2. évad 2. fejezet

Itt a 2. rész :) Köszönöm az előzőhöz a komikat, remélem, hogy ez is legalább annyira fog tetszeni :) Várom a véleményeket :) 

- Édesem, jössz már? Le fogjuk késni a gépet! – kiáltott be Ryan a szobámba, miközben ő már a nappaliba várakozott rám.
- Persze, mindjárt megyek. Nyugi. – szóltam vissza. – Taylor, ígérd meg, hogy legközelebb már te is jössz. – néztem rá nagy szemekkel.
- Persze, ha tudok, elmegyek. Hiányozni fogsz. – állt fel az ágyamról nevetve.
- Oh, te is nekem. Pár hét, és jövök is vissza. – öleltem meg.
- remélem is. – mondta, miután elengedett. Megfogtam a bőröndömet, és kimentem a nappaliba.
- Na, végre. – sóhajtott fel Ryan.
- Akkor, szia Taylor. majd beszélünk. – még egyszer utoljára megöleltem, és elmentünk Ryannel. Szerencsére a taxi már lent várt, így arra nem kellett várakozni. Beültünk, az pedig kivitt minket a reptérre, ahol kb. 1 óra után felszállhatunk a gépünkre, és elindultunk Budapestre, hogy onnan elmerjünk Nyíregyházára.  Izgultam, bevallom. Régen voltam már itt, gondolom sok minden megváltozott. Legjobban Krisztiántól féltem. Tudom, hogy valószínűleg gyűlöl engem, és látni se akar, én viszont majd valamikor az ittlétem alatt, szeretnék vele beszélni. Szeretném, ha megbocsájtana. Reménykedem benne, hogy lesz bátorságom elé állni, mert most pillanatnyilag, még a gondolattól is görcsbe rándul a gyomrom.  Ezeken gondolkoztam, amikor elálmosodtam, és elaludtam.

- Kicsim, ébredj. – szólogatott Ryan.
- Mi? – ébredtem fel.
- Itt vagyunk. – mosolygott, én pedig kinéztem az ablakon, és megláttam, tényleg itt vagyunk. Annyira hiányzott már ez a város.. Pár perc múlva a gépünk landolt, mi pedig leszálltunk róla a többi utassal együtt.
- Olyan jó végre itthon. – sóhajtottam, Ryan pedig csak mosolyogva nézett. – Na, gyere, fogjunk egy taxit, ami kivisz a vonatállomásra, és irány Nyíregyháza.  – megfogtam a kezét, és elkezdtem magam után húzni. Kimentünk a reptérről, ahol beültünk egy taxiba, és elmentünk az állomásra. Ott megnéztem mikor megyen a következő vonat, amire várnunk kellet fél órát még, így leültünk, aztán úgy döntöttem, hogy felhívom Tomit, hogy már itt vagyunk.
- Sziaa.- szóltam bele, miután pár perc után felvette.
- Viki, sziaa. – köszönt. – Na mizu? Már megérkeztetek? – kérdezte.
- Ühüm. Itt ülünk a vonatállomáson, várjuk a vonatot, aztán megyünk Nyíregyházára.
- Mi? Nem is jössz be?
- Most nem. Majd jövünk fel Pestre pár nap múlva, vagy ha akarsz, gyere el te hozzánk. –ajánlottam.
- Nem mehetek, fellépéseim lesznek.
- Akkor majd később találkozunk.
- Ou, hát oké. De mindenféle képen szólj, ha itt vagy. ugye nálunk fogtok aludni? – kérdezte.
- Megőrültél? Mégis, hogy gondolod? Krisztián biztos nagyon örülne neki, ha felmennék hozzá pár napra, az új pasimmal.
- Én már nem vele lakok te butus. Egy ideje már Lindához költöztem. - nevetett. - Nem mondtam?
- Hát nem.
- Pedig azt hittem igen. Na mindegy. Akkor nálunk alszotok? - kérdezte.
- Nem, nem akarunk zavarni. Jó lesz nekünk szállodába.
- Hm, hát jó. Ahogy akarjátok. - egyezett bele. -  De nekem most mennem kell, majd beszélünk. Sziaaaaa.
- Szia. – köszöntem el nevetve.
- Na, mi az? – kérdezte Ryan, mivel, hogy ugye ő nem nagyon értett semmit a beszélgetésűnkből.
- Jah, semmi. megbeszéltük, hogy akkor majd összefutunk, ha megint itt leszünk meg ilyesmi.
- Aha, értem. –bólogatott. Egy kicsit még ültünk, beszélgettünk, de aztán megjött a vonat, és felszálltunk rá, majd elindulunk hazafelé. Végre..