9. fejezet

- Úristen, de megijesztettél.
- Bocsi. – kuncogott, majd ő is öntött magának egy pohárba, és felpattant mellém.
- Mit csinálsz itt ilyenkor? – kérdeztem.
- Nem tudtam aludni. – vont vállat. – te?
- Én se, mivel kb. a fél napot végig aludtam.
- A hátad nagyon fáj még?
- Aha, eléggé, de szerencsére jobb már kicsit. – fintorogtam.
Ez után beállt közén a kínos csend, nem tudtam mit mondani, majd ő szólalt meg.
- Szóval Máté? – kérdezte hümmögve
- Igen. Problémád van vele? – néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Nem, dehogyis. – rázta a fejét. – Jó fej srác.
- Igen, az. – értettem egyet.
- Boldog vagy Alíz? – fordult felém a testével, amennyire tudott.
- Igen. Azt hiszem.. – tettem hozzá halkan, majd lehajtottam a fejem.
- Ez nem volt túl meggyőző. – emelte fel az államat, hogy ránézzek.
- Mindegy. Jól vagyok.
- Sajnálom, hogy mostanában nem találkoztunk. Hiányzol. – suttogta.
- Te is nekem. – néztem bele a gyönyörű szemeibe.
Csend állt be közénk, de a tekintetét továbbra se fordította el, néztünk egymás szemébe, majd amikor már meguntam, elfordítottam a fejem, de ő azonnal utánam kapott, és hirtelen az enyémre tapasztotta az ajkait. Annyira meglepődtem, hogy azonnal tágra nyíltak a szemeim, de miután eljutott, hogy mi van, először el akartam lökni magamtól, de végül még sem tettem. Átadtam magam neki, és visszacsókoltam. Annyira hiányzott már, hirtelen nem gondoltam semmi másra csak rá. Nem gondoltam arra, hogy ezt most nem szabad, nem lenne szabad. Kegyetlenül jól esett újra érezni, hogy itt van. Miután ajkain szétváltak, egyikőnk se szólt semmit, a homlokunkat egymásénak döntöttük, és úgy néztünk a másikra.
- Ezt nem szabad. – suttogtam.
- Tudom. – bólintott. – Nem bírok neked ellenállni. Nem tehetek róla.
- Pedig muszáj lesz. – pattantam le a pultról, és letettem a poharat a pultra. – Jó éjt Krisztián. – köszöntem, el és elindultam vissza a szobába, de nem engedett. Megfogta a kezemet és magához rántott. 
- Ne csináld ezt. Szükségem van rád. – suttogta közel az arcomhoz. – Érzem, hogy neked is rám.
- Nem, ez nem igaz. – nyögtem ki. Teljesen elvesztem a szemeiben.
- Gyenge vagy Alíz. – mondta, majd olyan hevesen megcsókolt, hogy ha nem fog meg, azt hiszem, ott esek össze. Ennyi, kész. Nem bírom tovább. Krisztián hirtelen felkapott az ölébe, és visszatett a pultra.
- Ne.. ne itt. – toltam el kicsit.
Végül Krisztián újra az ölébe kapott, én a dereka köré csavartam a lábamat, és bementünk abba a szobába, ahol senki nem volt. Szinte ledobott az ágyra, és úgy mászott utána fölém..

                                                

- Bazd meg, de utállak! – húztam fel magamra a pólómat, de ő csak nevetve nézett rám.
- Ugyan már, te is élvezted. – jött oda és magához ölelt.
- De nem szabad. – ütöttem meg a mellkasát.
- Téged mióta érdekel, hogy mit szabad és mit nem? – kérdezte felhúzott szemöldökkel, vigyorogva.
- Megyem fel. Nem akarom, hogy észrevegyék, hogy eltűntünk. Menj te is. – engedtem végül fel, mert tényleg élveztem.
- Rendben. – bólintott. megforgattam a szemem, hátat fordítottam neki, de ő újra visszarántott magához és megcsókolt. – Na, most már mehetsz. – engedett el. Megcsóváltam a fejem, és visszamentem Mátéhoz. Lefeküdtem az ágyba, és csak néztem az arcát. Annyira rossz vagyok vele. nem ezt érdemli, de nem tehetek róla, nem bírok ennek az idiótának ellenállni. Sóhajtottam egy hatalmasat, aztán végül lehunytam a szemeimet és próbáltam én is még kicsit visszaaludni. Szerencsére sikerült is.

Lényegében ez a nyaralás nagyon jól telt. Krisztiánnal szinte minden este titokban lelopództunk az üres szobába, és együtt voltunk. Tudom, hogy helytelen, amit teszünk, de nem bírtam ki. Nem ment. Bentről természetesen mart a bűntudat, amiért ezt teszem Mátéval, nem érdemli meg. Úgy döntöttem, hogy szakítok Mátéval, amíg nem érez irántam mélyebb érzelmeket. Rájöttem, hogy nekem még nem való ez, nem vagyok rá felkészülve. Ha abba hagyjuk Krisztiánnal ezt, mit most csinálunk, akkor se kell nekem még most más. Hiába tudom, hogy helytelen, amit most csinálok, csak nekem lesz rossz, de kiélvezem addig, ameddig még jó. Tudom, hogy ez úgyse tart sokáig.
Krisztiánnal megegyeztünk, hogy ezt most nem mondjuk el senkinek. A srácok se fogják megtudni, senki. Nem akartam a nyaraláson elmondani Máténak, de amikor haza értünk, egyik nap felhívtam magamhoz. Azt mondta pár perc és itt van, én pedig izgulva vártam, hogy megérkezzen. Le-feljárkáltam a lakásba, amikor hallottam, hogy csengettek. Gyorsan rohantam az ajtóhoz és kitártam. ő mosolyogva állt ott, majd bejött és meg akart csókolni, de én eltoltam magamtól.
- Valami baj van? – nézett rám értetlenkedve.
- Beszélni akarok veled valamiről.
- Oké. – bólintott bizonytalanul. Megfogtam a kezét és magam után húzva letelepedtünk a nappaliba.
- Figyelj Máté, valami fontosat akarok neked mondani. Remélem, hogy nem fogsz rám megharagudni, nem akarlak megbántani, mert nagyon megkedveltelek, de azt hiszem, hogy ezt nem tudom tovább folytatni. Valószínűleg nem érted, hogy mi ez most hirtelen, de nekem ez nem megy. Sajnálom Máté. Őszintén.  – mondtam ki, ő pedig folyamatosan a szemembe nézett, de nem láttam az arcán semmi érzelmet.
- Fhú. – sóhajtott egyet. Kicsit furcsa volt, mert mintha megkönnyebbült volna. – Alíz, tudom. Éreztem, hogy valami van veled, és a nyaraláson rájöttem, hogy mi az. Észrevettem, hogy Krisztiánnal van köztetek valami. Azt is tudom, hogy éjszaka gyakran nem aludtál velem. – sorolta, én pedig tátott szemekkel nézem rá. – Viszont az van, hogy én is azt érzem, amit te. Én is mást szeretek, és valljuk be, hogy pótléknak használtuk a egymást, hogy elfelejtsük a másikat. Sajnálom Alíz én is, mert tényleg egy aranyos, kedves, gyönyörű lány vagy, igazán megkedveltelek, de nem megy ez nekünk.
Teljesen ledöbbentem. Nem gondoltam volna, de örültem, hogy így van, ő sem szeret engem, legalább egyikünk se szenved, ha most szakítunk.

                                             

- Én is megkedveltelek téged, de örülök, hogy még az elején tisztáztuk ezt, mielőtt még jobban belebonyolódtunk volna. – mosolyogtam rá.
- Szerintem is. – bólintott, majd felállt.
- De nem muszáj még menned attól. – álltam fel én is.
- Jobb lesz, ha most megyek. Majd beszélünk máskor. Rendben? – kérdezte, mire én mosolyogva bólintottam egyet.
- Na, gyere, hadd öleljelek meg. – tárta szét a karjait, én pedig kissé hozzábújtam. Ez után elköszöntünk egymástól, majd elment..