112. fejezet

Húha, vége. Ez az 1. évad utolsó része. Nagyon-nagyon köszönöm a sok komit és hasonlókat :) Remélem, hogy tetszeni fog az utolsó rész, és kapok komikat :) Most az egyszer kérlek titeket, könyörgöm, hogy mindenki írja le mit gondolt a sztoriról a megjegyzésekbe, nagyon jól esne. Azt, hogy a 2. évad mikor fog folytatódni, még nem tudom, de most lesz egy kis szünet :) Várom a véleményeket:)

Ez az egy hét, nagyon gyorsan eltelt, nekem pedig döntenem kellett. Rengeteget gondolkoztam rajta, nagyon sokat, nehéz volt, de végül sikerült, és úgy döntöttem, hogy elmegyek. Tudom, hogy nagyon rossz lesz, fájdalmas, de ki akarom próbálni, hiszen ez egy tényleg nagy, vissza nem térő lehetőség. Krisztiánnak viszont nem szóltam róla, és nem is fogok. Nem lennék rá képes, tudom, hogy egy szavába kerülne, és maradnák, viszont nem akarom, mert tényleg érdekel engem ez a dolog. Nem tudtak róla csak a szüleim, Dorina, Linda és Tomika. Tominak se akartam elmondani, de Lindával erről beszélgettünk, és meghallotta, így muszáj volt. Nem helyeselte, hogy nem mondom el Krisztiánnak, de megígérte, hogy nem avatkozik bele, amiért nagyon hálás voltam. Tudtam, hogy fájni fog neki is, hogy nagyon fog rám haragudni, de remélem, hogy egyszer majd megbocsájt.  Elküldtem a mailt, hogy elfogadom, ők pedig pár nap múlva válaszoltak, hogy bármikor mehetek, de jobb lenne minél hamarabb. Biztosítanak nekem szállást, és ehhez hasonlókat.  Az indulásom előtt pár nappal még haza mentem a szüleimhez, hogy összeszedjek pár holmit és, hogy elköszönjek tőlük, hiszen fogalmam sem volt, mikor jövök haza. Elbúcsúztam tőlük, anyu kicsit el is pityeregte magát, aztán visszamentem Pestre. Próbáltam az elkövetkező napokat Krisztiánnal tölteni, eljártam vele a fellépéseire, és hasonlók. Az egyetemet is elintéztem, és levelezőn fogom folytatni. Az indulásom előtt egy nappal, amikor Krisztián nem volt otthon, összepakoltam a holmimat, mindent. Már pont kész lettem, amikor megjött Tomika.
- Szia. – köszöntem neki.
- Szia. Már bepakoltál? – kérdezte halkan. Nem nagyon örült neki, hogy elmegyek, sőt kicsit még talán haragudott is rám.
- Igen. –bólogattam.
- Reméltem, hogy meggondolod magad. – mondta, majd kiment a szobából.
- Tomika. – mentem utána. – Ne csináld ezt, kérlek. – néztem rá, miközben már majdnem sírtam.
- Mit? – fordult hátra. – Inkább te ne csináld ezt. Krisztián szeret téged. össze fog törni. Ezt akarod?
- Nem. Persze, hogy nem, de meg kell értened. – kértem őt elkeseredetten.
- Sajnálom Viki, de nem megy. – rázta a fejét.
- Tomi, nem akarok veled összeveszni. Kérlek szépen, ne csináld ezt.
- Viki, én csak nem akarom, hogy elmenj. – enyhült meg, és jött közelebb.
- Én már döntöttem.
- Tudom. – bólogatott.
- Sajnálom. Gyere ide. – hívtam magamhoz, ő pedig oda jött, és szorosan megölelt.
- Nagyon fogsz hiányozni. – suttogta.
- Te is nekem. Nagyon szeretlek.
- Én is téged. – mondta, miután elengedett. – Vigyázz magadra nagyon-nagyon New Yorkba, rendben? Telefonálj, írj, meg minden ilyesmi. Oké?
- Persze, ígérem. – bólogattam szipogva.
- Akkor én megyek, Linda vár lent, csak felugrottam pár holmiért.
- Rendben.
Elköszöntünk, még egy ölelés, ő elment, én pedig vártam, hogy megjöjjön Krisztián, aki  8 előtt nem sokkal meg is jött.
- Szia. – köszöntem neki, miután bejött a szobájába.
- Szia, édes. – jött oda, hogy puszit adjon
- Milyen napod volt? – kérdeztem.
- Hm, fárasztó. Megyek, lezuhanyozok, oké?
- Persze menj csak. – bólogattam, ő pedig bement a fürdőszobába. Nem volt sokáig bent, 15 perc múlva, egy törölközővel a derekán jött ki. Odamentem hozzá, és minden szó nélkül, azonnal megcsókoltam. Kicsit meglepődött a hevességemen, de viszonozta a csókjaimat.
- Akarlak. –húztam magához még közelebb.
Már nem volt rajtunk ruha, amikor az ágy puha párnái közé estünk. A hajamból kihúzta a gumit, és ujjait beletúrta szétbomló fürtjeim közé. Meztelen bőre égette az enyémet, meleg lehelete egybeolvadt az enyémmel, szíve ugyanazt a ritmust vette fel, mint az enyém. Forró ajkai a fejem fölé nyújtott kezeimen futottak végig, majd lentebb csúszott az ágyamon, aztán kezei végigsimították csípője köré font combjaimat. Ha akartam volna se tudtam volna már elengedni. A testem annyira vágyott rá, a csókjaira, az érintésére, a becézgetésére, a kényeztetésére, hogy a tudatomra édes ködöt húzott.
- Szeretlek. –suttogtam, de a hangom elcsuklott, nem tudtam tovább beszélni. Alig akartam elhinni, hogy mit művel most velem, talán utoljára. – Krisztián. –leheltem a nevét, ahogy csókjai a belső combom, és a hasam között ingadoztak. Szája perzselően forró volt, karjai alám csúsztak, és az ölébe húzott.
- Én is szeretlek. –lehelte a számba, és megcsókolt, nyelve vágyakozva tört utat az enyémhez, én pedig egy nyögés közepette engedtem neki.
Egyenetlen szuszogását a fülemnél éreztem, szorosan ölelő karjait a derekamra fonta, és a körmeit izgatóan húzta végig a gerincem mentén. A nyögései egy életre az emlékezetembe vésődtek, sose akartam elfelejteni. Lüktető férfiasságát mindig egyre csak mélyebben akartam magamban tudni, és ezzel ő is így lehetett, mert amikor csak pár másodpercre is –amiket én óráknak éreztem-, de megállt, és maga alá gyűrt az ágyon. A lábaimat a csípője köré fonta, és a hátsó combomba markolva furakodott még jobban belém, amikor rajtam végigfutott az az édes mámort okozó érzés. A testemen remegés futott végig, libabőrös lettem, de ugyanakkor elviselhetetlenül melegnek is éreztem a szobát. Amikor apró kezemmel belemartam a hátába, és a fejemet fáradtan döntöttem hanyatt a párnára, így jutottunk el mindketten arra a bizsergetően kellemes pontra.

Nem tudom hány óra lehetett, csak annyit tudok, hogy már nagyon késő, és nekem lehet nemsokára kelnem kell, hogy ne késsem le a gépemet. Nem tudtam elaludni, de nem is akartam. Csak feküdtem, és hallgattam Krisztián egyenletes szuszogását a fülemnél, és a derekamat szorosan átölelő karját simogattam. Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz itt hagynom őt. Nem akartam minden magyarázat nélkül elmenni, ezért lassan, halkan, hogy ne ébresszem őt fel, kikeltem az ágyból, és átmentem Tomika szobájába. Ott kerestem egy tollat és egy papírt, ahol leírtam neki mindent. A végére már alig láttam a szememet eltakaró könnyektől. Halkan visszamentem a szobába letettem a levelet az asztalára, felöltöztem, majd odamentem hozzá, és csak néztem, miközben a könnyek már patakokba folytak lefelé az arcomon.
- Nagyon szeretlek. – suttogtam, majd adtam neki egy utolsó puszit és felálltam. Visszamentem Tomi szobájába ahol a bőröndöm volt, hívtam egy taxit, ami pár perc múlva meg is érkezett, és elvitt a repülőtérre. A gépem késett, így várnom kellett, de 1 órás késéssel megérkezett, és felszálltam rá, az pár perc múlva felszállt, és elindultam New Yorkba, itt hagyva mindent, és mindenkit, aki fontos nekem..
                                                                                                             Vége

111. fejezet

Reggel, még az ébresztőórám előtt felkeltem, valószínűleg azért, mert tegnap elég hamar mentem aludni. Úgy döntöttem, hogy amíg nem kell felkelnem, addig nem is fogok, é csak néztem Krisztiánt, mivel visszaaludni már nem tudtam, és amúgy is fölösleges lett volna, mert 30 perc múlva kelnem kéne. Csak néztem, ahogy alszik, és közben a tegnap estén gondolkoztam. Még mindig teljesen tanácstalan, és kétségbeesett voltam. Nem tudtam, hogy mit csináljak. Ezeken gondolkoztam, amikor hirtelen megszólalt az ébresztő, ám nem az én, hanem a Krisztián telefonján. Nem értettem, ugyanis nem mondta, hogy ma készülne valahová kora reggel. Nagy nehezen felkel, és lenyomta, majd a kérdő arcommal találta magát szembe.
- Jó reggelt. – dünny9gte.
- Neked is édes. – adtam neki egy puszit. – Miért kellett már kelned? – kérdeztem.
- Mennem kell a Mokkába. – válaszolta.
- Jah, értem.
- És te? Miért nem alszol még? Van még egy kis időd.
- Nem tudtam aludni. Tegnap hamar lefeküdtem.
- Jah, csodálkoztam is. Azt hittem, hogy tanulni fogsz, amikor haza jövök.
- Fájt a fejem. – füllentettem. Nem akartam neki elmondani, még nem.
- Már jobban vagy?
- Igen, persze. Vettem be fejfájás csillapítót, és lefeküdtem.
- Akkor jó. Viszont és kelek. – mondta, majd felállt.
- Én is.
Mindketten elkészültünk, és közösen megreggeliztünk.
- Elvigyelek az egyetemre? – kérdezte közben.
- Igen, az jó lenne. – bólogattam.
Gyorsan megreggeliztünk, majd elindultunk.
- Itt vagyunk. –szólt pár perc után, miután leparkolt.
- Oké. Köszönöm, szia, édes, szeretlek. – adtam neki egy puszit.
- Én is téged, szia. – köszönt el, majd én kiszálltam és bementem a suliba.
Szerencsére ma nem kellett soká bent lennem, így még 11 előtt kijöhettem. Épp hazafelé tartottam, amikor megszólalt a telefonom.
- Igen? – szóltam bele, anélkül, hogy megnéztem volna ki az.
- Szia, én vagyok az Linda. – hallottam a hangját.
- Oh, szia. Mi a helyzet?
- Semmi érdekes. Végeztél már?
- Igen-igen. Pont most megyek haza.
- Nincs kedved esetleg felugrani? Tomika sincs itthon. Beszélgethetnénk, meg ilyesmi.
- De, persze. Miért ne. Nem sokára ott vagyok.  – mondtam.
- Rendben, várlak. Szia.
- Szia. – köszöntünk el, majd leraktuk.
Irányt változtattam, és elindultam Lindához. Pár perc után meg is érkeztem.
- Hello. – köszöntem, miután ajtót nyitott.
- Szia. – ölelt meg. – Gyere be.
Bementünk, és leültünk a nappaliba.
- Kérsz kávét, teát vagy esetleg forró csokit? – kérdezte.
- Tea jó lesz. – válaszoltam.
- Rendben. Pillanat. – állt fel, és kiment a konyhába, pár perc után pedig visszatért két forró csésze teával. – Tessék. – nyújtotta át az egyiket.
- Köszönöm.
- Na és? Mi van veled? Nem is beszéltünk szilveszter óta.
- Jah, annyira el voltam havazva. Tudod, a vizsgák.
- Persze-persze. – bólogatott. – Amúgy, nincs semmi más? – kérdezte, én pedig nem tudtam, hogy elmondjam-e neki, de végül úgy döntöttem, hogy megosztom vele.
- Hát, lenne valami.
- Micsoda? – kérdezte érdeklődve.
- Tegnap, kaptam egy mailt, valami amerikai modellügynökségtől, szeretnék, ha náluk dolgoznák. Mert láttak rólam pár képet a neten.
- Micsoda? Waa, ez nagyon jó. Jézusom, ez oltári. –sikított. – Elfogadod ugye?
- Nem tudom. – ráztam a fejem.
- Hogy-hogy nem tudod? – ráncolta a homlokát.
- Mert ahhoz Amerikába kellene mennem. Itt kellene hagynom Krisztiánt, titeket, a szüleimet, az egyetemet.
- Igen, igazad van. Erre nem is gondoltam. De figyelj, az egyetem nem ognd. Simán folytathatod levelezőn.
- Oké, de Krisztián? Én szeretem őt. – sóhajtottam.
- De ez nagy lehetőség.
- Tudom. Te mit tennél a helyemben? – kértem tanácsot.
- Meggondolnám, nagyon alaposan. Nem lesz még egy ilyen lehetőséged. Én lehet, elfogadnám. – mondta.
- Hát, nem tudom. Van még egy hetem, hogy válaszoljak, addig gondolkozok.
- Rendben, tedd azt. – mosolygott.
Egy kicsit még beszélgettünk más dolgokról, de aztán én elköszöntem, és elindultam hazafelé.

