96. fejezet

Egy kicsit tovább tartott amíg odaértünk, mivel elég sok autó volt az utakon, de egy fél óra után megérkeztünk aztán. Kiszálltunk a taxiból, kifizettük, Tomika pedig ott várt minket.
- Sziasztok. Húha, szexik vagytok. - nézett ránk elismerően, aztán adott egy csókot Lindának.
- Köszönjük. - mosolygott.
- Gyertek, a Kölyök bent van, és már elég sokan vannak. - mondta, aztán bementünk. Ahogy Tomika mondta, tényleg elég sokan voltak már, viszont mi a VIP-ba mentünk. Kicsit feszengve léptem be, majd szinte rögtön megpillantottam egy csomó ismerős arcot, kivéve az Övét.
- Őhm, Tomi, hol van Krisztián? - kérdeztem, miközben a tömeget fürkésztem, hátha meglátom.
- Nem tudom, itt kell lenni valahol. Menj, keresd meg. Vár már. - mosolygott rám biztatóan, én pedig csak sóhajtottam egyet, majd a keresésére indultam. Tettem pár lépést, aztán megláttam, ahogy ő is nézelődik. Épp egyedül volt, valószínűleg, ahogy Tamás mondta, tényleg rám várt, majd meglátott. Nem mozdult, ahogy én sem. Csak néztük egymást. A pultnak volt neki támaszkodva, nagyon jól nézett ki, és a szívem őrülten kezdett el verni, abban a pillanatban, ahogy megpillantottam. Ellökte magát a pulttól, és lassan elindult felém, én pedig fel.
- Szia. - köszöntem neki, amikor odaért.
- Szia. Örülök, hogy itt vagy. - mondta halkan.
- Megígértem. - mosolyogtam. - Tudunk most beszélni? - kérdeztem.
- Persze, hogy tudunk, gyere.-  fogta meg a kezem, és kezdett el húzni maga után. Elmentünk egy csendesebb, eldugottabb helyre, ahol nem nagyon láttak minket. Leültünk, közel egymáshoz. Egy ideig csendben ültünk, aztán egyszerre szólaltunk meg.
- Én sajnálom. - mondtuk, majd elnevettük magunkat.
- Nem, te ne sajnáld, én sajnálom. Hülye voltam, és igazad volt. Nem ezt érdemelted, tudom. Remélem, hogy még nem késő, és megbocsájtasz nekem. Nem akarlak elveszíteni. Iszonyatosan rossz volt ez a két hét nélküled, nagyon hiányoztál. - nézett rám,.
- Nem, én sajnálom, hogy olyan voltam. Tudom, hogy most az új albumod miatt voltál ilyen, én pedig még idegesítettelek a hülyeségeimmel, de akkor is, nagyon rosszul estek a szavaid. - hajtottam le a fejemet.
- Tudom, és sajnálom. Nagyon- nagyon, ha tehetném visszaforgatnám az időt, de sajnos nem tudom. Már csak abban reménykedek, hogy megbocsájtasz nekem.
- Krisztián, én nem akarok veled szakítani. Nem is akartam, hiszen szeretlek. Egyszerűen csak úgy éreztem, hogy erre a két hétre most szükségem, szükségünk van. Kimondhatatlanul rossz volt ez a két hét, de úgy éreztem, hogy ez kell nekünk.
- Akkor most már vissza jössz? Én nagyon szeretném, és ígérem, hogy több ilyen nem lesz. - emelte fel az államat, én pedig bólintottam egy kicsikét. - Köszönöm. Szeretlek.
- Én is szeretlek. - suttogtam, közel ajkaihoz, ő pedig lassan, gyengéden, de annál szenvedélyesebben, megcsókolt. Olyannyira közel préseltem hozzá magamat, amennyire csak lehetséges volt. A nyaka köré fontam a karjaimat, és hevesen kezdtem el csókolni. Most jött ki rajtam az, amit az elmúlt hetekben próbáltam elrejteni, a fájdalom, az üresség, és most éreztem, hogy már jól vagyok. Miközben csókolt, és a hátamat simogatta az egyik kezével, a másikkal pedig a hajamba túrt, most éreztem, hogy végre egész vagyok, Vele. Nem tudom, hogy meddig csókolózhattunk így, teljesen elhagyott az időérzékem, de aztán pihegve, váltunk el. A homlokát az enyémnek döntötte, én pedig mosolyogva néztem fel rá.
- Nem akarok több ilyen szünetet. - mondta.
- Nem lesz több szünet. Megígérem. - pusziltam meg.
- Mindent meg fogok tenni, hogy így legyen. Most viszont szerintem menjünk vissza, a többiek lehet hiányolnak. - állt fel.
- Juj, majdnem elfelejtettem. - húztam le magamhoz. - Nagyon-nagyon boldog szülinapot édesem. - köszöntöttem fel, miközben átnújtottam neki az ajándékot.
- Oh, köszönöm szépen, viszont nem kellett volna, nekem már az nagy ajándék, hogy itt vagy és, hogy megbocsájtottál. - ölelt meg.
- Ugyan. Bonts ki inkább. - mutattam a kis csomagra. ő pedig érdeklődve elkezdte kibontogatni, majd amikor meglátta, mosolyogva nézett fel rám.
- Mindig is szerettem volna, ha van ilyenem, és most, hogy átvészeltük, ezt a két hetet, ezt gondoltam a legjobbnak. - magyaráztam.
- Nagyon szép. Köszönöm. - csókolt meg.
- Feltegyem neked? - kérdeztem, miután elengedett. Ő csak bólintott, én pedig feltettem neki a sajátját, aztán ő az enyémet, és így visszamentünk, kézen fogva a többiekhez.