Annyira köszönöm a mai sok-sok komit, és a 403 látogatót ma, és, hogy túl vagyunk a 20 000-en, annyira boldog vagyok most, de tényleg. Amikor elkezdtem írni, sose gondoltam volna, hogy egyszer idáig eljut ez a blog. Nagyon-nagyon örülök. Remélem, hogy nem okoz csalódást ez a rész sem! Köszönöm. Szeretlek titeket!♥
A szemei azonnal tágra nyíltak, látszódott az arcán a megdöbbenés, pár másodpercig csak nézett.
- Mi? De .. de, mégis hogyan? – kérdezte halkan, akadozva.
- Most ezt magyarázzam el?
- Nem, dehogyis. Úgy értem .. azt hittem szeded azokat az izéket.
- Szedem! Épp ezért nem értem. – mondtam kicsit ingerülten, majd bevágtattam mellette a szobába.
- Akkor még is, hogy? Már biztos.. ? – jött utánam.
- Nem tudom. – néztem rá kétségbeesetten.
- De miből gondolod, hogy terhes vagy?
- Emlékszel, amikor rosszul voltam reggel tegnapelőtt? – erre csak bólogatott –Másnap is hánytam, fájt a hasam, rosszul voltam, de délutánra elmúlt, így nem szóltam neked. De elmondtam Lindának, aki mondta, hogy lehet, az vagyok. Beleültette a bogarat a fülembe, és elkezdtem keresgetni neten a tüneteket, aztán úgy gondoltam, hogy várok még, ha ma is rosszul leszek, akkor veszek tesztet. Aztán megszédülök néha, olyanokat kívánok, amiket eddig utáltam, és már egy jó ideje késik. Aztán ma vettem 3 tesztet, és mind pozitív. – hadartam el.
Erre megint csak ledöbbent, és olyan volt, mint aki meg se tud szólalni, és lassan leült az ágyra.
- De ezek a tesztek nem mind pontosak nem?
- Nem tudom. Azért 3 mind pozitív akkor csak van valami nem? – kérdeztem kicsit gúnyosan.
- Szerintem menj el orvoshoz. Én jobban megbízok bennük, mind holmi hülye tesztekbe. – hadonászott a kezével.
- Én félek.
- Elmegyek veled, ha akarod. – nézett fel rám.
- Nem akarom, hogy velem gyere.
- Akkor mit akarsz? - kérdezte már ő is ingerültem, miközben felállt. Látszott, hogy ideges.
- Azt, hogy végre felébredjek ebből a rémálomból. – kiáltottam, majd éreztem, hogy a könnyeim lassan lefolynak az arcomon, és elkezdtem sírni.
- Viki, ne haragudj, nem akartam felemelni a hangom. – jött oda hozzám, és megölelt. – Na, ne sírj. Nyugodj meg. – simogatta a hátamat, de még mindig éreztem rajta, hogy kicsit feszült.
- Nem tudok megnyugodni. Nem megy. – hüppögtem.
Pár percig így álltunk, én szorosan a karjaiba bújtam, ő pedig a hátamat simogatta. Miután sikerült kicsit megnyugodnom, eltávolodtam tőle, de csak annyira, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Sajnálom. - suttogtam.
- Ugyan mit? – kérdezte, és letörölte a könnyeimet. – Ez nem csak a te hibád. Ne érezd magad hibásnak, és ne gondold, hogy én haragszok rád. Ehhez mindketten kellettünk, és ezért úgy gondolom, hogy együtt is kell megoldanunk. Szeretlek Viki, és bárhogy is döntesz, én melletted leszek. – mondta őszintén a szemembe nézve. Meglepődtem a szavain, de határtalan boldogság járta át a szívemet. Olyannyira elérzékenyültem, hogy újra elkezdtem pityeregni.
- Köszönöm. – csókoltam meg. – Nagyon szeretlek.
- Meg akarod tartani? – kérdezte hirtelen.
- Én, nem akarom elvetetni. Azt nem. Nem fogok megölni egy kisbabát. – ráztam a fejem. – Azt viszont, hogy akarom-e, azt még nem tudom. – néztem fel rá.
- Rendben, értem. Én itt vagyok neked, ezt tudnod kell, bárhogy is döntesz. – simította hátra az arcomba hulló hajtincseket. - Viszont tényleg el kell menned orvoshoz szerintem. Én, tényleg elkísérlek, ha akarod. – mondta már miközben leült az ágyra, engem pedig az ölébe ültetett.
- Tudom, és köszi, de szerintem jobb lenne, ha nem jönnél. Szerinted milyen pletyka lenne abból, hogy SP nőgyógyásznál volt a barátnőjével? Én nem akarom, hogy kiderüljön.
- Ahj, erre eddig nem gondoltam. De tudod, hogy kifog egyszer.
- Igen, de minél később annál jobb.
- Akkor szerintem menj el Lindával. – ajánlotta, én pedig csak bólintottam, hogy rendben.
- De mi lesz most Krisztián? Hogy mondjuk el a szüleimnek? A te szüleidnek? És a média? Mindenki erről fog beszélni. – keseredtem el
- Azzal ne foglalkozz. Én se teszem. Tudd, hogy sose érdekelt mit írnak rólam, és ez után sem fog. A szüleinknek pedig csak elmondjuk, egyszerűen. Már felnőttek vagyunk mindketten. – biztatott, de aztán hirtelen elbizonytalanodott. – Öhm, és tuti, hogy én vagyok az apa? – kérdezte, mire én teljesen felháborodtam, és kiszálltam az ölébe.
- Miért, szerinted mégis ki? – támadtam neki.
- Mondjuk Ryan. Hiszen még vele is csak 1 hónapja szakítottál. Ő is simán lehet. –mutatott rá, én pedig rájöttem, hogy igaza lehet, ám ekkor eszembe jutott valami, és visszaültem Krisztián ölébe.
- Ryan nem lehet az apa, mivel amióta itt vagyok nekem már volt menzeszem, és Ryannel Magyarországon egyszer sem feküdtem le.
- Oké, ez megnyugtat. – bólogatott, én pedig elmosolyodtam.
- Akkor is. Én félek. Hiszen még egyetemre járok, még nincs munkám. Az pedig, hogy néha elhívnak fotózásokra, még nem igazi. Főleg, ha kiderül, hogy terhes vagyok, akkor tuti nem fognak több fotózásra hívni. – mondtam neki. – Meg én még túl fiatal vagyok ehhez. Annyira félek. – döntöttem a fejem a vállára.
- Tudom, én is. Én se gondoltam még, hogy 23 évesen apa lehetek, de szerintem meg fogjuk oldani. Együtt, ketten. Mint eddig mindent. A munkával pedig ne is foglalkozz. Meg azzal se, hogy fiatal vagy. Sokkal többen vannak, akik fiatalabban szülnek, mint te, úgy, hogy nincs is pénzük. Nekünk pedig nincsenek anyagi gondjaink, szóval ez egy plusz. De erről még ráérünk akkor beszélni, ha már 100%osan biztosak leszünk benne, hogy terhes vagy.
- Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni? Én már majd megőrültem ebbe a pár napba.
- Nem vagyok nyugodt, de tudom, hogy azzal, ha itt dühöngenék, nem oldanánk meg semmit. Kicsim bízz bennem, rendben? – fogta két keze közé az arcomat, én pedig bólintottam.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek. –megcsókolt, majd elengedett. – Most viszont hívd fel az orvosod és Lindát. Én minél előbb szeretném, ha elmennél. Addig készítek neked valami kaját, mert gondolom éhes vagy. – mondta, én pedig hevesen bólogattam, hiszen valóban így volt. Adott még egy puszit, aztán kiment. Előszedtem a telefonomat, és előbb felhívtam az orvosom, aki szerencsére holnap délutánra tudott fogadni, aztán Lindát, hogy ráér-e. Azt mondta, hogy dolgoznia kell, de mivel úgyis abba a kórházba megyek, ahol ő dolgozik, ezért el tud szabadulni egy kicsit. Megköszöntem, aztán mire letettem pont jött be Krisztián egy hatalmas megpakolt tálcával, amit letett elém az ágyra. Minden finomság volt rajta, szinte azonnal összefutott a nyál a számba.
- Hú de jó vagy. – néztem fel rá boldogan, és megpusziltam, ő pedig csak nevetett. Miközben ettem beszélgettünk mindenféléről, aztán pedig elmentünk zuhanyozni. Először én, aztán pedig ő, majd lefeküdtünk.
- Köszönöm, hogy ma nem borultál ki. Féltem a reakciódtól, nagyon. – mondtam a szemébe nézve.
- Hát bevallom kicsit meglepett, nem voltam erre felkészülve, de tudom, hogy neked se könnyű ez. – jött közelebb, és végig simított az arcomon. – Holnap, ha végeztél hívj fel, jó?
- Miért? Hol leszel?
- Szakossal leszek a stúdióba egész délután, és lesz 1 fotózásom még délelőtt. – húzta a száját.
- Rendben. Mindenképpen felhívlak akkor. – bólogattam, ő pedig magához húzott és hirtelen megcsókolt. Kicsit váratlanul ért, de gyorsan kapcsoltam, és visszacsókoltam. Már eléggé belemelegedtünk a dolgokba, amikor Krisztián hirtelen elhúzódott, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Öhm .. most attól, ha terhes vagy .. mi szóval .. nekünk lehet.. tudod. – kezdett el dadogni. Kicsit zavarba volt, én pedig elnevettem magam.
- Igen, lehet. – mondtam, majd újra magamhoz húztam…
A szemei azonnal tágra nyíltak, látszódott az arcán a megdöbbenés, pár másodpercig csak nézett.
- Mi? De .. de, mégis hogyan? – kérdezte halkan, akadozva.
- Most ezt magyarázzam el?
- Nem, dehogyis. Úgy értem .. azt hittem szeded azokat az izéket.
- Szedem! Épp ezért nem értem. – mondtam kicsit ingerülten, majd bevágtattam mellette a szobába.
- Akkor még is, hogy? Már biztos.. ? – jött utánam.
- Nem tudom. – néztem rá kétségbeesetten.
- De miből gondolod, hogy terhes vagy?
- Emlékszel, amikor rosszul voltam reggel tegnapelőtt? – erre csak bólogatott –Másnap is hánytam, fájt a hasam, rosszul voltam, de délutánra elmúlt, így nem szóltam neked. De elmondtam Lindának, aki mondta, hogy lehet, az vagyok. Beleültette a bogarat a fülembe, és elkezdtem keresgetni neten a tüneteket, aztán úgy gondoltam, hogy várok még, ha ma is rosszul leszek, akkor veszek tesztet. Aztán megszédülök néha, olyanokat kívánok, amiket eddig utáltam, és már egy jó ideje késik. Aztán ma vettem 3 tesztet, és mind pozitív. – hadartam el.
Erre megint csak ledöbbent, és olyan volt, mint aki meg se tud szólalni, és lassan leült az ágyra.
- De ezek a tesztek nem mind pontosak nem?
- Nem tudom. Azért 3 mind pozitív akkor csak van valami nem? – kérdeztem kicsit gúnyosan.
- Szerintem menj el orvoshoz. Én jobban megbízok bennük, mind holmi hülye tesztekbe. – hadonászott a kezével.
- Én félek.
- Elmegyek veled, ha akarod. – nézett fel rám.
- Nem akarom, hogy velem gyere.
- Akkor mit akarsz? - kérdezte már ő is ingerültem, miközben felállt. Látszott, hogy ideges.
- Azt, hogy végre felébredjek ebből a rémálomból. – kiáltottam, majd éreztem, hogy a könnyeim lassan lefolynak az arcomon, és elkezdtem sírni.
- Viki, ne haragudj, nem akartam felemelni a hangom. – jött oda hozzám, és megölelt. – Na, ne sírj. Nyugodj meg. – simogatta a hátamat, de még mindig éreztem rajta, hogy kicsit feszült.
- Nem tudok megnyugodni. Nem megy. – hüppögtem.
Pár percig így álltunk, én szorosan a karjaiba bújtam, ő pedig a hátamat simogatta. Miután sikerült kicsit megnyugodnom, eltávolodtam tőle, de csak annyira, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Sajnálom. - suttogtam.
- Ugyan mit? – kérdezte, és letörölte a könnyeimet. – Ez nem csak a te hibád. Ne érezd magad hibásnak, és ne gondold, hogy én haragszok rád. Ehhez mindketten kellettünk, és ezért úgy gondolom, hogy együtt is kell megoldanunk. Szeretlek Viki, és bárhogy is döntesz, én melletted leszek. – mondta őszintén a szemembe nézve. Meglepődtem a szavain, de határtalan boldogság járta át a szívemet. Olyannyira elérzékenyültem, hogy újra elkezdtem pityeregni.
- Köszönöm. – csókoltam meg. – Nagyon szeretlek.
- Meg akarod tartani? – kérdezte hirtelen.
- Én, nem akarom elvetetni. Azt nem. Nem fogok megölni egy kisbabát. – ráztam a fejem. – Azt viszont, hogy akarom-e, azt még nem tudom. – néztem fel rá.
- Rendben, értem. Én itt vagyok neked, ezt tudnod kell, bárhogy is döntesz. – simította hátra az arcomba hulló hajtincseket. - Viszont tényleg el kell menned orvoshoz szerintem. Én, tényleg elkísérlek, ha akarod. – mondta már miközben leült az ágyra, engem pedig az ölébe ültetett.
- Tudom, és köszi, de szerintem jobb lenne, ha nem jönnél. Szerinted milyen pletyka lenne abból, hogy SP nőgyógyásznál volt a barátnőjével? Én nem akarom, hogy kiderüljön.
- Ahj, erre eddig nem gondoltam. De tudod, hogy kifog egyszer.
- Igen, de minél később annál jobb.
- Akkor szerintem menj el Lindával. – ajánlotta, én pedig csak bólintottam, hogy rendben.
- De mi lesz most Krisztián? Hogy mondjuk el a szüleimnek? A te szüleidnek? És a média? Mindenki erről fog beszélni. – keseredtem el
- Azzal ne foglalkozz. Én se teszem. Tudd, hogy sose érdekelt mit írnak rólam, és ez után sem fog. A szüleinknek pedig csak elmondjuk, egyszerűen. Már felnőttek vagyunk mindketten. – biztatott, de aztán hirtelen elbizonytalanodott. – Öhm, és tuti, hogy én vagyok az apa? – kérdezte, mire én teljesen felháborodtam, és kiszálltam az ölébe.
- Miért, szerinted mégis ki? – támadtam neki.
- Mondjuk Ryan. Hiszen még vele is csak 1 hónapja szakítottál. Ő is simán lehet. –mutatott rá, én pedig rájöttem, hogy igaza lehet, ám ekkor eszembe jutott valami, és visszaültem Krisztián ölébe.
- Ryan nem lehet az apa, mivel amióta itt vagyok nekem már volt menzeszem, és Ryannel Magyarországon egyszer sem feküdtem le.
- Oké, ez megnyugtat. – bólogatott, én pedig elmosolyodtam.
- Akkor is. Én félek. Hiszen még egyetemre járok, még nincs munkám. Az pedig, hogy néha elhívnak fotózásokra, még nem igazi. Főleg, ha kiderül, hogy terhes vagyok, akkor tuti nem fognak több fotózásra hívni. – mondtam neki. – Meg én még túl fiatal vagyok ehhez. Annyira félek. – döntöttem a fejem a vállára.
- Tudom, én is. Én se gondoltam még, hogy 23 évesen apa lehetek, de szerintem meg fogjuk oldani. Együtt, ketten. Mint eddig mindent. A munkával pedig ne is foglalkozz. Meg azzal se, hogy fiatal vagy. Sokkal többen vannak, akik fiatalabban szülnek, mint te, úgy, hogy nincs is pénzük. Nekünk pedig nincsenek anyagi gondjaink, szóval ez egy plusz. De erről még ráérünk akkor beszélni, ha már 100%osan biztosak leszünk benne, hogy terhes vagy.
- Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni? Én már majd megőrültem ebbe a pár napba.
- Nem vagyok nyugodt, de tudom, hogy azzal, ha itt dühöngenék, nem oldanánk meg semmit. Kicsim bízz bennem, rendben? – fogta két keze közé az arcomat, én pedig bólintottam.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek. –megcsókolt, majd elengedett. – Most viszont hívd fel az orvosod és Lindát. Én minél előbb szeretném, ha elmennél. Addig készítek neked valami kaját, mert gondolom éhes vagy. – mondta, én pedig hevesen bólogattam, hiszen valóban így volt. Adott még egy puszit, aztán kiment. Előszedtem a telefonomat, és előbb felhívtam az orvosom, aki szerencsére holnap délutánra tudott fogadni, aztán Lindát, hogy ráér-e. Azt mondta, hogy dolgoznia kell, de mivel úgyis abba a kórházba megyek, ahol ő dolgozik, ezért el tud szabadulni egy kicsit. Megköszöntem, aztán mire letettem pont jött be Krisztián egy hatalmas megpakolt tálcával, amit letett elém az ágyra. Minden finomság volt rajta, szinte azonnal összefutott a nyál a számba.
- Hú de jó vagy. – néztem fel rá boldogan, és megpusziltam, ő pedig csak nevetett. Miközben ettem beszélgettünk mindenféléről, aztán pedig elmentünk zuhanyozni. Először én, aztán pedig ő, majd lefeküdtünk.
- Köszönöm, hogy ma nem borultál ki. Féltem a reakciódtól, nagyon. – mondtam a szemébe nézve.
- Hát bevallom kicsit meglepett, nem voltam erre felkészülve, de tudom, hogy neked se könnyű ez. – jött közelebb, és végig simított az arcomon. – Holnap, ha végeztél hívj fel, jó?
- Miért? Hol leszel?
- Szakossal leszek a stúdióba egész délután, és lesz 1 fotózásom még délelőtt. – húzta a száját.
- Rendben. Mindenképpen felhívlak akkor. – bólogattam, ő pedig magához húzott és hirtelen megcsókolt. Kicsit váratlanul ért, de gyorsan kapcsoltam, és visszacsókoltam. Már eléggé belemelegedtünk a dolgokba, amikor Krisztián hirtelen elhúzódott, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Öhm .. most attól, ha terhes vagy .. mi szóval .. nekünk lehet.. tudod. – kezdett el dadogni. Kicsit zavarba volt, én pedig elnevettem magam.
- Igen, lehet. – mondtam, majd újra magamhoz húztam…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése