9. fejezet

- Úristen, de megijesztettél.
- Bocsi. – kuncogott, majd ő is öntött magának egy pohárba, és felpattant mellém.
- Mit csinálsz itt ilyenkor? – kérdeztem.
- Nem tudtam aludni. – vont vállat. – te?
- Én se, mivel kb. a fél napot végig aludtam.
- A hátad nagyon fáj még?
- Aha, eléggé, de szerencsére jobb már kicsit. – fintorogtam.
Ez után beállt közén a kínos csend, nem tudtam mit mondani, majd ő szólalt meg.
- Szóval Máté? – kérdezte hümmögve
- Igen. Problémád van vele? – néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Nem, dehogyis. – rázta a fejét. – Jó fej srác.
- Igen, az. – értettem egyet.
- Boldog vagy Alíz? – fordult felém a testével, amennyire tudott.
- Igen. Azt hiszem.. – tettem hozzá halkan, majd lehajtottam a fejem.
- Ez nem volt túl meggyőző. – emelte fel az államat, hogy ránézzek.
- Mindegy. Jól vagyok.
- Sajnálom, hogy mostanában nem találkoztunk. Hiányzol. – suttogta.
- Te is nekem. – néztem bele a gyönyörű szemeibe.
Csend állt be közénk, de a tekintetét továbbra se fordította el, néztünk egymás szemébe, majd amikor már meguntam, elfordítottam a fejem, de ő azonnal utánam kapott, és hirtelen az enyémre tapasztotta az ajkait. Annyira meglepődtem, hogy azonnal tágra nyíltak a szemeim, de miután eljutott, hogy mi van, először el akartam lökni magamtól, de végül még sem tettem. Átadtam magam neki, és visszacsókoltam. Annyira hiányzott már, hirtelen nem gondoltam semmi másra csak rá. Nem gondoltam arra, hogy ezt most nem szabad, nem lenne szabad. Kegyetlenül jól esett újra érezni, hogy itt van. Miután ajkain szétváltak, egyikőnk se szólt semmit, a homlokunkat egymásénak döntöttük, és úgy néztünk a másikra.
- Ezt nem szabad. – suttogtam.
- Tudom. – bólintott. – Nem bírok neked ellenállni. Nem tehetek róla.
- Pedig muszáj lesz. – pattantam le a pultról, és letettem a poharat a pultra. – Jó éjt Krisztián. – köszöntem, el és elindultam vissza a szobába, de nem engedett. Megfogta a kezemet és magához rántott. 
- Ne csináld ezt. Szükségem van rád. – suttogta közel az arcomhoz. – Érzem, hogy neked is rám.
- Nem, ez nem igaz. – nyögtem ki. Teljesen elvesztem a szemeiben.
- Gyenge vagy Alíz. – mondta, majd olyan hevesen megcsókolt, hogy ha nem fog meg, azt hiszem, ott esek össze. Ennyi, kész. Nem bírom tovább. Krisztián hirtelen felkapott az ölébe, és visszatett a pultra.
- Ne.. ne itt. – toltam el kicsit.
Végül Krisztián újra az ölébe kapott, én a dereka köré csavartam a lábamat, és bementünk abba a szobába, ahol senki nem volt. Szinte ledobott az ágyra, és úgy mászott utána fölém..

                                                

- Bazd meg, de utállak! – húztam fel magamra a pólómat, de ő csak nevetve nézett rám.
- Ugyan már, te is élvezted. – jött oda és magához ölelt.
- De nem szabad. – ütöttem meg a mellkasát.
- Téged mióta érdekel, hogy mit szabad és mit nem? – kérdezte felhúzott szemöldökkel, vigyorogva.
- Megyem fel. Nem akarom, hogy észrevegyék, hogy eltűntünk. Menj te is. – engedtem végül fel, mert tényleg élveztem.
- Rendben. – bólintott. megforgattam a szemem, hátat fordítottam neki, de ő újra visszarántott magához és megcsókolt. – Na, most már mehetsz. – engedett el. Megcsóváltam a fejem, és visszamentem Mátéhoz. Lefeküdtem az ágyba, és csak néztem az arcát. Annyira rossz vagyok vele. nem ezt érdemli, de nem tehetek róla, nem bírok ennek az idiótának ellenállni. Sóhajtottam egy hatalmasat, aztán végül lehunytam a szemeimet és próbáltam én is még kicsit visszaaludni. Szerencsére sikerült is.

Lényegében ez a nyaralás nagyon jól telt. Krisztiánnal szinte minden este titokban lelopództunk az üres szobába, és együtt voltunk. Tudom, hogy helytelen, amit teszünk, de nem bírtam ki. Nem ment. Bentről természetesen mart a bűntudat, amiért ezt teszem Mátéval, nem érdemli meg. Úgy döntöttem, hogy szakítok Mátéval, amíg nem érez irántam mélyebb érzelmeket. Rájöttem, hogy nekem még nem való ez, nem vagyok rá felkészülve. Ha abba hagyjuk Krisztiánnal ezt, mit most csinálunk, akkor se kell nekem még most más. Hiába tudom, hogy helytelen, amit most csinálok, csak nekem lesz rossz, de kiélvezem addig, ameddig még jó. Tudom, hogy ez úgyse tart sokáig.
Krisztiánnal megegyeztünk, hogy ezt most nem mondjuk el senkinek. A srácok se fogják megtudni, senki. Nem akartam a nyaraláson elmondani Máténak, de amikor haza értünk, egyik nap felhívtam magamhoz. Azt mondta pár perc és itt van, én pedig izgulva vártam, hogy megérkezzen. Le-feljárkáltam a lakásba, amikor hallottam, hogy csengettek. Gyorsan rohantam az ajtóhoz és kitártam. ő mosolyogva állt ott, majd bejött és meg akart csókolni, de én eltoltam magamtól.
- Valami baj van? – nézett rám értetlenkedve.
- Beszélni akarok veled valamiről.
- Oké. – bólintott bizonytalanul. Megfogtam a kezét és magam után húzva letelepedtünk a nappaliba.
- Figyelj Máté, valami fontosat akarok neked mondani. Remélem, hogy nem fogsz rám megharagudni, nem akarlak megbántani, mert nagyon megkedveltelek, de azt hiszem, hogy ezt nem tudom tovább folytatni. Valószínűleg nem érted, hogy mi ez most hirtelen, de nekem ez nem megy. Sajnálom Máté. Őszintén.  – mondtam ki, ő pedig folyamatosan a szemembe nézett, de nem láttam az arcán semmi érzelmet.
- Fhú. – sóhajtott egyet. Kicsit furcsa volt, mert mintha megkönnyebbült volna. – Alíz, tudom. Éreztem, hogy valami van veled, és a nyaraláson rájöttem, hogy mi az. Észrevettem, hogy Krisztiánnal van köztetek valami. Azt is tudom, hogy éjszaka gyakran nem aludtál velem. – sorolta, én pedig tátott szemekkel nézem rá. – Viszont az van, hogy én is azt érzem, amit te. Én is mást szeretek, és valljuk be, hogy pótléknak használtuk a egymást, hogy elfelejtsük a másikat. Sajnálom Alíz én is, mert tényleg egy aranyos, kedves, gyönyörű lány vagy, igazán megkedveltelek, de nem megy ez nekünk.
Teljesen ledöbbentem. Nem gondoltam volna, de örültem, hogy így van, ő sem szeret engem, legalább egyikünk se szenved, ha most szakítunk.

                                             

- Én is megkedveltelek téged, de örülök, hogy még az elején tisztáztuk ezt, mielőtt még jobban belebonyolódtunk volna. – mosolyogtam rá.
- Szerintem is. – bólintott, majd felállt.
- De nem muszáj még menned attól. – álltam fel én is.
- Jobb lesz, ha most megyek. Majd beszélünk máskor. Rendben? – kérdezte, mire én mosolyogva bólintottam egyet.
- Na, gyere, hadd öleljelek meg. – tárta szét a karjait, én pedig kissé hozzábújtam. Ez után elköszöntünk egymástól, majd elment..