110. fejezet

Szilveszter óta, már eltelt pár nap, és vége az ünnepeknek, így mindenki visszarázódott a hétköznapokba. Krisztiánnak újra fellépései vannak, fotózik, nekem pedig már be kell járnom az egyetemre. A napok tehát ugyanolyanok, mint karácsony előtt, csak sokkal nehezebbek, hiszen jönnek a vizsgák, így rengeteget kell tanulnom. Természetesen azért próbálunk Krisszel minél több időt együtt tölteni, de az nem mindig jön össze. Van, hogy egész nap nem is lássuk egymást, és csak este találkozunk, vagy néha még olyankor is elkerüljük egymást. Elég rossz, hogy még így is alig vagyunk együtt, hogy együtt lakunk, nem tudom, mi lenne, ha külön laknák. Viszont tanulva a múltkor esetből, mindketten könnyebben állunk a helyzethez, megértsük, ha a másiknak nincs ideje, így elkerülve a felesleges vitákat. Remélem, hogy hamar túljutok a vizsgázok, és akkor minden olyan lesz mint előtte, mert ez a sok tanulás kikészít. Néha még éjszaka is a könyveket bújom.
Most is épp az egyetemről megyek haza, délután fél 3kor. Azt hittem, hogy nem lesz itthon senki, így eléggé meglepett, hogy Krisztián a szobájában ült a gépe előtt.
- Szia. – köszöntem neki, majd odamentem megpuszilni.
- Oh, szia, édes. – húzott az ölébe és adott egy kis csókot. – Milyen napod volt?
- Ah, fárasztó. Neked? Hogy-hogy már itthon vagy? – kérdeztem.
- Hát nekem egész nyugis most. Nem régen jöttem haza, de kb. 20 perc múlva mennem kell, mert fellépésem lesz.
- Ou, pedig azt hittem, hogy ma itthon leszel. – fintorogtam.
- Sajnálom.
- Én is. – sóhajtottam. – megyek, csinálok kávét, te is kérsz?
- Nem, én elébb ittam. – mutatott a bögréjére.
- Akkor jó. - Adtam neki még egy puszit, aztán felálltam, megfogtam a bögréjét, kimentem a konyhába, és csináltam magamnak egy kávét, majd visszamentem hozzá. Amíg itthon volt, úgy döntöttem, hogy nem kezdek el tanulni, majd ha elment, és addig beszélgettünk. Viszont az a 20 perc sajnos hamar elszaladt,így mennie kellett. Én magamhoz vettem a laptopomat, de tanulás előtt megnéztem a mailjeimet, és egy nem várt levél fogadott, amin nagyon-nagyon meglepődtem. Egy amerikai modellügynökség írt, hogy látták pár képemet az interneten, és szeretnék, ha náluk dolgoznák. Nem kicsit meglepett ez a dolog, hiszen én soha nem gondolkodtam azon, hogy én valaha is modell legyek, most viszont bevallom, hogy felkeltette az érdeklődésemet. Viszont eszembe jutott Krisztián, a családom, a barátaim, akiket szeretek, és akiket nem hagyhatok itt. Most totál összezavarodtam, és úgy éreztem, és nem tudtam, hogyan döntsek, ezért inkább kiléptem belőle, és a tanulásra próbáltam koncentrálni, ami nem nagyon sikerült, így inkább hagytam, lezuhanyoztam és lefeküdtem. Mivel elég hamar volt még, nem nagyon tudtam aludni, és a gondolataim se hagytak. Nem tudom, hogy mi legyen. Valakivel mindenféleképpen meg kell beszélnem. Szeretem Krisztiánt, nem akarom itt hagyni, de ez egy nagyon nagy lehetőség nekem. Ezekkel a gondolatokkal zuhantam aztán álomba.

109. fejezet

- Mit veszel fel este? – kérdeztem Lindát. Éppen telefonon beszélgettünk már vagy 10 perce, miközben a nappaliban feküdtem a kanapén, és már fél 7 volt.
- Az a helyzet, hogy még nem tudom. 2 ruha között gondolkozok, nem tudok dönteni. – kuncogott. – Lehet, majd megkérdezem Tomikát, hogy szerinte melyik legyen. Te?
- Hát, szerintem egy fekete mini-t. Krisztián is feketébe lesz, szóval, összeöltözünk. – nevettem.
- Úgy izgulok, fogalmam sincs miért. Imádom a szilvesztert. Tavaly szörnyű volt, most viszont annyira remélem, hogy minden rendben lesz. – mondta.
- Jah, igen én is. Habár mi történhetne, tuti remek lesz, ne félj. – biztattam.
- Jah, mondtam már, hogy hová megyünk január végén? – kiáltott fel hirtelen.
- Hová?
- Tunéziába.
- Ou, ne. De jó nektek. Úgy szeretnék én is elmenni valahová. – sóhajtottam.
- Menjetek ti is. Beszéld rá Krisztiánt.
- Gondolod, hogy sikerülne?
- Nem tudom, lehetséges.
- Megpróbálom.
- Kicsim, kivel beszélsz, már vagy 15 perce? – jött ki Krisztián a szobából.
- Lindával, de mindjárt letesszük. – tartottam el a telefont. –Linda, most leteszem, majd beszélünk a Pinkbe.
- Rendben-rendben. Majd találkozunk, szia.
- Szia. – elköszöntünk, aztán letettük.
- Végre. – sóhajtotta, miközben fogta a lábamat, leült a helyére, majd az ölébe tette, és elkezdte masszírozni.
- Na, nem is beszéltünk sokat.
- Nem, persze, hogy nem. – legyintett, én csak kuncogtam.
- Tudtad, hogy mennek Tunéziába január végén? – kérdeztem.
- Igen, mondta Tomi.
- De jó nekik. Mi nem megyünk? – néztem rá.
- Szeretnél?
- Nagyon. – bólogattam.
- Hát, akkor meglátom, mit tehetek az ügy érdekében. – mosolyogott, én pedig felültem.
- Szeretlek. – suttogtam közel az arcához, és megpusziltam.
- Én is szeretlek. – mondta, aztán megcsókolt.
Egy kicsit még ültünk ott a kanapén, de aztán közösen elmentünk, lefürödtünk, ami kicsikét tovább tartott, mint terveztük, majd elkezdtünk készülődni. Miután mindketten készek lettünk, hívtunk egy taxit, és úgy mentünk a Pinkbe. Mindjárt bementünk a VIP-be, ahol már ott voltak Tomikaék, és a többiek is. A hangulat nagyon jó volt már az elején, és ennél csak még jobb lett. Rengeteget táncoltunk, aztán éjfélkor, közösen visszaszámoltunk, majd Krisztián megcsókolt, és egy csókkal kezdtük az újévet.
- Remélem, hogy ez az évem is legalább ennyire jó lesz, mint ez volt. Veled. – mondta, miután szétváltak az ajkaink.
- Szeretlek. – csókoltam meg újra.
Az este további része, ugyanilyen jól zajlott, hanem jobban. Nem is tudom, valamikor fél 4 fele indultunk el haza, ahol ledobáltuk magunkról a ruhát, majd fehérneműbe dőltünk be az ágyba. Én szinte rögtön el is aludtam.

108. fejezet

Az elkövetkező három nap, nagyon jól telt, sőt, szuperül. Imádtam végre itthon lenni, hiányzott. Nem csináltam semmi extrát, semmi érdekeset, de én akkor is élveztem. Dorinával, szinte mindig együtt voltunk, pontosan úgy mint régen. Órák hosszat beszélgettünk, moziztunk, nagyon jó volt. Ilyenkor eszembe jutnak azok az idők, amikor még gimisek voltunk, és egy iskolába jártunk, és minden nap együtt voltunk. Sajnálom, hogy most már más iskolába, sőt még más városba is vagyunk, és nagyon keveset tudunk találkozni. Most jól kihasználtuk a helyzetet.
Anyuval is rengeteget voltam. Rengeteget beszélgettünk, sétáltunk, filmeztünk. Jól éreztük magunkat. 28-én aztán apu is hazajött, és ő is csatlakozott hozzánk. Úgy látszott, hogy most egész jól megvannak. Remélem, hogy ez nem romlik meg köztük, mert azt nem élném túl. Nekem nagyon fontos, hogy a szüleim jól kijöjjenek egymással, mindig is az volt.
Krisztiánnal minden nap beszéltem telefonon, de általában csak esténként, mivel neki csak akkor volt ideje. Elmeséltük egymásnak a napjainkat, aztán csak beszélgettünk minden hülyeségről, ami csak eszünkbe jutott. Furcsa volt, hogy nem mellette ébredek reggelente, nem vele fekszek le. Ezt már mostanra megszoktam, hogy nem vagyok egyedül. Hiányzott bevallom, viszont örültem neki, hogy kicsit a családommal, és Dorinával lehetek.
 Régen volt már ilyen, de most már azért örülök, hogy ma mehetek vissza Krisztiánhoz. Mivel tegnap már bepakoltam a holmimat a táskámba, így ma már nem volt semmi dolgom. Anyuékkal voltam, egésznap csak tvztünk, aztán este apu kivitt a vonatállomásra, én pedig felszálltam a vonatra. Ilyenkor a fiúk már nem szoktak elém kijárni, csak ha nincs dolguk, de most mindketten fellépésen voltak, így egyedül mentem. Amikor haza értem, bementem a Krisztiánnal közös szobánkba, és kipakoltam a táskámat. Azt hittem, hogy mire végzek, megjönnek a fiúk, de nem így történt. Mivel eléggé megéheztem, belenéztem a hűtőbe, ám ott, mint szokás szerint, ha nem vagyok itt, nem volt semmi. Úgy döntöttem, hogy elmegyek vásárolni. Felvettem a kabátomat, és elindultam egy közeli élelmiszerüzletbe. Vettem minden félét, amire úgy gondoltam, hogy szükségünk lehet, fizettem és elindultam vissza haza. Már épp az ajtót nyitottam, amikor meghallottam a srácok hangját.
- Héj, Viki. Szia. – köszöntek, miután észrevettek.
- Oh, sziasztok. – fordultam hátra, majd adtam Krisztiánnak egy puszit, Tomikát pedig megöletem.
- Mikor jöttél?
- Kb. 1 órája, csak nem volt itthon semmi, úgyhogy elmentem bevásárolni. – mondtam, miközben letettem a táskákat a konyhaasztalra, és elkezdtünk belőle kipakolni.
- Hiányoztál. – jött oda hozzám, aztán megölelt, én pedig adtam a szájára egy kis puszit.
- Te is nekem. – mosolyogtam. – Éhes vagy? – kérdeztem.
- Nem, mi megálltunk kajálni.
- Aha. Amúgy, holnap hová megyünk? Pink-be?
- Aha, úgy néz ki. – bólogatott.
- Szuper.
Gyorsan megvacsoráztam, majd Krisztiánnal bementünk a szobába, Tomika pedig elment Lindához. Este már nem mentünk sehová, otthon voltunk, beszélgettünk, tvztünk, aztán amikor elálmosodtunk, közös zuhanyozás után, bebújtunk az ágyba, és aludtunk. 

107. fejezet

 Reggel, amikor felébredtem, már fél 11 volt. Örültem, hogy végre kialhattam magam. Felkeltem az ágyamból, felöltöztem, elvégeztem a reggeli dolgaimat, aztán lementem anyuhoz a konyhába.

- Jó reggelt. – köszöntem. -
- Oh, neked is.  Kérsz reggelit? – kérdezte. -
- Hm, igen. – bólogattam.
A hűtőből kivettem a tejet, a szekrényből pedig a müzlit, és azt ettem.

- Mi a mai programod?
- Dorinával leszek. Ebéd, vásárlás, mozi. Tudod, mint régen. – mosolyogtam.Reggel, amikor felébredtem, már fél 11 volt. Örültem, hogy végre kialhattam magam. Felkeltem az ágyamból, felöltöztem, elvégeztem a reggeli dolgaimat, aztán lementem anyuhoz a konyhába.
- Igen, persze. Örülök, hogy már nincs ez a buta vita köztetek.
- Én is. – bólogattam teli szájjal.
Befejeztem a reggelimet, aztán bementem a nappaliba, ahol elkezdtem nézni, valami idióta műsort a tv-be, ami nem igazán vonta el a figyelmemet. Egésze fél1-ig tv-ztem, amikor is elindultam a plázához, ahol már ott várt Dorina.
- Sziaa. – köszöntem neki.
- Helló, csajszi. Jól nézel ki. – ölelt meg nevetve.
- Köszönöm, te is. – mosolyogtam, majd elengedtük egymást, és bementünk a plázába.
- Figyelj, én még nem annyira vagyok éhes. Te igen? – kérdezte.
 - Nem igazán. Mit szólsz, ha most vásárolunk, aztán ha megéheztük, eszünk valamit. Hm?
 - Én benne vagyok.
 - Szuper.   – mondtam, aztán belevetettük magunkat a vásárlásba.
Rengeteg mindent vettünk, kicsit talán sokat is költöttünk, de most nem igazán érdekelt minket. Vettem egy nadrágot, inget, sapkát, körömlakkot, csizmát, szempillaspirált, parfümöt és fülbevalót.
- Fhú, azt hiszem, anyu ki fog nyírni. – sóhajtottam, miközben leültünk egy kajáldába.   

- Ne is mond, engem is. – nevetett.
- Mindegy, nem érdekel. – vontam vállat. – Gyere, rendeljünk. – felálltunk, és elmentünk rendelni, majd miután megkaptuk az ebédünket, visszaültünk a helyünkre.
 - Egyébként mesélj, mi van veled mostanában? – kérdezte.
- Hm, semmi érdekes igazából.
- Krisztiánnal már jól vagytok? – utalt a novemberi veszekedésünkre.
 - Igen persze, már minden oké. Megbeszéltük.
 - Az szuper. – bólogatott.
 - Igen, az. És te? – néztem rá kíváncsian, mire ő csak keserűen elmosolyodott. 
– Mi az?
- Szakítottunk Petivel. – mondta, ami engem totál meglepett, hiszen, ők már nagyon régóta együtt vannak, és szeretik egymást.
 - Micsoda? Miért? Mikor?
 - Hú, lassíts. – nevetett, de aztán rögtön komolyra váltott az arca. – Karácsony előtt.
 - De miért? Én azt hittem, hogy jól megvagytok.
- Hát nem. Tudod, hogy régóta együtt voltunk, de igazából már nem nagyon szerettük egymást. Közösen döntöttünk úgy, hogy vége.
- Úgy sajnálom.
- Ne tedd. Így a legjobb, barátok maradtunk. – mosolygott. – Kicsit furcsa, hogy most egyedül vagyok, de majd megszokom. – nevetett, én pedig csak megfogtam a kezét biztatásképpen.
 Egy kicsit még beszélgettünk, aztán vettünk popcorn-t, kólát, és beültünk a moziba. Egy romantikus vígjátékot választottunk, amin mindketten rengeteget nevettünk. Amikor vége lett, elindultunk mindketten hazafelé. Egy ideig még együtt mentünk, de aztán elköszöntünk egymástól. Otthon láttam, hogy anyu már elment dolgozni, így felszaladtam a szobámba, ahol elpakoltam, amiket vásároltam, lezuhanyoztam, és felhívtam Krisztiánt. Elmeséltem neki a napomat, és ő is a sajátját. Volt két koncertje, most pedig retusál. Miután elköszöntünk, lefeküdtem, majd pár perc után aludtam is. 

105. fejezet

- Úgy sajnálom, hogy már menned kell. – mondtam neki, miközben megöleltem. Már a bejáratba álltunk, és ő épp indulni készült.
- Én is, elhiheted. Legalább leszel kicsit a családoddal, Dorinával. Hidd el jó lesz. Aztán 30-án már jössz is vissza. – mosolygott.
- Igazad van. Vigyázz magadra az úton, rendben? Hívj, ha haza értél.
- Jó-jó. Szeretlek. – suttogtam, majd hosszan megcsókolt.
- Én is szeretlek téged.
- Akkor, szia. Majd beszélünk.
- Igen, majd beszélünk. – megölelt még egyszer, adott egy kis puszit, aztán kiment és beült az autójába, én pedig addig figyeltem, amíg el nem hajt, aztán pedig gyorsan felszaladtam a szobámba, mivel elég hideg volt egy kis köpenybe.  Ott betettem egy filmet a lejátszóba, visszabújtam az ágyba, és elkezdtem nézni. Időközben persze hívott Krisztián, hogy megérkezett, de sajnos nem tudtunk sokat beszélni, mert ott volt nála Orsi. Egészen fél 7-ig filmeket néztem, mígnem megjött anyu. Lementem, közösen megvacsoráztunk, aztán a nappaliba beszélgettünk.
- Anyu, ugye nem fogtok elválni apuval? – kérdeztem.
- Öhm, nem tudom kincsem. Ez kicsit bonyolult. Azon leszünk mindketten, hogy ez ne történjen med. Viszont te ezzel ne törődj, oké?
- Ne kérd, hogy ne törődjek ezzel. Nem akarom, hogy elváljatok. Lehet, hogy te azon vagy, de apu hol van? Hol a fenébe van? Itt kéne, hogy legyen. – akadtam ki.
- Kicsim, nyugodj meg. Semmi baj, oké? Semmi baj. Mi majd ezt ketten elintézzük. – mondta mosolyogva, miközben megsimogatta a kezem.  – inkább mesélj te. Megvagytok most már Krisztiánnal? Segített az a kis szünet? – terelte a témát.
- Igen. Azóta minden rendben. – bólogattam.
- Ennek igazán örülök.
Egy kicsit még beszélgettünk, de aztán elköszöntem, és felmentem a szobámba. Eszembe jutott, hogy jó lenne összefutni Dorinával, így fogtam a telefonomat, és már hívtam is.
- Igen? – szólt bele.
- Szia, én vagyok Viki.
- Oh, szia. – köszönt. – Itthon vagy?
- Igen, tegnap jöttem. Arra gondoltam, hogy összefuthatnánk valamelyik nap. Mit szólsz? – kérdeztem.
- Én benne vagyok, persze. Úgy is olyan régen beszéltünk már. Meddig vagy itt?
- 30-án megyek vissza.
- Az szuper, akkor rengeteg időnk van. Szuper. Holnap?
- Nekem oké. Nem ebédelünk együtt? Aztán elmehetnénk vásárolni, vagy nem tudom. – ajánlottam.
- Este pedig egy mozi?
- Szuper. – nevettem.
- Oké, akkor a pláza előtt holnap, mondjuk 1?
- Nekem jó. – bólogattam, persze tudtam, hogy nem látja.
- Remek. Akkor majd találkozunk. Szia.
- Szia. – elköszöntünk, letettük, én pedig fogtam a pizsamámat, bementem a fürdőszobába, ahol megfürödtem, aztán bebújtam az ágyba, és pár perc múlva már aludtam is.

104. fejezet

- Szia, anyu. – köszöntem neki, majd megöleltem. – Boldog karácsonyt.
- Nektek is. – mondta miután elengedett, és épp Krisztiánt szorongatta. – Nem volt semmi baj az úton? – kérdezte, miközben mutatta, hogy menjünk be a nappaliba.
- Nem, minden rendben volt. – felelte Krisz.
- Apu hol van? – néztem körül, ám nem láttam sehol.
- El kellett utaznia Svédországba.  – válaszolta sóhajtva.
- Micsoda? Megint? Ráadásul karácsonykor?
- Ige, de mindegy is. – legyintett. Láttam rajta, hogy nincs jól. Mostanában rengeteget veszekednek, és apu is elég sokat van távolt. Félek, hogy ennek nem lesz jó vége. – Nem vagytok éhesek?  - terelte a szót, én pedig úgy döntöttem, hogy inkább hagyom.
- Nem, megálltunk Pesten ebédelni. Vagy te éhes vagy kicsim? – kérdeztem Krisztiánt.
- Nem, köszönöm. – rázta a fejét.
- Oké, akkor anyu, mi megyünk, felvisszük a cuccokat. – mutattam a táskákra.
- Rendben, menjetek. – mosolygott, mi pedig elindultunk a szobámba.
- Minden rendben? – kérdezte már fent, miközben magához húzott.
- Persze. – bólogattam, de ő átlátott rajtam.
- Biztos? – vonta fel a szemöldökét.
- Nem tudom. Félek. Nem akarom, hogy elváljanak a szüleim.
- Miből gondolod, hogy el fognak válni?
- Apu sosincs itthon, ha pedig itthon van is csak veszekednek. – sóhajtottam.
- Sajnálom. Remélem, hogy minden rendben lesz. – puszilt meg.
- Én is. – bújtam hozzá. – Megyünk le? Odaadjuk az ajándékokat. – emeltem fel a fejem, és néztem rá kérdőn.
- Persze, mehetünk.
- Akkor gyere. – megfogtam a kezét, és lementünk anyuhoz, ahol megvolt a szokásos ajándékosztás, aztán pedig leültünk a nappaliba beszélgetni, tvzni. Amikor fél 5 körül megéheztünk, mind a hárman leültünk a konyhába enni. Miután befejeztük, Krisztiánnal úgy döntöttünk, hogy kimegyünk kicsit Chloeval sétálni. Ráadtam a kis ruháját, és kézen fogva elindultunk. Nem voltunk kint sokáig, fél óra múlva elindultunk visszafelé, mivel eléggé hideg volt.
- Kérsz forró csokit vagy teát? – kérdeztem, miközben bementünk a konyhába.
- Hm, amit te. – ült le.
- Akkor forró csoki.
Megcsináltam a csokikat, az egyiket benyomtam a kezébe, aztán bementem a nappaliba.
- Anyu, felmegyünk rendben?
- Persze, menjetek csak nyugodtan.
- Akkor jó éjt.
A szabad kezemmel intettem egyet, és elindultunk felfelé. Ott leültünk az ágyamra, és csak beszélgettünk. Ám egyszer csak Krisztián felállt, és elkezdett járkálni.
- Mit csinálsz? – kérdeztem.
- Semmi. – dünnyögte, aztán elvett egy albumot a polcról. – Jézusom, de cuki voltál. – harapott az ajkaiba, miután kinyitotta.
- Hozd ide. – mondtam neki, ő pedig idesétált, együtt néztük tovább a képeket, és együtt nevettünk. – Ilyet szeretnék megnézni egyet rólad is. – néztem rá nevetve.
- Azok Sopronba vannak.
- Ou, akkor legközelebb feltétlen.
Egy kicsit beszélgettünk még, nevettünk, de amikor elálmosodtunk, először ő, majd én is elmentem zuhanyozni, aztán ágyba bújtunk, és szorosan egymáshoz bújva aludtunk el. 

Reggel, amikor felébredtem, láttam, hogy Krisztián még alszik, megnéztem az órát, ami fél 11et mutatott. Úgy döntöttem, hogy kicsit még hagyom aludni, így halkan felkeltem, és lementem a konyhába, hogy reggelit készítsek. Mivel ma már nem volt ünnep, ezért anyumnak sajnos már be kellett mennie, dolgozni.
Épp a meleg szendvicseket csináltam, amikor egy kezet éreztem a derekam körül.
- Szia. – suttogta a fülembe, és belepuszilt a nyakamba.
- Jó reggelt. – fordultam meg, és megcsókoltam. – Hát te? Az ágyba akartam neked vinni a reggelit. – mondtam, miután szétváltak az ajkaink.
- Ou, akkor mindjárt visszamegyek. – mutatott az emeletre.
- Most már maradhatsz– nevettem. Adtam neki még egy kis puszit, és visszafordultam a szendvicsekhez, ám ő nem engedett el. Átkarolt hátulról, és a nyakamat puszilgatta továbbra is.
- Na, így nem tudom megcsinálni. – böktem meg a könyökömmel, de őt nem igazán érdekelte, magához fordított, és hevesen megcsókolt, most pedig már én sem ellenkeztem, és visszacsókoltam. A kezemet átkaroltam a nyakán, ő pedig felemelt, felrakott a pultra, a lábaimmal pedig átkaroltam a derekát, és közelebb húztam magamhoz. Míg én a hátát, arcát simogattam, ő addig az egyik kezével a combomat, a másikkal pedig a hajamba túrt. Amikor már a pizsama felsőmet akarta letolni, akkor jutott eszembe, hogy hol is vagyunk.
- Héj, ne itt. Menjünk fel, oké? – dünnyögtem két csók között. Ő nem szól semmit, csak az ölébe vett, és úgy vitt fel a szobámba, és tett le az ágyra, hogy ott folytassuk, amit lent elkezdtünk.

103. fejezet

Új design, mivel az előzőre nem lehetett tenni Tetszik/Nem tetszik-et, és nem írtatok chaten, nekem pedig kell valami, hogy tudjam olvassátok a sztorimat. Szóval, újra lehet véleményezni. Minden nap 100 felett van a napi nézettség, szóval ezért nem is értem, miért nem írtok. Ha nem fogtok többet írni, akkor lehet nem lesz minden nap rész, mert így elmegy az egésztől a kedvem. Sajnálom.


Reggel, arra ébredtem, hogy Krisztián, apró puszikat add az arcomra.

- Hm, jó reggelt. – köszöntem neki.

- Neked is, kicsim. – mosolygott, majd megcsókolt.

- Hány óra? - kérdeztem.

- Fél 9. 9-kor el kellene indulni, mert szerintem legalább 5 óra lesz az út.  – mondta.

- Igen, szerintem is, de olyan álmos vagyok. – ásítottam.

- Alhatsz az autóba, most viszont gyere, lemegyünk reggelizni, aztán indulás. – kelt fel mellőlem, de visszarántottam egy csókra.

- Most már mehetsz. – engedtem el, miután szétváltak az ajkaink. Én is kimásztam az ágyból, felöltöztünk, megcsináltam a hajam, és együtt mentünk le a konyhába, ahol még csak Krisztián szülei voltak.

- Jó reggelt. – köszöntünk.

- Nektek is. Éhesek vagytok? – kérdezte, mi pedig csak bólogattunk.  Leültünk az asztalhoz, ahová már oda volt pakolva minden finomság. Közösen megreggeliztünk, majd Krisztián felment a holminkért, mert már indulni akartunk.

- Vigyázzatok magatokra nagyon. Lassan vezess rendben? Amint oda értetek, azért hívjatok fel, vagy valami. – ölelte meg Erika Krisztián, aztán engem is.

- Nyugi anyu, nem lesz semmi baj.

- Jó-jó. Örülünk, hogy itt voltatok. Remélem, hogy hamarosan találkozunk.

Elköszöntünk, mindenki megölelt még egyszer mindenkit, aztán beültünk az autóba, és elindultunk Nyíregyházára. Mivel nagyon fáradt voltam, kb. fél óráig bírtam, de aztán sikerült elaludnom.

- Kicsim, kellj fel. – simogatta az arcom Krisztián.

- Mi? Már itt vagyunk? – ültem fel, aztán szétnéztem, de rá kellett jönnöm, hogy ez még csak Pest.

- Még nem. Megálltam, mert igazából eléggé éhes vagyok. Te nem kérsz valamit? – mutatott egy étteremre.

- De, megennék valamit. – bólogattam.

- Akkor gyere. – mondta, majd kiszállt, utána pedig én is, és bementünk. Nem sokan voltak bent, amin nem is lépődtem meg, hiszen karácsony van. Rendeltünk mindketten, aztán leültünk egy asztalhoz, és elkezdtünk enni.

- Te nem vagy fáradt? – kérdeztem Krisztiánt.

- Kicsit az vagyok, de már a fele megvolt.

- Kár, hogy én nem tudok vezetni, akkor átvehetném tőled, és te is tudnál pihenni. – mondtam neki.

- Ugyan, semmi gond. – legyintett.

- Most már megpróbálok nem elaludni.

- Nyugodtan alhatsz Viki, én zenét hallgatok, meg ilyesmi. – mosolygott. – Amúgy is, van, hogy néha naponta többet is utazok, szóval.

- Jó, de akkor nem te vezetsz.

- Az nem számít. – nevetett.

Miután megettük a korai ebédet, Krisztián fizetett, és elindultunk. Az út további részében, már sikerült fel maradnom, és nem aludtam el. Bár nagyon álmos voltam, de nem a leg kényelmesebb autóba aludni, inkább Krisztiánnal beszélgettem, de aztán 2 után nem sokkal, megérkeztünk.

102. fejezet

Reggel, az ébresztő hangos csöngésére ébredtem, de gyorsan le is nyomtam, hiszen valamikor késő éjszaka sikerül hazakerülnünk, és elég fáradtak vagyunk.
- Kicsim, ugye tudod, hogy kelnünk kell. Anyuék 2-re várnak minket. - hümmögte Krisztián.
- Csak még kicsit. - bújtam hozzá, ő pedig szorosan magához húzott. Egy picit feküdtünk még, de aztán muszáj volt felkelnünk, így miután elpakoltunk, elkészültünk, felöltöztünk, Krisztián fogta a már tegnap előtt bepakolt táskánkat, és elindulunk Sopronba. Mivel nem reggeliztünk, az út pedig 2 és fél óra, ezért még Pesten megálltunk egy benzinkúton, ahol vettünk egy kis kaját, és innivalót. Miután azt megettük, útközben egész úton beszélgettünk, össze-vissza, mindenről. Jó volt végre, hogy nyugodtan, telefon csörgés nélkül tudtunk beszélgetni. Régen volt már ilyen..
Útközben elkezdett havazni, így Krisztiánnak elég lassan kellett mennie, ami azt jelentette, hogy sajnos csak fél 3-ra értünk oda. Kiszálltunk az autóból, Krisz kivette a cuccokat az autóból, aztán bementünk.
- Anyu, megjöttünk. - kiáltotta, miközben levette a cipőjét.
- Sziasztok. Boldog karácsonyt. - jött elő a konyhából, mosolyogva.
- Neked is anyu. - ölelte meg Krisztián.
- Boldog karácsonyt. - mondtam, miután elengedte Krisztiánt, és engem is megölelt.
- Ne haragudj, hogy késtünk, de nagyon havazik. - mondtam, miután elengedett.
- Ugyan, semmi gond. Örülök, hogy épségben ideértetek. Viszont ne álljatok itt, gyertek be. - hívott be minket.
- Előbb ezeket felvisszük. - mutatott a táskákra Krisztián, Erika pedig csak bólintott. Mi felmentünk a régi szobájába, ahol lepakoltunk. Már mentem volna vissza le, amikor Krisztián visszarántott.
- Mi az? - kérdeztem.
- Semmi. - suttogta, majd megcsókolt. - Szeretlek. - mondta, amikor elváltak az ajkaink.
- Én is téged. - mosolyogtam.
- Héj, sziasztok. - jött be Zsófi.
- Szia Zsófika, boldog karácsonyt. - köszöntünk neki, adtunk egymásnak puszit, aztán lementünk a nappaliba, ahol már ott volt Gábor, és Krisztián apukája. Nekik is Boldog karácsony-t kívántunk, majd kicsit későn, de leültünk ebédelni. Az ebéd, egész kellemes hangulatban telt el. beszélgettünk, nevettünk, aztán ajándékosztás volt, utána pedig csak a nappaliba beszélgettünk. Aztán Krisztián és Gábor kitalálta, hogy menjünk ki, így felöltöztünk, és négyesbe kimentünk sétálni. Kézen fogva sétáltunk, és annyira jó volt. Olyan jó fejek. Zsófi, és Gábor is. Amikor már átfagytunk mind a négyen, elindultunk hazafelé, de már úgy, hogy Zsófi és én mentünk elől, Krisztiánék pedig hátul. Beszélgettünk, aztán éreztem, hogy valamit nekidobtak a hátamnak. Hátrafordultam, és nem kellett sokat gondolkoznom, hogy mi volt az.
- Héj. - szóltam Krisztiánra, de ő csak vigyorgott. - Zsófi. - szóltam neki miközben ránéztem, és már ő is nevetett. Rögtön megértette, hogy mit akarok, így nekiindultunk a fiúknak, és leterítettük a földre őket, és kezdetét vette a hócsata. Fiúk, lányok ellen.
- Elég- elég! Kérlek! - sikítoztam, amikor Gábor épp megakart dobni egy jó nagy hógolyóval. - Szerintem már menjünk vissza, mert megfogunk fázni. - mondtam.
- Igen, én is már csupa víz vagyok. - bólogatott Zsófi.
- Rendben, menjünk akkor. - jött oda hozzám Krisztián, és leseperte a fejemről a havat, majd adott egy kis csókot, megfogta a kezem, és elindultunk. Amikor vissza értünk, elmentünk lezuhanyozni, aztán már mind pizsamába, forrócsokival a kezünkbe, beültünk a tv elé, és elkezdtünk filmet nézni, de a felénél én úgy döntöttem, hogy megyek aludni, mert holnap elég hamar kell kelnünk, hiszen Nyíregyháza innen messze van, így szóltam Krisztiánnak, hogy megyek lefekszek, de jött velem, így együtt mentünk fel, miután elköszöntünk. Ott bebújtunk az ágyba, összebújtunk, és úgy aludtunk el.

101. fejezet

A hét további napja, gyorsan eltelt. Most az egyszer örültem, hogy Krisztián nincs otthon, így miután vettem egy nagy albumot, nyugodtan megtudtam csinálni az ajándékát, és becsomagoltam a többiekét is. Egész héten szinte ilyen karácsonyos hangulatba voltam. Karácsonyi zenéket hallgattam, amik már Krisztián agyára mentek, de én csak nevettem rajta. Vártam már a holnap estét, hiszen holnap Szenteste, és ez az első karácsony, amit nem a szüleimmel, hanem a szerelmemmel töltök, és ez jó érzés, végre felnőttem. Anyuék, és Krisztián szülei is szerették volna, ha Szenteste velük vagyunk, de mi együtt akartunk lenni, így megegyeztünk, hogy 25-én az ő szüleihez, 26-án pedig az én szüleimhez megyünk, és mivel anyuék panaszkodtak, hogy nagyon keveset látnak, ezért megígértem nekik, hogy ott maradok, és csak 30-án jövök vissza Pestre.
- Boldog Karácsonyt! – keltettem fel Krisztiánt, egy „jó reggelt” csókkal.
- Hmm… ha így kezdődik ez a nap, akkor hogy fog befejeződni…
- Hát, szerintem tökéletesen… - nevettem, miközben felálltam.
- Héj, hová akarsz menni? Inkább bújj vissza mellém… - rántott be maga mellé a takaró alá. Ő behunyta a szemét, hogy még pihen egy kicsit, én felültem, elkezdtem simogatni a fejét és csak néztem őt, a számomra legtökéletesebb pasit…
- Miért nézel? Feküdj te is inkább vissza. – mondta csukott szemmel.
- Nem tudok Picim, fel vagyok már pörögve. – vigyorogtam.
- Látom rajtad… - nyitotta ki a szemét és rám mosolygott. – De minek hívtál az előbb?
- Picimnek… - kuncogtam, mire ő csak inkább visszacsukta a szemét, én pedig kinéztem az ablakon, és ekkor megláttam, hogy tiszta fehér minden.
- Kicsim, kelj már fel! Nézd hullott a hó. - pattantam fel, és mentem az ablakhoz, ahonnan láttam, hogy még apró pelyhekbe mindig szállingózott.
- Nyugi. - hallottam valahonnan a takaró alól.
- Nem nyugszom le, totál fel vagyok pörögve. Még felkel díszítenünk a karácsonyfáááát. - húztam a szavakat. - Naaaa kelj máááár feeeeel.
- Jó menjünk… jó leszek boxerbe is? - kelt ki az ágyból, végre.
- Tökéletes leszel… - mosolyogtam rá. Megfogtam a kezét, és kimentünk a nappaliba. - Hol van a karácsonyfa? - kérdeztem ránézve?
- Kicsim! Előtte reggelizzünk már, légy szíves.
- Imádom, ha Kicsimnek hívsz!
- Tudom. – és megcsókolt. Gyorsan összedobtam egy kis rántottát, majd miután megreggeliztünk, vagyis inkább megetettük egymást, csak betettem a mosdóba a tányérokat, és vártam, hogy Krisztián végre, előhozza a fát, és a hozzátartozó díszeket. Nem tudom mi volt velem, de totál fel voltam pörögve, már csak a karácsony gondolatától is. Együtt, közösen feldíszítettük, és csodaszép lett, ez után pedig eszembe jutott, hogy én ki akarok menni.
- Édeseeeeeeem. - szólítottam meg.
- Ahj nee, mi az már? - nézett rám mosolyogva.
- Menjüünk kii sétálnííí. - kértem.
- Szeretnél? - húzott az ölébe, én pedig csak bólogattam. - Rendben, akkor menjünk sétálni. - egyezett bele.
- Jupíí, gyere felöltözni. - fogtam meg a kezét, és kezdtem el húzni a szobájába, ahol miután mindketten felöltöztünk, elindultunk, és csak mentünk, kézen fogva, össze- vissza. Miután már kellően átfagytunk mindketten, úgy döntöttünk, hogy elindulunk hazafelé.
- Krisztián, siess fürödj meg, aztán megyek én.- mondtam neki már otthon.
- Jó… - ment be a fürdőbe, majd fél perc múlva kinézett onnan. – Nem fürdünk együtt?
- Hm. - gondolkoztam. - De! - vágtam rá, aztán bementem utána. Egymást masszírozva és kényeztetve jó két órát áztunk a kádban.
- Ez jól esett… - nyújtózkodott a kanapén.
- Nekem is. – bújtam hozzá.
Az egész délutánt a TV előtt töltöttünk, ezért is szeretem a karácsonyt… jobbnál jobb filmek vannak. Egymáshoz bújva néztük a TV-t, néha röhögtünk egy-egy poénon, de nem szóltunk egymáshoz, jó volt ez így, el tudtunk merülni a gondolatainkba… Aztán amikor meguntuk a tvzést, úgy döntöttünk, hogy közösen csinálunk vacsorát, ami elég érdekesre sikeredett, mivel egyiken se tudunk annyira főzni, de a végeredmény azt hiszem, hogy egész jó lett, és mindketten jól laktunk. Vacsora után aztán, odaadtuk egymásnak az ajándékokat. Kicsit izgultam, kíváncsi voltam, hogy mit fog hozzá szólni.
- Tessék Kicsim ez a tiéd. – nyújtott át nekem egy dobozt. Elkezdtem bontogatni, majd amikor megláttam, hogy egy új laptopot kapok, nagyon megörültem, hiszen erre volt most a legnagyobb szükségem
- Köszönöm szépen, imádlak. - pusziltam meg, aztán átnyújtottam én is neki, és érdeklődve figyeltem az arcát, miközben bontogatta.
- Jesszusom. Ez de jó. Úristen, ezek a képek neked honnan voltak? Fogalmam sem volt, hogy ezek még megvannak. Te jó ég. - nézett rám, és úgy láttam, hogy örül.
- Tetszik? - kérdeztem.
- Igen, nagyon. Köszönöm, édes. - csókolt meg, majd magához ölelt. - Egyébként, lassan mehetnénk készülődni, nem? - nézett az órájára, ugyanis Tomika egyik haverjának van valami új helye, ahol elég jó bulik vannak, és kitalálták, hogy mennyünk oda.

- De-de, igazad van. Menjünk is. - pattantam fel, majd kidobáltam a csomagolópapírokat, és bementünk a szobába. Ott felöltöztünk mindketten, kisminkeltem magam, megcsináltam a hajam, fogtuk az ajándékokat, és elindultunk. Úgy döntöttünk, hogy taxival megyünk. A taxi pár perc múlva meg is érkezett, és 15 perc alatt, oda is értünk a helyre, ami már szinte majdnem tele volt. Mi bementünk a VIP-be, ahol már ott voltak Tomikaék, és még sokan mások is. Mindenkinek boldog karácsonyt kívántunk, aztán kiosztottuk az ajándékokat, majd belecsaptunk a buliba.

100. fejezet

100. rész, úristen. Amikor elkezdtem írni ezt a sztorit, sose gondoltam volna, hogy idáig eljutok:D Nagyon örülök, köszönöm nektek a komikat, meg mindent :) Dupla réészt kaptok:P ja, és kérek majd komikat okéé? :P Köszi:)

Mire haza értem, már fél 5 volt, Krisztiánt nem találtam otthon, viszont Tomika épp a konyhába evett.
- Szia. - kiáltottam neki, aztán gyorsan bementem a szobába. Ott kiszedtem a táskából az ajándékokat, csomagolópapírokat, és mindet betettem az utazótáskámba, amivel haza szoktam járni. Ott úgyse fogja senki megtalálni. Remélem, hogy a héten lesz időm még becsomagolni őket. Miután azt visszatettem a szekrénybe, fogtam a laptopomat és visszamentem Tomihoz.
- Hova rohantál? - nézett fel rám.
- Csak lepakoltam a cuccokat. - válaszoltam miközben bekapcsoltam a gépet.
- Linda már otthon? - kérdezte, én pedig csak bólogattam.
- Tomi, nem akarsz nekem csinálni forró csokit? Totál átfagytam kint. - kértem.
- Ahj, de csak mert nincs más dolgom, és mert annyira szeretlek. - állt fel sóhajtva.
- Köszönöm, én is imádlak. - nevettem.
Amíg Tomika a kakaómat csinálta, én megnéztem az e-mailjeimet, és hasonlók, majd amikor jött, és fogalmam sincs mibe, de megbotlott, és az egész csoki, ráment a laptopomra, és a nadrágomra.
- Aaaaaaaa. - sikítottam, miközben felpattantam, hiszen nagyon forró volt.
- Úristen, ne haragudj. Jézusom. - jött oda hozzám.
- Tomi, a francba ez nagyon forró. - mondtam.
- Menj, zuhanyozz le.
- És a laptopom? Majdnem az egész ráment, elfog romlani. Nekem erre szükségem van suliba. - sóhajtottam.
- Ahw, ne haragudj. - harapta be a száját.
- Inkább megyek lezuhanyozok, átöltözök. Ezt eddig pedig takarítsd fel. - mutattam a kakaóra, aztán fogtam magam, és bementem a szobába, ott megkerestem a pizsamámat, és bementem a fürdőbe. Lezuhanyoztam, aztán megtörölköztem, felöltöztem, és visszamentem a konyhába, ahol addigra már Krisztián is ott ült. Épp a laptopomat nézte.
- Szia. - köszöntem neki, és adtam neki egy puszit.
- Szia. Jól vagy? - kérdezte.
- Ühüm, csak kicsit csíp a combom, de minden okés. A laptopommal mi van? - böktem rá.
- Kicsim, nem hiszem, hogy ez még fog menni. Elég sok belefolyt a belsejébe.
- Ou, ne már. Annyi minden volt rajta.
- Sajnálom. - ölelt meg.
- Még az a jó, hogy a fontosabb dolgaim pendrivon is rajta vannak, különben kinyírnálak Tomika. - mondtam felé nézve.
- Tényleg nem akartam Viki. - láttam rajta, hogy tényleg nagyon sajnálja, ezért csak legyintettem egyet.
- Ah, mindegy. Majd veszek egyet karácsony után, amúgy is terveztem már.

A nap további részében inkább már nem is gondoltam a laptopomra, hanem inkább Krisztiánnal voltam elfoglalva. Tomika még kb. 1000x bocsánatot kért, de aztán bevonult a szobájából, és nem is láttam már aznap este. Mi Krisztiánnal a szobájába voltunk, ő is lezuhanyozott, aztán az ágyból, összebújva tvztünk, majd amikor már mindketten elfáradtunk, kikapcsoltuk a tv-t, és elaludtunk.

Másnap reggel, amikor felébredtem, az első amit észrevettem, hogy Krisztián már nincs mellettem. Gondoltam, hogy kint van a konyhába vagy ilyesmi, de amikor kimentem, csak egy cetli fogadott, hogy elkellet mennie neki is, és Tominak is. Csak reméltem, hogy nem este jönnek valamikor haza, és akkor lőttek a korcsolyázásnak. Egész nap, szinte csak unatkoztam egyedül. Nem tudtam mit kezdeni magammal. Hívtam Dorinát, de nem ért rá, így egyedül voltam. Bekapcsoltam Krisztián gépét, de sajnos az se kötött le sokáig. Úgy döntöttem, hogy megnézek egy filmet, és fél 4re, mire vége lett, megjöttek a srácok is.

- Helló. - köszöntek, majd Krisztián odajött hozzám, és adott egy puszit.

- Sziasztok. Végre, hogy itt vagytok. - sóhajtottam.

- Ne haragudj, de muszáj volt elmennünk.

- Semmi gond. - legyintettem.

- Mit csináltál amíg nem voltunk? - kérdezte Tomi.

- Gépeztem, filmeztem, unatkoztam. Kicsit eléggé meglepődtem, amikor nem voltatok itt.

- Nem akartalak felébreszteni, olyan cukin aludtál. - nevetett Krisz, mire én csak adtam neki egy kis puszit. - Viszont most mehetsz készülődni, mindjárt megyünk Lindáért. Ja, és jön Lola és Gábor is. - mondta Krisztián.

- Jupíí, akkor megyek is. - pattantam fel.

- Várj már, én is megyek. - jött utánam Krisz nevetve.

Bementünk a szobába, ahol ő lezuhanyozott, én pedig addig kerestem magamnak ruhát, aztán mindketten felöltöztünk, majd kimentünk, megvártuk amíg Tomika és elkészül, és elindultunk Lindához, majd a Városligetbe. Amikor odaértünk, átvettük a korcsolyákat, és akkor vettük észre, hogy Lolaék már ott vannak. köszöntünk nekik, aztán együtt kezdtünk el korcsolyázni, össze- vissza értetlenkedtünk. Mindenki rengeteget esett, és nevetett. Jól éreztük magunkat, mint általában mindig, zsír volt a buli.  Mikor már kiszórakoztuk magunkat, és úgy éreztük, hogy eleget estünk, fizettünk, és átmentünk egy étterembe kajálni. Amikor mindenki jól lakott, elköszöntünk egymástól, és elindultunk hazafelé. Otthon Krisszel, együtt lezuhanyoztunk, aztán ágyba dőltünk, majd pár perc után, szorosan, egymáshoz bújva aludtunk el.

99. fejezet

Reggel, amikor felébredtem, kivételes esett volt, hogy hamarabb keltem fel mint Krisztián. Úgy döntöttem, hogy csinálok neki reggelit,mivel mostanában nincs nagyon ideje rendesen enni, így kipattantam az ágyból, és a kimentem a konyhába. Ott összeütöttem egy kis rántottát, főztem kv-t, majd miután kész lettem, kiszedtem a rántottát egy nagy tányérba, a kv-t pedig kiöntöttem 2 bögrébe, és visszamentem a szobába. A tálcát letettem az éjjeli szekrényre, aztán elkezdtem kis puszikkal ébresztgetni.
- Kicsim, édes, kelj fel. - suttogtam a fülébe, mire ő lassan elkezdett mocorogni.
- Hm. Szia. - hümmögte, miközben kinyitotta a szemeit. - De jó végre erre, és nem az ébresztőmre ébredni.
- Csináltam reggelit. - vettem az ölembe a tálcát.
- Juj de jó, imádlak. - puszilt meg, miután felült.
- Én is téged. - csókoltam meg, aztán elkezdtünk enni. Miután befejeztük az evést, letettem az éjjeli szekrényre a tálcát, lefeküdtem és hozzábújtam Krisztiánhoz.
- Mi a mai programod? - kérdeztem.
- Befejezem még a tegnapi retusálást, és elkezdem amit tegnap akartam. Azt hittem ma együtt leszünk, úgyhogy nem terveztem mára programot.
- Ühm, ne haragudj, ha gondolod lemondom a vásárlást. - néztem fel rá.
- Nem-nem, semmi gond. Elmegyünk holnap. - mosolygott.
- Biztos nem baj? - ráncoltam a homlokom, ő pedig megrázta a fejét, aztán adott egy puszit.
- Hányra beszéltétek meg.
- Linda jön hozzám, úúúúgy 1 óra múlva. - nyújtottam a szavakat, miközben megnéztem az órát.
- Akkor mindjárt készülhetsz.
- Jaja. - bólogattam. - Viszont még van kb, fél órám itt. - nevettem, majd rágördültem és megcsókoltam.
Fél óra után aztán felkeltünk az ágyból, odamentem a szekrényemhez, kivettem onnan egy nadrágot, és egy fekete- fehér mintás pólót, majd bementem a fürdőszobába, ahol kifésültem a hajam, kisminkeltem magam, megmostam a fogam, aztán mire kész lettem, pont megjött Linda. Felvettem a rózsaszín kis kabátomat és cipőmet, a fekete táskámat, elköszöntem Krisztiántól, majd elindultunk Lindával vásárolni.
Rengeteg üzletet bejártunk, szinte majdnem az egész városba, és már mindenkinek megvettem az ajándékokat, kivéve Krisztiánnak. Ötletem sem volt, hogy mit vegyek neki, de szerettem volna valami emlékezeteset, hiszen mégis csak ez az első karácsonyunk együtt. Most már a nagy vásárlás után, Lindával úgy döntöttünk, hogy beülünk egy étterembe, hiszen eléggé megéheztünk mindketten.
- Szóval mit szólsz? - kérdezte. Beszélt nekem valamiről, de bevallom, Krisz ajándékán járt az eszem.
- Öhm, ne haragudj, de nem figyeltem. - ráztam meg a fejem.
- Jah, azt észre vettem. Min vagy így elgondolkozva? - kérdezte.
- Krisztián ajándékán. Fogalmam sincs, mit adjak neki. Mert nem tudok olyasmit ami nem lenne meg neki, vagy amire nagyon szüksége lenne.  - ráncoltam a homlokom.
- Csinálj neki valamit. - ajánlotta.
- Csináljak? De még is mit?
- Fogalmam sincs. Valami fényképalbumot, vagy valami. Ilyen kis cukit. - nevetett. - Hiszen már nagyon régóta ismeritek egymást, sok közös képetek van nem? - kérdezte, én pedig csak bólogattam. - Akkor meg? Tök jó, beleragasztgatod egy albumba, és akkor írsz mellé valami idézeteket, vagy fogalmam sincs. Hidd el, sokkal jobban fog neki örülni, mint valami olyan dolognak, amit magának is megtud venni.
- Végül is, nem rossz ötlet. -  értettem egyet, hiszen tényleg tetszett.
- Jah, szerintem se.
- Akkor valamelyk nap még veszek albumot, előhívatok pár képet, és amikor nem lesz otthon beragasztgatom.
- Helyes. - bólintott.

98. fejezet

A nap további része, elég jól telt. Kajálás után, sétáltunk a városba, de aztán kezdett hűvösödni, így visszamentünk haza. Otthon beszélgettünk még kicsit, majd fél 7 fele, Krisztián szülei elindultak haza, miután megígértették velünk, hogy hamarosan meglátogatjuk őket. Ez után a nap további részében bent voltunk, aztán amikor megjött Tomika, úgy döntöttünk, hogy megnézünk hármasba egy filmet, úgy mint régen. Amíg én a popcornt csináltam, addig a fiúk kiválasztották, hogy mit nézzünk. Valami horrort akartak, de mivel én azt nem szeretem, ezért végül egy vígjáték mellett döntöttünk. Leültünk a kanapéra, én hozzábújtam Krisztiánhoz, és így néztük. A film érdekes volt, tetszett, és érdekelt is, viszont annyira fáradt voltam, hogy akárhogy erőlködtem, nem sikerült végig néznem, és elaludtam.

Az elkövetkező napok, gyorsan elteltek. Tanultunk mindketten, aztán Krisztián még fotózott, rendezett egy klippet, rengeteg interjúja volt az új albumával kapcsolatban, több fellépése, és ugyan nem láttam többet mint a vitánk előtt, de amikor együtt voltunk, tanulva a dologból, jól kijöttünk. Én megértettem, ha fáradt, ő pedig megértette, hogyha szükségem volt rá, és szinte a tenyerén hordozott.
Ahogy teltek a napok, egyre közelebb volt a karácsony, én pedig nagy bajban voltam, hiszen fogalmam sem volt, hogy miket vegyek ajándékba, de volt még egy hetem, és Lindával megbeszéltük, hogy holnap elmegyünk shoppingolni.
Most pedig, vasárnap délután, mint általában ilyenkor otthon voltam egyedül, és mivel eléggé unatkoztam, úgy döntöttem, hogy kicsit kitakarítok, mert elég nagy rendetlenség van. Mire kész lettem, kb. fél 8-ra, fáradtan huppantam le a kanapéra, a vacsorámmal az ölembe, hogy keressek egy filmet. Találtam is, és azt kezdtem el nézni, majd fél óra múlva megérkezett Krisztián.
- Sziaaaaa. - jött be. Úgy láttam, hogy egész jó kedve volt.
- Szia kicsim. - pusziltam meg. - Mi ez a vigyor? - mosolyogtam. Örültem, hogy jó kedve van, és végre nem nyűgösen jön haza.
- Kitaláltuk Tomival, hogy elmehetnénk korcsolyázni a városligetbe, mondjuk holnap. Na mit szólsz? - kérdezte.
- Öö, hát mi már holnapra Lindával vásárlást terveztünk. - fintorogtam.
- Ou, akkor kedd? Nekem nincs fellépésem, és Tominak se.- mondta.
- Rendben, én benne vagyok. - bólogattam.
- Mit nézel?
- Szerelmünk lapjai. Nézed velem? - néztem rá.
- Nem, köszi. - állt fel nevetve. - Megyek lezuhanyozok, aztán retusálok amíg nincs ennek vége. - bökött a fejével a tv-re.
- Rendben, de előtte gyere adj egy puszit. - kértem nevetve, ő pedig kuncogva odajött, adott egy kis csókot, aztán elment lezuhanyozni, én pedig néztem tovább az egyik kedvenc filmemet.
Miután vége lett, elmentem zuhanyozni, majd lefeküdtem, és csak néztem Krisztiánt, miközben még retusált. Közben beszélgettünk, de amikor már ő se, és én se nagyon bírtunk felleni, nem érdekelt, de kikapcsoltam a gépét, és belöktem az ágyba, aztán egymáshoz bújva aludtunk el.

97. fejezet

Az este további része, nagyon jól telt, végre boldog voltam és, ahogy láttam Krisztián is. Rengeteget nevettünk, táncoltunk. Jól éreztem magam, ahogy mindenki más is. Kb. fél 3 fele indultunk el haza, ahol szinte még be sem értünk az ajtón. és máris egymásnak estünk. Hihetetlenül jó volt végre vele lenni, érezni őt. Azt hiszem, hogy az egyik legjobb estém, éjszakám volt ez. Nem tudom mikor, de aztán szorosan összebújva, egymás karjaiba aludtunk el.

Másnap, csengetésre ébredtem.
- Krisztián! Krisztián! - bökdöstem meg, mire ő felemelte kómás fejét.
- Hm? - hümmögte.
- Csöngettek, légy szíves nézd meg te ki az. - kértem.
-  Ühm, majd vissza jön, ha fontos. - feküdt le, de az illető, elég türelmes volt, így egy sóhaj után felkelt az ágyból, felvette a boxerét, és kiment megnézni, hogy ki az. Próbáltam hallgatózni, hogy ki az, de sajnos nem jöttem rá.
- Ki volt az? - kérdeztem Kriszt, miután vissza jött.
- Öö, itt vannak a szüleim. Azt hiszem, hogy jöttek felköszönteni. - vakarta a fejét.
- Micsoda? A francba, akkor gyorsan elkészülök, és kimegyek. - pattantam ki az ágyból.
- Oké. - mondta, miután kivett a szekrényéből egy nadrágot és egy pólót, majd felvette. - Én kint leszek, te készülj el nyugodtan. - jött oda, megcsókolt, aztán kiment a nappaliba.
A szekrényemből kiválasztottam egy szürke leggings-et, és egy rózsaszín, hosszú inget, majd miután felöltöztem, átmentem a fürdőbe, ahol próbáltam kicsit emberibb arcot varázsolni magamból, ami nem nagyon ment, mivel nem sokat aludtunk az éjjel, így elég nyúzott voltam. Miután kész lettem, kicsit elpakoltam a szobába, kimentem a többiekhez.
- Sziasztok. - köszöntem nekik.
- Szia Viki. - köszöntek, miközben kaptam mindenkitől egy-egy puszit, aztán leültem Krisz mellé.
- Ne haragudj, hogy felébresztettünk, Krisztián mondta, hogy buliztatok tegnap. - mondta Erika.
- Ugyan, semmi gond. - legyintettem mosolyogva. - Ja, nem kértek valamit? Te miért nem kínáltad meg őket? - néztem Krisztiánra.
- Hát .. öö .. én megkínáltam volna, de az van, hogy nincs itthon semmi.
- Semmi? - kérdeztem vissza.
- Semmi. - bólogatott. - De tudjátok mit? Menjünk el valahová, jó?
- Részemről oké, mert  eléggé éhes vagyok. - egyeztem bele, aztán én is kérdőn néztem a többiekre.
- Hát rendben, menjünk. - mondták.
- Szuper. - pattant fel Krisztián, majd mi is. Felöltöztünk mindannyian, aztán mentünk volna ki, amikor megjött Tomika.
- Hellóóó. Csókoloom. - köszönt, majd mindenkinek adott egy puszit. - Hová mentek?
- Kajálni. - válaszoltam.
- Aha, amúgy elhoztam a cuccodat.Linda mondta, hogy tegnap összepakoltál.  - mutatta. - Beteszem a szobába.
- Oh, köszi szépen, nem kellett volna.
- Ugyan.
- Tomi nem jössz velünk? - kérdezte Krisztián.
- Nem-nem. Fellépésre kell mennem, mindjárt jön értem Orsi, de nektek attól jó étvágyat meg ilyesmi.
- Köszi, akkor mi megyünk. Csá.
- Helló. - intett, aztán bement a szobájába, mi pedig elindultunk.

96. fejezet

Egy kicsit tovább tartott amíg odaértünk, mivel elég sok autó volt az utakon, de egy fél óra után megérkeztünk aztán. Kiszálltunk a taxiból, kifizettük, Tomika pedig ott várt minket.
- Sziasztok. Húha, szexik vagytok. - nézett ránk elismerően, aztán adott egy csókot Lindának.
- Köszönjük. - mosolygott.
- Gyertek, a Kölyök bent van, és már elég sokan vannak. - mondta, aztán bementünk. Ahogy Tomika mondta, tényleg elég sokan voltak már, viszont mi a VIP-ba mentünk. Kicsit feszengve léptem be, majd szinte rögtön megpillantottam egy csomó ismerős arcot, kivéve az Övét.
- Őhm, Tomi, hol van Krisztián? - kérdeztem, miközben a tömeget fürkésztem, hátha meglátom.
- Nem tudom, itt kell lenni valahol. Menj, keresd meg. Vár már. - mosolygott rám biztatóan, én pedig csak sóhajtottam egyet, majd a keresésére indultam. Tettem pár lépést, aztán megláttam, ahogy ő is nézelődik. Épp egyedül volt, valószínűleg, ahogy Tamás mondta, tényleg rám várt, majd meglátott. Nem mozdult, ahogy én sem. Csak néztük egymást. A pultnak volt neki támaszkodva, nagyon jól nézett ki, és a szívem őrülten kezdett el verni, abban a pillanatban, ahogy megpillantottam. Ellökte magát a pulttól, és lassan elindult felém, én pedig fel.
- Szia. - köszöntem neki, amikor odaért.
- Szia. Örülök, hogy itt vagy. - mondta halkan.
- Megígértem. - mosolyogtam. - Tudunk most beszélni? - kérdeztem.
- Persze, hogy tudunk, gyere.-  fogta meg a kezem, és kezdett el húzni maga után. Elmentünk egy csendesebb, eldugottabb helyre, ahol nem nagyon láttak minket. Leültünk, közel egymáshoz. Egy ideig csendben ültünk, aztán egyszerre szólaltunk meg.
- Én sajnálom. - mondtuk, majd elnevettük magunkat.
- Nem, te ne sajnáld, én sajnálom. Hülye voltam, és igazad volt. Nem ezt érdemelted, tudom. Remélem, hogy még nem késő, és megbocsájtasz nekem. Nem akarlak elveszíteni. Iszonyatosan rossz volt ez a két hét nélküled, nagyon hiányoztál. - nézett rám,.
- Nem, én sajnálom, hogy olyan voltam. Tudom, hogy most az új albumod miatt voltál ilyen, én pedig még idegesítettelek a hülyeségeimmel, de akkor is, nagyon rosszul estek a szavaid. - hajtottam le a fejemet.
- Tudom, és sajnálom. Nagyon- nagyon, ha tehetném visszaforgatnám az időt, de sajnos nem tudom. Már csak abban reménykedek, hogy megbocsájtasz nekem.
- Krisztián, én nem akarok veled szakítani. Nem is akartam, hiszen szeretlek. Egyszerűen csak úgy éreztem, hogy erre a két hétre most szükségem, szükségünk van. Kimondhatatlanul rossz volt ez a két hét, de úgy éreztem, hogy ez kell nekünk.
- Akkor most már vissza jössz? Én nagyon szeretném, és ígérem, hogy több ilyen nem lesz. - emelte fel az államat, én pedig bólintottam egy kicsikét. - Köszönöm. Szeretlek.
- Én is szeretlek. - suttogtam, közel ajkaihoz, ő pedig lassan, gyengéden, de annál szenvedélyesebben, megcsókolt. Olyannyira közel préseltem hozzá magamat, amennyire csak lehetséges volt. A nyaka köré fontam a karjaimat, és hevesen kezdtem el csókolni. Most jött ki rajtam az, amit az elmúlt hetekben próbáltam elrejteni, a fájdalom, az üresség, és most éreztem, hogy már jól vagyok. Miközben csókolt, és a hátamat simogatta az egyik kezével, a másikkal pedig a hajamba túrt, most éreztem, hogy végre egész vagyok, Vele. Nem tudom, hogy meddig csókolózhattunk így, teljesen elhagyott az időérzékem, de aztán pihegve, váltunk el. A homlokát az enyémnek döntötte, én pedig mosolyogva néztem fel rá.
- Nem akarok több ilyen szünetet. - mondta.
- Nem lesz több szünet. Megígérem. - pusziltam meg.
- Mindent meg fogok tenni, hogy így legyen. Most viszont szerintem menjünk vissza, a többiek lehet hiányolnak. - állt fel.
- Juj, majdnem elfelejtettem. - húztam le magamhoz. - Nagyon-nagyon boldog szülinapot édesem. - köszöntöttem fel, miközben átnújtottam neki az ajándékot.
- Oh, köszönöm szépen, viszont nem kellett volna, nekem már az nagy ajándék, hogy itt vagy és, hogy megbocsájtottál. - ölelt meg.
- Ugyan. Bonts ki inkább. - mutattam a kis csomagra. ő pedig érdeklődve elkezdte kibontogatni, majd amikor meglátta, mosolyogva nézett fel rám.
- Mindig is szerettem volna, ha van ilyenem, és most, hogy átvészeltük, ezt a két hetet, ezt gondoltam a legjobbnak. - magyaráztam.
- Nagyon szép. Köszönöm. - csókolt meg.
- Feltegyem neked? - kérdeztem, miután elengedett. Ő csak bólintott, én pedig feltettem neki a sajátját, aztán ő az enyémet, és így visszamentünk, kézen fogva a többiekhez.

95. fejezet

Mondhatnám, hogy jól vagyok, kibírom, de nem így volt. Valahogy képtelen vagyok felvenni az álarcot, ami elrejti a szenvedésem, és a világ felé azt mutatja, hogy minden rendben. Krisztián próbált kismilliószor hívni, üzenetet írt, itt is volt, de nem akartam vele beszélni. Ezt a két hetet szerettem volna, úgy, hogy nem találkozok, beszélek vele, mert tudom, hogy amint meghallom a hangját, vagy csak megpillantom, vége, nem bírom tovább, és visszamegyek hozzá. Mert hiányzik, rettenetesen hiányzik. Azt hittem, hogy erős leszek, hogy kifogom bírni, ezt a két hetet, de nem voltam erős. Szenvedtem a hiányától. Hiányzott az, hogy átölel, a csókjai, a nyugtató szavai, ahogy a fülembe súgja, hogy szeretlek, mindene hiányzott. Nem sok kellett, hogy fogjam magam, és elmenjek hozzá, de végül mindig sikerült valahogy lefoglalnom magam. Tomika, és Linda is rengeteget segített, de Tomi, mivel, hogy a legjobb barátja, és ő ott lakik, Krisztiánba is tartotta az erőt, mert, ahogy elmondta, ő is eléggé padlón van. Lett volna választásom, vissza mehettem volna hozzá bármikor, viszont szerettem volna ezt a két hetet gondolkozással tölteni, szerettem volna, ha ő is kicsit kiszellőzteti a fejét, és az új albumával törődik, ami nagyon jó lesz, Tomika elmondása szerint.
 Ez a két hét volt szerintem, eddig a legnehezebb, leghosszabb hetem. Rengeteget tanultam az egyetemre, hogy kicsit eltereljem a figyelmemet Krisztiánról, Lindával voltam. Vásárolgattunk, meg ilyesmi, most pedig végre vége van ennek a gyötrelmes időszaknak.
30-án reggel, boldogan keltem, hiszen ma, ha minden igaz már együtt leszünk. Alig vártam az estét, és a bulit, amit mint tavaj, most is a Pink-be fog tartani. Nagyon sokáig kerestem az ajándékát, de végül hosszú keresgélés után rátaláltam. Úgy érzem, hogy ez után az időszak után, ez most pont jó lesz. Nagyon remélem, hogy fog neki tetszeni.
Egész nap, sürögtem forogtam, unatkoztam, alig vártam, hogy végre este legyen, de sajnos, csak 9-re megyünk a Pinkbe. Tisztára felvoltam pörögve egész nap, Linda pedig csak nevetett rajtam. Fél 5-kor, már azt sem tudtam, hol vagyok, nem tudtam magammal mit kezdeni, így úgy döntöttem, hogy megnézek egy filmet, amihez Linda is bekapcsolódott. Amikor vége lett, és már  fél 8-volt, úgy döntöttem, hogy elkezdek készülődni. Elmentem lefürödni, ahol kb. 1 óráig áztattam magam, majd miután már kihűlt a víz, megtörölköztem és átmentem a szobámba. Fogalmam sem volt még tegnapig, hogy mibe menjek, de aztán végül egy feszes cicanaci és egy felső mellett döntöttem, ami nem túl kihívó, de mégis szexi. Ja, és hozzá tenném, hogy Krisz imádja a cicanacit. A hajamat kicsit begöndörítettem, kisminkeltem magam, és kész is lettem. Az ajándékot eltettem a táskámba, és kimentem Dorinához, aki már készen várt rám a nappaliba.
- Húha, szexi. Krisztiánnak elfog állni a szava. - mosolygott.
- Fhú, hát remélem. - nevettem. - Egyébként te is nagyon jól nézel ki. - Rajta egy kis mini lila ruci volt.
- Köszönöm. Akkor mehetünk? Tomika hívott, hogy ők már úton vannak. Krisztián totál ideg, amiért még ma se hívtad fel. - nevetett.
- Jaj szegénykém. Na, de mindegy is, menjünk. - legyintettem. Felvettem a kis kabátomat, a cipőmet, és lementünk. Beültünk a már lent várakozó taxiba, én pedig remegő gyomorral vártam, hogy végre odaérjünk.

94. fejezet

- Szia. - köszöntem neki halkan,miközben odamentem a hűtőhöz, és kivettem belőle egy ásványvizet.
- Szia. Hát te, hol voltál? - kérdezte.
- Görkorizni, aztán Lindánál.
- Aha. Öhm, Viki, ne haragudj a tegnapiért. Tudom, hogy hülye voltam. Sajnálom. Többet nem fog előfordulni.  - nézett rám, és láttam rajta, hogy őszintén bánja, viszont az utóbbi hetekben mindig ez van. Megbánt valamivel, aztán másnap kiengesztel, aztán megint folytatódik. Most nem szabad hagynom magam.
- Én elhiszem, viszont én ezt már nem bírom Krisztián. kezd ebből elegem lenni. - dőltem neki a konyhapultnak, miközben mondtam.
- Ezt meg, hogy érted? Ugye most nem akarsz szakítani? - jött közelebb, kétségbeesett arccal, én pedig nem bírtam ránézni, így a cipőjét kezdtem el fixírozni.
- Szerintem kicsit szünetet kéne tartanunk. - suttogtam.
- Szünetet? - kérdezett vissza, én pedig csak bólogattam. - Viki, ne csináld kérlek. Én szeretlek.  - nyúlt az álam alá, és gyengéden felemelte. - Ígérem, hogy nem lesz több ilyen.
- Én is szeretlek, de az a baj, hogy ezt már hallottam párszor. Most kicsit jobb lesz egy ideig, ha nem találkozunk.
- De ez nem fog menni, hiszen együtt lakunk.
- Tudom, épp ezért fogok addig Lindához menni.
- Meddig? - nézett rám elkeseredetten.
- A szülinapodig. - válaszoltam.
- Micsoda? De az még 2 hét. - mondta felháborodva.
- Tudom, és azt szeretném, ha addig nem keresnél. Hidd el, hogy jobb lesz mindkettőnknek, aztán meglátjuk, hogy mi lesz. Rendben? - néztem kérdőn a szemeibe.
- Van más választásom? - sóhajtott.
- Sajnálom. Most megyek össze szedek pár ruhát. - tértem ki előle, és indultam el a szobába.
- Már ma mész is?
- Miért, mire várjak? - kérdeztem vissza, aztán látva szomorú arcát, inkább bementem a szobába. Gyorsan bedobáltam a táskába pár ruhát, átöltöztem, összeszedtem a fürdőszobából a sminkcuccomat és mindent amire onnan szükségem lehet a 2 hét alatt. Miután összepakoltam, fogtam a bőröndömet, és elindultam kifelé.
- Várj. - állított meg. Kérdőn néztem rá, de ő nem szólt semmi, csak megcsókolt. Lassan, de mégis szenvedélyesen. nem is tudom, hogy mikor csókolt így utoljára, de nagyon jól esett végre. Pár perc után aztán elengedett, adott egy puszit a homlokomra, és úgy mondta. - Enélkül nem tudlak elengedni 2 hétre. Ugye tudod, hogy nagyon sajnálom és, hogy nagyon szeretlek?
- Tudom, viszont most megyek. - bontakoztam ki az öleléséből, felvettem a cipőmet, aztán kinyitottam az ajtót.
- Viki! - szól utánam. - Felhívhatlak azért néha? - kérdezte.
- Nem tudom, majd meglátom. Szia Krisztián. - köszöntem el tőle.
- Szeretlek. - hallottam még, de aztán kiléptem, és becsuktam az ajtót magam mögött.

93. fejezet

Sikerült megírnom nagyon gyorsan ezt a rész, így nem is lett olyan jó. Az előző sokkal jobb volt, sajnálom. Remélem, hogy azért kicsikét ez is fog tetszeni :) Holnap nem biztos, hogy lesz rész, de akkor felteszem nektek vasárnap :) Ja, és köszönöm a tegnapi sok komit :) Nagyon-nagyon jól esett :)


Nem aludtam sokat az éjszaka, szinte végig csak forgolódtam, és elég hamar fel is keltem. Ránéztem az órára, és láttam, hogy még csak 7 van. Gondoltam, hogy Krisztián még alszik, így úgy döntöttem, hogy elmegyek kicsit görkorizni, kiszellőztetem a fejem, és legalább eltereli a gondolataimat.  Bementem Krisztiánhoz, és halkan kiszedtem pár ruhát a szerényből, majd ki is mentem. Nem akartam felébreszteni. Gyorsan felöltöztem, aztán bementem a fürdőszobába, de amikor belenéztem a tükörbe, mintha nem is magamat láttam volna. Borzalmasan néztem ki, amin nem is csodálkoztam, hiszen végig sírtam az estét. Hatalmas kisít, karikás szemek. Megpróbáltam magamból egy kicsit emberibb arcot varázsolni, aztán amikor picikét sikerült, felvettem a görkorimat, kimentem az utcára, és elkezdtem gurulni. nem nagyon érdekelt, hogy merre megyek, csak mentem. Ilyenkor a legjobb, hiszen az utcák még szinte üresek, főleg szombaton. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a Linda lakása előtti kis parkba vagyok, és úgy döntöttem, hogy kicsit leülök, kifújom magam. Már vagy 5 perce ülhettem ott, amikor egy kiskutya, pontosabb Linda kutyusa szaladt oda hozzám.
- Szia, Tyson. – köszöntem neki, majd felvettem az ölembe.
- Szia, Viki.  – jelent meg Linda is.
- Szia. Hát te?
- Kutyát sétáltatok, amint látod. De te? Neked nem otthon kéne feküdn9d Krisztiánnal egy kiadós sze után? – kérdezte, mire én csak szomorúan néztem rá.
- Nem volt szex, sőt még együtt alvás sem. – mondtam.
- Micsoda? Ou, ne. Mi történt? Tudod mit? Ezt ne itt beszéljük meg. gyere fel hozzám, reggelizünk, és elmondod.
- Én nem akarok zavarni.
- Ne butáskodj, nem zavarsz. Tomi még amúgy is tuti alszik. Na, gyere. – felállt, és végül én is, így elmentünk hozzá. mivel nem lakott messze, pár perc után oda értünk.
- Na mesélj. – mondta miközben letett egy csésze kávét elém. Épp kezdtem volna már mondani, amikor megjelent Tomika, álmos, kómás fejjel. Ő is eléggé meglepődött, hogy itt vagyok, de miután vázoltuk neki a helyzetet, leült és érdeklődve hallgatott. Elmondtam nekik mindent, ők pedig eléggé elcsodálkoztak.
- Húh, kinyírom azt az idiótát.
- Tomika, állj le. Oké? – kértem.
- Viki, úgy sajnálom. – fogta meg a kezem Linda.
- Most mégis mit csináljak? – kérdeztem tőlük. – Én nem akarok szakítani. Szeretem őt. – kezdtem el sírni.
- Oh, nem is kell. Szerintem tartsatok szünetet. –a ajánlották.
- Mi? Szünetet? – néztem rájuk.
- Igen. Amikor mi Tomikával szünetet tartottunk a nyáron, mindjárt rendbe jöttünk utána.
- Hát nem is tudom. Még is, hogy legyen, ha együtt lakunk?
- Gyere addig ide. – kiáltott fel hirtelen Tomi.
- Igen ez jó ötlet. – bólogatott Linda.
- Én nem akarok zavarni.
- Nem zavarsz. Meg ahogy én gondolom, az a idióta pár nap után itt fog könyörögni, hogy menj hozzá vissza. – nevettek.
- Bár úgy lenne. – sóhajtottam.
- Így lesz, ne félj. Szeret réged.  –biztattak.
Egy kicsit még beszélgettünk, majd én elindultam hazafelé. Amikor haza értem, bementem a konyhába, ám Krisztián is ott volt.

92. fejezet

Itt most lesz egy kis ugrás, ha nem baj, pontosabban 2,5 hónap :) Remélem, hogy nem gond, de nem akarom minden napjukat leírni.

Az elmúlt  hónapokba minden megváltozott. Minden. Krisztián, én, és a Krisztiánnal való kapcsolatom is. Nem tudom, hogy mi történhetett, de valami megváltozott, és nem a jó írányba. Az egész talán akkor romlott el, amikor megtudták, hogy ki is vagyok. Megtudták a nevemet, mindent. Rengeteget írtak rólunk az újságok, a rajongók. Voltak akik örültek, viszont voltak, akik nagyon ellenségesek voltak velem. Beszólogattak az utcán, ilyesmi. Az elején ez nagyon rosszul esett, viszont mostanra azt hiszem, hogy már nem annyira zavar. Talán most tudatosult bennem igazán, hogy milyen is egy hírességgel élni, együtt lenni. Eddig azért nem tűnt ennyire fel, hogy mennyire nincs ideje, mert nem voltam itt minden nap, és amikor jöttem, akkor megpróbálta magát szabaddá tenni, több- kevesebb sikerrel. Most pedig szinte alig van itthon, ha pedig igen, akkor én nem. Szinte állandóan elkerüljük egymást, ha pedig itthon is van amikor én, sokszor össze is veszünk. Ő ideges, fáradt, é én is, ez a kettő pedig nem épp a legjobb párosítás. Természetesen utána másnap kibékülünk, viszont most már vagy 3 napja csak kerülgessük egymást, nem is nagyon beszélünk, semmi. Reggel elmegyünk, aztán én délután haza megyek, ő pedig késő estig dolgozik az új lemezén, és mire haza ér, én állatába már alszok. Régebben megvártam ilyenkor, mostanában viszont feleslegesnek tartom, hiszen úgyse beszélünk, veszekedni pedig nincs kedvem.
Viszont, jó dolog, hogy kibékültem Dorinával. Egyik nap, amikor otthon voltam anyuéknál, és elmentem az üzletbe, összefutottunk, és ő is, és én is bocsánatot kértünk egymástól. Megbeszéltük a dolgokat, szerencsére.
 A másik, hogy az egyetem, az nagyon jó. Nagyon tetszik, eddig. Kicsi sokat kell tanulni, de szeretem.

Most is épp a konyhába ülök, és a laptopomat bújom, miközben spagettit eszek Tomikával. Krisztián mint szokás szerint, ilyenkor még nincs itthon, pedig már fél 10 van.
- Öhm.. Amúgy, most mi van közted meg Krisztián között? - kérdezte halkan Tomika, mire én csak meglepődve néztem rá. Nem gondoltam, hogy észre vette. Vagyis nem szólt. Eddig..
- Te meg miről beszél? Semmi, minden oké. - hárítottam.
- Viki, attól mert kicsit ritkábban vagyok itt, még látom mi van köztetek. - nézett rám jelentőségteljesen.
- Miért, mi van köztünk? - tettem le a villámat, és néztem rá kíváncsian.
- Feszültség. - vágta rá. - Azt hiszed nem vettem észre, hogy totál ki vagy amiért a Kölyök alig van itthon? Vagy, hogy nem hallom néha az ordibálásotokat? Hát pedig de. Ilyenkor jön az új lemeze, mindig sokat dolgozik. Ráadásul klippet is rendez most, fotózik. Tudom, hogy rossz neked, de meg kell értened. - tette a vállamra a kezét.
- Én megértem, de akkor amikor haza jön, ne rám legyen dühös, ne rajtam vezesse le a feszültséget, mert az utálom. Azt gyűlölöm a világon a legjobban, amikor valaki velem bunkózik, amikor nem csináltam semmit. Tudod milyen vagyok. Rögtön felkapom a vizet, olyankor rögtön visszaszólok, és ő is, és már mindjárt megvan a vita, a semmin. - sóhajtottam elkeseredetten.
- Akkor majd holnap leültök, és megbeszélitek. Vagy várd meg még ma. - tanácsolta.
- Gondolod, hogy lenne értelme? Nem akarok veszekedni. - ráztam a fejemet, miközben a sírás már fojtogatott belülről.
- Persze, hogy van értelme. Meglátod, minden rendbe lesz. - ölelt meg, én pedig szorosan hozzá bújtam.
- Köszönöm Tomika. - suttogtam.
- Ugyan, semmiség. - legyintett, miután elengedett. - Viszont nekem most mennem kell, mert megyek Lindáé.
- Persze, rendben menj nyugodtan. - bólogattam.
- Oké. Bemegyek a szobámba a cuccomért. - bement a szobájába, kihozta a táskáját, oda jött és adott egy puszit.
- Majd szorítok. - mondta miközben a cipőjét húzta éppen fel.
- Köszönöm. - mosolyogtam. Intettem neki egy utolsót, aztán elment, én pedig fogtam a laptopomat, és bementem Krisztián szobájába. Úgy döntöttem, hogy megvárom, hiszen úgy sem vagyok még fáradt. Elmentem lezuhanyozni, aztán bekapcsoltam a tv-t, és úgy vártam Kriszre. Fél 11 után pár perccel nyílt az ajtó, és lépett be rajta .

- Szia. Hát te? - kérdezte, miközben letette a táskáját a földre.

- Szia. Megvártalak, mert beszélni akarok veled. - válaszoltam.

- Öhm, oké, de előtt lezuhanyozok, jó? - nézett rám, én pedig csak bólogattam.

- Sietek.

Krisztián elment zuhanyozni, én addig befejeztem a filmet amit néztem, aztán kb. 15 perc múlva vissza is jött.

- Na, miről szeretnél beszélni? -láttam rajta, hogy fáradt és, hogy semmi kedve ehhez az egészhez, viszont én minél hamarabb túl akarok rajta esni.

- Rólunk. Kettőnkről. Kicsit mintha eltávolodtunk volna egymástól. Nem gondolod? - néztem rá.

- Nem tudom. - válaszolta, miközben felállt az ágyról.

- Krisztián, a francba már. Legalább tegyél úgy mintha egy kicsit is érdekelne. - pattantam fel idegesen én is.

- Ahj, Vika. Muszáj ezt most megbeszélni? Kibaszottul fáradt vagyok. - dünnyögte.

- Akkor mikor akarod megbeszélni? Mindig fáradt vagy, amikor haza érsz. Mi van veled, hm? - néztem rá elkeseredetten.

- Semmi. Ugyan mi lenne? - vont vállat.

- Teljesen kifordultál önmagadból. mintha nem is te lennél. Fogalmam sincs, hogy mi van, de ez nem jó így. Alig vagy itthon, ha itthon is vagy nem beszélsz velem. Nem szólsz hozzám csak ha én mondok valamit. Nem megyünk bulizni, nem megyünk sehová. Én elhiszem, hogy fáradt vagy, és ideges az új albumod miatt, de kicsit lehetnél kedvesebb is velem. - soroltam, miközben már majdnem sírtam. Rosszul esett ez a viselkedése. Nagyon rosszul..

- Sajnálom, hogy nem tudok elmenni veled bulizni, menj akkor mással, viszont nekem ilyenekre most se időm, se energiám. - flegmázott.

- Itt most nem a bulikról van szó. Régen mindig elmentünk valahová, sétálni vagy nem tudom. Össze- vissza bárhová, vagy csak ketten, vagy a többiekkel. Most pedig, elmész reggel és visszajössz valamikor későn este, és már alszol is, vagy még itthon is dolgozol.

- Te választottad ezt. Sajnálom, hogy nem vagyok elég jó neked. Ez velem jár, ez van. Ezen nem tudok változtatni. - emelte fel a hangját.

- Nem is akarom, hogy változtass. Soha nem kérném, hogy válassz köztem, és a zene között. Én csak annyit akarok, hogy kicsit legyél velem többet. Azt sem tudom, hogy mikor voltunk utoljára együtt, úgy. - emeltem ki a  végét.

- Szexelni akarsz? Akkor szexeljünk. - vont vállat, nekem pedig ez volt az utolsó csepp. Nagyon rosszul esett ez a mondatja, nagyon felidegesített, így egy hirtelen mozdulatból pofon vágtam.

- Tudod mit? Azt hiszem, hogy jobb lesz ha most a Tomika szobájába alszok. - hagytam ott a nem kicsit meglepődött Krisztiánt, és mentem át Tamás szobájába. Lefeküdtem az ágyába, és szinte rögtön elsírtam magam. Legszívesebben zokogtam volna, ordítottam volna, de nem akartam, hogy Krisztián meghallja. Lehet, hogy az a pofon kicsit erős volt, de úgy érzem,hogy megérdemelte. Nem beszélhet velem így, főleg nem úgy, hogy nem csináltam semmit. Úgy érzem, hogy nem érdemlem ezt a lekezelő, flegma hangnemet.

Nem tudom, hogy meddig fekhettem ott, és gondolkoztam így, talán vártam, hogy utánam jön, és bocsánatot kér, de miután ez nem történt meg, lassan álomba sírtam magam.

91. fejezet

Az elkövetkező 3 hétben, már nem mentem vissza Pestre. Krisztiánnak volt kétszer a közelbe koncertje, így azok után mind kétszer ott aludt, de sajnos másnap mennie is kellett, de legalább ez a kevés idő is több mint a semmi.
A többi napokban otthon voltam, kivéve, amikor elmentem Debrecenbe a nagyszüleimhez, és két éjszakát ott töltöttem. Jó volt, lejött unokatesóm is, és vele voltam, aztán pedig eljött hozzánk, és nálunk nyaralt. Rengeteget strandoltunk, buliztunk, vásároltunk.
Dorina nem hívott, nem keresett, és úgy gondoltam, hogy most neki kéne, így én sem kerestem őt. Kicsit bántott, azt hitte, hogy majd felfog hívni, vagy valami, de nem így történt.
Lassan vége a nyárnak, és már csak 2 nap van a suliig. Én holnap megyek Pestre, holnap után pedig már kezdek. Kicsit izgulok, hogy milyen lesz. Úgy volt, hogy kollégiumba fogok lakni, de Krisztián felajánlotta, hogy lakjak náluk. Az elején nehezen mentem bele, hiszen ez egy komoly lépés szerintem, de aztán meggyőztek Tomikával. Sokat gondolkoztam, hogy vigyem-e Chloet, de úgy döntöttem, hogy itt hagyom anyáéknál, itt jobb helye lesz, hiszen nekem ott nem hiszem, hogy lesz nagyon időm vele törődni.
Most épp vele sétálgatok a parkba, de lassan megyünk haza, mert ő is, és én is kezdünk elfáradni. Tettünk még pár kört, aztán elindultunk haza felé. Otthon, én megvacsoráztam, adtam Chloenak is enni, aztán leültem a kanapéra filmezni anyuval és apuval. Miután vége lett a filmnek, felmentem a szobámba, lezuhanyoztam, és megnéztem még egyszer utoljára, hogy mindent bepakoltam-e. Miután meggyőződtem róla, hogy igen, lefeküdtem az ágyamba, és szinte rögtön aludtam is.
Reggel, amikor felkeltem az órám csörgésére fél 11-kor, kipattantam az ágyból, és a ruhásszekrényem felé mentem. Kivettem belőle egy farmert, egy fekete pólót, és egy szürke kardigánt. Bementem a fürdőbe, ahol kicsit kisminkeltem magam, megmostam a fogamat, aztán fogtam a nagy bőröndömet és lementem a földszintre. Ott megreggeliztem, elköszöntem anyutól, megígértem, hogy hívom minden nap, majd apu kivitt az állomásra. ott tőle is elköszöntem, aztán felültem a vonatra.
Az úton azon gondolkoztam, hogy milyen gyorsan eltelt ez a pár év, és már egyetemre fogok járni, felnőtt vagyok, és ami a legfontosabb, hogy boldog is egyben. Úgy érzem, hogy ez az év, életem egyik legboldogabb éve, remélem, hogy nem fog elromlani. Ilyen, és ehhez hasonló dolgokon gondolkoztam szinte egész úton, és csak azt vettem észre, hogy a vonat lassulni kezd. Amikor leszálltam, Tomikát pillantottam meg, ami kicsit meglepett, hiszen úgy volt, hogy Krisztián jön értem.
- Szia. - köszöntem neki amikor odaértem.
- Helló. - megölelt, adott két puszit, elvette a bőröndömet, és elindultunk kifelé.
- Hát te? Azt hittem, hogy Krisz jön. - kérdeztem.
- Elkellet menni valami koncertre ide Pestre.
- De hát nem is mondta. - csodálkoztam.
- Ma tudta meg, ez olyan hirtelen történt. - válaszolta.
- Jah, értem. - hümmögtem.
Amikor haza értünk, furcsa, de eddig mindig úgy mondtam, hogy haza, hiszen nekem mindig az a haza, ahol éppen vagyok, de most már tényleg, ez a haza, hiszen itt fogok lakni, és ettől egyfajta boldogság járta át a szívemet. Együtt fogok lakni azzal a két személlyel, akiket a szüleim után a legjobban szeretek. Úgy érzem, hogy igazán szerencsés vagyok.
Amíg Krisztián nem jött haza, Tomikával ültünk a szobájába, és ilyen hülye videókat nézegettünk a gépen, amiken mindketten nagyon jókat nevettünk. Szívesen kipakoltam volna a táskámból, de nem tudtam, hogy mit hová tehetek, így inkább úgy döntöttem, hogy megvárom amíg Krisz hazaér. Fél 5 után nem sokkal nyílt is a bejárati ajtó, majd Krisztián lépett be Tomika szobájába.

- Sziaaa. - ugrottam az ölébe.

- Vikii, sziaa. - ölelt át nevetve.

- Úúúúgy hiáányoztáál. - nyújtottam el a szavakat.

- Te is nekem, kicsim. - mondta, majd megcsókolt.

- Mit csináltatok amíg nem voltam itt? Ja, és tényleg, ne haragudj, hogy nem tudtam elmenni érted. - nézett rám miután elengedett, aztán lekezelt Tamással, és leültünk az ágyra.

- Ugyan, semmi gond. - legyintettem mosolyogva.

- Akkor jó. - puszilt meg.

- Amúgy nem csináltunk semmi. Videókat nézegettünk, meg ilyesmi. - szólt közbe Tomika.

- Izgulsz egyébként? - kérdezte Krisztián.

- Hát kicsit. Új emberek, új közeg meg minden. Furcsa lesz az elején, de aztán majd remélem, hogy beleszokok. - sóhajtottam.

- Nem lesz semmi gond, ne félj. - puszilt meg.

- Hát remélem. - nevettem.

- Amúgy, ti nem vagytok éhesek? Én mindjárt éhen halok. - simogatta a hasát.

- Kicsit, megyünk enni? - álltam fel, és húztam magammal, ő pedig követett a konyhába. - Tomika te nem? - kiáltottam vissza a szobába.

- Nem, köszi. - szólt vissza.

Krisszel úgy döntöttünk, hogy csinálunk pirítós kenyeret. Betette a kenyereket a pirítóba, és ameddig vártunk leült a székre, engem pedig az ölébe húzott.

- Dorinával mi a helyzet? Megbeszéltétek már? - kérdezte kíváncsian, én pedig csak szomorúan ingattam a fejem. - Nem? - nézett rám csodálkozva.

- Nem hívott, így én sem hívtam őt. - vontam vállat.

- Nem is neked kell őt hívnod.

- Én is így gondolom. - bólogattam. - Viszont fáj, hogy nem keresett, hogy ilyeneket mondott. Én nem vettem észre magamon, hogy változtam volna. Lehet, hogy többet vagyok itt, de ezt igazán megérthetné. - sóhajtottam.

- Sajnálom kicsim. - puszilt bele a nyakamba, aztán ott tartotta a fejét.

- Ugye tudod, hogy nem a te hibád. Remélem, hogy már kiverted a fejedből ezt a butaságot. -mondtam neki miközben felemeltem az arcát, de ő csak fintorogva nézett rám. - Krisztián, ne légy értetlen, jó? Szeretlek, és kész. - csókoltam meg.

- Én is szeretlek. - suttogta közel a számhoz miután elhúzódott tőlem. Rámosolyogtam, aztán felálltam, mivel a kenyér kipattant a pirítóból. Miután mindketten jóllaktunk, bementünk a szobájába, ahol úgy döntöttünk, hogy megnézünk egy filmet. Valami vígjáték mellett döntöttünk, amin mindketten sokat nevettünk. Közbe Tomika beszólt, hogy elment és, hogy valószínűleg nem is alszik itthon. Amikor vége lett, elmentem zuhanyozni, Krisztián pedig ott maradt a szobába. Legalább is azt hittem..

 Az ajtó egy kattanással nyílt ki, én pedig ijedten fordultam hátra.

-Hát te… -néztem fel Krisztiánra.

-Nem hiszed, hogy hagylak egyedül tusolni… -emelt fel és felrakott a csapra., és ajkai az enyémre nyomódtak. Tenyere sima combjaimon ját fel, s alá. Magamhoz húztam őt a pólójánál fogva és a tarkóját cirógattam.

-Krisz… -nyögtem fel perzselő nyakcsókjai hatására.

-Már attól kikészülök, ahogy a bőrömhöz érsz.. -csókolta végig a nyakamat.

-Na, mutasd, mit tudsz .. - húztam le róla a pólót. Nem kellet sokat várnom bizonyítására, amikor már egyikünkön sem volt egyetlen ruhadarab sem, beálltunk a finom meleg zuhany alá.Méz és kókusz illata szállt fel a fülke tetejére, a párával együtt, amit részben a meleg vízsugár, mely testünket simogatta végig, részben pedig sóhajaink eredményeztek. Nem tudtunk ellenállni és már a zuhany alatt az övé lettem, ahogyan az ágyban is, amikor kiértünk onnan csurom vizesen. Szaggatottan lélegezve dőlt be mellém, hüvelykujja oldalamon járt fel-alá cirógatva engem. Nem kezdett szövegelni, csak magához húzott és együtt nyugtatgattunk magunkat, hogy szívdobogásunk és lélegzetvételeink is egyaránt egyenletesek legyenek újra.

-Ez… ez…

-Nem kell mondanod semmit, ha nem akarsz… -csókolt a nyakamba.

- Szeretlek. - suttogtam.

- Én is téged. - puszilt meg.

Nem akartam aludni, de tudtam, hogy muszáj, ha nem akarok holnap elaludni.