- Szia. Hát te, hol voltál? - kérdezte.
- Görkorizni, aztán Lindánál.
- Aha. Öhm, Viki, ne haragudj a tegnapiért. Tudom, hogy hülye voltam. Sajnálom. Többet nem fog előfordulni. - nézett rám, és láttam rajta, hogy őszintén bánja, viszont az utóbbi hetekben mindig ez van. Megbánt valamivel, aztán másnap kiengesztel, aztán megint folytatódik. Most nem szabad hagynom magam.
- Én elhiszem, viszont én ezt már nem bírom Krisztián. kezd ebből elegem lenni. - dőltem neki a konyhapultnak, miközben mondtam.
- Ezt meg, hogy érted? Ugye most nem akarsz szakítani? - jött közelebb, kétségbeesett arccal, én pedig nem bírtam ránézni, így a cipőjét kezdtem el fixírozni.
- Szerintem kicsit szünetet kéne tartanunk. - suttogtam.
- Szünetet? - kérdezett vissza, én pedig csak bólogattam. - Viki, ne csináld kérlek. Én szeretlek. - nyúlt az álam alá, és gyengéden felemelte. - Ígérem, hogy nem lesz több ilyen.
- Én is szeretlek, de az a baj, hogy ezt már hallottam párszor. Most kicsit jobb lesz egy ideig, ha nem találkozunk.
- De ez nem fog menni, hiszen együtt lakunk.
- Tudom, épp ezért fogok addig Lindához menni.
- Meddig? - nézett rám elkeseredetten.
- A szülinapodig. - válaszoltam.
- Micsoda? De az még 2 hét. - mondta felháborodva.
- Tudom, és azt szeretném, ha addig nem keresnél. Hidd el, hogy jobb lesz mindkettőnknek, aztán meglátjuk, hogy mi lesz. Rendben? - néztem kérdőn a szemeibe.- Van más választásom? - sóhajtott.
- Sajnálom. Most megyek össze szedek pár ruhát. - tértem ki előle, és indultam el a szobába.
- Már ma mész is?
- Miért, mire várjak? - kérdeztem vissza, aztán látva szomorú arcát, inkább bementem a szobába. Gyorsan bedobáltam a táskába pár ruhát, átöltöztem, összeszedtem a fürdőszobából a sminkcuccomat és mindent amire onnan szükségem lehet a 2 hét alatt. Miután összepakoltam, fogtam a bőröndömet, és elindultam kifelé.
- Várj. - állított meg. Kérdőn néztem rá, de ő nem szólt semmi, csak megcsókolt. Lassan, de mégis szenvedélyesen. nem is tudom, hogy mikor csókolt így utoljára, de nagyon jól esett végre. Pár perc után aztán elengedett, adott egy puszit a homlokomra, és úgy mondta. - Enélkül nem tudlak elengedni 2 hétre. Ugye tudod, hogy nagyon sajnálom és, hogy nagyon szeretlek?
- Tudom, viszont most megyek. - bontakoztam ki az öleléséből, felvettem a cipőmet, aztán kinyitottam az ajtót.
- Viki! - szól utánam. - Felhívhatlak azért néha? - kérdezte.
- Nem tudom, majd meglátom. Szia Krisztián. - köszöntem el tőle.
- Szeretlek. - hallottam még, de aztán kiléptem, és becsuktam az ajtót magam mögött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése