103. fejezet

Új design, mivel az előzőre nem lehetett tenni Tetszik/Nem tetszik-et, és nem írtatok chaten, nekem pedig kell valami, hogy tudjam olvassátok a sztorimat. Szóval, újra lehet véleményezni. Minden nap 100 felett van a napi nézettség, szóval ezért nem is értem, miért nem írtok. Ha nem fogtok többet írni, akkor lehet nem lesz minden nap rész, mert így elmegy az egésztől a kedvem. Sajnálom.


Reggel, arra ébredtem, hogy Krisztián, apró puszikat add az arcomra.

- Hm, jó reggelt. – köszöntem neki.

- Neked is, kicsim. – mosolygott, majd megcsókolt.

- Hány óra? - kérdeztem.

- Fél 9. 9-kor el kellene indulni, mert szerintem legalább 5 óra lesz az út.  – mondta.

- Igen, szerintem is, de olyan álmos vagyok. – ásítottam.

- Alhatsz az autóba, most viszont gyere, lemegyünk reggelizni, aztán indulás. – kelt fel mellőlem, de visszarántottam egy csókra.

- Most már mehetsz. – engedtem el, miután szétváltak az ajkaink. Én is kimásztam az ágyból, felöltöztünk, megcsináltam a hajam, és együtt mentünk le a konyhába, ahol még csak Krisztián szülei voltak.

- Jó reggelt. – köszöntünk.

- Nektek is. Éhesek vagytok? – kérdezte, mi pedig csak bólogattunk.  Leültünk az asztalhoz, ahová már oda volt pakolva minden finomság. Közösen megreggeliztünk, majd Krisztián felment a holminkért, mert már indulni akartunk.

- Vigyázzatok magatokra nagyon. Lassan vezess rendben? Amint oda értetek, azért hívjatok fel, vagy valami. – ölelte meg Erika Krisztián, aztán engem is.

- Nyugi anyu, nem lesz semmi baj.

- Jó-jó. Örülünk, hogy itt voltatok. Remélem, hogy hamarosan találkozunk.

Elköszöntünk, mindenki megölelt még egyszer mindenkit, aztán beültünk az autóba, és elindultunk Nyíregyházára. Mivel nagyon fáradt voltam, kb. fél óráig bírtam, de aztán sikerült elaludnom.

- Kicsim, kellj fel. – simogatta az arcom Krisztián.

- Mi? Már itt vagyunk? – ültem fel, aztán szétnéztem, de rá kellett jönnöm, hogy ez még csak Pest.

- Még nem. Megálltam, mert igazából eléggé éhes vagyok. Te nem kérsz valamit? – mutatott egy étteremre.

- De, megennék valamit. – bólogattam.

- Akkor gyere. – mondta, majd kiszállt, utána pedig én is, és bementünk. Nem sokan voltak bent, amin nem is lépődtem meg, hiszen karácsony van. Rendeltünk mindketten, aztán leültünk egy asztalhoz, és elkezdtünk enni.

- Te nem vagy fáradt? – kérdeztem Krisztiánt.

- Kicsit az vagyok, de már a fele megvolt.

- Kár, hogy én nem tudok vezetni, akkor átvehetném tőled, és te is tudnál pihenni. – mondtam neki.

- Ugyan, semmi gond. – legyintett.

- Most már megpróbálok nem elaludni.

- Nyugodtan alhatsz Viki, én zenét hallgatok, meg ilyesmi. – mosolygott. – Amúgy is, van, hogy néha naponta többet is utazok, szóval.

- Jó, de akkor nem te vezetsz.

- Az nem számít. – nevetett.

Miután megettük a korai ebédet, Krisztián fizetett, és elindultunk. Az út további részében, már sikerült fel maradnom, és nem aludtam el. Bár nagyon álmos voltam, de nem a leg kényelmesebb autóba aludni, inkább Krisztiánnal beszélgettem, de aztán 2 után nem sokkal, megérkeztünk.