12. fejezet

-  Hogy micsoda? – szólaltam meg pár perc elteltével, miután magamhoz tértem.
- Nem tudom. Én csak, ah.. – sóhajtott, majd felült a konyhapultra. – Tegnap sokat ittunk. Már mindenki elment, én pedig ott maradtam, ott ültünk a földön, iszogattunk, nevettünk. Aztán hirtelen megcsókolt én visszacsókoltam és már jött minden magától.
- Jézusom Fanni. Most akkor mi lesz? Mit szólt reggel? – kérdezgettem.
- Nem tudom, mert eljöttem.  – nézett rám féleszegen.
- De miért? Nem kellett volna. Ezt meg kell beszélnetek, mert oké, hogy ismeretlen pasiknál ez nem érdekel, de Tomika azért nem ismeretlen. Kínos lesz, ha nem beszélitek meg.
- Tudom, de hirtelen bepánikoltam. Nem tudtam mit csináljak, sőt még mindig nem tudom.
- Érzel iránta valamit? – böktem ki. Egy ideje már kikívánkozott ez a kérdés belőlem.
- Mi? – nézett rám rémülten. – Dehogyis, csak már éppen, hogy eljutottunk arra szintre, hogy nem utáljuk egymást, kibírjuk egymás mellett, sőt talán már kezdtünk egész jóba lenni, erre tessék.
- Megbeszélitek, és, ha ez egyikőtöknek sem jelentett semmit, akkor tovább léptek. Ne félj, nem lesz semmi baj. – biztattam mosolyogva, ő pedig oda jött hozzám és megölelt.
- Köszi, hogy kicsit megnyugtattál.
- Ugyan, semmiség. – legyintettem.
- De amúgy te hová tűntél? Miután táncoltunk, utána már nem is láttalak. – kérdezte értetlenkedve. Ekkor jutott eszembe, hogy ő még nem tudja. Vettem egy nagy levegőt és belekezdtem. Elmondtam neki mindent. A Balatontól tegnap estéig, mindent. Ő figyelmesen, érdeklődve hallgatott végig. A kis mesém végén azt mondta, hogy egyet ért velem, helyesen cselekedtem és, hogy jobb lesz így. Én csak halványan rámosolyogtam, ő pedig viszonozta.
Fannival ez után szinte az egész napot együtt töltöttük nálam, és filmeket néztünk. Közben hívott Tina is, ahogy megígérte, de biztosítottam, hogy jól vagy, nincs semmi baj, így nyugodtan tette le a telefont. Este Fanni végül hazament, én pedig egy gyors zuhanyzás után már az ágyban is voltam.

Az idő egyre gyorsabban telt, a napjaim monotonszerűen zajlottak. Próbáltam visszaállni az eredeti életemhez, amikor még nem számított semmi. Amikor még nem volt Krisztián. Amikor még nem játszottak az érzelmek. Fannival szinte minden este más klubba, más társasággal voltunk. Nagy ívben kerültük a többieket. Néha Tinát is sikerült elcsábítanunk magunkkal, de ő inkább Bencével ment, amit meg értettünk. Többnyire. Fanni az óta nem beszélt Tomikával, hiába mondom neki , hogy jó lenne pedig, de egyszerűen nem hallgat rám.
Fannival, az egész napokat együtt töltjük, mint régen. Olyan volt, mint az előtt, mielőtt megismertük a többieket. Késő délutánig aludtunk, vagy egymásnál, vagy épp az aznapi partnerünknél, aztán éjszaka új buli, feltöltődve.
Tina mondta nekünk, hogy nem helyesli ezt, de nem nagyon érdekelt minket a véleménye, amivel gyakran meg is bántottuk ő, de aztán sikeresen kibékítettük. Nem képes ránk sokáig haragudni, és ez fordítva is így van.
Tinával mi már csak egymásra számíthatunk, így a kapcsolat nagyon szoros közöttünk. Bármit megtennénk a másikért.
Azt hittem, hogy így sikeresen sikerül túltennem magam Krisztiánon, de nem ment olyan könnyen. Egy ideig még jó is volt, tudtam színlelni, hogy jól vagyok, Fanni nem kérdezősködött, nem kellett róla senkivel beszélnem.
Viszont egyik este rossz klubbot választottunk, mert ő is ott volt, Enikővel.  Annyira boldogoknak tűntek. Tényleg. Táncoltak, csókolóztak, nevetgéltek. Felhőtlenül boldogoknak tűntek. Annyira összeillettek. Próbáltam megkeresni Fannit, hogy azonnal húzzunk innen, de nem találtam, nélküle pedig nem akartam elmenni. Már teljesen kétségbeestem, amikor legnagyobb bánatomra Enikő észrevett. természetesen azonnal odahívott magához. Irtó kellemetlen volt a szituáció.
- Mi van veled csajszi? Olyan régen láttalak, hogy már az idejét se tudom. – nevetgélt aranyosan, miközben folyamatosan Krisztián combját simogatta, amitől legszívesebben a falnak szaladtam volna.
- Semmi. Fannival bulizgatni járunk, ilyesmi. – válaszoltam, majd megpróbáltam mosolyogni, de inkább vicsorgásnak tűnhetett, így inkább abba hagytam. Láttam Krisztiánon is, hogy eléggé zavarba érzi magát.
- Aha, értem. Egyszer igazán eljöhetnétek velünk is. hiányoztok a társaságból. – csacsogott tovább.
- Persze, majd legközelebb, mert szerintem mi mindjárt megyünk. – bólogattam, és elkezdtem nézelődni, hátha meglátom végre Fannit, de még mindig nem volt sehol.
 - Édes, nem hozol nekem még egy ugyan ilyet? – fordult Krisztiánhoz, miközben üres poharára mutatott.
- De persze. – pattant fel azonnal, szinte megkönnyebbülve, majd már ott sem volt. Bárcsak én is elmehetnék már. Gyorsan belekortyoltam a koktélomba, hogy kicsit lehűtsem magam.
- Alíz. – fordult hirtelen felém, én pedig gyorsan rákaptam a tekintetemet.
- Igen?
- Köszönöm, hogy múltkor elmondhattam mi van, és azt is, hogy nem mondtad el senkinek. – mosolygott őszintén.
- Öhm, ugyan, semmiség. – nyögtem ki nagy nehezen. Éreztem, hogy az összes vér az arcomba áramlik. Nem bírom ezt!
- De, tényleg. teljesen igazad volt. Alaptalan volt a félelmem. Krisztián mostanában annyira aranyos meg minden.  Sokkal több időt töltünk együtt, és minden jó. – sorolta, nekem pedig minden egyes szavával, mintha egy újabb kést szurkáltak volna a szívembe. Borzalmas volt!
- Öhm, az szuper. Mondtam én, hogy nincs semmi baj. – mosolyogtam rá halványan, pont, amikor visszajött Krisztián. – De én megyek, megkeresem Fannit, és megyünk. – vigyorogtam rájuk feszülten. Krisztián szinte egy szót sem szól, amióta ott vagyok, csak nézett egyfolytában. Próbáltam kerülni a tekintetét, de az nem mindig sikerült. Miután elköszöntem tőlük, és végre elmentem onnan, egy óriásit sóhajtottam, és a bár felé vettem az irányt. ott kértem egy jóval erősebbet, mint az eddigi koktéljaim, majd egy hajtásra felhajtottam, és most már ténylegesen Fanni keresésére indultam, aki egy fiú társaságában volt. Elcibáltam onnan, és egy üres taxiba betuszkoltam.
- Mi a fene bajod van? Miért kellett eljönnünk? – kérdezte szinte szótagolva, hatalmas szemeit rám meresztve.
- Ott volt Krisztián meg Enikő. Odahívott hozzájuk, és elkezdte ecsetelni, hogy ők mennyire kibaszottul jól meg vannak. – kezdtem el mondani, sőt szinte visítani, miközben észrese vettem, hogy a könnyek már patakoznak le az arcomról. A sofőr úgy nézett rám, mint egy idiótára. Szerintem azon gondolkozott, hogy ne vigyen-e inkább be a pszichiátriára.
Fanni is kicsit ijedten nézett rám, de aztán gyorsan rendezte arcvonásait, és megértően mosolygott rám, aztán csak megfogta a kezem, és így voltunk egész úton. Ez többet jelentett mindennél. Tudja, hogy mi van velem, ezért nem tesz fel idióta kérdéseket.
Fanni ma feljött hozzám, és úgy döntött, nálam alszik. Egymás után lezuhanyoztunk, aztán bebújtunk az ágyba, és szerencsére gyorsan elaludtunk. Én legalább is. Örültem neki, így legalább nem kell a mai estén gondolkoznom. Elég lesz holnap, és azután, majd azután…