Fent is van, bocsi csajok, nem tudom mi volt, pedig jó dátumot írtam. :/
Amikor beértem a stúdióba, szerencsére gond nélkül bemehettem, épp nevettek valamin, ott volt Orsi is.
- Helló, sziasztok. – köszöntem mosolyogva, miközben kopogtam a nyitott ajtón.
- Viki, szia. Hát te? – pattant fel Krisztián, majd odajött hozzám.
- Gondoltam benézek hozzád.
- Aha, tök jó. Örülök neked. – mosolygott.
- Szia, Viki, de rég láttalak már. Csodaszép vagy. – jött oda Orsi, és megölelt. Mindig is jó volt a kapcsolatunk, aminek nagyon örültem.
- Ne beszélj butaságokat. – nevettem, miközben visszaöleltem.
- Ez csak az vigaszság.
- Akkor köszönöm szépen. – mosolyogtam rá.
- Egyébként, hogy vagy? – kérdezte.
- Remekül, köszönöm, és te?
- Oh, én is.
- Akkor jó. Valamikor együtt ebédelhetnénk. Régen dumáltunk már. – vetettem fel az ötletet.
- Persze, én benne vagyok – bólogatott hevesen aztán megcsörrent a telefonja. – A fenébe. Bocsánat ezt fel kell vennem. – mondta, majd elvonult telefonálni.
- Tudunk most beszélni? – néztem fel Krisztiánra.
- Aha, persze. – bólintott. – Mindjárt jövök, jó?
- Persze, rendben. – bólintott Szakos, majd Krisztián átvitt egy másik szobába.
- Na? – kérdezte izgatottan, miközben leültünk egy kanapéra.
- Igazam volt. Terhes vagyok. – mondtam ki. Figyeltem az arcát, de azon nem láttam semmilyen érzelmet.
- Tuti?
- Persze, hogy az. – forgattam a szemem. Pár másodpercig ültünk így csendben, de még akkor sem szólalt meg. – Nem örülsz ugye? Bíztál benne, hogy nem igaz. Hát persze, hogy nem örülsz. – álltam fel mellőle, és az ablakhoz sétáltam, majd kinéztem az utcára.
- Viki, én csak nem tudom. – jött oda hozzám, majd maga felé fordított. kétségbeesetten néztem fel az arcába, miközben már alig tudtam visszatartani a könnyeimet. – Ne haragudj, de teljesen össze vagyok zavarodva.
- Szerinted én nem? – sírtam el magam, mire ő csak magához ölelt.
- Sajnálom Viki, ne haragudj. Ez váratlanul ért. Nem tudom, hogy fel vagyok-e erre készülve.
- És amiket tegnap mondtál?
- Nem tudom. Gondolkoznom kell.
- Aha, értem. – bólogattam. – Akkor én most megyek, hogy nyugodtan tudj gondolkozni. – gúnyolódtam, megfogtam a táskám és elhúzódtam tőle.
- Viki. – kapott a kezem után.
- Hagyj most. – rántotta ki belőle a karom, és eljöttetm.
Kijöttem az épületből, és úgy döntöttem, hogy gyalog megyek haza. Annyira boldog voltam még pár perccel ez előtt, komolyan kezdtem örülni a babának, és azok alapján, amiket tegnap mondott, azt hittem, hogy majd ő is fog neki örülni. Akkor minden, amit mondott csak hazugság? Nem is akarja ezt? Annyira félek, és annyira nem tudom, hogy mit fogok csinálni. Egyiket se akarom elveszíteni. Bevallom kicsit megharagudtam rá, hiszen akkor tegnap miért biztatott? Miért mondta azt, hogy majd együtt megoldjuk? Egész végig abban reménykedett, hogy nem vagyok terhes, és csak félreértés az egész, vagy micsoda? Végül is nem is értem mit gondoltam. Hasonló dolgokon gondolkoztam, amíg haza értem. ott lepakoltam a cuccomat, aztán mivel eléggé éhes voltam csináltam magamnak spagettit. Már épp ettem a konyhába, amikor megjött Bence.
- Szia. – köszönt mosolyogva.
- Szia. Kérsz spagettit? Most csináltam. – kérdeztem.
- Aha. Farkas éhes vagyok. – mondta, majd elővett egy tányért és szedett magának, aztán leült velem szembe. – Mi van veled mostanában? Régen beszéltünk.
- Hm, semmi érdekes. – füllentettem. Nem terveztem elmondani neki, hogy terhes vagyok. – Veled?
- Biztos nincs semmi baj? Kicsit mintha ki lenne sírva a szemed. – nézett rám összehúzott szemöldökkel.
- Semmi bajom, jó? – álltam fel ingerülten, majd betettem a tányért a mosdóba. – Inkább hagyj békén a hülye kérdéseiddel. – vágta hozzá, ő pedig eléggé megilletődve nézett rám, de nem törődtem vele csak becsörtettem a szobába, hangosan becsapva magam mögött az ajtót. Egyébként fogalmam sincs, hogy min kaptam fel ennyire a vizet, hiszen Bence csak kedvesen érdeklődött. Mindig is érdekelte, hogy mi van velem, és ez fordítva is így volt. Törődtünk egymással, csak most épp nem jó hangulatomban talált. Majd kimegyek és bocsánatot kérek, csak kicsit le kell nyugodnom. Az orvos ma mondta, hogy lesznek hangulatingadozásaim, de nem gondoltam, hogy ilyen nagyok. Pár percet ültem Krisztián ágyán, amikor úgy éreztem, hogy már tudok normálisan beszélni, minden hiszti nélkül, így letöröltem az időközben kicsorduló könnyeimet, és kimentem. Bence még a konyhában volt, a pultnak támaszkodva nyomogatott valamit a telefonján.
- Bence. – mondtam neki halkan, mire ő kíváncsian felnézett a telefonjából. – ne haragudj. – mentem oda hozzá. – nem rád vagyok dühös, nem kellett volna veled úgy beszélnem, csak kiborultam. Sajnálom. – mondtam a szemébe nézve, de a végére már újra rám jött a sírás. ha ez az így fog menni végig, akkor kikészülök a sok sírástól.
- Héj, semmi baj. Gyere ide. – tette le a telefonját, majd magához ölelt, én pedig kicsit hozzábújtam, és kitört belőlem a zokogás. – Viki, mi történt? Nyugodj meg. – simogatta a hátam. Teljesen tanácstalan volt, nem tudta, hogy mi a bajom. Pár percig még szorítottam magamhoz, majd miután már újra, a mai napon nem tudom hányadszor sikerült megnyugodnom, elhúzódtam tőle, és felpattantam a pultra. Kerestem egy papírzsebit, kifújtam a z orrom, és csak utána szólaltam meg.
- Terhes vagyok. - mondtam szinte olyan halkan, hogy félő meg sem hallotta.
- Micsoda? – nyíltak nagyra a szemei. Ezek szerint meghallotta. – Hú. – ült le az egyik székre velem szemben. – Krisztián már tudja? – kérdezte, én pedig csak szomorúan bólogattam. – Jaj. – torzult el az arca. – Nem örült vagy mi? Mit mondott?
- Hát, amikor még nem volt 100% akkor azt, hogy majd együtt megoldjuk, hogy mellettem van. ma pedig voltam orvosnál, aki megmondta, hogy tuti terhes vagyok, az után pedig már elbizonytalanodott, hogy ő még lehet nem készült fel erre. Mintha minden, amiket tegnap mondott volna, csak azért lett volna, hogy megnyugtasson, és igazából ő egyáltalán nem akarná ezt a babát. Nem tudom. Elmentem hozzá a stúdióba, de b. 10 perc múlva jöttem is el. Kicsit csalódott vagyok. Nem tudom, hogy most mit fogok csinálni. Ráadásul a szüleim még nem is tudják. – sóhajtottam fel, amikor eszembe jutott, hogy nekik is el kellene mondanom.
- Mármint, hogy már biztos, hogy megtartod? – érdeklődött tovább.
- Megakarom. Elvetetni semmiképpen nem akarom, örökbe adni pedig, nem tudom. Nem, mert ma láttam, és annyira furcsa volt, érted? Bennem van egy baba, egy élő kis pici kisbaba, és ez a tudat annyira jó érzés. – simítottam végig a hasamon mosolyogva.
- És ha Krisztián nem akarja? – tette fel azt a kérdést, amitől a legjobban tartok.
- Akkor nem tudom mi lesz. – vontam vállat elkeseredetten.
- Lehet, hogy most csak még túl hirtelen jött neki ez az egész, vagy nem tudom. – biztatott.
- Én sem, mindenesetre köszönöm, hogy elmondhattam neked. Viszont megkérhetlek, hogy..
- Nem mondom el senkinek. Bízhatsz bennem. - vágott a szavamba.
- Akkor köszönöm. – mosolyogtam rá hálásan, majd megcsörrent a telefonja.
- Oh, ne haragudj, de mennem kell. Majd beszélünk. – állt fel, és én is lejöttem a pultról.
- Rendben. És köszönöm még egyszer. – öleltem meg.
- Ugyan, semmiség. Akkor, szia, Viki. – köszönt el, miután elengedtük egymást, aztán elment, én pedig itt maradtam egyedül. Mivel nagyon fáradt voltam, így jobbnak láttam, ha lefekszek. Bementem a nappaliba, ahol bekapcsoltam a tévét, és elkezdtem nézni egy filmet, de a felénél be is aludtam..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése