10. fejezet

Van benne pár csúnya szó, szóval előre is bocsi:D

Miután Máté elment, megkerestem a telefonomat, és hívtam Krisztiánt, aki a 2. csengésre fel is
vette.
- Szia. Mi a helyzet? – szólt bele.
- Helló. Szakítottam Mátéval.
- Mi? Komolyan? Miért? – értetlenkedett. Szinte láttam magam előtt, ahogy ráncolja a homlokát.
- Mert én veled ellentétben, nem élvezem, ha átbaszok valakit, aki nem érdemli meg. – lehet ez kicsit erős volt..
- Alíz, ne húzd az agyam hülyeségekkel. Én se élvezem, elhiheted. Kibaszottul nehéz, akármennyire is gondolod, hogy nem. Viszont döntöttem, szakítok Enikővel.
- Úgy, mint múltkor? – kérdeztem gúnyosan.
- Nem. Most már tényleg. Holnapután. Nehéz lesz, de meg kell tennem.
- Krisztián, most komolyan? Múltkor se tudtál, miből gondolod, hogy most majd fogsz?
- Bízz bennem, kérlek.
- Annyiszor bíztam már benned. – sóhajtottam.
- Tudom, és sajnálom. Most viszont ne haragudj, mennem kell, mert egy fotózáson vagyok éppen. Találkozunk holnap a Tomika bulijába?
- Igen. – mosolyodtam el végül.
- Rendben, szia Alíz.
- Szia. – elköszöntünk, majd letettük.

Annyira szerettem volna bízni benne, annyira szerettem volna elhinni, hogy most talán tényleg szakít vele, de egyszerűen nem ment. Nem akartam újra csalódni, így nem ringattam magam hiú ábrándokba.
Szinte még le sem tettem a telefonomat, amikor elkezdett csörögni. A kijelzőn Fanni neve állt.
- Úristen, hallottad, hogy Tomika szakított Lillával? – szólt bele minden köszönés nélkül.
- Nem mondod? Komolyan? – lepődtem meg. – Miért?
- Mert, hogy már kezd, elege lenne a csajból, állandóan hisztizik, meg ilyesmi. Aztán rájött, hogy többször megcsalta Tomit, meg hasonlók.
- Hú, végre. Ideje volt már. Mondjuk mindenki mondta neki, hogy megcsalja, de végül is jobb később, mint soha. Én örülök neki. – mondtam, aztán eszembe jutott valami. – Egyébként te honnan tudod?
- Tomikától. – halkult el.
- Mi? Mióta oszt meg veled ilyen dolgokat elsőnek? – értetlenkedtem.
- Nem tudom. Elvagyunk mostanában. Te mindig Mátéval, Krisztián Enikővel, Bencét és Tinát szinte szét se lehet szedni, úgyhogy így ketten maradtunk. mostanában sokat beszélgetünk, és kiderült, hogy teljesen mások vagyunk, mint ahogy azt képzeltük a másikról. – mondta.
- Fhú, ez meglepett, de örülök, hogy most már nem marjátok egymást. De Mátéra visszatérve, mi már nem vagyunk együtt. Ma szakítottam vele.
- Mi? De mégis miért?
- Mert nem érzem annyira jól vele magam. Aranyos meg minden, de ..
- De nem Krisztián. – szólt közbe.
- Igen, olyasmi. – bólintottam.

 Úgy gondoltam, hogy most még nem mondom el neki azt a dolgot, amit Krisztián tervez, és ami a Balatonon volt. Majd holnap. Ez nem telefon téma. Egy kicsit még beszélgettünk, majd elköszönt, és letettük..

A mai nap folyamán már semmi nem történt, az egyik olyan ritka pillanat volt, hogy unatkozzak. Végül beültem a tv elé, és néztem pár vígjátékot, aztán lefeküdtem aludni, hogy holnap kipihenten ébredjek.

A buli, amit Tomika rendez a saját lakásán, 8-tól kezdődik. Nem értem miért a lakására kell menni, sose szokott házibulit csinálni. Fanni reggel hívott, hogy 5 körül átjön és készüljünk el együtt.
Természetesen késett, mint mindig, de nem szóltam neki, kezdtem már megszokni.  Alapjába a készülődés, ha egyedül vagyok nem tart 3 óra hosszát, de Fannival igen. Sokat vacilláltam, hogy mibe menjek, végül egy egyszerű kis összeállítást választottam. Kivasaltam a hajamat, kisminkeltük egymást, és készen is voltunk. Taxival mentünk Tomikához, ahol csengettünk, ő pedig azonnal, egy hatalmas mosollyal az arcán nyitott ajtót. Nem úgy nézett ki mint akit nagyon megviselt a szakítás.
- Helló. – köszönt vigyorogva, majd sorba megölelt mindkettőnket.
- Szia, Tamás. – mosolyogtam rá.
- Gyertek be. – állt félre.
- Kicsit sokan vannak nem? – néztem körül. A felét se ismertem ezeknek az embereknek, de szinte rögtön kiszúrtam Krisztiánt, aki Bencével és Tinával volt.
- Nem-nem. – rázta a fejét, majd becsukta az ajtót. – Fanni, gyere már, mutatni akarok valamit. – húzta el tőlem, én pedig tátott szájjal néztem utánuk. Végül csak megráztam a fejem és elindultam Krisztiánékhoz.
- Sziasztok. – köszöntem nekik.
- Sziaa. – ugrott a nyakamba Tina és jól megölelgetett, én pedig nevetve viszonoztam.
- Szia Alíz. – köszönt Bence, majd ős is megölelt, miután Tina elengedett.
- Szia. – vigyorgott Krisztián, de nem ölelt meg, ami kicsit furcsa volt, de végül is mindegy.
Amikor Tomika azt mondta, hogy nincsenek sokan, igaza volt, ugyanis még rengetegen jöttek utánunk, a buli szinte még csak most kezdődött el. Fannival táncoltunk, őrület volt, nagyon jó volt a hangulat. Odakiabáltam neki, hogy megyek, iszok valamit, amikor Krisztián megfogta a kezem, és behúzott az egyik szobába.
- Héj, mit csinálsz? – kérdeztem tőle, de ő minden szó nélkül a számra tapasztotta a sajátját, és vadul kezdett el csókolni, én pedig azonnal viszonoztam. Neki tolt az ajtónak, hátranyúlt és bekulcsolta, majd teljesen átadta magát. Egy gyors menet volt, Tomika szobájába, amiért valószínűleg még kinyír minket, de most ez nem érdekelt. Furcsa volt, hogy rengeteg emberrel csak egy fal választ el minket, köztük Krisztián barátnőjével.
- Ez mi volt? Te jó ég. – fordultam hozzá lihegve, fél óra múlva.
- Semmi, de örülten kívántalak már mióta megláttalak. Kurva jól nézel ki. – csókolt meg.
- Köszönöm. – vigyorogtam, de aztán felültem. – Szerintem menjünk. Nem akarok, hogy észrevegyék, hogy eltűntünk. – kezdtem el magamra kapkodni a ruháimat. Ő is felállt, felöltöztünk, aztán egy gyors csók után először én mentem ki a szobából, egyenesen a fürdőbe.
Bementem a mosdóba, ahol egy elégé furcsa dolog fogadott. Enikő állt a tükör előtt és a szemét törölgette. Láthatólag sírt. A fenébe, amúgy is kellemetlenül érzem magam, ha csak ketten vagyunk valahol, nem még így, hogy itt sír. Fogalmam sincs, mit csináljak, de azért mégse mehetek ki, így odamentem hozzá.
- Mi a baj? – kérdeztem.
- Semmi. – rázat a fejét. – Csak belement valami a szemembe. – Most ez komolyan hülyének néz?
- Enikő. – néztem rá jelentőségteljesen. – Tudom, hogy nem vagyunk annyira jóba, de nyugodtan elmondhatod. Mi történt?
- Krisztián. – suttogta.
- Mit csinált?
- Én.. én úgy érzem, hogy .. szóval, hogy megcsal. – nyögte ki nagy nehezen, én pedig néztem rá nagy szemekkel. Jaj, ne. Azt hiszem hagynom kellett, volna. Nem hiszem el. Ne ne ne ne, ezt ne!
- Miből gondolod?
- Hát, egy ideje furcsa. Eltűnik, nem mondja meg hová megy, hasonlók. - sírta el magát újra. Jaj, ne.  Kicsit magamhoz öleltem, és simogattam a hátát.
- Nyugi, nem biztos, hogy így van. – jézusom Alíz, nem vagy normális.
- Nem tudom. Nem akarom elveszíteni érted? Szeretem őt. – hüppögött.
Ott abban a pillanatban annyira megsajnáltam őt. Óriási nagy bűntudatom lett. Eddig még nem gondoltam az ő helyzetébe bele, de most már értem, és sajnáltam. Sajnáltam, hogy ezt tesszük vele.