112. fejezet

Húha, vége. Ez az 1. évad utolsó része. Nagyon-nagyon köszönöm a sok komit és hasonlókat :) Remélem, hogy tetszeni fog az utolsó rész, és kapok komikat :) Most az egyszer kérlek titeket, könyörgöm, hogy mindenki írja le mit gondolt a sztoriról a megjegyzésekbe, nagyon jól esne. Azt, hogy a 2. évad mikor fog folytatódni, még nem tudom, de most lesz egy kis szünet :) Várom a véleményeket:)

Ez az egy hét, nagyon gyorsan eltelt, nekem pedig döntenem kellett. Rengeteget gondolkoztam rajta, nagyon sokat, nehéz volt, de végül sikerült, és úgy döntöttem, hogy elmegyek. Tudom, hogy nagyon rossz lesz, fájdalmas, de ki akarom próbálni, hiszen ez egy tényleg nagy, vissza nem térő lehetőség. Krisztiánnak viszont nem szóltam róla, és nem is fogok. Nem lennék rá képes, tudom, hogy egy szavába kerülne, és maradnák, viszont nem akarom, mert tényleg érdekel engem ez a dolog. Nem tudtak róla csak a szüleim, Dorina, Linda és Tomika. Tominak se akartam elmondani, de Lindával erről beszélgettünk, és meghallotta, így muszáj volt. Nem helyeselte, hogy nem mondom el Krisztiánnak, de megígérte, hogy nem avatkozik bele, amiért nagyon hálás voltam. Tudtam, hogy fájni fog neki is, hogy nagyon fog rám haragudni, de remélem, hogy egyszer majd megbocsájt.  Elküldtem a mailt, hogy elfogadom, ők pedig pár nap múlva válaszoltak, hogy bármikor mehetek, de jobb lenne minél hamarabb. Biztosítanak nekem szállást, és ehhez hasonlókat.  Az indulásom előtt pár nappal még haza mentem a szüleimhez, hogy összeszedjek pár holmit és, hogy elköszönjek tőlük, hiszen fogalmam sem volt, mikor jövök haza. Elbúcsúztam tőlük, anyu kicsit el is pityeregte magát, aztán visszamentem Pestre. Próbáltam az elkövetkező napokat Krisztiánnal tölteni, eljártam vele a fellépéseire, és hasonlók. Az egyetemet is elintéztem, és levelezőn fogom folytatni. Az indulásom előtt egy nappal, amikor Krisztián nem volt otthon, összepakoltam a holmimat, mindent. Már pont kész lettem, amikor megjött Tomika.
- Szia. – köszöntem neki.
- Szia. Már bepakoltál? – kérdezte halkan. Nem nagyon örült neki, hogy elmegyek, sőt kicsit még talán haragudott is rám.
- Igen. –bólogattam.
- Reméltem, hogy meggondolod magad. – mondta, majd kiment a szobából.
- Tomika. – mentem utána. – Ne csináld ezt, kérlek. – néztem rá, miközben már majdnem sírtam.
- Mit? – fordult hátra. – Inkább te ne csináld ezt. Krisztián szeret téged. össze fog törni. Ezt akarod?
- Nem. Persze, hogy nem, de meg kell értened. – kértem őt elkeseredetten.
- Sajnálom Viki, de nem megy. – rázta a fejét.
- Tomi, nem akarok veled összeveszni. Kérlek szépen, ne csináld ezt.
- Viki, én csak nem akarom, hogy elmenj. – enyhült meg, és jött közelebb.
- Én már döntöttem.
- Tudom. – bólogatott.
- Sajnálom. Gyere ide. – hívtam magamhoz, ő pedig oda jött, és szorosan megölelt.
- Nagyon fogsz hiányozni. – suttogta.
- Te is nekem. Nagyon szeretlek.
- Én is téged. – mondta, miután elengedett. – Vigyázz magadra nagyon-nagyon New Yorkba, rendben? Telefonálj, írj, meg minden ilyesmi. Oké?
- Persze, ígérem. – bólogattam szipogva.
- Akkor én megyek, Linda vár lent, csak felugrottam pár holmiért.
- Rendben.
Elköszöntünk, még egy ölelés, ő elment, én pedig vártam, hogy megjöjjön Krisztián, aki  8 előtt nem sokkal meg is jött.
- Szia. – köszöntem neki, miután bejött a szobájába.
- Szia, édes. – jött oda, hogy puszit adjon
- Milyen napod volt? – kérdeztem.
- Hm, fárasztó. Megyek, lezuhanyozok, oké?
- Persze menj csak. – bólogattam, ő pedig bement a fürdőszobába. Nem volt sokáig bent, 15 perc múlva, egy törölközővel a derekán jött ki. Odamentem hozzá, és minden szó nélkül, azonnal megcsókoltam. Kicsit meglepődött a hevességemen, de viszonozta a csókjaimat.
- Akarlak. –húztam magához még közelebb.
Már nem volt rajtunk ruha, amikor az ágy puha párnái közé estünk. A hajamból kihúzta a gumit, és ujjait beletúrta szétbomló fürtjeim közé. Meztelen bőre égette az enyémet, meleg lehelete egybeolvadt az enyémmel, szíve ugyanazt a ritmust vette fel, mint az enyém. Forró ajkai a fejem fölé nyújtott kezeimen futottak végig, majd lentebb csúszott az ágyamon, aztán kezei végigsimították csípője köré font combjaimat. Ha akartam volna se tudtam volna már elengedni. A testem annyira vágyott rá, a csókjaira, az érintésére, a becézgetésére, a kényeztetésére, hogy a tudatomra édes ködöt húzott.
- Szeretlek. –suttogtam, de a hangom elcsuklott, nem tudtam tovább beszélni. Alig akartam elhinni, hogy mit művel most velem, talán utoljára. – Krisztián. –leheltem a nevét, ahogy csókjai a belső combom, és a hasam között ingadoztak. Szája perzselően forró volt, karjai alám csúsztak, és az ölébe húzott.
- Én is szeretlek. –lehelte a számba, és megcsókolt, nyelve vágyakozva tört utat az enyémhez, én pedig egy nyögés közepette engedtem neki.
Egyenetlen szuszogását a fülemnél éreztem, szorosan ölelő karjait a derekamra fonta, és a körmeit izgatóan húzta végig a gerincem mentén. A nyögései egy életre az emlékezetembe vésődtek, sose akartam elfelejteni. Lüktető férfiasságát mindig egyre csak mélyebben akartam magamban tudni, és ezzel ő is így lehetett, mert amikor csak pár másodpercre is –amiket én óráknak éreztem-, de megállt, és maga alá gyűrt az ágyon. A lábaimat a csípője köré fonta, és a hátsó combomba markolva furakodott még jobban belém, amikor rajtam végigfutott az az édes mámort okozó érzés. A testemen remegés futott végig, libabőrös lettem, de ugyanakkor elviselhetetlenül melegnek is éreztem a szobát. Amikor apró kezemmel belemartam a hátába, és a fejemet fáradtan döntöttem hanyatt a párnára, így jutottunk el mindketten arra a bizsergetően kellemes pontra.

Nem tudom hány óra lehetett, csak annyit tudok, hogy már nagyon késő, és nekem lehet nemsokára kelnem kell, hogy ne késsem le a gépemet. Nem tudtam elaludni, de nem is akartam. Csak feküdtem, és hallgattam Krisztián egyenletes szuszogását a fülemnél, és a derekamat szorosan átölelő karját simogattam. Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz itt hagynom őt. Nem akartam minden magyarázat nélkül elmenni, ezért lassan, halkan, hogy ne ébresszem őt fel, kikeltem az ágyból, és átmentem Tomika szobájába. Ott kerestem egy tollat és egy papírt, ahol leírtam neki mindent. A végére már alig láttam a szememet eltakaró könnyektől. Halkan visszamentem a szobába letettem a levelet az asztalára, felöltöztem, majd odamentem hozzá, és csak néztem, miközben a könnyek már patakokba folytak lefelé az arcomon.
- Nagyon szeretlek. – suttogtam, majd adtam neki egy utolsó puszit és felálltam. Visszamentem Tomi szobájába ahol a bőröndöm volt, hívtam egy taxit, ami pár perc múlva meg is érkezett, és elvitt a repülőtérre. A gépem késett, így várnom kellett, de 1 órás késéssel megérkezett, és felszálltam rá, az pár perc múlva felszállt, és elindultam New Yorkba, itt hagyva mindent, és mindenkit, aki fontos nekem..
                                                                                                             Vége