18. fejezet *UTOLSÓ*

Fhú, utolsó rész. Tudom, hogy eléggé rövid lett ez a sztori, de nem terveztem ezt hosszúra. Sok komit kaptam rá, és szerettem ezt írni, de ennyi. Szeretnék mindenkit megkérni, hogy véleményezze az egész sztorit. Nagyon örülnék neki, mert nekem az nagyon fontos. Szóval akik eddig nem írtak, azokat is kérem, hogy most írják le a véleményüket. Köszönöm szépen!:)

Meglepődve néztem rá, és hirtelen melegség járta át az egész testemet, ahogy ezeket a szavakat kimondta. Már épp válaszolni akartam, amikor hirtelen közbeszólt.
- Figyelj, nem megyünk el innen?
- De, menjünk. – bólintottam. Tényleg nem ez a legmegfelelőbb hely arra, hogy ezt megbeszéljük.
- Gyere. – állt fel, majd a kezemért nyúlt, és egymásba kulcsoltuk, úgy mentünk oda Benceékhez.
- Mi megyünk. – mondtam. Tina kérdőn nézett rám, de én csak megöleltem.
- Minden rendben? – súgta a fülembe.
- A legnagyobb rendben. – mosolyogtam rá, miután elengedett. Megnyugodott, és bólintott egyet.
Elköszöntünk a többiektől is, akiket megtaláltunk, majd még mindig kézen fogva elhagytuk a klubot. Szerencsére hamar sikerült fognunk egy taxit, mert semmi kedvem nem volt most ott ácsorogni. Az úton csendbe voltunk, de folyamatosan szorítottuk egymás kezét, egy percre sem elengedve. Izgultam kicsit, mert biztos voltam benne, hogy ez az este eléggé meghatározó lesz a kapcsolatunkba. Most fog eldőlni minden. Alig vártam, hogy végre megérkezzünk, és 10 perc után a taxi le is parkolt Krisztián lakása előtt. Gyorsan kifizette a sofőrt, aztán elindultunk felfelé. Kicsit zavaros volt az egész, de próbáltam nyugodt maradni. Amikor felértünk, lerúgtam magamról a magas sarkúmat, mert már nagyon fájt benne a lábam, aztán bementünk a nappaliba, és leültem a kanapéra.
- Kérsz valamit? – kérdezte.
- Nem, köszi. Inkább gyere ide. –nyújtottam felé a kezem, ő pedig lehuppant mellém. – Komolyan gondoltad azt, amit a Pink-ben mondtál?
- Igen. – bólintott egy aprót, és a szemembe nézett. – Teljesen komolyan. Tudom, hogy veled képes vagyok túllépni Enikőn.
- Biztos vagy benne? Bennünk? Mert ha nem, akkor még most hagyjuk abba, később sokkal jobban fog fájni. – mondtam. Szerettem volna tisztázni mindent. Elfogadtam volna, ha Enikőt válassza. Fájt volna, szenvedtem volna a döntésétől, de azt akarom, hogy boldog legyen, és ha ő Enikővel lesz boldog, akkor én kész vagyok elengedni…
- Igen. Biztos vagyok benne Alíz. Veled akarok lenni. Komolyan mondtam azt, hogy kezdek beléd szeretni. – fogta meg a kezem.
Annyira jól esett ez a kis lelkemnek. Nagyon jó volt ezt hallani. Totál elérzékenyültem, de sikerült visszatartani a könnyeimet, hiszen mégis, hogy nézni az ki, ha most én itt elsírnám magam. Az egyáltalán nem rám vall.
- Én is kezdek beléd szeretni Krisztián. – mondtam ki őszintén, mélyen a szemébe nézve. Régóta nem mondtam már ezt senkinek, és nem gondoltam volna pár hónapja, hogy Krisztián lesz az. Elmondhatatlan, ami kialakult köztünk ebbe a kis időbe, és, hogy mennyit változtam miatta. Láttam az arcán, hogy ő is meglepődött a kijelentésemen, mint ahogy én az övén, de aztán halványan elmosolyodott, gyengéden magához húzott, majd lágyan megcsókolt. Számtalanszor csókolóztunk már, de mindegyik csókunk közül ez volt a legjobb. Tele volt érzelmekkel, és édes ajkai csak úgy falták az enyémeket. Nem tudtam betelni vele.
Elég sokáig ültünk még ott a kanapén a nappaliba, beszélgettünk, kisebb-nagyobb csókokkal megszakítva, aztán miután kezdtünk fáradni, egy közös zuhany után bezuhantunk az ágyába. Szorosan magához húzott, és ameddig el nem aludt, addig simogatott a puha kezeivel. Én is próbáltam aludni, de egyszerűen nem ment. Végig a mai nap, vagyis inkább az este járt az eszembe. Levakarhatatlan volt a vigyor az arcomról. Megijedtem az elején, amikor Krisztián mondta, hogy még nem lépett túl Enikőn, de aztán teljesen megnyugodtam. Jobban nem is sikerülhetett volna ez a nap…

2 hónappal később
2 hónap sok idő, és sok mindent történt ez alatt.
Ami a legnagyobb meglepetés mindenkinek, az Tomika és Fanni kapcsolata. Utálatból, szerelem! Sokáig kerülgették egymást az után a bizonyos eset után, de végül Fanni nem bírta tovább, és mindent bevallott Tamásnak, és most a legnagyobb boldogságban vannak. Én nagyon szurkolok nekik, mert hihetetlen, hogy milyen aranyosak együtt. Két külön világ mindkettő, de így egészítik ki egymást. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokáig együtt lesznek.
Tina és Bence, ők a mintapáros. Éldegélnek, mint hal a vízbe, a legnagyobb boldogságban, megértésben.
 Krisztián és én most már száz százalékosan biztosak vagyunk az érzéseinkben. Szeretjük egymást, és rég voltam már ennyire boldog, mint most vele. Sok időbe tellett mire ide eljutottunk, de megérte a sok szenvedés. Boldogabb vagyok, mint valaha, és ezt csakis neki köszönhetem. Kisebb veszekedések mindig vannak és lesznek is, mivel mindketten nagyon makacs emberek vagyunk, de azokat hamar megbeszéljük, és másnap már nem is emlékezünk rájuk. Sose gondoltam volna, hogy egyszer én és Ő eddig eljutunk. Az egész egy kis kalandnak indult, aztán sokkal több lett belőle, valami sokkal jobb, érzelmesebb. Annyi minden változott ebbe a pár hónapba, hogy elmondani sem tudom. Mérhetetlenül boldog voltam, Krisztián nagyon megváltoztatott. Szinte egy teljesen más ember lettem mellette, és nem bánom, mert így vagyok egész. Vele.
 

17. fejezet

- Úgy örülök, hogy most minden rendben. Mondtam, hogy nem lesz semmi baj. – mosolygott rám Fanni.
Miután Krisztián elment és felhívtam őt, épp a közelben volt, ezért felugrott. Örült, hogy boldog vagyok, de láttam rajta, hogy vele van valami.
- Igen, igazad volt. – bólintottam. – Viszont te nem tűnsz túl boldognak. Mi baj? – döntöttem érdeklődve oldalra a fejemet.
- Semmi. – legyintett, majd egy mosolyt erőltetett az arcára. – Minden oké, csak fáradt vagyok.
- Fanni. – néztem rá jelentőségteljesen.  Általában észreveszem, ha az emberek hazudnak, főleg az olyanokon, akiket már nagyon régóta ismerek.
- Semmi. tényleg. – próbálta tagadni, de miután látta, hogy nem hiszek neki, sóhajtott egyet, és belekezdett. – Találkoztam Tomikával.
- Oh, igen? – kérdeztem meglepődve. – Mi volt? Beszéltetek?
- Aha. Megegyeztünk, hogy nem jelentett nekünk semmit, és minden úgy lesz, mint előtte. – hajtotta le a fejét, kissé szomorúan. Nem értettem.
- De miért? Úgy értem, hogy ettől miért vagy szomorú? Ezt akartad, nem? – értetlenkedte, ő pedig rám nézett, elkeseredett arccal, és mindent megértettem.  – Oh, ne. Fanni. – emeltem fel a fejét mosolyogva, ő pedig kissé szégyenlősen nézett rám. – Miért nem mondtad el neki? – érdeklődtem tovább.
- Nem tudom.  Nem volt hozzá elég bátorságon. Kissé lehangolt, amikor mondta, hogy maradjon minden a régi. – vont vállat.
- De hát, te nem ilyen vagy. Nem félsz elmondani a gondolataidat, érzéseidet. Mi van veled csajszi? Te ennél sokkal bátrabb vagy.
- Tudom. – sóhajtott. – Tudom, hogy máskor nem lettem volna ilyen nyuszi, de nem tudom, mi ütött belém. Egyáltalán azt sem értem, hogy történhetett ez. Pont Tamás? Nem régen még utáltuk egymást. – temette a kezébe az arcát, én pedig megsimogattam a hátát.
- Szerintem mond el neki.
- Mi? Dehogy mondom. – rázta a fejét.
- De miért? Lehet, hogy ő is ugyanezt gondolja, mint te. – próbáltam biztatni.
- Ah, nem hiszem. Hagyjuk is. nem akarok többet erről beszélni. – zárta le a témát, és tudtam, hogy hiába firtatnám tovább, úgyse tudnám meggyőzni.
Fanni ez után nem maradt sokáig, beszélgettünk még kicsit, aztán lelépett, én pedig egy gyors zuhany után bebújtam az ágyba, és elkezdtem nézni a tv-t. Miután már elfáradtam, és épp ki akartam kapcsolni, megcsörrent a telefonom, de csak egy sms-t kaptam.

Jó éjt, királylány, aludj jól!♥

Vigyorogva írtam vissza, majd egy hatalmas mosollyal az arcomon aludtam el. Garantáltan ez volt a legjobb napom már hetek óta.


A napok teltek, egyre gyorsabban, eljött az augusztus, vagyis Tomika születésnapja. A Pinkben fogja tartani, és én már alig várom. Nem voltam bulizni mostanában, Krisztiánnal is ritkábban találkoztam, és szinte már ki voltam éhezve. Napokkal előtte teljesen rá voltam már pörögve. Az ajándékon szerencsére nem kellett sokáig gondolkoznom, mert Tomika az egyetlen olyan ember, akinek mindig tudom, hogy mit vegyek, és örül neki. Az egyetlen gondom már csak a ruhám volt, de végül Tina egyik nap választott nekem, egy szuper szexis, nagyon rövid fekete ruhát, amiről nem is tudtam, hogy van nekem. Lehet nem ártana már elpakolnom a szekrényembe, mert lassan semmit nem fogok megtalálni benne.
Fannival megbeszéltük, hogy együtt készülünk nálam, közben pedig hívott Krisztián, hogy eljön értünk. na szuper, legalább nem kell taxizni.
                                 

Fannin egy leopárdmintás piros kis ruha volt, ami nagyon jól állt neki. Irtó szexi volt! Miközben készültünk, hangosan szólt a zene, közben pedig alapoztunk kicsit. Nem vittük túlzásba, de hangulatfokozásnak nagyon jó volt! Az én kis barátnőm amúgy is padlón volt még kicsit. Szívesen összehoznám őket, mert Krisztián megjegyezte, hogy Tomiknak se közömbös Fani, de én is utálnám, ha a hátam mögött szervezkednének, így inkább hagytam, hogy maguk megoldják. Nagyon sokat nevettünk, jó volt a hangulat már most. Érzem, hogy ez az este nagyon jól fog sikerülni.
Krisztián fél 10 körül csengetett fel, hogy itt van értünk, mi pedig még egy utolsó tük9rbe pillantás után és hajigazítás után, nevetve elindultunk lefelé. Krisz egy taxinak támaszkodva a telefonját nyomogva várt minket. Őrjítően szexi volt a fekete ingjében! Legszívesebben azonnal letéptem volna róla.
- Sziasztok. – villantotta ránk félmosolyát, amitől majdnem összeestem. Magához húzott, de előtte jól alaposan végigmért, és egy kisebb csókot nyomott a számra, majd Fannira mosolygott.
- Szia. – köszöntünk neki vigyorogva.
- Jó kedvetek van, látom. – jegyezte meg, majd kinyitotta nekünk az ajtót, mi pedig nevetve szálltunk be. Bemondta a címet, és elindultunk.
- Tamás, már ott van? – kérdeztem.
- Aha, gondolom. – bólintott, majd megéreztem a kezét a combomon, mire én fogtam és levettem onnan. Kérdőn nézett rám, de én csak rákacsintottam. Ránéztem Fannira, akin észrevehető volt, hogy kicsit feszeng. Mindig ilyen, ha tudja, hogy olyan helyre megy, ahol Tamás is ott lesz. Hiába beszélték meg, hogy minden olyan lesz, mint előtte, akkor is zavarban vannak néha egymástól. Remélem, hogy hamar megbeszélik, őszintén a problémáikat, mert ettől rosszul vagyok. Főleg, hogy Fanni nem ilyen. Ő sose félt elmondani senkinek, hogy mit érez. Sose félt semmitől. Nem értem..
A nagy gondolkozásba azt se vettem észre, hogy megérkeztünk, és Krisztián bökött meg, hogy „hé, itt vagyunk”. Gyorsan kiszálltam, megfogtam a kezét, megvártam, amíg kifizeti a taxist, aztán együtt mentünk be. Fanni a bejáratnál várt minket.
Egyből a VIP részleghez mentünk, megkeresni Tomikát. Már elég sokan voltak, de nem volt nehéz kiszúrni a színes ruháiba.
- Szia. – köszöntünk neki, amikor odaértünk.
- Sziasztok. – köszönt vissza vigyorogva. nagyon jó volt a kedve, mint mindig.
- Boldog szülinapot haver! – adta oda neki először Krisztián az ajándékát, majd utána mi is sorba felköszöntöttük. Nagyon örült, de nem bontotta fel őket, csak odatette a többi mellé. Meghívott minket egy italra, aztán elment, mert rengetegen akarták még felköszönteni. Fanni hirtelen tűnt el, de aztán észrevettem őt Tinával. Nem láttam mikor ment el tőlünk, de nem foglalkoztam vele tovább. Mosolyogva néztem vissza Krisztiánra, aki gyönyörű szemivel szemlélte az arcomat. Kicsit zavarba hozott.
- Mi az? – kérdeztem.
- Semmi. – rázta meg a fejét. Ő is mosolygott, de már az óta, amióta eljött értünk. – Csak gyönyörű vagy. – jött kicsit közelebb, és végigsimított a karomon.
- Köszönöm. – néztem fel rá, mire ő lehajolt, és egy gyengéd kis csókot adott. El akart hajolni, de nem engedtem, és visszahúztam, így kicsit hosszabbra sikeredett. Vigyorogva váltunk el egymástól.
Az egész este nagyon jó volt, rengeteget nevettem, jól éreztem magam. Krisztián annyira aranyos, és kedves, és minden! Egyszerűen leírhatatlan mennyire boldog volt most. Azt hittem, hogy ezt az estét semmi nem ronthatja el, viszont tévedtem. Amikor Krisztián elment nekem hozni egy koktélt, utána eléggé feldúlva, kissé zaklatottan jött vissza. Leült mellém, de szinte rám se nézett.
- Mi történt? – kérdeztem félénkek.
- Semmi. – mosolygott rám. Vagyis csak próbált volna rám mosolyogni, de nem igazán sikerült.
- Akkor még egyszer, és most őszintén. Mi történt?
- Itt van Enikő. – sóhajtott. Láttam rajta, hogy eléggé felzaklatta ez, ami nagyon zavart.
- Öhm. – nem tudtam semmi értelmeset mondani. Nem értettem, hogy most mi van. – És? – kérdeztem félénken, ő pedig hirtelen rám kapta a tekintetét.
- Nem tudom. Felkavart. – vallotta be őszintén. Egyrészt örültem neki, másrészről viszont kicsit féltem. Nem akarom, hogy esetleg rájöjjön, mégis őt szereti, vagy ilyesmi. Nem bírnám elviselni, ha újra el kellene veszítenem, amikor végre az enyém.
- Hogy érted? – néztem rá elkeseredett arccal. Bence és Tina nem messze ültek tőlünk. A zenétől nem lehetett hallani mit beszélünk, de láttam rajtuk, hogy észrevették, valami nincs rendben.
- Nem tudom Alíz. Én.. én, szerintem még nem tettem magam rajta túl teljesen. – nézett szomorúan a szemembe. Azt hittem, hogy ott azonnal elsírom magam.
- Mi?
- Tudod, hogy szerettem őt. Akkor is szerettem, amikor elmondtam neki mindent, amikor szakítottam vele. Az, hogy nem láttam sokáig, sokat segített, viszont most elő jöttek a régi emlékek.
Annyira fájt ezt hallani. Legszívesebben felpattantam volna, és hazamentem volna, ahol nyugodtan kisírhatom magam, de meg akartam hallgatni.
- Akkor most visszamész hozzá? – kérdeztem, de megcsuklott közbe a hangom.
- Alíz, édesem, dehogyis. Nem. – rázta a fejét, és megfogta a kezemet. – Csupán szerettem volna, ha ezt tudod.
- De ha, úgy érzed, még nem vagy túl rajta akkor.. – nem fejeztem be a mondatot, mert ekkor bújt elő az első könnycseppem, amit azonnal le is töröltem.
- De túl leszek. Veled. Már veled akarok lenni, nem vele. – letörölte a könnycseppjeimet, és mélyen a szemembe nézett. Alíz, én.. én kezdek beléd szeretni. 

16. fejezet

Elkezdtem simogatni az arcát, mire ő kis idő elteltével elkezdett mocorogni. Először ellökte onnan a kezemet, de miután nem hagytam abba, lassan kinyitotta először az egyik, majd a másik szemét is.
- Jó reggelt. – köszöntem neki mosolyogva, miközben egy kis puszit adtam az arcára.
- Ühm, szia. – dünnyögte, majd hirtelen maga alá gyűrt, én pedig egy óriásit sikítottam. Nem számítottam rá, azt hittem, hogy még félig alszik, de ezek szerint már nagyon is elemébe volt. Nevetve nézett le rám, aztán megcsókolt.  Közben mindkét oldalon a kezemet simogatta a sajátjával, majd elindult egyre lejjebb, ám én ekkor eltoltam magamtól.
- Hoztam reggelit. – mondtam vigyorogva, és lelöktem magamról, mire ő vágott egy fintort. Nem tetszett neki, hogy nem ő irányít. Az ölébe tettem a tálcát, ő pedig szinte pár perc alatt betolta az egészet.
- Köszönöm. – puszilta meg az arcomat, miután végzett.
- Mi a programod mára? – kérdeztem.
- Este egy koncert, de addig semmi dolgom. Neked? – mászott újra fölém. Nem érdekel, akkor se fogom hagyni magam neki.  Vagyis remélem..
- Hm, nekem se. Lehet, felhívom Fannit, hogy menjünk el vásárolni. – játszottam vele. Természetesen eszembe se volt ma vásárolni. Reméltem, hogy együtt lehetünk.
- Mi? Ne menj már ma vásárolni. Kérlek. – nézett rám a csodás szemeivel, én pedig elnevettem magam, miközben apró mintákat rajzoltam az izmos felsőtestére, amit nem takart semmi, így nyugodtan legeltethettem rajta a szemeimet.
- Miért? – tetettem a hülyét.
- Mert szeretném, ha velem lennél ma.
- Hát, nem tudom, hogy vagy-e olyan érdekes, mint a shopping Fannival. – vontam vállat, és félszemmel az arcára néztem.
- Sokkal érdekesebb. – suttogta a fülembe, rajtam pedig végig szaladt a hideg. – Majd meglátod. –tette még hozzá, és apró kis puszikat adott az arcom minden pontjára, kivéve a számra, de végül azt is birtokba vette.

                                        

Közben az oldalamat simogatta, és néha felsiklott a keze az arcomra is, vagy egyszerűen csak beletúrt a hajamba. Nem bírom, egyszerűen nem megy! Szeretném magam tartani, ahogy megbeszéltük, de feszít bentről a vágy, amit iránta érzek. Amikor kissé el akart távolodni nem hagytam, belemarkoltam a hajába, és visszahúztam. Egy percig sem ellenkezett, de éreztem, ahogy belemosolyog a csókunkba. Észre se vettem, és Krisztián már a pólómat tolta fel, majd gyorsan le is vett rólam, és eldobta valahová a szobába. Hirtelen fordítottam, és én kerültem felülre. Végigpusziltam a hasát, majd lehajoltam hozzá, és megcsókoltam, ő pedig hátranyúlt, és kikapcsolta a melltartómat, és az követte a pólómat, majd ő is felült. Elkezdte kigombolni a nadrágomat, én pedig, hogy minél kevesebb ideig kelljen tőle elválnom, gyorsan lerugdostam magamról. Krisztián egyik a keze a fenekemre vándorolt, másikkal a combomba markolt, mire én kicsit beleharaptam az alsó ajkába. Hirtelen ismét fordított, és újra ő került fölém. Sose szeret alul lenni.

                                       

Végig csókolta szinte az egész testemet, én pedig hagytam, hogy azt csináljon velem, amit akar. Kész voltam tőle, már nagyon hiányzott. Nem vágytam semmi másra, csak rá. Most már nem tudtam volna megálljt parancsolni magamnak, annyira feltüzelt. Gyorsan megszabadultunk a maradék ruháinktól is, és átadtuk magunkat az élvezetnek.
Fáradtan, feküdtem mellette egy óra elteltével, és szorosan hozzábújtam, ő pedig adott egy puszit a homlokomra, majd fejét a nyakhajlatomba fúrta, és hallottam halk lihegését a fülembe. Lágyan cirógattam a haját, de olyan állapotba voltam, hogy szinte meg sem tudtam szólalni. Fantasztikus volt ez az egy óra. én ilyet még soha nem éreztem, mint most vele.
- Azt hiszem, hogy ez a haladjunk lassan dolog, nem igazán működik nekünk. – emelte fel a fejét, és mosolyogva rám nézett.
- Szerintem se, de nem baj. Ezt kár lett volna kihagyni. Irtózatosan jó volt. – vigyorogtam, majd beharaptam az alsó ajkamat. Régen éreztem már ennyire jól magam.
- Te voltál iszonyatosan jó. – suttogta az ajkaimba, majd megcsókolt. Szinte tépte az ajkaimat.
- Au. – löktem el magamtól, miután megharapott, ő pedig nevetve szállt ki az ágyból, és ment be a fürdőbe. Reagálni se volt időm, olyan gyorsan eltűnt. Hallottam, ahogy megengedi a zuhanyzóba a vizet, így én is utána mentem, és halkan belopakodtam, majd mögé álltam, és átkaroltam.

                                      

 Kicsit megijedt, de végül csak mosolyogva fordult meg. Ez a zuhanyzás is eltartott egy ideig, aztán megtöröltük egymást a puha törölközővel. Felvettem egy köpenyt, ő pedig bement felöltözni. Elé álltam a tükör elé, és néztem az arcomat, amikor észrevettem egy foltot a nyakamon. Nem is vettem észre, hogy mikor csinálta, de csak mosolyogva simítottam végig rajta. Furcsa volt, az arcom ki volt simulva, nyugodt volt, már régen láttam magam ennyire.. boldognak.
- Alíz, mit csinálsz, - kiáltott ki a szobából, mire én megrázkódtam, és bementem hozzá.
- Semmit. Haza kellene mennem.
- Ne már. Nem úgy volt együtt leszünk ma? – kérdezte, miközben odajött, és magához ölelt.
- De, csak akkor legalább valami más ruhát hagy vegyek fel. Esetleg nálam is lehetünk.
- Hm, oké. Rendben. – bólintott. – Akkor készülj el, én addig kicsit összepakolok itt. – nézett körbe egy sóhajtás kíséretében. Tény, hogy eléggé nagy kupi volt. Rábólintottam a dologra, és elkezdtem készülődni. Megkerestem az eldobált ruháimat, és magamra kapdostam őket. Gyorsan elkészültünk mindketten, és készen is voltunk. Autóval mentünk, mert nem lakok azért olyan közel hozzá, de így otthon voltunk 10 perc alatt. Szerencsére nem kerültünk bele semmilyen dugóba.
- Mit szólnál, ha elmennék moziba? – kérdeztem, miközben a ruháim között turkáltam. Ő már rég helyett foglalt az ágyamon.
- Hm, nekem oké. Viszont utána haza hozlak, mert nekem mennem kell. Persze, ha akarsz, jöhetsz velem a koncertre. – ajánlotta.
- Dehogy megyek. Semmi kedvem a sok sikítozást hallgatni. Nem is értem te, hogy bírod elviselni. Rosszul vagyok tőlük. – fordultam hátra fintorogva. Nem szeretem Krisztián és Tomika rajongóit. Annyira ragaszkodóak, és annyira kíváncsiak! Mindent tudni akarnak, és néha már túllépik a határt.
- Alíz, nélkülük már nem lennék sehol. – világosított fel már sokadjára.
- Tudom-tudom. – sóhajtottam, aztán ledobáltam magamról a ruhámat, és felvettem azokat, amiket kiválasztottam a szekrényemből. – Kész vagyok. – csaptam össze vidáman a tenyeremet, aztán felhúztam az ágyról őt is. – Menjünk.
- Várj. – állt meg már az ajtóba, és visszament a telefonjáért, amit az ágyamon felejtett, de aztán végül sikerült elindulnunk.
                                     
                                          

Az Arénába mentünk, és kisebb vita után sikerült kiválasztanunk a filmet. Krisztián az új Justin Timberlake filmet szerette volna megnézni, viszont engem az annyira nem érdekelt, de mégis sikerült rábeszélnie. Kicsit várni kellett a kezdésig, addig pedig Krisztián összevásárolt egy csomó kaját..
Örülök, mert nagyon jó volt. Rengeteget nevettünk rajta mindketten, és a moziból kifelé jövet is arról beszéltünk.
- Akkor vigyelek haza? Biztos nem jössz el a koncertre? – kérdezte már az autóba.
- Biztos. Amúgy is, elfáradtam.  – döntöttem hátra a fejem.
- Oké. – bólintott, aztán elindultunk. Az úton megbeszéltük, hogy majd hív, és összehozunk valami programot. Sajnos az út most rövidebbnek tűnt, mint általában, így hamar hazaértem.
- Akkor majd beszélünk. – fordultam felé.
- Rendben. Vigyázz magadra.
- Te is. – mosolyogtam, ő pedig magához húzott, és megcsókolt.
Vigyorogva szálltam ki az autóból miután elengedett, és szaladtam az ajtóhoz, ahonnan még egy utolsót intettem neki. Megvárta, amíg bemegyek, és csak az után indult el. Levakarhatatlan vigyor ült az arcomon, és alig vártam, hogy felhívjam Fannit, és elmondjam neki milyen volt. 

15. fejezet

Na, itt is van az új rész. Bocsánat, hogy nem volt sokáig friss, de egyszerűen nem volt időm, most is csak erre a nagyon rövidre futotta, ezer bocsi. A következőt már megpróbálom jobbra és hosszabbra. Remélem, hogy azért fog tetszeni, és kapok komikat:)
A másik, hogy lezárult a szavazás, miszerint 37 embernek tetszik az új sztori, 2-nek nem, és 7 jobban szerette a régit. Üzenem annak a 9 embernek, hogy semmi gond, de nyugodtan leírhatta volna a véleményét, hogy miért nem tetszik. Az pedig, hogy 44-en szavaztatok, és ennek a fele se ír komit, elég elszomorító.
Na de mindegy, olvassátok a részt:) 

Amikor a taxim megállt, kiszálltam a taxiból, fizettem, aztán felcsengettem, ő pedig szinte azonnal, be is engedett. Mire felértem hozzá, már hatalmas mosollyal az arcán állt az ajtóba. Ez engem is mosolygásra késztetett.
- Szia. – köszöntem neki.
- Szia. Gyere be. –állt félre, én pedig bementem. Megfogta a kezem, és adott egy kis puszit a szám sarkába, aztán mutatta, hogy menjünk be.
Bevallom, hogy eléggé zavarba éreztem magam. Nem tudtam, hogy viselkedjek, de a puszi nagyon jól esett.
- Éhes vagy? – kérdezte, miután beértünk a konyhába. ott már szépen meg volt terítve, és finom illat volt.
- Aha. – bólintottam félszegen.
- Szuper, akkor nemsokára ehetünk.
- Oké.
- Alíz, most zavarba vagy? – fordult felém, és megsimította az arcomat.
- Nem, vagyis, aah – sóhajtottam. – Kicsit. – vallottam be végül.
- Hééj. – nevetett ki, mire én lehajtottam a fejem, de azonnal felemelte. – Ne legyél. minden rendben van. Gondolom kicsit furcsa a helyzet, nekem is az, de minden jó lesz. Hidd el. – suttogta a végét, majd a végén lágyan megcsókolt. Annyira vágytam már erre, hogy szinte megkönnyebbültem, amikor végre megéreztem az ajkait a sajátomon. Éreztem, hogy azonnal kezdek felengedni, és az eddigi feszengés azonnal elmúlt. Sajnos nem tartott sokáig, mert hamar eltávolodott tőlem, de adott még egy utolsó kis puszit a számra, majd kihúzta a széket, és mutatta, hogy üljek le, én pedig vigyorogva helyet foglaltam.
Krisztián spagettit csinált, amihez vörös bort ittunk, és isteni volt. Megdicsértem érte, mert nem gondoltam, hogy tud ilyen finomat csinálni, most meglepett.

                                    

Miután befejeztük a kajálást, áttelepedtünk a nappaliba, egy újabb üveg borral, és ott folytattuk a beszélgetést.
- Egyébként nagyon örülök, hogy eljöttél ma. – szólalt meg egy kis csend után Krisztián, miközben a kezemen rajzolt különböző mintákat a sajátjával.
- Én is örülök. – mosolyogtam rá. – Jól érzem magam, és finom volt a kaja. – nevettem el magam a végére, mire ő is elmosolyodott. – Jó volt, hogy végre nem tilosba járunk. – tettem még hozzá.
- Igen, szerintem is sokkal jobb így. – bólogatott, majd közelebb csúszott hozzám. – Alíz, nem akarom ezt elrontani. Remélem, hogy valami komoly fog majd kialakulni köztünk.
- Én is. – suttogtam, mire ő még közelebb jött, és megcsókolt. Gyengéden, de mégis éreztem benne a szenvedélyt. Annyira jó volt, és annyira akartam, hogy ezek után már minden jó legyen. Krisztián kicsit megemelt, majd az ölébe húzott, én pedig szembe ültem vele. A hátamat simogatta, én pedig a hajába túrtam. Miután ajkain szétváltak a homlokomat nekidöntöttem az övének, és rámosolyogtam, aztán elnevettem magam.

                                    

- Itt alszol? – kérdezte oldalra döntött fejjel.
- Hm, nem úgy volt, hogy lassan fogunk haladni?
- De. Csak aludni fogunk. Amúgy is késő van. Még valami bajod lesz az úton. – villantotta rám azt a félmosolyát, amit annyira imádok, és amivel rögtön le tud venni a lábamról.
- Na persze. – bólintottam. – nincs is itt semmi cuccom.
- Majd adok egy pólót. – vont vállat.
- Oké, rendben. De, csak alvás! – tettem fel az egyik kezemet.
- Ühüm. – bólintott, de ajkaival már újra az enyémet kereste.
Bevallom, az elején azt hittem, hogy nem tudjuk be tartani ezt a csak alvás dolgot, de tényleg nem történt semmi.  Megittuk még azt az üveg bort, de már a szobájába, miközben csak beszélgettünk, és apró csókokat váltottunk egymással, aztán egymáshoz bújva aludtunk el.

Másnap reggel napsütésre ébredtem. Annyira zavarta a szemem, hogy alig tudtam kinyitni, így megbökdöstem Krisztián, hogy ébredjen már fel.
- Na, mi van? – fordult felém nyúzott arccal. Látszott, hogy még nem aludta ki magát.
- Nem húzod be a sötétítőt?
- Ugye most nem ezért ébresztettél fel?
- De. – bólintottam. – Meg amúgy sem tudok már aludni.
- Ahj, Alíz. – nyögött egyet, aztán mégis felállt, odament az ablakhoz, és behúzta a sötétítőt, majd visszajött hozzám, és magához húzott. – Aludj inkább. – dünnyögte, de nekem eszembe se volt.
- Nem akarok. – Kelljünk már fel.
- Alíz, kérlek. – nézett rám álmos szemekkel.
- Hát jó, akkor te aludj. – vontam vállat, és kibújtam a keze alól, majd kimentem a szobából, be a konyhába.

                                   

Ott csináltam kávét, aztán belenéztem a hűtőbe, hogy van-e valami ehető, de azonnal fintorogva csuktam vissza, mert szinte csak üres volt. Látszik, hogy nincs már itt Enikő.
Végül felöltöztem, és elmentem bevásárolni. Élveztem, hogy a nap szinte simogatja a bőrömet. Nem volt nagy hőség, pont jó volt. Az üzletbe minden hülyeséget bepakoltam a kosárba, így végül két nagy táskával távoztam onnan. Mire vissza értem Krisztiánhoz, azt hittem, hogy leszakad a karom. Szépen kipakoltam mindent a helyére, majd csináltam a még mindig alvó Krisztiánnak reggelit. Miután kész lett a tojásrántotta, megmelegítettem a már kissé kihűlt kávét, rápakoltam egy kisebb tálcára, és bementem hozzá. Nem érdekelt, hogy még alszik, letettem az éjjeliszekrényre a tálcát, én pedig felé másztam, hogy felébresszem. 

14. fejezet

Már az ajtó előtt álltam, csak kopognom kellett volna, de a bátorságom most elhagyott.  Végül mégis rávettem magam és egy nagy sóhaj után felemeltem a kezem, majd bekopogtam. Nem kellett sokat várnom, és nyíl az ajtó, de ugyanolyan gyorsan csapódott be. Szinte reagálni sem volt időm, amikor hirtelen újra kinyílt. Hirtelen már csak azt éreztem, hogy egy hatalmas pofont kaptam Enikőtől. Égett a fél arcom, és csengett a fülem. Más esetben azonnal visszaadtam volna, de ehhez most nem volt jogom.
- Oké, ezt most megérdemeltem. – mondtam, miközben az arcomat simogattam. Kegyetlenül fájt!
- Sokkal többet is érdemelnél. – nézett rám megvetően a vörösre, kisírt szemeivel. Hátat fordított és bement a szobába, de az ajtót nyitva hagyta, így utána mentem.
- Kérlek szépen Enikő, hallgass meg. – beszéltem hozzá, miközben ő egy nagy lila bőröndbe dobálta a ruháit.
- Nem akarlak meghallgatni. Nem is rétem minek jöttél ide. Hogy még egyszer utoljára belém rúghass? Gratulálok, sikerült. Undorodom tőletek. Mindkettőtöktől. – beszélt hozzám nyugodtan, de láttam, hogy nem sok kell már neki ahhoz, hogy kiboruljon.
- Ne! Te csak ne kérj engem semmire! Én bíztam benned. Te jó ég!– emelte fel a hangját. – Bíztam benned, te pedig a szemembe hazudtál, és rámásztál a pasimra. mindent tönkretettél. Mindent! Egy ribanc vagy, semmi több. – vágta keményen hozzám, és úgy éreztem, hogy igaza van.
- Sajnálom, nem így akartuk. – lábadt könnybe a szemem. Nem bírom elviselni, ha valakit szenvedni látok. Főleg, ha tudom, hogy miattam.
- A fenét nem! De tudod mit? Leszarom. Legyetek boldogok együtt, most pedig tűnj el innen. Rosszul vagyok tőled. – mutatott a bejárati ajtóra, én pedig csak álltam ott megszeppenve, de végül erőt vettem magamon, és lassan eljöttem.
Nem hívtam taxit, csak gyalog indultam el, hagytam, hogy az eső eláztasson. Bűntudatom volt. nem így akartam. Rosszul éreztem magam, Enikőnek pedig teljesen igaza volt. Megérdemelte azokat, amiket a fejemhez vágott.
Mire hazagyalogoltam, már csurom víz voltam. Az utcán többen is megbámultak, de most ne sűrűn érdekelt. Amikor hazaértem, meglepődve vettem tudomásul, hogy Fanni még mindig alszik, így széthúztam a függönyöket, hogy egy kis világosság jöjjön be, aztán felébresztettem.
- Na, mi van már? – kérdezte nyűgösen, miközben előbújt a takaró alól. – Miért ébresztettél fel? Egyáltalán miért vagy csurom víz? Történt valami? – ült fel, miközben a homlokát ráncolta.
- Ühüm. – bólogattam, de mielőtt elkezdtem volna mondani, levettem a vizes ruháimat, és kicseréltem szárazra. Fanni addig türelmesen várt. Ezt is imádom benne, hogy nem szokott sürgetni. Miután kész lettem, befeküdtem mellé, és magamra húzta a takarót.
- Itt volt Krisztián.  – kezdem el, és elmondtam neki mindent, ő pedig figyelmesen végighallgatott.
- Nem gondoltam volna róla, hogy van ennyi bátorsága. Elé állni, és mindent elmondani neki. Most nagyot nőtt a szemembe. – szólalt meg, miután a végére értem.  – Örülök neki, hogy megtette. Lehet, hogy most majd kialakul köztetek valami. Szerintem elég komolyan gondolja, ha képes volt vele szakítani. – mosolygott rám.
- Igen, szerintem is. Legalább is bízom benne. Csak sajnálom Enikőt. Bűntudatom van.
- Ugyan már, Alíz. Nem szerették már ők annyira egymást. Szerintem csak megszokásból voltak együtt. – legyintett.
- Ez nem igaz. Enikő részéről legalább is. – tettem még hozzá.
- Akkor is. ne törődj vele. Ezt akartad nem? Legyél inkább boldog. Hidd el, hogy most már minden rendben lesz. – biztatott.
- Remélem. – mosolyogtam rá.

Így is volt. Krisztiánnal úgy viselkedtünk, mintha először találkoztunk volna. Nem rontottunk mindjárt bele a közepébe. Szépen, lassan haladtunk. Nem aludtunk egymásnál, nem feküdtünk le egymással.  2 hét telt el azóta, hogy szakított Enikővel, és szinte alig találkoztunk, ha pedig mégis, akkor sem kettesbe. Sokat telefonáltunk, sms-eztünk. Ma este fogunk először úgy igazából találkozni. Nála leszünk, ő fog majd főzni nekem. Kíváncsi vagyok, és nagyon izgulok.
- Jaj, nyugodj már le. Nem most találkozol vele először, nem tudom mit vagy így felpörögve. – dobott nekem egy párnát Fanni. Ott voltunk nálam a Krisztiánnal való találkozásom előtt 2 órával. Fanni az ágyamon feküdt, Tina pedig mellette, és rajtam nevettek, miközben én valami őrült túrtam fel a szekrényemet egy normális ruháért. Természetesen most egyik se volt megfelelő. Úgy viselkedtem, mint egy tini! Alíz, szállj le a földre!
                                           

- Jó-jó, rendben. –sóhajtottam, majd leültem az ágyra, elkeseredett arccal. – Akkor se tudom, hogy mit vegyek fel.
- Nem hiszem el. Annyi ruhád van. – pattant fel, amikor már megelégelte a nyavalygásomat, és oda állt a szekrényem elé. Tina nem is törődött velünk. Bencével sms-ezett.  – Vedd fel ezt a fekete gatyát, ezzel a fehér felsővel, és ezzel az új, piros dzsekivel. Nem kell kiöltöznöd, csak nála esztek és kész. – dobálta oda felém, én, pedig ahogy így megnéztem, rájöttem igaza van.  – Ahogy titeket ismerlek úgyse lesz rajtad sokáig. – tette még hozzá halkan, de nem elég halkan ahhoz, hogy ne halljam meg.
- Fanni, nem fogunk ma elfeküdni egymással. – mondtam neki.
- Dehogyisnem. – szólalt meg végre Tina is.
- Jé, te itt vagy? – kérdeztem gúnyosan.
- Figyelek rátok, nyugi. Szerintem is jó lesz az, amit Fanni adott. – mutatott a ruhára, miközben kicsit kinézett a telefonja mögül.
- Oké, akkor megyek, gyorsan lezuhanyozok. - álltam fel, és a kezembe vettem a kikészített ruhát, és becsoszogtam a fürdőbe. Nem akartam elhúzni nagyon a dolgok, így fél óra után már felöltözve mentem vissza a csajokhoz.
- A hajammal mit csináljak? – kérdeztem.
- Szerintem hagyd így. Nekem sokkal jobb így, mintha kivasalnád. – ajánlotta Tina, Fanni pedig bőszen bólogatott mellette.
- Hm, rendben. – tapogattam a hullámos hajamat, aztán visszamentem a fürdőszobába, de most nyitva hagytam az ajtómat. Beálltam a tükör elé, és elkezdtem sminkelni magam.  Egy kis alapozó, aztán szemhéjpúder, spirál, egy kis szájfény, és kész is voltam. Elégedetten néztem magamra a tükörben. Tetszettem magamnak, és nagyon remélem, hogy Krisztiánnak is fogok.
- Jó leszek így? – mentem ki hozzájuk.
- Ühüm. – bólogattak. – Gyönyörű vagy. Ne aggódj, már megnyerted magadnak.
- Akkor is. Én nagyon izgulok. – fújtam ki a levegőt.
- Tudjuk. – nevettek, aztán felálltak, és odajöttek hozzám. – Szurkolunk, ne félj.
- Köszönöm. – vigyorogtam, és megöleltem őket.
Miután elengedtük egymást, megkerestem a táskámat, belepakoltam a holmimat, és indulásra kész voltam.
- A taxiba nyugtasd le magad. Ne lássa, hogy tiszta ideg vagy. – mondta Tina, én pedig bólintottam egyet, aztán még egy utolsó ölelés, és elindultam. A lányok már előre hívtak egy taxit, így arra szerencsére nem kellett várnom. Nem értettem magam. Nem tudom, miért vagyok ilyen, hiszen én sose aggódok ilyen kis randik miatt. Ez viszont most más. nem akarom elszúrni. Annyi mindent elszúrtam már az életbe. Ezt nem akarom. Remélem, hogy minden rendben lesz..

13.fejezet

Egyébként mielőtt elolvasnátok a részt, lenne egy kérdésem. Megírnátok, hogy melyik a kedvenc részetek? :) Már ha van!:) 
Ma szerettem volna sokáig aludni, és reméltem, hogy sikerül is, viszont a csengőszó megakadályozott ebben. A fenébe már, hogy mostanában mindig erre kelek. Elegem van belőle. Komolyan az lesz, hogy egyszer már leszereltetem. Nagy nehezen kitápászkodtam az ágyból, és miközben csoszogtam az ajtó felé, azon gondolkoztam, hogy milyen szöveggel zavarom el az illetőt, ám miután kinyitottam az ajtót és megláttam ki áll ott, a tervem azonnal zugába dőlt.

Krisztián szemszög


Alig vártam már, hogy elszabaduljak onnan, így szinte azonnal igent mondtam, amikor Enikő megkért, hogy menjek el neki egy újabb koktélért.  Nem bírtam volna ott egy percnél tovább. Alízt már nem láttam egy ideje, pontosabban Tomika kis házibulija óta. Eddig jó is volt minden, most viszont amikor megláttam, enyhén remegtem, annyira izgatott lettem. Olyan gyönyörű még mindig, hogy azt el sem lehet mondani. Buta voltam, hogy hagytam elveszíteni. Enikő aranyos meg minden, valamilyen szinten szeretem őt, de amióta megismertem Alízt, már nem érzem magam teljesen jól mellette, nem lehetek az mellette, aki vagyok. Sokszor gondolkodtam a dolgokon, amióta Alíz úgymond ejtett, és most határoztam el magamba. Véglegesen. Rádöbbentem, hogy hiányzik nekem. Ő az, aki mellett nem kell magam megjátszani, aki mellett az vagyok, aki lenni akarok. Természetesen Enikő is egy gyönyörű, bájos teremtés, de nem az igazi ez. Már egy ideje nem. Lehet, hogy egyszer valamikor megbánom még ezt a döntésemet, de most így látom helyesnek. Ahogy Alíz mondta, Enikő tényleg nem ezt érdemli. Megérdemli, hogy őszinte legyek vele.
Közben kikértem Enikő Mojitóját, és elindultam visszafelé. Beszélgettek, majd Alíz felélt, csilingelő hangján elköszönt, és elment, hogy megkeresse Fannit.
Fannit is régen láttam már. Mostanában kerülnek minket. Gondolom Alíz miattam, Fanni pedig Tomika miatt. Szegény gyerek teljesen ki van készülve. Kicsit kinevettem, de aztán már ő is csak nevetett magán. Nem tudja, hogy mit akar. Próbáltam neki segíteni, de végül is ezt magának kell eldöntenie
Miután Alíz elment, mondtam Enikőnek, hogy menjünk mink is, ő pedig rögtön beleegyezett. A taxiban, állandóan a combomat simogatta, nem bírt magával. Nem tudom, mi van ma vele, teljesen fel van pörögve. Jó őt így látni.  Annyira sajnálom, hogy valószínűleg nemsokára már nem lesz meg ez a jó kedve…

Alíz szemszög

- Te mit keresel itt? – dőltem neki az ajtófélfának, miután magamhoz tértem a döbbenettől.
- Szakítottam Enikővel. – mondta nyugodtan, én pedig azt hittem, hogy rosszul hallok.
- Micsoda? - kérdeztem vissza, nagy kerek szemekkel.
- Bejöhetek? Ne itt beszéljük már ezt meg. – kérte, én pedig megráztam a fejem, és arrébb álltam, hogy be tudjon jönni.
- Miért szakítottál vele? – kérdeztem már a konyhába, miközben elkezdtem csinálni a kávét. – Mondtam, hogy..
- Tudom, hogy mondtad, de nem érdekel. – állt fel, és jött oda hozzám - Nem leszek valakivel csak azért, mert ő szerelmes belém. Én is szeretem, de már nem úgy mint régen.  Nem úgy, mint mielőtt megismertelek téged. – mondta a szemembe.
- Mit mondtál Enikőnek? – kérdeztem félve.
- Mindent. Az elejétől a végéig. Mindent.
- Mi? Most csak ugratsz ugye? Megőrültél?  – nem hiszem el, hogy mindent el, mondott neki. Úristen!
- Muszáj volt megtudnia. Nem hazudhattam tovább neki, nem bírtam már.
- Akkor is. Teljesen elment az eszed. Nem vagy normális! – kiabáltam vele. Félő volt, hogy Fanni felébred.
- Alíz, állj már le, kérlek. – fogta meg a kezem.
- Van fogalmad róla, hogy mit csináltál? Szerinted most mit gondolhat rólam? Jézusom. – löktem el magamtól.
- Nyugodj már meg. – fogta meg újra a kezem. Szinte kényszerített, hogy a szemébe néztem, amit nem akartam, mert olyankor mindig megenyhülök, bármit is csinál.
- Nagyon kiakadt? – kérdeztem félve.
- Hát, eléggé. – húzta a száját. – Először elhordott engem mindennek, aztán téged. Majd kidobott.
- Kidobott? Az a te házad. – értetlenkedtem.
- Tudom, de azt mondta, hogy szeretné, ha elmennék, amíg összepakol, mert egy percnél sem bír tovább egy szobába tartózkodni velem, ami mondjuk érthető is. Én is gyűlölöm magam, azért amit tettem, és még jobban azért, mert nem bántam meg egy percet se belőle.  – nézett rám, azzal a fél mosollyal az arcán, mire én kicsit megütöttem a mellkasát, aztán neki döntöttem a fejemet.
- Ne vigyorogj. Beszélnem kell vele. Muszáj.
- Mi? – tolt el magától. – Mikor?
- Most, minél hamarabb.
- Veled megyek. – jelentette ki.
- Dehogy jössz. Addig, ha akarsz, itt maradsz, vagy mész a dolgodra, de velem biztos, hogy nem jössz.
- De Alíz.. – kezdett el nyávogni.
- Nincs de, Krisztián. Kérlek. – néztem fel rá, mire ő nagy nehezen, de végül rábólintott. – És most akkor mi lesz? Velünk? – néztem rá félve.
- Nem tudom. – vont vállat. – Hagyjuk kialakulni a dolgokat, oké?
- Ühüm. – bólintottam. – De mi lenne, ha kicsit most hagynánk egymást? Végül is most szakítottál. Nem lenne jó ötlet rögtön..
- Persze, rendben. – bólogatott hevesen. – Ez jó ötlet.
- Oké. – mosolyogtam. – Akkor én, megyek elkészülni, meg ilyesmi. – mosolyogtam rá félszegen. Az előbbi düh, amibe bennem volt, már elmúlt.
- Jó, én megyek, mert fotózásom lesz. Majd hívlak. – engedett el, végül pedig adott egy kis puszit a számra, és elment.
Vigyorogva dőltem neki a konyhapultnak. Nem gondoltam, hogy képes rá. Igaz, hogy azt mondtam neki, hogy ne szakítson Enikővel, de mégis örülök neki, hogy megtette. Félek még kicsit ettől, hogy rájövünk nem jó ez így, de bízom benne, hogy valami komolyabb dolog is kialakulhat kettőnk között. Nagyon szeretném..
Végül megittam a kávémat, és halkan bementem a szobámba. Csodálkozom, hogy Fanni nem ébredt fel..
Miközben készülődtem, és kiválasztottam a ruhámat, rajtam, és Krisztiánon gondolkoztam. Az egész eddigi kapcsolatunkon.
Nem gondoltam az elején, hogy egyszer ez lesz belőle. Egy éjszakának indult az egész, aztán több hónap lett belőle, végül valami teljesen más. Valami jó, amit már egyszer, nagyon régen éreztem, viszont akkor csúnya vége lett. nem szeretném azt még egyszer átélni.
Miután felöltöztem, bementem a fürdőbe, és kivasaltam a hajam, tettem fel egy kis sminket, és már készen is voltam. Felkaptam az esernyőmet, mert kint zuhogott az eső, lent hívtam egy taxit, és hatalmas gyomorideggel mondtam be a címet..

12. fejezet

-  Hogy micsoda? – szólaltam meg pár perc elteltével, miután magamhoz tértem.
- Nem tudom. Én csak, ah.. – sóhajtott, majd felült a konyhapultra. – Tegnap sokat ittunk. Már mindenki elment, én pedig ott maradtam, ott ültünk a földön, iszogattunk, nevettünk. Aztán hirtelen megcsókolt én visszacsókoltam és már jött minden magától.
- Jézusom Fanni. Most akkor mi lesz? Mit szólt reggel? – kérdezgettem.
- Nem tudom, mert eljöttem.  – nézett rám féleszegen.
- De miért? Nem kellett volna. Ezt meg kell beszélnetek, mert oké, hogy ismeretlen pasiknál ez nem érdekel, de Tomika azért nem ismeretlen. Kínos lesz, ha nem beszélitek meg.
- Tudom, de hirtelen bepánikoltam. Nem tudtam mit csináljak, sőt még mindig nem tudom.
- Érzel iránta valamit? – böktem ki. Egy ideje már kikívánkozott ez a kérdés belőlem.
- Mi? – nézett rám rémülten. – Dehogyis, csak már éppen, hogy eljutottunk arra szintre, hogy nem utáljuk egymást, kibírjuk egymás mellett, sőt talán már kezdtünk egész jóba lenni, erre tessék.
- Megbeszélitek, és, ha ez egyikőtöknek sem jelentett semmit, akkor tovább léptek. Ne félj, nem lesz semmi baj. – biztattam mosolyogva, ő pedig oda jött hozzám és megölelt.
- Köszi, hogy kicsit megnyugtattál.
- Ugyan, semmiség. – legyintettem.
- De amúgy te hová tűntél? Miután táncoltunk, utána már nem is láttalak. – kérdezte értetlenkedve. Ekkor jutott eszembe, hogy ő még nem tudja. Vettem egy nagy levegőt és belekezdtem. Elmondtam neki mindent. A Balatontól tegnap estéig, mindent. Ő figyelmesen, érdeklődve hallgatott végig. A kis mesém végén azt mondta, hogy egyet ért velem, helyesen cselekedtem és, hogy jobb lesz így. Én csak halványan rámosolyogtam, ő pedig viszonozta.
Fannival ez után szinte az egész napot együtt töltöttük nálam, és filmeket néztünk. Közben hívott Tina is, ahogy megígérte, de biztosítottam, hogy jól vagy, nincs semmi baj, így nyugodtan tette le a telefont. Este Fanni végül hazament, én pedig egy gyors zuhanyzás után már az ágyban is voltam.

Az idő egyre gyorsabban telt, a napjaim monotonszerűen zajlottak. Próbáltam visszaállni az eredeti életemhez, amikor még nem számított semmi. Amikor még nem volt Krisztián. Amikor még nem játszottak az érzelmek. Fannival szinte minden este más klubba, más társasággal voltunk. Nagy ívben kerültük a többieket. Néha Tinát is sikerült elcsábítanunk magunkkal, de ő inkább Bencével ment, amit meg értettünk. Többnyire. Fanni az óta nem beszélt Tomikával, hiába mondom neki , hogy jó lenne pedig, de egyszerűen nem hallgat rám.
Fannival, az egész napokat együtt töltjük, mint régen. Olyan volt, mint az előtt, mielőtt megismertük a többieket. Késő délutánig aludtunk, vagy egymásnál, vagy épp az aznapi partnerünknél, aztán éjszaka új buli, feltöltődve.
Tina mondta nekünk, hogy nem helyesli ezt, de nem nagyon érdekelt minket a véleménye, amivel gyakran meg is bántottuk ő, de aztán sikeresen kibékítettük. Nem képes ránk sokáig haragudni, és ez fordítva is így van.
Tinával mi már csak egymásra számíthatunk, így a kapcsolat nagyon szoros közöttünk. Bármit megtennénk a másikért.
Azt hittem, hogy így sikeresen sikerül túltennem magam Krisztiánon, de nem ment olyan könnyen. Egy ideig még jó is volt, tudtam színlelni, hogy jól vagyok, Fanni nem kérdezősködött, nem kellett róla senkivel beszélnem.
Viszont egyik este rossz klubbot választottunk, mert ő is ott volt, Enikővel.  Annyira boldogoknak tűntek. Tényleg. Táncoltak, csókolóztak, nevetgéltek. Felhőtlenül boldogoknak tűntek. Annyira összeillettek. Próbáltam megkeresni Fannit, hogy azonnal húzzunk innen, de nem találtam, nélküle pedig nem akartam elmenni. Már teljesen kétségbeestem, amikor legnagyobb bánatomra Enikő észrevett. természetesen azonnal odahívott magához. Irtó kellemetlen volt a szituáció.
- Mi van veled csajszi? Olyan régen láttalak, hogy már az idejét se tudom. – nevetgélt aranyosan, miközben folyamatosan Krisztián combját simogatta, amitől legszívesebben a falnak szaladtam volna.
- Semmi. Fannival bulizgatni járunk, ilyesmi. – válaszoltam, majd megpróbáltam mosolyogni, de inkább vicsorgásnak tűnhetett, így inkább abba hagytam. Láttam Krisztiánon is, hogy eléggé zavarba érzi magát.
- Aha, értem. Egyszer igazán eljöhetnétek velünk is. hiányoztok a társaságból. – csacsogott tovább.
- Persze, majd legközelebb, mert szerintem mi mindjárt megyünk. – bólogattam, és elkezdtem nézelődni, hátha meglátom végre Fannit, de még mindig nem volt sehol.
 - Édes, nem hozol nekem még egy ugyan ilyet? – fordult Krisztiánhoz, miközben üres poharára mutatott.
- De persze. – pattant fel azonnal, szinte megkönnyebbülve, majd már ott sem volt. Bárcsak én is elmehetnék már. Gyorsan belekortyoltam a koktélomba, hogy kicsit lehűtsem magam.
- Alíz. – fordult hirtelen felém, én pedig gyorsan rákaptam a tekintetemet.
- Igen?
- Köszönöm, hogy múltkor elmondhattam mi van, és azt is, hogy nem mondtad el senkinek. – mosolygott őszintén.
- Öhm, ugyan, semmiség. – nyögtem ki nagy nehezen. Éreztem, hogy az összes vér az arcomba áramlik. Nem bírom ezt!
- De, tényleg. teljesen igazad volt. Alaptalan volt a félelmem. Krisztián mostanában annyira aranyos meg minden.  Sokkal több időt töltünk együtt, és minden jó. – sorolta, nekem pedig minden egyes szavával, mintha egy újabb kést szurkáltak volna a szívembe. Borzalmas volt!
- Öhm, az szuper. Mondtam én, hogy nincs semmi baj. – mosolyogtam rá halványan, pont, amikor visszajött Krisztián. – De én megyek, megkeresem Fannit, és megyünk. – vigyorogtam rájuk feszülten. Krisztián szinte egy szót sem szól, amióta ott vagyok, csak nézett egyfolytában. Próbáltam kerülni a tekintetét, de az nem mindig sikerült. Miután elköszöntem tőlük, és végre elmentem onnan, egy óriásit sóhajtottam, és a bár felé vettem az irányt. ott kértem egy jóval erősebbet, mint az eddigi koktéljaim, majd egy hajtásra felhajtottam, és most már ténylegesen Fanni keresésére indultam, aki egy fiú társaságában volt. Elcibáltam onnan, és egy üres taxiba betuszkoltam.
- Mi a fene bajod van? Miért kellett eljönnünk? – kérdezte szinte szótagolva, hatalmas szemeit rám meresztve.
- Ott volt Krisztián meg Enikő. Odahívott hozzájuk, és elkezdte ecsetelni, hogy ők mennyire kibaszottul jól meg vannak. – kezdtem el mondani, sőt szinte visítani, miközben észrese vettem, hogy a könnyek már patakoznak le az arcomról. A sofőr úgy nézett rám, mint egy idiótára. Szerintem azon gondolkozott, hogy ne vigyen-e inkább be a pszichiátriára.
Fanni is kicsit ijedten nézett rám, de aztán gyorsan rendezte arcvonásait, és megértően mosolygott rám, aztán csak megfogta a kezem, és így voltunk egész úton. Ez többet jelentett mindennél. Tudja, hogy mi van velem, ezért nem tesz fel idióta kérdéseket.
Fanni ma feljött hozzám, és úgy döntött, nálam alszik. Egymás után lezuhanyoztunk, aztán bebújtunk az ágyba, és szerencsére gyorsan elaludtunk. Én legalább is. Örültem neki, így legalább nem kell a mai estén gondolkoznom. Elég lesz holnap, és azután, majd azután… 

11. fejezet

Valamit szereték mondani, mielőtt elolvassátok a részt. Az előző részhez, kaptam egy Nem tetszik-et, amivel még nem is lenne probléma, de az illető, miért nem írja le, hogy mi nem tetszett? Örülnék neki! :)

 

                                                                  I have to go...

Miután kimentem a modsóból, kissé zavartan, azonnal Krisztián keresésére indultam, akit meg is találtam Tomika és Fanni társaságában.  Elindultam feléjük, de már messziről látszott, hogy csak Krisztián van normális állapotba.
- Figyelj, tudsz jönni egy pillanatra? – erőltettem magamra egy mosolyt, amikor odaértem.
- Öhm, persze. – bólintott. – Mindjárt jövök. – szólt oda, de ők már nem nagyon figyeltek ránk. Kimentünk a konyhába, ahol magunkra zártam az ajtót. – Na mi az? Nem volt elég elébb? – kérdezte kaján mosollyal az arcán.
- Most másról van szó. – mondtam neki komolyan, majd amikor észrevette, hogy most nem hülyéskedek, ő is megkomolyodott.
- Mi a baj? Valaki meglátott vagy mi? – kérdezte rémült arccal.
- Nem, dehogyis. Csak kérni akarok valamit.
- Rendben, micsodát? – bólintott kicsit megkönnyebbülten.
- Ne szakíts Enikővel. – mondta ki, és láttam az arcán, hogy nem kicsit döbben meg.
- Mi? Miért? – értetlenkedett.
- Mert szeret téged. Beszéltem vele a fürdőbe, és nagyon kivan. Úgy érzi, hogy megcsalod, ami igaz, és nagyon rossz neki. Szeret téged tényleg, nem akar elveszíteni. Teljesen összetörne, ha most elhagynád.
- Mi van? – nézett rám értetlenül. Teljesen le volt döbbenve. Nem számított rá, hogy valaha erre fogom kérni, de igazából én se.
- Krisztián, tényleg. Komolyan beszélek. Szeret téged, nagyon, és tudom, hogy te is őt. Ne szakíts vele.
- De, Alíz.. ne csináld már ezt.
- Krisztián, jobb lesz így. Hülyeség volt újra belemenni ebbe az egészbe, sőt hülyeség volt elkezdeni ezt az egészet.
- Ahj, nem bírom ezt. – forgatta a fejét idegesen, de látta rajtam, hogy teljesen komolyan gondolom, így sóhajtott egy hatalmasat, majd oda jött hozzám, és megölelt. – Akkor most tényleg vége? – kérdezte halkan.
- Igen. – suttogtam, de a szememet már marni kezdték a könnyeim. Nehéz ez a pillanat most nekem. Fájóbb, mint neki.
Krisztián lassan felemelte a fejemet, adott egy kis puszit a számra, majd elengedett és minden szó nélkül lassan kiment a konyhából, engem egyedül hagyva. Nekidőltem a konyhapultnak, és úgy csúsztam le szépen lassan a földre, ahol átkaroltam a térdemet, és halkan sírni kezdtem. Ennyi, vége, most már tényleg. Nem fogom magamat többször hagyni neki. Talán az lesz a legjobb, ha egy ideig nem is találkozunk. Igen! Ezt fogom csinálni. Kerülni, amennyire csak tudom. Nem tudom mennyi ideje ülhettem itt, amikor hallottam, hogy nyílt az ajtó. Felnéztem, megláttam Tinát, aki mihelyst észrevett a földön,a azonnal mellém telepedett.
- Mi a baj? Alíz miért sírsz? – kérdezgetett. Halottam a hangján, hogy aggódik.
- Semmi. – ráztam a fejem.
- Ugyan már. Ne mond nekem, hogy semmi. Az emberek nem szoktak csak úgy a semmiért sírni. Főleg nem te. Szóval ki vele.
- Krisztián. – ejtettem ki a nevét, halkan.
- Mi van vele? Mit csinált az az idióta?
- Ő semmit. – sóhajtottam, majd felemeltem a fejem és a konyhaszekrénynek döntöttem. Úgy néztem inára, akinek az aggódó szemei néztek rám vissza. – Vége.
- Hogy érted? Hiszen már a múltkor..
- A Balatonon újra. – szóltam közbe. – Ma pedig szakítottam Mátéval. Úgy volt, hogy ő is szakít Enikővel, de lebeszéltem róla. Enikő nem ezt érdemli. Szeretik egymást, nem akarom tönkretenni még ennél is jobban. Kiszállok ebből ameddig még nem késő. Megmondtam Krisztiánnak, hogy most már tényleg ennyi. – mondtam halkan, a szemközti falat bámulva.
Tina nem szólt semmit, csak szorosan magához ölelt és a hátamat simogatta. Pár percig ülhettünk így, amikor megnyugodtam, és kicsit eltoltam magamtól.
- Én hazamegyek. – mondtam.
- Rendben, haza viszlek. – állt fel, magával húzva engem is.
- Nem-nem. Te csak maradj itt nyugodtan Bencével. Hívok egy taxit, és otthon is vagyok.
- Tényleg? Nem lenne gond? – kérdezte, összehúzott szemöldökkel.
- Persze. – bólintottam.
- Akkor jó. Majd holnap felhívlak. Elmenni nem tudok, mert megyünk reggel Bence szüleihez.
- Rendben, semmi gond.
- Gyere, kikísérlek. – fogta meg a kezem.
Kint összeszedtem a táskámat, Tina megvárta velem a taxit, aztán elköszöntünk, én pedig elindultam hazafelé.
Az út, mintha kétszer hosszabb lenne, mint ahogy általában szokott lenni. Alig vártam, hogy végre haza érjek, és bedőljek a meleg ágyamba. Miután megérkeztünk, odaadtam a sofőrnek az előkészített pénzt, majd kiszálltam és már mentem is fel a lakásomba. Ott, mint mindig, most is a sötét üresség fogadott. Ez most talán még jobban zavart, mint eddig bármikor. Miközben mentem a szobám felé, útközbe lassan dobáltam le magamról a ruhát, a lakásom különböző pontjain elszórva, aztán csak fehérneműbe zuhantam be az ágyamba. Nyakig betakarództam, és néztem ki a fejemből. Amikor a szemem már kezdte megszokni a sötétséget, lehunytam, hogy megpróbáljak aludni, de az sajnos csak hosszú forgolódások után sikerült.

                                       

Reggel, amikor felkeltem, először jó kedvem volt, amikor megláttam, hogy milyen szép idő van kint, de amikor eszembe jutott a tegnap este kicsit lelankadt a mosoly az arcomról. Visszadőltem az ágyba és sóhajtottam egy hatalmasat, miközben a plafont figyeltem.  Gondolkoztam, hogy mi lesz most, de semmire sem jutottam, végül gondolkodási menetemet a csengőm zavarta meg. Kelletlenül kimásztam az ágyból, felvettem a rózsaszín szőrös papucsomat és kicsoszogtam a bejárati ajtóig. Kitártam, és Fanni viharzott be rajta kétségbeesett arccal.
- Mi történt? – fordultam felé, miután becsaptam az ajtót, de ő már akkor rég a konyhámba volt. Utánamentem, és elég zaklatott fejjel kortyolgatott egy pohár vizet.
- Nem fogod elhinni. Jézusom, hogy lehettem ilyen idióta. – szorította össze a szemeit, majd fejbe ütötte magát. Nem értettem a viselkedését.
- Mi a bajod? – kérdeztem értetlenkedve. Elképzelni se tudtam, hogy mitől lehet ennyire ideges.
- Szörnyű dolgot tettem. – nézett rám nagy, rémült szemekkel. – Ami pedig a legrosszabb, hogy még élveztem is.
- De mit? Mondjad már légy szíves, mert megőrülök.
- Lefeküdtem Tomikával. – mondta ki gyorsan, majd a szájára tette a kezét, mint aki valami csúnyát mondott. Én elhűlve álltam, mint akit leöntöttek egy vödör hideg vízzel, tátott szájjal. Konkrétan nem tudtam megszólalni. 

