Reggel, amikor felébredem, Krisztián még aludt. Nem akartam felébreszteni így oldalra fordultam, és csak néztem a békésen pihenő arcát. Annyira gyönyörű, nyugodt. Úgy szeretem. határtalan boldogság járta át a szívemet, hogy végre itt lehetek vele, hogy tudom, hogy szeret. Több mint fél éve, mintha egy lyuk tátongott volna a szívemben, és az a lyuk most betöltődött. Most jöttem rá, hogy soha nem lennék már többet képes itt hagyni őt. Már nem viselném el a hiányát, nem is értem, hogy ezt a 7 hónapot, hogy bírtam ki. Elnyomtam az érzéseimet iránta, és végül már azt hittem, hogy nincsenek, de nagyon is voltak, és sose fognak elmúlni. Ezeken merengtem, amikor hirtelen megszólalt a telefonom. Gyorsan megkerestem, hogy Krisztián ne ébredjen fel, majd kimentem vele a konyhába.
- Igen? – szóltam bele magyarul.
- Te meg hol a fenébe vagy? – hallottam meg Taylor hangját, így átváltottam angolra.
- Öö, ne haragudj, hogy nem mentem vissza. – húztam a számat. Totál elfeledkeztem róla.
- Én nem azért haragszok. Ryan elmondta mi van. Csak az, hogy nem is szóltál.
- Ne haragudj, de igazából még senkinek sem szóltam. Most olyan szinten boldog vagyok, hogy mindenki totál kiment a fejemből. – nevettem.
- Jaj, igen, tényleg. Mesélj. – sürgetett rögtön, én pedig nagyjából, körvonalakban elmondtam neki mindent. – Ahw, ez olyan romantikus. – sóhajtozott, én pedig csak nevettem. – A holmidért azért visszajössz nem?
- Persze, majd valamikor jövő héten, mert ma lesz Tomika szülinapja, meg szeretnék elmenni anyuékhoz is. Szóval majd utána.
- Rendben, és hozd a hercegedet is.
- Majd megpróbálom rábeszélni. – kuncogtam.
- Helyes. Na de én megyek Viki. Majd beszélünk akkor. Örülök, hogy végre boldog vagy. – mondta, és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Köszönöm Taylor. Szeretlek.
- Én is. Na sziaa.
- Szia. – elköszöntünk, aztán letettük. Csináltam kávét, majd miután kész lett a két bögrét beittem a szobába, és letettem az éjjeliszekrényre.
- Kicsim. – szóltam Krisznek, de ő nem mutatott semmi jelet, hogy ezt meghallotta volna, ezért adtam pár puszit az arcára. – Édes, kelj fel. – mondtam, amikor már elkezdett mocorogni.
- Hm, de hiányzott már ez. – nyitotta ki lassan a szemeit, aztán megpuszilt.
- Hoztam kávét. Kérsz? – mutattam a polcra mosolyogva.
- Aha, persze, köszi. – Felült, én befészkelődtem az ölébe, és így együtt ittuk a kávénkat.
- Hol leszünk ma? – kérdeztem.
- Nem tudom. Valami új klubba. Tomika egyik haverja ott a tulaj, és akkor mondta, hogy ott tartsa most a szülinapját. Majd még küld sms-t, hogy elküldje a címet. – mondta, majd meg puszilt a fülem mögött. Miután megittuk a kávénkat, feküdtünk még ott egy kicsit, de aztán felkeltünk, hogy elpakoljunk, felöltözzünk. Reggelizni már nem volt sok értelme, mivel fél 1 volt, ezért úgy döntöttünk, hogy rendelünk valami kaját. Miután az kb. 20 perc múlva megérkezett, együtt megebédeltünk visszamentünk a szobába, ahol kipakoltam a cuccaimat, ő pedig a gépén nézeget valamit. A délután további részében már nem csináltunk semmit, csak beszélgettünk, aztán fél 4 fele eszembe jutott, hogy nekem nincs ruhám az esti bulira.
- Nekem nincs ruhám. – kiáltottam fel.
- Mi? – nézett értetlenül.
- Nem tudok mit felvenni estére. – mondtam kétségbeesve.
- Öö, akkor menjünk el, vegyünk valamit. – nevetett.
- Most? Oké. – mondtam, és gyorsan felpattantam, ő pedig csak nevetve nézett utánam, míg én bementem a szobába a táskámért. – Mehetünk. – jöttem ki.
- Oké. – ő is felpattant a kanapéról, és elmentünk a westendbe. Nem voltunk sokáig, mivel most csak erre a ruhára és egy cipőre volt szükségem, ezeket pedig gyorsan meg is találtam, így kb. 45 perc múlva már mehettünk is kifelé.
Amikor haza értünk a ruhát letettem a szobába, és ugyanúgy visszafészkelődtünk a kanapéra, ahol beszélgettünk, hiszen volt mit megbeszélnünk.
Rengeteg minden szóba került, majd Tomika valamikor 8 fele elküldte a címet és, hogy kb. 10-re kéne, odaérünk, így elkezdtünk készülni, ami elég sokáig tartott, mivel Krisztián nem tartotta valami jó ötletnek, hogy egyedül zuhanyozzak, így csatlakozott hozzám, ami egy kicsit így elhúzódott, de nem bántam. Amikor 1 óra múlva kimentünk a zuhanyzó kabinból elkezdtünk öltözni, kisminkeltem magam, begöndörítettem a hajam aztán hívtunk egy taxit, hogy elinduljunk a megadott címre.
 |
| Taylor |
- Igen? – szóltam bele magyarul.
- Te meg hol a fenébe vagy? – hallottam meg Taylor hangját, így átváltottam angolra.
- Öö, ne haragudj, hogy nem mentem vissza. – húztam a számat. Totál elfeledkeztem róla.
- Én nem azért haragszok. Ryan elmondta mi van. Csak az, hogy nem is szóltál.
- Ne haragudj, de igazából még senkinek sem szóltam. Most olyan szinten boldog vagyok, hogy mindenki totál kiment a fejemből. – nevettem.
- Jaj, igen, tényleg. Mesélj. – sürgetett rögtön, én pedig nagyjából, körvonalakban elmondtam neki mindent. – Ahw, ez olyan romantikus. – sóhajtozott, én pedig csak nevettem. – A holmidért azért visszajössz nem?
- Persze, majd valamikor jövő héten, mert ma lesz Tomika szülinapja, meg szeretnék elmenni anyuékhoz is. Szóval majd utána.
- Rendben, és hozd a hercegedet is.
- Majd megpróbálom rábeszélni. – kuncogtam.
- Helyes. Na de én megyek Viki. Majd beszélünk akkor. Örülök, hogy végre boldog vagy. – mondta, és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Köszönöm Taylor. Szeretlek.
- Én is. Na sziaa.
- Szia. – elköszöntünk, aztán letettük. Csináltam kávét, majd miután kész lett a két bögrét beittem a szobába, és letettem az éjjeliszekrényre.
- Kicsim. – szóltam Krisznek, de ő nem mutatott semmi jelet, hogy ezt meghallotta volna, ezért adtam pár puszit az arcára. – Édes, kelj fel. – mondtam, amikor már elkezdett mocorogni.
- Hm, de hiányzott már ez. – nyitotta ki lassan a szemeit, aztán megpuszilt.
- Hoztam kávét. Kérsz? – mutattam a polcra mosolyogva.
- Aha, persze, köszi. – Felült, én befészkelődtem az ölébe, és így együtt ittuk a kávénkat.
- Hol leszünk ma? – kérdeztem.
- Nem tudom. Valami új klubba. Tomika egyik haverja ott a tulaj, és akkor mondta, hogy ott tartsa most a szülinapját. Majd még küld sms-t, hogy elküldje a címet. – mondta, majd meg puszilt a fülem mögött. Miután megittuk a kávénkat, feküdtünk még ott egy kicsit, de aztán felkeltünk, hogy elpakoljunk, felöltözzünk. Reggelizni már nem volt sok értelme, mivel fél 1 volt, ezért úgy döntöttünk, hogy rendelünk valami kaját. Miután az kb. 20 perc múlva megérkezett, együtt megebédeltünk visszamentünk a szobába, ahol kipakoltam a cuccaimat, ő pedig a gépén nézeget valamit. A délután további részében már nem csináltunk semmit, csak beszélgettünk, aztán fél 4 fele eszembe jutott, hogy nekem nincs ruhám az esti bulira.
- Nekem nincs ruhám. – kiáltottam fel.
- Mi? – nézett értetlenül.
- Nem tudok mit felvenni estére. – mondtam kétségbeesve.
- Öö, akkor menjünk el, vegyünk valamit. – nevetett.
- Most? Oké. – mondtam, és gyorsan felpattantam, ő pedig csak nevetve nézett utánam, míg én bementem a szobába a táskámért. – Mehetünk. – jöttem ki.- Oké. – ő is felpattant a kanapéról, és elmentünk a westendbe. Nem voltunk sokáig, mivel most csak erre a ruhára és egy cipőre volt szükségem, ezeket pedig gyorsan meg is találtam, így kb. 45 perc múlva már mehettünk is kifelé.
Amikor haza értünk a ruhát letettem a szobába, és ugyanúgy visszafészkelődtünk a kanapéra, ahol beszélgettünk, hiszen volt mit megbeszélnünk.
Rengeteg minden szóba került, majd Tomika valamikor 8 fele elküldte a címet és, hogy kb. 10-re kéne, odaérünk, így elkezdtünk készülni, ami elég sokáig tartott, mivel Krisztián nem tartotta valami jó ötletnek, hogy egyedül zuhanyozzak, így csatlakozott hozzám, ami egy kicsit így elhúzódott, de nem bántam. Amikor 1 óra múlva kimentünk a zuhanyzó kabinból elkezdtünk öltözni, kisminkeltem magam, begöndörítettem a hajam aztán hívtunk egy taxit, hogy elinduljunk a megadott címre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése