3. fejezet

Amikor a vonatunk megérkezett, leszálltunk róla, beültünk egy taxiba, ami elvitt minket anyuéhoz. Pár perc múlva meg is érkeztünk.
- Anyu, apu! –kiáltottam, miután bementünk.
- Édesem, szia. – jött ki anyu mosolyogva a konyhából, és szinte azonnal szorosan megölelt. – Hadd nézzelek. – tartott el magától. – Még mindig gyönyörű vagy. Szinte semmit sem változtál.
- Köszönöm anyu. Hiányoztatok.
- Jaj, te is nekünk, te is nekünk. –sóhajtott.
- Apu? – kérdeztem.
- Itt vagyok. – jött le az emeletről, és ő is megölelt.  – Örülök, hogy végre itt vagy.
- Én is. – bólogattam, miután elengedett, és akkor eszembe jutott, hogy Ryan is itt van. – Öhm, hadd mutassam be nektek Ryant. – húztam magam mellé, és megfogtam a kezét. Apu szerencsére tud angolul, de anyu nem. Üdvözölték egymást, aztán bementünk a konyhába, ahol már meg volt terítve az ebédhez.  Miután megebédeltünk, átmentünk a nappaliba, ahol Ryan apuval, én pedig anyuval kezdtem el beszélgetni. mindent tudni akart Amerikáról, én pedig elmeséltem neki mindent, amit csak tudtam. Persze gyakran beszéltünk, de ez így azért még is más. Örültem, hogy végre otthon vagyok, és úgy láttam, hogy ő is. Kérdeztem, hogy- hogy vannak apuval, de szerencsére megoldódtak a gondjaik, aminek nagyon örültem. Elég sokáig voltunk ott a nappaliba, de aztán mi Ryannel felmentünk a régi szobámba, hiszen nagyon fáradtak voltunk az időeltolódás, és az utazás miatt is.  Külön- külön lezuhanyoztunk, aztán ágyba dőltünk, és már aludtunk is.
Pár napig voltunk csak Nyíregyházán, mivel Tomika és Linda már nagyon rágták a fülemet, hogy menjünk fel Pestre. Szívesen lejöttek volna, de Tomika nem ért rá.  Abban a pár napban, amíg itt voltunk rengeteget beszélgettem anyuval, találkoztunk Dorinával, akinek nagyon örültem. Szerencsére Ryannel is megértették egymást, hiszen ő tudott angolul. Jó volt végre itthon. Mivel még 2 hétig itt leszünk, megbeszéltük anuyékkal, hogy most elmegyünk Pestre, ott leszünk egy hétig, mivel hívtak pár helyre interjúkra, ami kicsit furcsa volt, de aztán egy vállrándítással elintéztem.  Aztán újra Nyíregyháza, majd vissza Pest, mivel onnan indul majd újra a gépűnk.
Hétfő reggel volt, kb. fél 8, amikor meghallottam az ébresztőm hangos csörgését. Gyorsan lenyomtam, majd nyöszörögve oda bújtam Ryannhez.
- Jó reggelt. – köszöntem neki, mikor láttam, hogy nyitva vannak a szemei.
- Neked is. – puszilt meg.
- Ah, semmi kedvem innen felkelni.  – nyújtózkodtam.
- Nekem viszont a vonatot nincs kedvem lekésni. – nevetett Ryan.
- Oké, igazad van.  - ültem fel, majd hirtelen felpattantam.  – Megyek a fürdőbe.
- Jó-jó. –szólt még utánam.
Gyorsan lezuhanyoztam, aztán elkészültem. Kisminkelve, felöltözve, frissen mentem vissza a szobámba, ahol Ryan még mindig az ágyba feküdt, és a telefonját babrálta.
- Héj, te még mindig fekszel? – kérdeztem tőle.
- Bocsi. – nézett rám. – Már kelek is. – ült fel, aztán odajött hozzám, nyomott egy kisebb puszit a számra, és bement a fürdőbe.  Miután ő is kész lett, fogtuk a táskánkat, és együtt mentünk le a földszintre, ahol anyuékkal együtt megreggeliztünk, majd elköszöntünk a szüleimtől, és kimentünk a vonatállomásra, ahol szerencsére nem kellett sokat várnunk, meg is érkezett a vonat. Felültünk, és elindultunk Pestre.