10. fejezet

Van benne pár csúnya szó, szóval előre is bocsi:D

Miután Máté elment, megkerestem a telefonomat, és hívtam Krisztiánt, aki a 2. csengésre fel is
vette.
- Szia. Mi a helyzet? – szólt bele.
- Helló. Szakítottam Mátéval.
- Mi? Komolyan? Miért? – értetlenkedett. Szinte láttam magam előtt, ahogy ráncolja a homlokát.
- Mert én veled ellentétben, nem élvezem, ha átbaszok valakit, aki nem érdemli meg. – lehet ez kicsit erős volt..
- Alíz, ne húzd az agyam hülyeségekkel. Én se élvezem, elhiheted. Kibaszottul nehéz, akármennyire is gondolod, hogy nem. Viszont döntöttem, szakítok Enikővel.
- Úgy, mint múltkor? – kérdeztem gúnyosan.
- Nem. Most már tényleg. Holnapután. Nehéz lesz, de meg kell tennem.
- Krisztián, most komolyan? Múltkor se tudtál, miből gondolod, hogy most majd fogsz?
- Bízz bennem, kérlek.
- Annyiszor bíztam már benned. – sóhajtottam.
- Tudom, és sajnálom. Most viszont ne haragudj, mennem kell, mert egy fotózáson vagyok éppen. Találkozunk holnap a Tomika bulijába?
- Igen. – mosolyodtam el végül.
- Rendben, szia Alíz.
- Szia. – elköszöntünk, majd letettük.

Annyira szerettem volna bízni benne, annyira szerettem volna elhinni, hogy most talán tényleg szakít vele, de egyszerűen nem ment. Nem akartam újra csalódni, így nem ringattam magam hiú ábrándokba.
Szinte még le sem tettem a telefonomat, amikor elkezdett csörögni. A kijelzőn Fanni neve állt.
- Úristen, hallottad, hogy Tomika szakított Lillával? – szólt bele minden köszönés nélkül.
- Nem mondod? Komolyan? – lepődtem meg. – Miért?
- Mert, hogy már kezd, elege lenne a csajból, állandóan hisztizik, meg ilyesmi. Aztán rájött, hogy többször megcsalta Tomit, meg hasonlók.
- Hú, végre. Ideje volt már. Mondjuk mindenki mondta neki, hogy megcsalja, de végül is jobb később, mint soha. Én örülök neki. – mondtam, aztán eszembe jutott valami. – Egyébként te honnan tudod?
- Tomikától. – halkult el.
- Mi? Mióta oszt meg veled ilyen dolgokat elsőnek? – értetlenkedtem.
- Nem tudom. Elvagyunk mostanában. Te mindig Mátéval, Krisztián Enikővel, Bencét és Tinát szinte szét se lehet szedni, úgyhogy így ketten maradtunk. mostanában sokat beszélgetünk, és kiderült, hogy teljesen mások vagyunk, mint ahogy azt képzeltük a másikról. – mondta.
- Fhú, ez meglepett, de örülök, hogy most már nem marjátok egymást. De Mátéra visszatérve, mi már nem vagyunk együtt. Ma szakítottam vele.
- Mi? De mégis miért?
- Mert nem érzem annyira jól vele magam. Aranyos meg minden, de ..
- De nem Krisztián. – szólt közbe.
- Igen, olyasmi. – bólintottam.

 Úgy gondoltam, hogy most még nem mondom el neki azt a dolgot, amit Krisztián tervez, és ami a Balatonon volt. Majd holnap. Ez nem telefon téma. Egy kicsit még beszélgettünk, majd elköszönt, és letettük..

A mai nap folyamán már semmi nem történt, az egyik olyan ritka pillanat volt, hogy unatkozzak. Végül beültem a tv elé, és néztem pár vígjátékot, aztán lefeküdtem aludni, hogy holnap kipihenten ébredjek.

A buli, amit Tomika rendez a saját lakásán, 8-tól kezdődik. Nem értem miért a lakására kell menni, sose szokott házibulit csinálni. Fanni reggel hívott, hogy 5 körül átjön és készüljünk el együtt.
Természetesen késett, mint mindig, de nem szóltam neki, kezdtem már megszokni.  Alapjába a készülődés, ha egyedül vagyok nem tart 3 óra hosszát, de Fannival igen. Sokat vacilláltam, hogy mibe menjek, végül egy egyszerű kis összeállítást választottam. Kivasaltam a hajamat, kisminkeltük egymást, és készen is voltunk. Taxival mentünk Tomikához, ahol csengettünk, ő pedig azonnal, egy hatalmas mosollyal az arcán nyitott ajtót. Nem úgy nézett ki mint akit nagyon megviselt a szakítás.
- Helló. – köszönt vigyorogva, majd sorba megölelt mindkettőnket.
- Szia, Tamás. – mosolyogtam rá.
- Gyertek be. – állt félre.
- Kicsit sokan vannak nem? – néztem körül. A felét se ismertem ezeknek az embereknek, de szinte rögtön kiszúrtam Krisztiánt, aki Bencével és Tinával volt.
- Nem-nem. – rázta a fejét, majd becsukta az ajtót. – Fanni, gyere már, mutatni akarok valamit. – húzta el tőlem, én pedig tátott szájjal néztem utánuk. Végül csak megráztam a fejem és elindultam Krisztiánékhoz.
- Sziasztok. – köszöntem nekik.
- Sziaa. – ugrott a nyakamba Tina és jól megölelgetett, én pedig nevetve viszonoztam.
- Szia Alíz. – köszönt Bence, majd ős is megölelt, miután Tina elengedett.
- Szia. – vigyorgott Krisztián, de nem ölelt meg, ami kicsit furcsa volt, de végül is mindegy.
Amikor Tomika azt mondta, hogy nincsenek sokan, igaza volt, ugyanis még rengetegen jöttek utánunk, a buli szinte még csak most kezdődött el. Fannival táncoltunk, őrület volt, nagyon jó volt a hangulat. Odakiabáltam neki, hogy megyek, iszok valamit, amikor Krisztián megfogta a kezem, és behúzott az egyik szobába.
- Héj, mit csinálsz? – kérdeztem tőle, de ő minden szó nélkül a számra tapasztotta a sajátját, és vadul kezdett el csókolni, én pedig azonnal viszonoztam. Neki tolt az ajtónak, hátranyúlt és bekulcsolta, majd teljesen átadta magát. Egy gyors menet volt, Tomika szobájába, amiért valószínűleg még kinyír minket, de most ez nem érdekelt. Furcsa volt, hogy rengeteg emberrel csak egy fal választ el minket, köztük Krisztián barátnőjével.
- Ez mi volt? Te jó ég. – fordultam hozzá lihegve, fél óra múlva.
- Semmi, de örülten kívántalak már mióta megláttalak. Kurva jól nézel ki. – csókolt meg.
- Köszönöm. – vigyorogtam, de aztán felültem. – Szerintem menjünk. Nem akarok, hogy észrevegyék, hogy eltűntünk. – kezdtem el magamra kapkodni a ruháimat. Ő is felállt, felöltöztünk, aztán egy gyors csók után először én mentem ki a szobából, egyenesen a fürdőbe.
Bementem a mosdóba, ahol egy elégé furcsa dolog fogadott. Enikő állt a tükör előtt és a szemét törölgette. Láthatólag sírt. A fenébe, amúgy is kellemetlenül érzem magam, ha csak ketten vagyunk valahol, nem még így, hogy itt sír. Fogalmam sincs, mit csináljak, de azért mégse mehetek ki, így odamentem hozzá.
- Mi a baj? – kérdeztem.
- Semmi. – rázat a fejét. – Csak belement valami a szemembe. – Most ez komolyan hülyének néz?
- Enikő. – néztem rá jelentőségteljesen. – Tudom, hogy nem vagyunk annyira jóba, de nyugodtan elmondhatod. Mi történt?
- Krisztián. – suttogta.
- Mit csinált?
- Én.. én úgy érzem, hogy .. szóval, hogy megcsal. – nyögte ki nagy nehezen, én pedig néztem rá nagy szemekkel. Jaj, ne. Azt hiszem hagynom kellett, volna. Nem hiszem el. Ne ne ne ne, ezt ne!
- Miből gondolod?
- Hát, egy ideje furcsa. Eltűnik, nem mondja meg hová megy, hasonlók. - sírta el magát újra. Jaj, ne.  Kicsit magamhoz öleltem, és simogattam a hátát.
- Nyugi, nem biztos, hogy így van. – jézusom Alíz, nem vagy normális.
- Nem tudom. Nem akarom elveszíteni érted? Szeretem őt. – hüppögött.
Ott abban a pillanatban annyira megsajnáltam őt. Óriási nagy bűntudatom lett. Eddig még nem gondoltam az ő helyzetébe bele, de most már értem, és sajnáltam. Sajnáltam, hogy ezt tesszük vele.