15. fejezet

Na, itt is van az új rész. Bocsánat, hogy nem volt sokáig friss, de egyszerűen nem volt időm, most is csak erre a nagyon rövidre futotta, ezer bocsi. A következőt már megpróbálom jobbra és hosszabbra. Remélem, hogy azért fog tetszeni, és kapok komikat:)
A másik, hogy lezárult a szavazás, miszerint 37 embernek tetszik az új sztori, 2-nek nem, és 7 jobban szerette a régit. Üzenem annak a 9 embernek, hogy semmi gond, de nyugodtan leírhatta volna a véleményét, hogy miért nem tetszik. Az pedig, hogy 44-en szavaztatok, és ennek a fele se ír komit, elég elszomorító.
Na de mindegy, olvassátok a részt:) 

Amikor a taxim megállt, kiszálltam a taxiból, fizettem, aztán felcsengettem, ő pedig szinte azonnal, be is engedett. Mire felértem hozzá, már hatalmas mosollyal az arcán állt az ajtóba. Ez engem is mosolygásra késztetett.
- Szia. – köszöntem neki.
- Szia. Gyere be. –állt félre, én pedig bementem. Megfogta a kezem, és adott egy kis puszit a szám sarkába, aztán mutatta, hogy menjünk be.
Bevallom, hogy eléggé zavarba éreztem magam. Nem tudtam, hogy viselkedjek, de a puszi nagyon jól esett.
- Éhes vagy? – kérdezte, miután beértünk a konyhába. ott már szépen meg volt terítve, és finom illat volt.
- Aha. – bólintottam félszegen.
- Szuper, akkor nemsokára ehetünk.
- Oké.
- Alíz, most zavarba vagy? – fordult felém, és megsimította az arcomat.
- Nem, vagyis, aah – sóhajtottam. – Kicsit. – vallottam be végül.
- Hééj. – nevetett ki, mire én lehajtottam a fejem, de azonnal felemelte. – Ne legyél. minden rendben van. Gondolom kicsit furcsa a helyzet, nekem is az, de minden jó lesz. Hidd el. – suttogta a végét, majd a végén lágyan megcsókolt. Annyira vágytam már erre, hogy szinte megkönnyebbültem, amikor végre megéreztem az ajkait a sajátomon. Éreztem, hogy azonnal kezdek felengedni, és az eddigi feszengés azonnal elmúlt. Sajnos nem tartott sokáig, mert hamar eltávolodott tőlem, de adott még egy utolsó kis puszit a számra, majd kihúzta a széket, és mutatta, hogy üljek le, én pedig vigyorogva helyet foglaltam.
Krisztián spagettit csinált, amihez vörös bort ittunk, és isteni volt. Megdicsértem érte, mert nem gondoltam, hogy tud ilyen finomat csinálni, most meglepett.

                                    

Miután befejeztük a kajálást, áttelepedtünk a nappaliba, egy újabb üveg borral, és ott folytattuk a beszélgetést.
- Egyébként nagyon örülök, hogy eljöttél ma. – szólalt meg egy kis csend után Krisztián, miközben a kezemen rajzolt különböző mintákat a sajátjával.
- Én is örülök. – mosolyogtam rá. – Jól érzem magam, és finom volt a kaja. – nevettem el magam a végére, mire ő is elmosolyodott. – Jó volt, hogy végre nem tilosba járunk. – tettem még hozzá.
- Igen, szerintem is sokkal jobb így. – bólogatott, majd közelebb csúszott hozzám. – Alíz, nem akarom ezt elrontani. Remélem, hogy valami komoly fog majd kialakulni köztünk.
- Én is. – suttogtam, mire ő még közelebb jött, és megcsókolt. Gyengéden, de mégis éreztem benne a szenvedélyt. Annyira jó volt, és annyira akartam, hogy ezek után már minden jó legyen. Krisztián kicsit megemelt, majd az ölébe húzott, én pedig szembe ültem vele. A hátamat simogatta, én pedig a hajába túrtam. Miután ajkain szétváltak a homlokomat nekidöntöttem az övének, és rámosolyogtam, aztán elnevettem magam.

                                    

- Itt alszol? – kérdezte oldalra döntött fejjel.
- Hm, nem úgy volt, hogy lassan fogunk haladni?
- De. Csak aludni fogunk. Amúgy is késő van. Még valami bajod lesz az úton. – villantotta rám azt a félmosolyát, amit annyira imádok, és amivel rögtön le tud venni a lábamról.
- Na persze. – bólintottam. – nincs is itt semmi cuccom.
- Majd adok egy pólót. – vont vállat.
- Oké, rendben. De, csak alvás! – tettem fel az egyik kezemet.
- Ühüm. – bólintott, de ajkaival már újra az enyémet kereste.
Bevallom, az elején azt hittem, hogy nem tudjuk be tartani ezt a csak alvás dolgot, de tényleg nem történt semmi.  Megittuk még azt az üveg bort, de már a szobájába, miközben csak beszélgettünk, és apró csókokat váltottunk egymással, aztán egymáshoz bújva aludtunk el.

Másnap reggel napsütésre ébredtem. Annyira zavarta a szemem, hogy alig tudtam kinyitni, így megbökdöstem Krisztián, hogy ébredjen már fel.
- Na, mi van? – fordult felém nyúzott arccal. Látszott, hogy még nem aludta ki magát.
- Nem húzod be a sötétítőt?
- Ugye most nem ezért ébresztettél fel?
- De. – bólintottam. – Meg amúgy sem tudok már aludni.
- Ahj, Alíz. – nyögött egyet, aztán mégis felállt, odament az ablakhoz, és behúzta a sötétítőt, majd visszajött hozzám, és magához húzott. – Aludj inkább. – dünnyögte, de nekem eszembe se volt.
- Nem akarok. – Kelljünk már fel.
- Alíz, kérlek. – nézett rám álmos szemekkel.
- Hát jó, akkor te aludj. – vontam vállat, és kibújtam a keze alól, majd kimentem a szobából, be a konyhába.

                                   

Ott csináltam kávét, aztán belenéztem a hűtőbe, hogy van-e valami ehető, de azonnal fintorogva csuktam vissza, mert szinte csak üres volt. Látszik, hogy nincs már itt Enikő.
Végül felöltöztem, és elmentem bevásárolni. Élveztem, hogy a nap szinte simogatja a bőrömet. Nem volt nagy hőség, pont jó volt. Az üzletbe minden hülyeséget bepakoltam a kosárba, így végül két nagy táskával távoztam onnan. Mire vissza értem Krisztiánhoz, azt hittem, hogy leszakad a karom. Szépen kipakoltam mindent a helyére, majd csináltam a még mindig alvó Krisztiánnak reggelit. Miután kész lett a tojásrántotta, megmelegítettem a már kissé kihűlt kávét, rápakoltam egy kisebb tálcára, és bementem hozzá. Nem érdekelt, hogy még alszik, letettem az éjjeliszekrényre a tálcát, én pedig felé másztam, hogy felébresszem.