8. fejezet

A csajok tényleg megszervezték ezt az egész kirándulást, habár elég nehéz volt, hogy mindenki szabad legyen. Beszéltek a többiekkel, és mindenki benne volt. Megkérdeztem Mátét, hogy nem lenne-e kedve velünk jönni. Először azt mondta, hogy menjek egyedül, a barátaimmal, végül is nem ismer ott senkit, de aztán sikerült rábeszélnem. Bevallom kicsit féltem is, hiszen most fogok először találkozni Krisztiánnal, pedig már eltelt majdnem egy egész hónap az óta.
Már bepakoltam minden szükséges dolgot, és csak Mátéra vártam, hogy értem jöjjön, aztán megyünk Tináért és Bencéért, ők is velünk jönnek, Fannival együtt.
Máté szerencsére hamar meg is érkezett, aztán felvettük a többieket és elindultunk.
- Amúgy Lilla jön? – kérdeztem.
- Igen. – húzta a száját Fanni. Senki nem bírta, egyáltalán nem illik Tomikához. Csak kihasználja őt, de ezt nem veszi észre, pedig már többen mondták neki.
- Mi bajotok vele? – kérdezte Máté. nos, igen, ő még nem ismerte.
- Majd meglátod. – mondtam neki, mire ő csak megrázta a fejét egy mosoly kíséretében.
Az út egyébként eléggé fárasztó volt. Tina meg Bence a hátsó ülésen pusmogott, Fanni bealudt, én pedig Mátéval beszélgettem. Alig vártam már, hogy odaérjünk.
Egy kicsivel hamarabb értünk oda, mint a többiek, így mi választhattuk ki előbb a szobákat. Egy házba fogunk lakni mind.  2 emeletes volt, 3 szoba lent, 3 fent, 2 fürdőszoba, 1 konyha és egy társalgó. Mátéval mi felmentünk, ugyanúgy, ahogy Fanni, de Tina és Bence lent maradtak. Már kezdtük kipakolni a holmijainkat, amikor megjöttek a többiek is. Fanni beszólt, hogy menjünk le. Vettem egy nagy levegőt, és mi is elindultunk.  A többiek nem lepődtek meg, hogy nem egyedül vagyok, gondolom tudták. Bemutattam nekik Mátét, mivel még nem találkoztak. Miközben kezet rázott Krisztiánnal, Krisz arcát figyeltem, amin őszinte mosoly volt, miközben bemutatkozott. Végül rám fordította a fejét, de a mosoly nem tűnt el az arcáról, talán kicsit még nagyobb is lett, így én is viszonoztam, aztán megöleltük egymást. Annyira jó volt újra érezni az illatát, de sajnos hamar el kellett engednem, mivel utána Tomika és Enikő is megölelt. Lillával nem foglalkoztam, ő nem érdekelt. Miután megvolt a nagy összeborulás, ők is elfoglalták a szobáikat. Enikő fel akart jönni, így az ő szobájuk mellettünk volt. Na, szuper, minden vágyam őket hallgatni az éjszaka..
Végül mi is visszamentünk még kipakolni a többi holminkat, majd miután végeztünk ledobtam magam a puha ágyra, Máté pedig mellém feküdt, egyik kezével támaszkodott a másikkal pedig az oldalamat simogatta, úgy nézett.
- Látod? Mondtam, hogy nem lesz baj, hogy te is jössz. – néztem a szemébe.
- Ühüm. –bólintott, majd megcsókolt, de sajnos nem tartott sokáig, mert Fanni rontott be.
- Figyeljetek.. hupsz, bocsi. – nevetett, de nem zavartatta magát, és bejött.
- Mi az? – ültem fel.
- Megyünk kajálni, aztán pedig lenézünk a partra. Jöttök? – kérdezte.
- Máté? – néztem rá kérdőn.
- Tőlem mehetünk. – egyezett bele. Mondtam, hogy 5 perc, csak elkészülünk, így kiment a szobából. Előszedtem a bikinimet, felvettem, arra pedig egy kis nyári ruhát vettem fel. Amikor kész lettünk, Máté megfogta a kezem, és úgy mentünk le, ahol már mindenki ott volt.
- Mehetünk? – kérdezte Tomika, mi pedig bólintottunk, így elindult a kis csapatunk.

                                                   

 A srácok eléggé hangosak voltak, szinte mindeni minket nézett.  Végül egy kisebb étteremnek a teraszára ültünk, egy nagy asztalhoz. Furcsa volt Krisztiánnal egy léktérbe lenni. Kicsit láttam rajta, hogy ő is zavarba van és a többiek is gyakran néztek minket, de ezek csak kis apró mozdulatok voltak. Amikor aztán mind jól laktunk, elindultunk le a partra. A víz elég hideg volt, ezért úgy döntöttem, hogy most ezt kihagyom, így Fannival együtt kint maradtam, mert ő épp egy pasival szemezett, aki nem messze volt tőlünk.
- Fanni, annak a pasinak ott fekszik a csaja. – néztem rá nevetve.
- És? Nem leszarom? Mondjuk jó szólalt meg. – nézett rám jelentőségteljesen.
- Oké, ez talált. Befogom. – tettem fel a kezeimet.
- Helyes.
Végül tényleg nem foglalkoztam vele, úgyis tudtam, hogy nem érdekli ez a pasi, csak húzza az agyát. Hasra fordultam, lehunytam a szememet, és napoztam, hogy legyen egy kis színem…
- Alíz.. Alíz .. – simogatta valaki a hátamat, és szörnyű érzés volt.
- SZzzz.- szisszentem fel. Megpróbáltam felülni, de nagyon fájt a hátam. – Auu..
- Öhm, szépen leégtél. –húzta a száját Máté. – Nem voltál bekenve?
- De, igen. – bólintottam fájdalmasan.
- Jó piros. – nevetett Tomika, de miután hátranéztem, inkább abbahagyta.
- Nagyon fáj? – kérdezte Tina.
- Eléggé. – hümmögtem, majd körülnéztem. Szinte mindenki ott állt körülöttem, ami kezdett kissé zavarni. – Oké, nem nagydolog, nem kell ennyire néznetek. Szerintem én visszamegyek a házba, mert egy percnél nem akarok többet a napon maradni. – álltam fel, Máté segített felvenni a ruhámat. – Figyelj, te nyugodtan maradhatsz, egyedül is vissza tudok menni.
- Ugyan, semmi gond. Veled megyek.
- Tényleg? – húztam össze a szemöldököm.
- Ühüm, na, gyere. – fogta meg a kezem, elköszöntünk a többiektől, és elindultunk vissza. Felmentünk a szobánkba, ott lefeküdtem, Máté pedig óvatosan bekente a hátamat, aztán sikerült szerencsére visszaaludnom..

Amikor újra felébredtem, már sötét volt kint és Máté is aludt mellettem. Csend volt. Megnéztem az órát, ami hajnali fél kettőt mutatott, de én kicsit se voltam álmos, de nem is csodálkozok, hiszen a fél napot átaludtam. Halkan, óvatosan kikecmeregtem az ágyból, kimentem a szobából, lefelé a konyhába, hogy igyak egy pohár tejet. Kinyitottam a hűtőajtót, kivettem a dobozt, megkerestem a poharat aztán kiöntöttem egy kicsit. Felültem a pultra, ám ekkor majdnem elsikítottam magam, mert Krisztián álmos szemével találtam szembe magam..

7. fejezet

A napok teltek, múltak, de a hangulatom egy kicsivel se lett jobb. Folyamatosan bejártam az egyetemekre, és különböző dolgokkal próbáltam magam elfoglalni, hogy ne gondoljak Krisztiánra. Próbáltam újra a régi lenni, de eddig nem nagyon sikerült. Fanni és Tina sokat voltak velem, együtt buliztunk, amit persze Bence nem nézett jó szemmel, mert Tomikával együtt ő sem szimpatizál túlságosan Fannival, de néha azért ő is eljött velünk. Egyik ilyen buli alkalmával viszont én maradtam egyedül, mivel Tina Bencével, Fanni pedig Tomikával volt. Furcsa, de akárhogyan mondják egymásra, hogy utálják a másikat, mostanában egyre többet vannak együtt, de a csipkelődések még mindig megmaradtak.
A bárpultnál ültem, ittam a koktélomat, és az embereket néztem, amikor hirtelen éreztem, hogy valaki néz. Kicsit megfordultam, és tényleg. Egy helyes pasi állt nem messze tőlem. Rám mosolygott, én pedig viszonoztam. Pár percig szemezgettünk, majd fogta az italát és odajött hozzám.
- Helló. – köszöntem neki.
- Szia. Hát te? Ilyen gyönyörűség egyedül? – kérdezte egy mosollyal az arcán.
- Hát, úgy látszik. – vontam vállat, de közbe én is szüntelenül mosolyogtam.
- Egyébként Máté vagyok. – nyújtotta a kezét.
- Alíz. – ráztam vele kezet.
- Gyönyörű, mint te.
- Köszönöm. – nevettem, majd kiittam az utolsó kortyot is a poharamból.
- Meghívhatlak még egyre? – bökött fejével a poharamra.
- Rendben. – bólintottam.
Rendelt még egyet magának is, aztán elkezdtünk beszélgetni. Kiderült róla, hogy már dolgozik, 26 éves. Jó fej, jó pasi, jó volt vele beszélgetni, és addig se gondoltam Krisztiánra. Később elmentünk táncolni is, aztán pedig számot cseréltünk, megígérte, hogy hívni fog, én pedig hazamentem a csajokkal.

Máté

 Máté betartotta az ígéretét, és 2 nap múlva hívott is. Egyre többet találkoztunk, amikor mindketten szabadok voltunk. Nagyon megkedveltem, egyre többet tudtunk meg egymásról, és sikerült kicsivel kevesebbet Krisztiánra gondolnom.
Igazából megbeszéltük, hogy barátok maradunk, de eltelt pár nap, mégsem beszéltünk, nem is láttam azóta. Talán jobb is így.

Furcsa volt, mert Mátéval nem ugrottunk mindjárt a dolgok közepébe. Szépen lassan haladtunk, nem kapkodtuk el a dolgokat. Alapból én nem ilyen vagyok. Nem szoktam randizgatni, de ez most más. Jól éreztem vele magam, mindig megnevettetett, mindig tudtunk miről beszélgetni. Sok közös témánk volt.
A csajok furcsállták a hirtelen váltást, szerintük csak ezzel próbálom mutatni, hogy nem érdekel Krisztián. Kicsit össze is vesztünk ezen, mert azt mondták, hogy egy pótléknak használom Mátét, ami nem igaz. Természetesen nem vagyok még túl teljesen Krisztiánon, de próbálkozom. Nem akarok már tőle semmit, hagyom, hagy élje a saját életét. Néha eszembe jutottak azok a napok, amikor csak együtt voltunk, beszélgettünk, de aztán gyorsan elhessegettem ezeket. Nem akartam rá gondolni.
Közben persze vége lett az egyetemnek, nyári szünet, végre. Már nagyon vártam, mert elegem van a sok tanulásból. A vizsgáim jól sikerültek, úgyhogy most minden a legjobb. Vagyis majdnem minden, de az nem lényeges.

                                  

Éppen Tinánál voltunk Fannival egyik péntek este, ilyen csajos napot tartottunk. Gyakran csináljuk. Egész nap együtt lógtunk, vásároltunk, most pedig már otthon vagyunk, és valami béna romantikus filmet nézünk DVD-n.
- Figyeljetek, gondolkoztam valamin, a héten. Mi lenne, ha elmennénk pár napra a Balatonra? Mindannyian. – szólalt meg Fanni.
- Hm, nekem mindegy. - vontam vállat, már majdnem bealudtam közbe.
- Mármint, hogy érted, hogy mindenki? – kérdezte Tina.
- Hát, mi 3an, Krisztiánék, Bence, Tomika. – lelkesült fel, miközben sorolta a neveket. Nekem szinte azonnal kipattant a szemem. Egy részből, hogy Krisztián és én, több napig. Nem tudom, furcsa lesz. A másik pedig:
- Tényleg, te mióta is vagy ilyen jóba Tomikával? Egyre többet beszéltek. – néztem rá.
- Ugyan már. – legyintett. – Párszor beszélünk csak. Lehet, hogy már nem utáljuk egymást, de nem is vagyunk még jóba.
- Aha, oké. – vigyorogtam, mire ő csak fejbevágott egy párnával.
Végül úgy döntöttünk, hogy ezt a kis kirándulást még felhozzuk a többieknek is, aztán pedig mind a 3an elmentünk aludni, mivel eléggé elfáradtunk. 

6. fejezet

Reggel hatalmas ricsajra ébredtem, és rájöttem, hogy a csengőm szól. Semmi kedvem nem volt felkelni az ágyból, alig aludhattam szerintem, ezért gondoltam majd elmegy. Rosszul gondoltam, mivel az illető elég kitartó volt, ezért morgolódva kikeltem az ágyból, és a bejárati ajtóhoz csoszogtam.
- Ti mit kerestek itt hajnalba? – néztem Tinára és Fannira.  
- Már fél 1 van. – mondta a drága húgocskám és bejöttek, engem kicsit arrébb lökve.
- Minek jöttetek? – kérdeztem, miközben visszamentem a szobámba és visszabújtam az meleg ágyamba.
- megnézni, hogy minden rendben van-e veled.
- Persze. – vontam vállat. – Miért ne lenne? – értetlenkedtem, mire ők furcsán összenéztek. Nem igazán törődtem most velük..
- Hát nem tudjuk, tegnap úgy elrohantál. Aztán láttuk Krisztiánt Enikővel. Biztos minden okés?
- Persze. – hümmögtem. Természetesen nem volt minden oké, de nekik ezt nem kell tudniuk. Hadd higgyék csak, hogy nem érdekel. Erős vagyok.
- Alíz, kicsim, nem kell ezt játszanod. Nekünk elmondhatod. – simította meg a hátamat Fanni, Tina pedig mellette bólogatott.
- Csajok, jól vagyok! Tényleg! Eddig se érdekel, most sem fog. Abba hagyjuk. Vége. Ennyi, nem nagydolog. – játszottam meg magam. Egyáltalán nem voltam erős. Alig vártam, hogy elmenjenek, és újra egyedül lehessek. Szerettem volna még aludni.
- Ne mond, hogy nem nagydolog, látjuk rajtad.
- Nem akarok erről beszélni. Tényleg, nem érdekel.
- Rendben, de tudnod kell, hogy nekünk bármit elmondhatsz. Bízhatsz bennünk.
- Tudom, és köszönöm. Egyébként a buli milyen volt miután elmentem?
- Hm, jó, de én hamar elmentem aztán. – vont vállat Tina.
- Miért? – kérdeztem.
- Hát Bence nélkül nem volt olyan, Fanni pedig végig Tomikával értetlenkedett.
- Tomikával? Te? – néztem rá nagy szemekkel. nem igazán csípik egymást.
- Ahj, ne is mond, Úgy utálom. – forgatta a szemeit. – Tegnap pedig szerintem sokat ittam, attól tudtam elviselni a társaságát. – mondta, én pedig csak kuncogtam rajta.
Amúgy ha nem baj, szeretnék még aludni kicsit. Iszonyatosan fáradt vagyok. Nem gond ugye? – néztem rájuk. Aludni akartam már!
- Nem, persze. – álltak fel az ágyamról mosolyogva. – Akkor megyünk is, csak tudni akartuk, jól vagy-e. Majd beszélünk.
- Köszi, hogy aggódtok értem. Jól esik. – keltem fel az ágyamról, hogy kikísérjem őket.
- Ugyan, ez a barátnők dolga, nem? – nevettek, megöleltük egymást, elköszöntünk, elmentek és pedig vissza az ágyamba.

                                                    

Reméltem, hogy most már nyugodtan ki tudom majd magam aludni, de ez nem jött össze, mert nemsokára újra csengettek. Gondoltam a lányok elfelejtettek valamit, de amikor kinyitottam az ajtót, nem ők, hanem Krisztián állt velem szembe.
- Mit keresel itt? – kérdeztem kimérten.
- csak szeretnék veled beszélni.
- Nincs miről beszélnünk. Mondtam tegnap.
- Szerintem meg van. kérlek szépen. – nézett rám, én pedig végül beengedtem. Tisztáznunk kell a dolgokat, még egyszer, utoljára. Eldöntöttem, hogy most már tényleg vége, bármit is mond. Nem hagyhatom, hogy még jobban kötődjek hozzá érzelmileg.
A nappaliba ültünk le, ő a kanapéra én az egyik fotelba. Nem szólaltam meg, vártam, hogy ő kezdjen el beszélni.
- Tudom, hogy azt mondtam szakítok vele, de ez nem olyan könnyű, mint ahogy hittem. – kezdett bele. – Kérlek Alíz, adj nekem egy kis időt.
- Nem tudok. – ráztam a fejem. – Nem megy. Én, nem akarok csalódni érted? Nem akarok. Be akarom ezt fejezni addig, ameddig nem késő.
- Szakítok Enikővel, ígérem.
- Nem. Krisztián nem tudsz vele szakítani. Szereted őt. Menj el hozzá, és csak legyetek együt. Legyél vele boldog jó?
- Kérlek, ne csináld ezt. Eddig olyan jó volt minden, most miért kell elrontanod?
- Elég már a fenébe. – álltam fel kicsit idegesen. – Meddig akarod ezt csinálni? Nem lehetsz 2 nővel. Nem teheted ezt Enikővel.
- Fhú mióta érdekel téged Enikő? Eddig téged se nagyon zavart. Csak kifogásokat keresel.
- Nem érdekel, elég, én befejeztem. Mondtam valamit, ha velem akarsz lenni, szakíts Enikővel. Nem tettedmeg, akkor sajnálom.
- Most komolyan? Alíz.. – állt fel olyan szenvedős fejjel, és odajött hozzám. Próbált megölelni, de nem hagytam neki.
- Hagyjál. Tényleg, komolyan beszéltem. – próbálta eltolni magamtól, de kicsit kezdtem elgyengülni, pedig tudtam, hogy nem szabad.
- Rendben. De egy utolsó.. egy utolsó kis csók jó? – fogta meg két kezével az arcomat és kissé felemelte. Nem kellett volna hagynom neki, mert tudtam, hogy ebből még baj lehet, de egyszerűen nem bírtam ki és teljesen elgyengültem tőle. Alig vártam, hogy érezzem az ajkait a sajátomon.

                                                    

Lassan közelített a fejével, én lehunytam a szemem és vártam, hogy az ajkai találkozzanak az enyémmel, miközben éreztem, hogy egy könnycsepp folyik le az arcomról.  Először lágyan csókolt meg, majd egyre szenvedélyesebben.  A kezem azonnal vándorútra indult a testén, elkezdtem simogatni a hátát, bele-bele markolva a pólójába, miközben ő a hajamba túrta a kezét. Miután ajkaink elváltak egymástól homlokomat az övének döntöttem, ő pedig szorosan tartott maga mellett. Az ő szeme még mindig le volt csukva így én is becsuktam. Lihegve álltunk ott némán, szorosan egymást ölelve, és összeérintett fejekkel. Kezemet a nyakára csúsztattam a tarkójáról, ő pedig azt hitte, hogy el akarom tolni, ezért szorosabban ölelt magához. Odahajolt a fülemhez, és egy percig csak szuszogott ott, majd halkan, nagyon halkan kimondta, a várva várt szavakat, de azok nem jöttek, helyette újra megcsókolt, kicsit felkapott, én pedig a dereka köré csavartam a lábaimat, úgy vitt be a szobámba és fektetett le az ágyra…

                                                    

- Ez volt az utolsó. – fordultam felé 1 órával később.
- Tudom. – fordult felém, kicsit felemelkedett, az egyik kezével pedig megsimította az arcomat, majd rajta hagyta. – Sajnálom, hogy már ennyi, de én tiszteletben tartom a döntésedet. Jó volt veled, remélem, hogy attól, hogy nem lesz köztünk semmi, még barátok maradunk. Ugye? Nem akarlak teljesen elveszíteni.
- Nem fogsz elveszíteni, de hidd el, jobb lesz így. nem folytathatjuk ezt a végtelenségig.
- Tudom. – húzta el a száját.
- Hidd el, jobb lesz így. Azt az időt, pedig amit eddig velem töltöttél, töltsd Enikővel. – mondtam, de közben iszonyatosan fájt, hogy valószínűleg most vagyunk ilyen helyzetben utoljára.
- Akkor én megyek is. – mosolyodott el, de nem mozdult.
- Rendben. – bólintott, amennyire tudtam, mivel én még mindig feküdtem. Adott egy kis apró puszit a számra, egy utolsót, aztán felállt, felöltözött, én pedig az agyból figyeltem. Már alig bírtam visszatartani a könnyeimet, de nem akartam, hogy lássa. Nem akartam, hogy valaki is gyengének lásson. Sose engedtem meg ezt senkinek.  Krisztián még intett egy utolsót az ajtóból, majd elment. Éreztem, hogy már nem bírom sokáig, és pár perc múlva már a párnámat áztattam a könnyeimmel. Ez után egész nap már nem mentem sehová, csak feküdtem az ágyamba. Alapból nem ilyen vagyok. nem szoktam sírni egy pasi miatt, nem szoktam egy egész napot ágyba tölteni. Nem szoktam szomorú lenni, ha vége valaminek, hiszen mindig tudom, hogy ha akarom, nem kell sokáig egyedül lennem, mert tudom, bárkit megkaphatok. Most viszont ez más. Akit igazán akarok azt épp most vesztettem el. Nem gondoltam, hogy ez lesz belőle.

Köszönöm!

Vaaaaa! 30 000, úristen! Köszönöm, nagyon-nagyon:D
Nem gondoltam volna amikor elindítottam ezt a blogot, hogy ennyi lesz! :D Annyira köszönöm nektek!
Tudom, hogy ilyenkor hosszú részt kéne hoznom, de most sajnos nem tudok, mivel egész nap nem voltam itthon, és most még tanulnom is kell, de holnap ígérem, hogy kaptok hosszabbat jó? :)
Köszönöm még egyszer, imádlak titeket♥! :))

5. fejezet

- Mióta érzed ezt? – kérdeztem meglepetten. Nem gondoltam volna, de baromira jól estek ezek a szavak tőle.
- Nem tudom, egy ideje. Nem tudom, mi van velem. Azt tudom, hogy nem akarlak mással látni.
- De már nem mondhatom le. Mindjárt itt van. – mutattam az ajtóra.
- Akkor majd én lemondom. – nevetett. - te csak menj be.
- Na, biztos nem. – tiltakoztam.
- Ugyan már. Nem leszek bunkó. Ígérem. – tette még hozzá gyorsan.
- Hát jó. – egyeztem bele végül, fogtam az üveget, amit hozott és lerúgtam magamról a magas sarkút és becsoszogtam a szobámba. Azt hiszem, hogy most a föld felett rebegtem 2 centivel, és tudtam, hogy nem kéne belebonyolódnunk ebbe, be kellene fejezni még most, de egyszerűen nem tudnám.
  Gergő pár perc után tényleg csengetett, mivel fél 8-ra voltunk megbeszélve. Sajnos nem hallottam mit mond neki Krisztián, de vigyorogva temettem bele a párnába a fejem. Komolyan mondom nem normális. Már csak azt éreztem, hogy leül mellém, aztán magához húz, kibontja a bort, és a 2 pohárba, amit hozott, nekem is magának is tölt.
Csendben ültünk egymás mellett, gondolkoztunk.
- Krisztián.
- Igen?
- Most mi lesz?
- Hogy érted? – nézett rám kérdő tekintettel.
- Hát nyilvánvaló, hogy már vannak köztünk érzelmek. Nem akarok csalódni, szenvedni, szomorú lenni. Én, amikor belementem ebbe, amikor először lefeküdtünk, nem hittem, hogy ez lesz belőle.
- Szakíts Enikővel.
- Mi? Miért? – nézett rám csodálkozva.
- Mert nem akarok a 3. lenni. Unom már, hogy csak akkor vagyok jó neked, ha összevesztek, ha nincs otthon, ha nem ér rá. Nem akarok holmi pótlék lenni. Ha nem szakítasz vele, akkor mi végeztünk.
- Most hülyéskedsz? – értetlenkedett.
- Nem. – ráztam a fejem. – Válasz, ő vagy én. Holnap a Pink-be leszek Fannival, majd gyere és mond meg, hogyan döntöttél.
Láttam rajta, hogy eléggé meglepődött. nem csodálom, én is.
- Rendben. Szakítok vele. – fogta meg a kezem.
- Tényleg?
- Igen. Szeretem őt, nem lesz könnyű, de úgy érzem, hogy kicsivel közelebb állok már hozzád, mint hozzá.
Nem szóltam erre semmit, csak közelebb ültem hozzá, és megcsókoltam.
Éreztem, hogy ez most vagy valaminek a kezdete, vagy valaminek a vége. Hiába mondta azt, hogy szakít vele, nem voltam biztos benne, hogy meg is teszi…

                                                   
 
 - És most akkor mi lesz, ha dobja Enikőt? Együtt lesztek vagy mi? – kérdezte Fanni.
Már a Pink-be voltunk, és csatlakozott hozzánk Tina is. Bence sajnos nem tudott jönni, mert szöveget tanul.
- Nem, nem leszünk együtt. – suttogtam csalódottan, majd fogtam a táskámat és elindultam kifelé a klubból. Nem hiszem el! Ezt nem hiszem el, hogy már megint átvágott. Szó nélkül mentem el mellette és Enikő mellett, kifelé.
- Alíz! – szólt utánam, de nem fordultam meg, csak mentem előre.
Vegyes érzések kavarogtak bennem. Dühös voltam, amiért hittem neki, amiért elhittem, hogy tényleg szakít vele. Csalódott, amiért hazudott. Azt hittem, hogy komolyan gondolta azt, amit mondott nekem.  Legszívesebben jól elbőgtem volna magam, de nem akartam sírni miatta. Nem érdemli meg…
- Alíz, kérlek, várj. – hallottam meg a léptei és hangját magam mögött, miközben vártam a taximra, majd a kezét is megéreztem a sajátomon, de azt szinte rögtön lelöktem magamról.
- Hagyj. – mondtam úgy, hogy rá se néztem.
- Kérlek, ne csináld ezt.
- Mit? – fordultam végre felé. – Mondtam nem? Mondtam, hogy válassz. Választottál, és nem engem. akkor most már hagyj békén.
- Nem akarlak elveszíteni, de egyszerűen nem tudok vele csak úgy szakítani. Nem megy. Ezt nem értheted.
- Igazad van, nem értem. Tudod mit nem értek még? Hogy-hogy lehettem ilyen naiv, hogy megint bedőltem neked. – vágtam hozzá, majd választ se várva beültem az időközbe megérkező taximba, bediktáltam a címet, és el is indultunk.

                                       

Nem tudom miért éreztem ezt, miért éreztem csalódottságot, szomorúságot, hiszen nem kellene. Nem kellene így éreznem miatta. A telefonom szinte szüntelen csörgött, amikor pedig már meguntam kikapcsoltam. Senkivel nem volt kedvem beszélni. A taxi hamar odaért a lakásomhoz, kifizettem és már mentem is fel. Ledobáltam magamról a ruhámat, és beálltam a forró zuhany alá. Nagyon meleg volt, éreztem, ahogy a víz égeti a bőrömet, de akkor se állítottam át. Amikor aztán már tényleg rossz volt, elzártam a vizet, megtörölköztem, felvettem egy kis sortot és toppot, majd befeküdtem az ágyba. Szerettem volna azonnal elaludni, de ma semmi sem úgy alakul, ahogy én szeretném.  Egy csomó ideig forgolódtam, és állandóan csak Krisztiánra tudtam gondolni. A sírás már fojtogatott, ott volt a torkomba a gombóc, de nem akartam sírni. Sose szeretek sírni pasikért, főleg olyanokért, akik nem is érdemlik meg. Krisztián pedig végleg eljátszotta nálam magát. Annyiszor hittem már neki. Annyiszor átvágott már különböző témákban, de eddig nem érdekelt. Azok nem érdekeltek, hiszen akkor nem éreztem iránta semmit. Kb. leszartam, hogy mit csinált mit hazudott ameddig jó volt. Viszont most már nem megy. Nem tudom csak úgy a szőnyeg alá söpörni. Azt hiszem, hogy mi végeztünk már tényleg..
Sokáig forgolódtam az ágyba, majd valamikor hajnalba azt hiszem, hogy sikerült végre elaludnom. 

4. fejezet

Reggel, amikor felébredtem, Krisztián már sajnos nem volt mellettem. Elszomorodtam, mert azt hittem, hogy elment, és már feküdtem volna vissza, amikor megláttam a pólóját a földön. Gondolom a nélkül nem ment sehová, így még itt kell lennie valahol. Felkeltem az ágyamból és a keresésére indultam. Meg is találtam a konyhába, és nagy meglepetésemre reggelit csinált. Halkan mögé lopakodtam, és hátulról átöleltem, mire ő kicsit megrázkódott.
- Héj, megijesztettél. – fordult hátra mosolyogva, és ő is magához ölelt.
- Bocsi. – pusziltam meg. – mit csinálsz? – néztem a háta mögé.
- Reggelit. Neked. Mivel szinte sosem tudunk együtt reggelizni, és együtt lenni hosszabb ideig, úgy döntöttem, hogy a mai nap a tiéd. teljesen. – mondta én pedig csodálkozva néztem rá.
- Tényleg? Ne mondj olyanokat, amiket nem tudsz betartani.
- Ígérem, hogy ma nem megyek el sehová, rendben? Nem akarom, hogy azt érezd, csak arra kellesz, mert ez nem így van. Együtt leszünk, beszélgetünk, meg amit csak akarsz. Oké?
- Oké. – bólintottam vigyorogva, aztán hagytam, hogy az ajkai birtokba vegyék az enyémeket.

                                 

Bevallom az elején nem hittem ebbe az egész” töltsük együtt az egész napot” dologban, szinte biztos voltam benne, hogy valaki, vagy valami úgy is közbe szól, de nem így lett. Krisztiánnak még tegnap óta ki volt kapcsolva a telefonja, és nem is kapcsolta be egész nap. Fura volt egész nap vele, kicsit olyanok voltunk, mint a rendes szerelmesek. Jó volt, de valamiért mindig elvette a kedvem az a gondolat, hogy nem vagyunk együtt, mert ő valaki mással van, valaki mást szeret. 
Este, fél 9kor döntött úgy, hogy most már tényleg ideje lenne hazamennie. Elbúcsúztam tőle, megbeszéltük, hogy majd hív, lezuhanyoztam, aztán boldog mosollyal az arcomon aludtam el.
Ez a vasárnap megpecsételte az egész hetemet, nagyon jó kedvem volt. Fanni és Tina is észrevették rajtam, de nem mondtam nekik semmit.  Végül próbáltam magamban elnyomni ezeket a dolgokat, mert tudtam, hogy semmi jó nem lesz belőle. Kicsit bevallom féltem is ettől az érzéstől.  Próbálkoztam, de sajnos nem nagyon sikerült, mert szinte egész nap csak rá tudtam gondolni. Egész héten alig hívott, alig beszéltünk. nem ért rá, és nekem is sokat kellett tanulnom. Iszonyatosan hiányzott, bevallom. A héten viszont történt valami. Az egyetemen megismerkedtem valakivel, aki nagyon megtetszett. Tényleg, nagyon. Sokat beszélgettünk szünetekbe, egyetem után is. Elhívott randizni, és én hosszú idő után végre igen-t mondtam.

Már otthon készülődtem, majdnem kész voltam, amikor csengettek. Ránéztem az órámra, de még nem volt csak negyed 8. Kinyitottam az ajtó, és eléggé meglepett, hogy Krisztián áll ott. Kezdjük azzal, hogy nem szokott csengetni, csak bejön, a másik pedig, hogy nem beszéltünk meg mára semmit.
- Hát te? – kérdeztem csodálkozva.
- Hm, hiányoztál. Hoztam bort. – emelte fel, majd bejött.
- Öhm, izé. – kezdtem el dadogni.  – Most nem épp a legalkalmasabb.
- Mi? Miért? Tényleg.  Szép vagy. – nézett végig rajtam. – Hová mész?
- Öö.. randim van. – mondtam ki.
- Hogy mid? – nyíltak ki nagyra a szemei. Nem csodálkozok, hiszen nem nagyon szoktam csak úgy randizgatni. – Kivel?
- Egy sráccal az egyetemről.  – feleltem.
- Mi van? Ne már. Nem akarom, hogy menj.
- Mi? Mi az, hogy nem akarod? Krisztián ne haragudj, de nem vagyunk együtt, hogy megmond, mit csinálhatok és mit nem.
- Tudom. – mondta, letette a bort a szekrényre, és odajött hozzám. – én csak nem akarom, hogy mással legyél.
- De Krisztián mi megbe.. – kezdtem el mondani, de közbeszólt.
- Tudom, hogy mit beszéltünk meg, de nem tehetek róla. Még a gondolat is rossz, hogy valaki mással legyél. Kérlek szépen, hogy ne menj el.
- De te is Enikővel vagy, és akkor nekem miért nem szabad? Krisztián ne légy önző. Legjobb lenne talán, ha abbahagynák ezt a dolgot kettőnk között. – mondtam ki, de igazából nem gondoltam komolyan.
- Nem. Nem akarom. Szükségem van rád érted? Ahj – sóhajtott – Alíz én, nem akarlak elveszíteni, lehet.. lehet, hogy kicsit már többet érsz nekem. Jobb veled, mint Enikővel, megnyugtat a közelséged. Nem kérdezgetsz hülyeségekről, nem akadsz fenn mindenen, úgy érzem, hogy nem kell semmi miatt aggódnom, ha veled vagyok. ..

3. fejezet

Reggel én ébredtem hamarabb, és nagy meglepődésemre, Krisztián még ott volt, és békésen aludt. Elkezdtem simogatni az arcát, és kis puszikat adtam különböző pontjaira. Először elkezdett mocorogni, de aztán már a szemeit is kinyitotta, és álmosan pillantott rám, szemhéja alól.
- Jó reggelt. – suttogtam mosolyogva, aztán megcsókoltam.
- Neked is. Miért vagy már fel? – húzott kicsit magához, és csupasz derekamat kezdte el simogatni a takaró alatt.
- Hát nem tudom. Felébredtem. – vontam vállat.
- Ühüm. – hümmögött, a fejét pedig belefúrta a nyakamba. Mindig ezt csinálja, én pedig imádom, ahogy ott szuszog. A pillanatot, mint szinte mindig, most is Krisztián telefonja zavarta meg. – Ezt nem hiszem el. Még csak fél 8. – sóhajtott, és nagy nehezen érte nyúlt, aztán felvette.
Úgy hallottam, hogy Orsi az, de nem érdekelt mit akart, így kiszálltam az ágyból, felvettem Krisztián pólóját, és kimentem a konyhába, hogy csináljak egy kávét. Csak egyet csináltam, mivel gondoltam, hogy úgyse lesz ideje meginni velem. Pár perccel később jött ki a szobámból, már a nadrágja övét csatolta be.
- Menned kell ugye? – kérdeztem letörten.  Azért kicsit mégis reméltem, hogy itt maradhat. Sajnáltam, hogy mennie kell.
- Ühüm. A pólóm ideadod? – jött oda hozzám, és nyújtotta a kezét. Felálltam a székről, levettem magamról a pólót, és így teljesen meztelenül álltam előtte, kaján vigyorral az arcomon.
Miközben elvette tőlem a pólóját, nyelt egy hatalmasat, gyorsan magára kapta, és magához húzott.
- Ugye tudod, hogy teljesen megőrjítesz. – suttogta a fülembe.
- Szerintem menj, mert még elkésel. – húztam az agyát.
- Ahw. Majd hívlak cica. Légy jó. – csókolt meg szenvedélyesen, erősen, szinte tépte a számat, miközben össze-vissza taperolt.
- Szia. – néztem utána, majd kilépett az ajtón.
Boldog mosollyal az arcomon mentem be a szobámba felöltözni, hogy egy újabb unalmas nap kezdődjön. Szinte biztosra veszem, hogy Krisztiánnal ma már nem találkozunk, és igazam is lett. Sajnos.  Hiányzott egész nap, csak rá tudtam gondolni, jó kedvem volt. Többen észre is vették, de én csak mosolyogtam. Eszembe jutott, hogy már nemsokára itt van tesóm szülinapja, így délután beugrottam a plázába nézelődni. Vettem neki egy parfümöt és egy táskát, ami nekem is nagyon tetszett. Sokat gondolkoztam rajta, hogy megtartom magamnak, neki pedig választok valami másat, de végül mégsem.


- Megkértelek, hogy ne hozd el. Direkt megkértelek rá. – néztem kicsit dühösen Krisztiánra.  Már Tina szülinapján voltunk, és egész jó volt addig, amíg meg nem érkezett Krisztián Enikővel. Szinte azonnal félrehívtam, hogy kérdőre vonjam, mit keres itt ez a liba. Megkértem, hogy ne hozza el. Nagyon zavart, mert reméltem, hogy együtt lehetünk most.
- Sajnálom. Mit mondtam volna, neki miért nem jöhet. A húgod meghívta őt is. Ne haragudj. – nézett rám. – Én is szerettem volna, ha ma együtt bulizhatunk, de ez nem jött össze most, ne haragudj jó? – emelte fel gyengéden az államat.
- Rendben. - sóhajtottam, és megöleltem. Egy eldugottabb részen voltunk, nem láttak ide a többiek.
- Egyébként nem is mondtam még, de őrjítően sexy vagy ebbe a ruhába. Tuti te vagy itt a legszebb. – suttogta a fülembe, aztán adott egy kis puszit a nyakamra.
- Lépjünk le. – mondtam hirtelen, ő pedig értetlenül nézett rám.
- Mi?
- Lépjünk le. Kérlek. – kezdtem el nevetni. – Úgy terveztem veled leszek ma este. Nekem mindegy, hogy hol vagyunk.
- Hm, rendben. Szólok Tomikának, hogy intézze el Enikőt. – vigyorgott.
- Rendben, én pedig elköszönök Tinától. A bejáratnál találkozunk. – adtam neki egy kis puszit, majd Tina keresésére indultam, és hamar meg is találtam, Bence társaságába. Gyorsan felvázoltam nekik a helyzetet, elköszöntem tőlük, és kimentem a bejárathoz, és vártam, amíg meg nem érkezett Krisztián.

                                            

- Mehetünk. – jött ki mosolyogva kezét nyújtotta, én pedig boldogan megfogtam és úgy sétáltunk minél messzebb a helytől.  Jó érzés volt és egyben furcsa. Mi nem szoktunk ilyesmit csinálni. Ha Krisztián Enikővel van, akkor hagyom őket, nem egymással törődünk. Most viszont más volt. Jól éreztem magam vele, pedig semmi nem történt, csupán pár kisebb csók. Közben beszélgettünk, rengeteg dologról, a mindennapokról, nevettünk egymáson. Most először éreztem azt vele, hogy kicsit több már nekem.
Nem igazán figyeltük, hogy merre megyünk, csak mentünk amerre láttunk. Enikő próbálta hívni párszor Krisztiánt, de egyszer sem vette fel neki, végül pedig kikapcsolta a telefont, ami nagyon jól esett.  Sose kapcsolta még ki a telefonját, amikor velem, és ha hívták, mennie kellett, akkor azonnal ment is. Örültem, hogy most csak velem van, és nem megy el, ha hívják. Mivel rajtam egy kb. 10 centis magas sarkú volt, nem sétáltunk olyan sokáig, elindultunk hozzám, haza. Felmentünk, levetkeztem, felvettem egy pólót, ami kb. a térdemig ért, és lefeküdtem a már ágyban lévő Krisztián mellé. Amennyire csak tudtam hozzábújtam, ő magához ölelt, nyomott egy puszit a fejem búbjára, és szüntelenül simogatta a hajamat, ameddig el nem aludtam…

2. fejezet

Hétfő. Utálom a hétfőket. Már az egyetemen ülök, és hallgatom a tanár unalmas beszédét, amikor megcsörren a telefonom. Krisztián.  Kinyomtam, de újra hívott, én pedig megint kinyomtam. Ezt eljátszottuk egy párszor, majd írtam neki egy sms-t, hogy órán vagyok. Fenébe már, hogy nem tudja megjegyezni mikor, vagyok az egyetemen.  Azt hiszi, hogy bármikor ráérek, amikor csak kedve tartsa. Feldühít néha ezzel a viselkedésével.

                                                          

- Na, mi van már? Mi volt olyan sürgős? – hívtam vissza, amikor végeztem. Beültem az autómba, és elindultam közbe.
- Rá érsz ma este? Hiányzol. – dünnyögte.
- Ó igen? – kérdeztem vissza gúnyosan. – Enikő hol van?
- Nem akarok veled róla beszélni. Ráérsz vagy sem?
- Át jössz? – bevallom nekem is hiányzott kicsit..
- Igen. – szinte hallottam a hangján, hogy elmosolyodik.
- Akkor várlak. Hozz kaját. Szia. – köszöntem el, majd választ nem várva letettem, és leparkoltam egy bérház előtt, ahol a húgom lakik. Felcsengettem, ő kinyitotta, és nemsokára már fent is voltam nála.
- Szia. – öleltem meg.
- Helló. Hát te? – kérdezte, majd intett, hogy menjünk be.
- Én csak az.. oh, helló Bence. – mentem oda hozzá, és adtam neki egy puszit, aztán leültem egy székre. – Szóval csak az egyetemről jövök, gondoltam be nézek.
- Aha, értem. Kérsz valamit?
- Egy pohár víz jól esne. Egyébként ti mit csináltok? Bence neked nincs is semmi dolgod? – néztem rá.
- De, nemsokára mennem kell. – nézett az órára, aztán elhúzta a száját. – A szombat milyen volt? – hozta fel, én pedig csak megforgattam a szemem.
- Köszi. – mosolyogtam Tinára, miután letette elém a poharat.
- Mi volt ez a szemforgatás? Mi történt?
- Ah, ott volt Enikő meg Krisztián, meg Tomika, szóval mindenki, csak ti nem, és Lilla. – Lilla ő Tomika barátnője. –  Krisztián tiszta hülye volt. Elkezdtem egy pasival táncolni, erre így elkezdett kérdezgetni, hogy mit csinálok, meg hasonlók. Nem értettem mi baja van. Az mi, hogy ő a barátnőjével van, én nem lehetek mással. Csak szexelünk baszki.
- Akkor most összevesztetek? – kérdezte Tina. Kicsit láttam rajta, hogy reménykedik benne. Nem bírja Krisztiánt. Vagyis bírta addig, amíg meg nem tudta, hogy velem csalja a barátnőjét. Sokszor csalták már meg, ezért érinti érzékenyen ez a téma. Már régen elmondta volna Enikőnek, hogy mi van, ha nem én lennék az a lány. Nem egy vitánk volt már ebből..
- Nem. Ma este átjön. – somolyogtam. Már vártam. Néha az őrületbe tud kergetni a hülyeségeivel, de jó vele.
- Ou, szuper. – fintorgott, mire Bence nevetve az ölébe húzta és megpuszilta a füle mögött. Olyan aranyosak együtt. Nagyon szeretik egymást. Ők számomra a mintapáros. Egyszer majd én is szeretnék egy ilyen komoly, tartós kapcsolatot, szerelmet, de nem most. Most még élni akarok, ki akarom élvezni az életet, és azt egy pasi mellett, nem lehet. Szerintem legalábbis. 
- Hm, mit szólnál, ha elmennénk vásárolni? – kérdeztem. – Bencének úgyis dolga van.
- Rendben. – élénkült fel.

                                              

Nem sokáig voltunk már náluk, Bencének tényleg mennie kellett 10 perc múlva, de elvitt minket az Arénába. Elég sokáig ott voltunk, az egészet bejártunk, és a végén rengeteg holmival távoztunk. Éhes voltam, de nem akartam enni, mivel mondtam Krisztiánnak, hogy hozzon kaját. Nagyon remélem, hogy nem felejtette el.
Amikor a vásárlásból hazaértem, először lezuhanyoztam, aztán felvettem egy toppot egy kis sorttal, beültem a tv elé és úgy vártam Krisztiánt, aki nemsokára meg is érkezett. Csengetés és kopogás nélkül jött be.
- Már mondtam, hogy kopogj. – térdeltem fel a kanapén, hogy egy szintbe legyünk, de ő minden szó nélkül megcsókolt. Érzékien, hevesen, teljesen beleremegtem. Imádom a csókjait, ahogy sok mást is még.
- Szia. – köszönt mosolyogva, miután szétváltak az ajkaink.
- Szia. – vigyorogtam, majd lehúztam magam mellé, és kicsit hozzábújtam. – Mi van veled? Milyen napod volt? – kérdeztem.
- Fárasztó. – sóhajtott, miközben a hátamat simogatta, a fejét pedig befúrta a nyakamba és úgy dünnyögött. – Pont rád van szükségem. Alig vártam már, hogy ideérjek hozzád. Enikő is úgy felidegesített, hogy az nem is igaz. – mondta, majd felemelte a fejét, hogy a szemembe tudjon nézni. – Egyébként sajnálom a szombatot. Nem tudom tulajdonképpen, hogy mi ütött belém. Annyira jól néztél ki abba a ruciba, az a pasi meg ott fogdosott, és úgy odamentem volna beverni neki egyet, hogy hagyjon békén. Nem tudom mi ütött belém. Ne haragudj. – puszilt meg.
- Semmi baj. – mosolyogtam. Jól esett, hogy ezt elmondta. Kicsit talán lehet féltékeny is volt,d e ezt nem említem neki, úgyis letagadná.

                                                            

Annyira jó vele lenni, megnyugtat. Gyakran marjuk egymást, de imádom. Szeretem őt. Nem vagyok belé szerelmes, dehogyis vagyok. Nem vagyok féltékeny Enikőre, nem akarok fele összejönni, de azért egy kicsit szerintem kötődünk egymáshoz. Ez nem csak szex köztünk. Vagyis igen, de nem csak szexelünk. Van, hogy eljön, beszélgetünk, és csak ennyi. Elmondja, vele mi van, vagy csak én beszélek. Nem csak szexről szól ez köztünk.
- Jaj, tényleg, hoztam kaját. – kiáltott fel hirtelen, nekem pedig felcsillant a szemem. Már farkaséhes voltam.  Krisztián kicsit eltolt magától, hogy feltudjak állni, kiment a konyhába, hallottam, ahogy a fiókba csörtet, gondolom evőeszközök után, aztán újra leült mellém, és az ölembe tette a dobozt, amiben a vacsorám volt. A kedvencemet hozta, ami megmosolyogtatott.
- Te nem vagy éhes? – néztem fel rá.
- Én ettem Orsival.
- Akkor jó. – vontam vállat, és elkezdtem enni. Közbe ő a tv-t kapcsolgatta, de nem igazán figyelt rá szerintem. A kaját, azt gyorsan megettem, aztán már teljesen ráirányult a figyelmem.
- Figyelj. Szombaton lesz a húgom szülinapja. Jössz?
- Persze.
- Kérhetek valamit? – néztem fel rá, ő pedig bólintott. – Ne hozd Enikőt jó?
- Nem tudom. Megpróbálom rendben? – mosolygott, aztán megcsókolt.
- Bízok benned. – motyogtam a szájába, de ő újra csak magához húzott, majd felemelt hirtelen, és bevitt a hálóba, ahol egy fantasztikus éjszakát töltöttünk együtt…

1. fejezet

Új rész, új sztori! Tudom, sokan a régi sztori folytatását vártátok, de igazából most még azt nincs kedvem folytatni. Lehet, hogy befogom valamikor fejezni, de remélem, hogy azért ez is fog nektek tetszeni. Várom a véleményeket!

- Mennem kell. – pattant ki Krisztián az ágyból, és kezdte el keresni a ruháit.
- Mi? Maradj még. – kezdtem el nyávogni, miközben a két könyökömön támaszkodtam.
- Sajnálom, de nem lehet. Már így is késésbe vagyok. – vette fel a pólóját.
- Állandóan sietsz, állandóan késésbe vagy. – sóhajtottam egy hatalmasat.
- Sajnálom. – jött oda egy gyors csókra, aztán felkapta a kocsi kulcsát és telefonját az éjjeliszekrényről. – Majd hívlak. Szia. – intett már az ajtóból.

                                                          

 Szinte még fel sem eszméltem, és már ott sem volt.  Komolyan mondom, nem hiszem el, hogy megint csak úgy lelépett. Végül is mindegy. Kezdem már megszokni. Mivel még csak délután 6 volt, nem terveztem az egész délutánomat az ágyban tölteni, így kiszálltam belőle és bementem a fürdőbe, ahol gyorsan lezuhanyoztam, aztán miután megtörölköztem visszamentem a szobámba és magamra kapdostam pár ruhadarabot, majd megcsörrent a telefonom.
- Igen?
- Szia. Mi a terved mára? – szólt bele Fanni, a legjobb barátnőm.
- Hm, nem tudom. Most ment el Krisztián. – fintorogtam. – Igazából szabad vagyok mára.
- Szuper. – lelkendezett. – Akkor este irány a Pink!
- Rendben. – vontam vállat.
- Szuper. Ott találkozunk, mondjuk fél 10-kor.
- Jó-jó. – bólogattam.
- Akkor, szia csajszi. Ne késs!
- Oké, szia. – nevettem, és letettem a telefont.
 Örültem a mai bulinak, hiszen már régen voltam, és egy ideje a barátnőmmel se találkoztam. Teljesen rápörögtem. Fél 10-ig még volt egy kis időm, így gondoltam, hogy addig elpakolok a lakásban, mert úgy nézett ki, mint ahol bomba robbant. Eltartott egy ideig, és nagyon örültem, amikor végre már végeztem. Már fél 9 volt, amikor elkezdtem készülődni. Először felvettem a ruhámat, aztán csináltam magamnak egy fekete-sötétkék füstös sminket, a hajamat pedig kivasaltam, és szabadon hagytam. Hívtam egy taxit, és amíg arra vártam, felvettem a magas sarkúmat és beálltam a tükör elé. Teljes mértékben elégedett voltam magammal. Minden beképzeltség nélkül mondhatom, hogy jó csaj vagyok.  Amikor a taxi megérkezett, lementem, bemondtam neki a címet, ő pedig kicsivel több, mint 10 perc után leparkolt a Pink előtt. Fizettem, aztán egyből kiszúrtam az élénksárga ruhában lévő barátnőmet.
- Sziaa. – köszöntem neki, miután odaértem hozzá.
- Helló. – visította, majd megölelt, én pedig nevetve karoltam át.  – Mi van veled? Teljesen el vagy veszve. – kiabálta a fülembe, amikor már bent voltunk. Elég hangos volt a zene, így alig hallottam.
- Megvagyok. Igazából semmi különös, csak a szokásos. Veled?
- Ah, velem is. Vagyis kidobtam a Márkot. – legyintett. Tulajdonképpen nem csodálkozom. Fanni kéthetente válogatja a pasijait.

                                                    

- Pedig olyan aranyos volt.
- Jaj, dehogyis. Egy nyálgép volt.  – fintorgott.  - De mindegy is, ne beszéljünk róla. Inkább nézzük milyen a felhozatal. – fordult meg a bárpultnál, hogy a tömeget kezdje el nézni. Én addig rendeltem 2 koktélt. A buli az jó volt, sőt. Rengeteget táncoltunk Fannival, jól éreztem magam, nagyon. Amikor már kezdtem kifáradni, odaszóltam neki, hogy megyek, iszok valamit. Már a bárpultnál ültem, amikor észrevettem Tomikát. Egy számomra ismeretlen lánnyal volt. Ha ő itt van, akkor gondolom Krisztián is. Elkezdtem nézelődni, hátha meglátom, és így is lett. Ő is engem nézett, de ekkor észrevettem mellette Enikőt, a barátnőjét. Ó hát persze, hogy vele jött. Gyönyörű volt, mint mindig. Nem néztem őket sokáig, elfordítottam a fejemet, és kértem egy újabb koktélt. Tulajdonképpen nem zavart, hogy itt van, kit érdekel. Bulizni jöttem, nem vele foglalkozni.  Az este további részében nem is nagyon törődtem vele, és jól éreztem magam. Egy pasival táncoltam, nagyon jól nézett ki. Egész jól elvoltunk, és láttam, hogy Krisztián nézett párszor. Bevallom ez jól esett. Ki kellett mennem a mosdóba, de amikor már jöttem ki, valaki megfogta a kezemet, és gyengéden nekilökött a falnak.
- Héj! – kiáltottam.
- Mit művelsz? – nézett rám dühösen Krisztián.
- Én? Csak jól érzem magam. – ráztam le magamról a kezét, és kicsit közelebb léptem hozzá.
- Jól érzed magad? Muszáj más pasikkal flörtölgetned össze vissza előttem?
- Mi van? Mit képzelsz magadról? Tudtommal nem nekem van barátnőm, úgyhogy én a helyedbe befognám a számat. – lettem én is dühös. Komolyan mondom, nem hiszem el, hogy még ő oktat ki engem.
- Az nem ugyanaz. – sóhajtott.
- Nem? Dehogyisnem. Amúgy is, megbeszéltük, hogy semmi kötöttség nem? Akkor meg mi bajod van? Állítsd le magad, most pedig hagyj békén, mert várnak. – adtam egy kis puszit a szájára, szinte alig érintettem ajkait, majd elmentem tőle. Eszembe se volt visszamenni ahhoz a sráchoz, mert hiába nézett ki jól, egy idióta volt, úgyhogy inkább visszamentem a pulthoz. Alig telt el pár perc, mikor leült mellém valaki.
- Szia csajszi. Te csak így egyedül? – vigyorgott Tomika.
- Szia. – öleltem meg. Már elég régen láttam. – Aha.
- Oh, feszültnek látszol.
- Az az idióta haverod feldühített. – mondtam neki. Tulajdonképpen nekem meg Krisztiánnak egy a baráti körünk. Fél éve ismertem meg a húgom által, aki Bence barátnője. Enikőn kívül, mindenki tudja, hogy mi van köztem és Krisztián között. Semmi kötöttség, csak szex. Jól érezzük magunkat, ennyi.
- Ki? A kölyök? Mért mit csinált? – nevetett.
- Ah, hagyjuk, nem fontos. – legyintettem. – Veled mi van? Lilla hol van? – Lilla Tomika barátnője. Utálom a csajt. Egy beképzelt ribanc.
- Otthon. Nem érezte jól magát.
- Persze. – dünnyögtem.
- Alíz, hagyjuk jó? Ezt már megbeszéltük egyszer.
- Oké, de akkor se tudom megérteni, hogy mit eszel rajta.
- Szeretem.
- Ó, persze. Szerelem, milyen buta dolog is. – vigyorogtam.
- Ajjaj, te lány. – csóválta meg a fejét és beleivott a koktélomba, rám kacsintott, majd ott hagyott.
- Húzzunk haza. – állt meg mellettem Fanni.
- Mi? Miért? – ráncoltam a homlokomat. Nem értettem, hogy most hirtelen miért akar haza menni.
- Mert nem jó itt. Szar. Jössz vagy maradsz? Láttam itt van Krisztián.
- Ja, meg Enikő. – fintorogtam. Megittam a maradék koktélomat és kifizettem. – Mehetünk.
- Szuper. Mehetek hozzád? – kérdezte. Gyakran alszunk egymásnál egy-egy buli után.
- Persze. – bólintottam, aztán elindultunk.

                                                        

Taxival mentünk, és én kb. 10 percre laktam a klubtól, így hamar odaértünk. Először Fanni ment el zuhanyozni, aztán pedig én, majd egymás mellé lefeküdtünk az ágyba, aztán már aludtunk is. 

Sziasztok!

Újra itt! Tudom, hogy kicsit sokáig tartott a szünet, nem terveztem eddig, de sajnos ez lett. Sokan írtátok, hogy hiányzik a történet, és nekem is nagyon hiányzott már az írás, ezért holnap jön az új rész! Lehet, hogy kicsit megfogtok lepődni, sőt tuti, de remélem, hogy azért fog nektek tetszeni. Nem tudom még, hogy mikor teszem fel, de most már biztos, hogy holnap fent lesz. Eddig minden nap volt rész, de most már nem hiszem, hogy fogok tudni mindig feltenni, sajnálom, összecsapni pedig már nem akarom, hogy aztán megint legyen egy ilyen szünet. Remélem megértitek:)