül Gábor is lejött az emeletről, és Zsófi is haza jött. Nekik is elmondtuk. Gábor csak nevetet, és Krisztiánt cukkolta, viszont Zsófi, tényleg teljesen oda volt, ahogy Krisz mondta. Együtt beszélgettünk, hogy majd vigyázhat-e rá meg ilyesmi. Nagyon aranyos volt. Lényegében ez a nap nagyon jól telt, nem volt mitől félnem. Remélem, hogy majd anyuval is ilyen könnyen fog menni minden. Amikor már el kellett indulnunk Krisztiánnal, elköszöntünk, és megígértük, hogy hamarosan találkozunk, majd beültünk az autóba, és elindultunk a fellépés helyszínére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése