Az elmúlt hónapokba minden megváltozott. Minden. Krisztián, én, és a Krisztiánnal való kapcsolatom is. Nem tudom, hogy mi történhetett, de valami megváltozott, és nem a jó írányba. Az egész talán akkor romlott el, amikor megtudták, hogy ki is vagyok. Megtudták a nevemet, mindent. Rengeteget írtak rólunk az újságok, a rajongók. Voltak akik örültek, viszont voltak, akik nagyon ellenségesek voltak velem. Beszólogattak az utcán, ilyesmi. Az elején ez nagyon rosszul esett, viszont mostanra azt hiszem, hogy már nem annyira zavar. Talán most tudatosult bennem igazán, hogy milyen is egy hírességgel élni, együtt lenni. Eddig azért nem tűnt ennyire fel, hogy mennyire nincs ideje, mert nem voltam itt minden nap, és amikor jöttem, akkor megpróbálta magát szabaddá tenni, több- kevesebb sikerrel. Most pedig szinte alig van itthon, ha pedig igen, akkor én nem. Szinte állandóan elkerüljük egymást, ha pedig itthon is van amikor én, sokszor össze is veszünk. Ő ideges, fáradt, é én is, ez a kettő pedig nem épp a legjobb párosítás. Természetesen utána másnap kibékülünk, viszont most már vagy 3 napja csak kerülgessük egymást, nem is nagyon beszélünk, semmi. Reggel elmegyünk, aztán én délután haza megyek, ő pedig késő estig dolgozik az új lemezén, és mire haza ér, én állatába már alszok. Régebben megvártam ilyenkor, mostanában viszont feleslegesnek tartom, hiszen úgyse beszélünk, veszekedni pedig nincs kedvem.
Viszont, jó dolog, hogy kibékültem Dorinával. Egyik nap, amikor otthon voltam anyuéknál, és elmentem az üzletbe, összefutottunk, és ő is, és én is bocsánatot kértünk egymástól. Megbeszéltük a dolgokat, szerencsére.
A másik, hogy az egyetem, az nagyon jó. Nagyon tetszik, eddig. Kicsi sokat kell tanulni, de szeretem.
Most is épp a konyhába ülök, és a laptopomat bújom, miközben spagettit eszek Tomikával. Krisztián mint szokás szerint, ilyenkor még nincs itthon, pedig már fél 10 van.
- Öhm.. Amúgy, most mi van közted meg Krisztián között? - kérdezte halkan Tomika, mire én csak meglepődve néztem rá. Nem gondoltam, hogy észre vette. Vagyis nem szólt. Eddig..
- Te meg miről beszél? Semmi, minden oké. - hárítottam.
- Viki, attól mert kicsit ritkábban vagyok itt, még látom mi van köztetek. - nézett rám jelentőségteljesen.
- Miért, mi van köztünk? - tettem le a villámat, és néztem rá kíváncsian.
- Feszültség. - vágta rá. - Azt hiszed nem vettem észre, hogy totál ki vagy amiért a Kölyök alig van itthon? Vagy, hogy nem hallom néha az ordibálásotokat? Hát pedig de. Ilyenkor jön az új lemeze, mindig sokat dolgozik. Ráadásul klippet is rendez most, fotózik. Tudom, hogy rossz neked, de meg kell értened. - tette a vállamra a kezét.
- Én megértem, de akkor amikor haza jön, ne rám legyen dühös, ne rajtam vezesse le a feszültséget, mert az utálom. Azt gyűlölöm a világon a legjobban, amikor valaki velem bunkózik, amikor nem csináltam semmit. Tudod milyen vagyok. Rögtön felkapom a vizet, olyankor rögtön visszaszólok, és ő is, és már mindjárt megvan a vita, a semmin. - sóhajtottam elkeseredetten.
- Akkor majd holnap leültök, és megbeszélitek. Vagy várd meg még ma. - tanácsolta.
- Gondolod, hogy lenne értelme? Nem akarok veszekedni. - ráztam a fejemet, miközben a sírás már fojtogatott belülről.
- Persze, hogy van értelme. Meglátod, minden rendbe lesz. - ölelt meg, én pedig szorosan hozzá bújtam.
- Köszönöm Tomika. - suttogtam.
- Ugyan, semmiség. - legyintett, miután elengedett. - Viszont nekem most mennem kell, mert megyek Lindáé.
- Persze, rendben menj nyugodtan. - bólogattam.
- Oké. Bemegyek a szobámba a cuccomért. - bement a szobájába, kihozta a táskáját, oda jött és adott egy puszit.
- Majd szorítok. - mondta miközben a cipőjét húzta éppen fel.
- Köszönöm. - mosolyogtam. Intettem neki egy utolsót, aztán elment, én pedig fogtam a laptopomat, és bementem Krisztián szobájába. Úgy döntöttem, hogy megvárom, hiszen úgy sem vagyok még fáradt. Elmentem lezuhanyozni, aztán bekapcsoltam a tv-t, és úgy vártam Kriszre. Fél 11 után pár perccel nyílt az ajtó, és lépett be rajta .
- Szia. Hát te? - kérdezte, miközben letette a táskáját a földre.
- Szia. Megvártalak, mert beszélni akarok veled. - válaszoltam.
- Öhm, oké, de előtt lezuhanyozok, jó? - nézett rám, én pedig csak bólogattam.
- Sietek.
Krisztián elment zuhanyozni, én addig befejeztem a filmet amit néztem, aztán kb. 15 perc múlva vissza is jött.
- Na, miről szeretnél beszélni? -láttam rajta, hogy fáradt és, hogy semmi kedve ehhez az egészhez, viszont én minél hamarabb túl akarok rajta esni.
- Rólunk. Kettőnkről. Kicsit mintha eltávolodtunk volna egymástól. Nem gondolod? - néztem rá.
- Nem tudom. - válaszolta, miközben felállt az ágyról.
- Krisztián, a francba már. Legalább tegyél úgy mintha egy kicsit is érdekelne. - pattantam fel idegesen én is.
- Ahj, Vika. Muszáj ezt most megbeszélni? Kibaszottul fáradt vagyok. - dünnyögte.
- Akkor mikor akarod megbeszélni? Mindig fáradt vagy, amikor haza érsz. Mi van veled, hm? - néztem rá elkeseredetten.
- Semmi. Ugyan mi lenne? - vont vállat.
- Teljesen kifordultál önmagadból. mintha nem is te lennél. Fogalmam sincs, hogy mi van, de ez nem jó így. Alig vagy itthon, ha itthon is vagy nem beszélsz velem. Nem szólsz hozzám csak ha én mondok valamit. Nem megyünk bulizni, nem megyünk sehová. Én elhiszem, hogy fáradt vagy, és ideges az új albumod miatt, de kicsit lehetnél kedvesebb is velem. - soroltam, miközben már majdnem sírtam. Rosszul esett ez a viselkedése. Nagyon rosszul..
- Sajnálom, hogy nem tudok elmenni veled bulizni, menj akkor mással, viszont nekem ilyenekre most se időm, se energiám. - flegmázott.
- Itt most nem a bulikról van szó. Régen mindig elmentünk valahová, sétálni vagy nem tudom. Össze- vissza bárhová, vagy csak ketten, vagy a többiekkel. Most pedig, elmész reggel és visszajössz valamikor későn este, és már alszol is, vagy még itthon is dolgozol.
- Te választottad ezt. Sajnálom, hogy nem vagyok elég jó neked. Ez velem jár, ez van. Ezen nem tudok változtatni. - emelte fel a hangját.
- Nem is akarom, hogy változtass. Soha nem kérném, hogy válassz köztem, és a zene között. Én csak annyit akarok, hogy kicsit legyél velem többet. Azt sem tudom, hogy mikor voltunk utoljára együtt, úgy. - emeltem ki a végét.
- Szexelni akarsz? Akkor szexeljünk. - vont vállat, nekem pedig ez volt az utolsó csepp. Nagyon rosszul esett ez a mondatja, nagyon felidegesített, így egy hirtelen mozdulatból pofon vágtam.
- Tudod mit? Azt hiszem, hogy jobb lesz ha most a Tomika szobájába alszok. - hagytam ott a nem kicsit meglepődött Krisztiánt, és mentem át Tamás szobájába. Lefeküdtem az ágyába, és szinte rögtön elsírtam magam. Legszívesebben zokogtam volna, ordítottam volna, de nem akartam, hogy Krisztián meghallja. Lehet, hogy az a pofon kicsit erős volt, de úgy érzem,hogy megérdemelte. Nem beszélhet velem így, főleg nem úgy, hogy nem csináltam semmit. Úgy érzem, hogy nem érdemlem ezt a lekezelő, flegma hangnemet.
Nem tudom, hogy meddig fekhettem ott, és gondolkoztam így, talán vártam, hogy utánam jön, és bocsánatot kér, de miután ez nem történt meg, lassan álomba sírtam magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése