2.évad 10. fejezet

Nem tudom,hogy kerültem ide. Fogalmam sem volt róla. Körülnéztem a szobába, ám ekkor kicsit lecsúszott rólam a takaró, és észrevettem,hogy fölül nincs rajtam semmi. Aztán végig néztem magamon, és rájöttem, hogy tulajdonképpen semmilyen ruha nincs rajtam. Magamra tekertem a takarót, és ijedten néztem magam mellé, ahol ott feküdt Krisztián. Hason aludt, a takaró lecsúszva a derekára, így csupasszá téve a hátát. Fogalmam sem volt, hogy ez, hogy történhetett. Hogy kerültem én ide, és hol van Ryan. Jézusom Ryan. Most akkor én megcsaltam őt, vagy mi? Nem tudtam, hogy mit csináljak. Ébresszem fel Krisztiánt, vagy inkább hagyjam el a szobáját szótlanul. Lehet ő sem emlékszik. Úgy döntöttem, hogy nem ébresztem fel. Valószínűleg nagyon dühös lenne, ha megtudná mi történt. Halkan felálltam, összeszedtem a ruhámat és felöltöztem. Megkerestem a táskámat, és kimentem a szobájából. Egyedül voltam, gondoltam Bence még alszik. Előszedtem a telefonomat, és meglepődve vettem tudomásul, hogy már fél 12. Több nem fogadott hívásom is volt Ryantől, Lindától és Tomikától. Úgy gondoltam, hogy most a legjobb lesz, ha felhívom Lindát. Magyarázatot akarok az estére.
- Igen? – szólt bele, miután felvettem.
- Linda. Tudunk most beszélni? –kérdeztem.
- Viki? Fhú, persze. Gyere el. – felelte.
- Oké, nemsokára ott vagyok. – mondtam, majd letettem a telefont, hívtam egy taxit, és elmentem Lindaékhoz. Amikor megérkeztem, fizettem, és rögtön fel is mentem hozzá. Bekopogtam, ő pedig szinte azonnal kinyitotta az ajtót.

                                              

- Hú. – nézett rám nagy szemekkel. – Jól vagy? – kérdezte, miközben kinyitotta az ajtót, hogy bemehetek.
- Nem. – válaszoltam, és mindjárt a fürdőszobába mentem. Belenéztem a tükörbe, és azt hittem, hogy összeesek a látványtól. Nagyon szörnyen néztem ki. Mint egy zombi. Megmostam az arcom, lemostam a sminkemet, megfésültem a hajam, felfogtam egy kis copfba, majd miután már picivel jobban néztem ki, visszamentem a konyhába a vigyorgó Lindához.
- Tudsz adni valami fájdalomcsillapítót? Szétszakad a fejem. - ültem le egy székre.
- Persze. – nevetett, majd elém is rakta egy pohár vízzel.
- Köszi. – köszöntem meg, aztán be is vettem. – Linda. Mi történt? Nem emlékszek semmire. Magyarázd el nekem, hogy mégis, hogy a fenébe kerültem én Krisztiánhoz. – néztem rá nagy, kíváncsi szemekkel.
- Nos, hát az úgy volt, hogy össze-vissza ittál mindent. Mi próbáltunk leállítani, de egyszerűen nem lehetett. Aztán Bencével, mert egyébként ő a hibás. Odamentetek a pulthoz, és ott ittatok ketten. Az is elég szépen nézett ki, na de ez most nem érdekes. Szóval ott ittatok, mi meg már nem is figyeltünk rátok. Azt pedig, hogy hogy kerültél Krisztiánhoz, majd Bencétől kérdezd, már ha ő emlékszik egyáltalán. Mi már csak azt láttuk Tomikával, hogy Krisztiánnal csókolóztok az egyik boxba, hozzátenném ő se volt épp józan. Aztán pedig már utána nem láttunk.  Kérdeztük Bencét, hogy hová mentetek, mire ő kinyögte, hogy el. Szóval gondolom hozzá. Ennyit tudok én. – mondta el nekem, én pedig szörnyülködve hallgattam.
- Jézusom-jézusom. – vertem a fejem az asztalba. – Hogy lehettem ekkora idióta. Ryan? Ő tudja? Úristen, már biztos rég felült egy gépre, hogy itt hagyjon.
- Dehogyis. Azt mondtuk neki, hogy nem akartad, hogy így lásson, és , hogy Lolaéknál alszol, mert ők elég hamar leléptek.
- Tényleg? Fhú, örök hálám. Annyira köszönöm. – hálálkodtam. – Viszont attól én még egy szörnyű ember vagyok. Megcsaltam Ryant.
- Krisztián mit szólt reggel? – kérdezte.
- Nem tudom. Eljöttem, mielőtt felébredt volna. – mondtam, mire ó csak sóhajtott egyet.
- Szerintem helytelen volt, hogy eljöttél.
- Szerintem meg nem. Úgy is elküldött volna. Így legalább kevésbé fájdalmasabb. - néztem rá szomorúan, mire ő csak megsimogatta a hátam
Egy kicsit még beszélgettünk, de aztán én úgy döntöttem, hogy ideje visszamennem Ryanehez