Ez az idő, amit Pesten töltöttünk gyorsan elment. Nem történt semmi érdekes, adtam pár interjút újságoknak, hogy milyen volt Amerika, meg ilyesmi. Rengeteget voltam Lindával és Tomikával, vásárolgattunk, buliztunk, de már visszafogottan. Ryannel egész jól meg vagyunk, kivéve, hogy a bűntudattól alig tudok a szemébe nézni. Nagyon bánt, amit csináltam. Beszéltem Bencével, kiderült, hogy ő sem emlékszik semmire, így sajnos azt, hogy-hogy kerültünk Krisztiánnal össze, már sose tudjuk meg, mivel ő se emlékszik. Én az óta nem beszéltem vele, sőt nem is találkoztunk. Mondtam Tomikának, hogy ne mondja el, ami történt, de az már addigra késő volt, mivel már elmondta neki. Nem volt boldog tőle, ideges volt. Nagyon ideges, én pedig szomorú. Rossz volt, hogy ennyire utál engem. Rossz volt a tudat, hogy én még mindig szeretem, miközben már nem kéne. Az a bűntudat pedig olyan nagy volt, hogy majd szétfeszített belülről.
Örültem, hogy ma végre már megyünk vissza Nyíregyházára, és csak pár nap múlva jövünk vissza, de akkor már megyünk New Yorkba. Ryannel összepakoltuk a holminkat, kijelentkeztünk a szállodából, hívtunk egy taxit, ami elvitt minket a vonatállomásra, ott pedig felültünk a vonatra, ami elvisz minket haza. Amikor végre már haza értünk késő este volt, így pár szót beszéltünk anyuékkal, aztán egy gyors zuhany után mindketten az ágyba dőltünk.
A további itt töltött napokat nagyban anyáékkal, és Dorinával töltöttük, aki már nagyon-nagyon hiányzott nekem. Egyik nap Debrecenbe is elmentünk a nagyimékhoz, mivel őket is nagyon régen láttam már. Örültek nekünk nagyon. Ők nem tudtak beszélni Ryannel, mivel nem tudnak angolul, de attól nagyim még megjegyezte, hogy nagyon helyes, mire én csak kuncogtam rajta.
Mindenki nagyon sajnálta, hogy már megyünk vissza, és én is. de sajnos eljött a nap, amikor úja el kellett búcsúznunk. Sírva köszöntem el anuyéktól, és ők is tőlem. Amikor először mentem még nem tudtam, hogy ennyire rossz, de most, hogy már több mint fél évet távol voltam tőlük, és tudtam, hogy valószínűleg most is ez lesz, már nagyon rossz volt. Elköszöntünk, apu kivitt minket az állomásra, hol felszálltunk egy vonatra, és újra elindultunk Pestre. Az utat csendben tettük meg, nem beszéltünk, Ryan tudta, hogy most nem akarok beszélni, és nagyon örültem ennek. Amikor megérkeztünk, visszamentünk ugyan abba hotelba, kivettünk egy szobát, aztán felhívtam Tomikát, hogy nem megyünk-e este beülni valahová, mivel holnap már megyünk, és még akarok velük lenni. Mondta, hogy tőle mehetünk. Úgy döntöttünk, hogy újra a Pink-be leszünk, mivel szombat van, és ők oda szoktak járni. Mondtam Ryannek, és mivel már fél 8 volt, elkezdtünk készülődni.
Amikor kész lettünk, 10-re, hívtunk egy taxit, ami elvitt minket a Pinkbe. Ott bementünk a VIP-be, ahol már sokan ott voltak. Tomika, Linda, Lola, Gábor, Düki, Bence, és még sokan mások, köztük Krisztián is, viszont vele most nem törődtem. Eldöntöttem, hogy most akkor is jól fogom magam érezni. Először is megkerestem Tomikát, akinek holnap után lesz a születésnapja, de sajnos akkor már nem lehet itt, felköszöntöttem, és odaadtam neki az ajándékot, amit még otthon vettem. Meglepődött, de nagyon örült neki. Egész este a többiekkel beszélgettem, táncoltunk, és tök jó volt. Amikor már elfáradtam, leültem, hogy igyak, és ekkor láttam, hogy Krisztián épp kifelé tart, egyedül. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam, és utána mentem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése