2. évad 16. fejezet

Amikor odaértünk, kiszálltunk a taxiból, Krisz fizetett, aztán bementünk a klubba. Elég jól nézett ki, és sokan is voltak, a zene pedig nem volt rossz.

                                  

- Gyere utána, hogy Tomika ne vegyen észre, ha odaérünk hozzá. – mondta nekem, én pedig követtem őt, miközben a kisujját fogtam, hogy a tömegbe ne vesszek el. Hamarosan oda is értünk hozzájuk.
- Kölyök. – hallottam Tomika hangját. – Végre, hogy itt vagy.
- Boldog szülinapot Tamás. – köszöntötte fel, és odaadta neki az ajándékot, amibe fogalmam sem volt mi van.
- Köszönöm. – mondta, majd odatette a többi közé.
- Ja, és van még valami. Meglepetés. – húzott el a háta mögül, én pedig lassan előrelépkedtem, egy hatalmas vigyorral az arcomon.
- Viki! – nézett rám hatalmas szemekkel. – Te meg.. ? Hogy kerülsz ide? Neked nem New Yorkba kéne lenned? És .. és mit csinálsz Krisztiánnal? – kérdezte döbbenten tátott szájjal.
- Nem mentem el. Viszont most már becsukhatnád a szádat. – nevettem, aztán megöleltem. – Nagyon boldog szülinapot még egyszer.
- Köszönöm, ez a legjobb szülinapom. De meséljetek, mert nagyon érdekel, hogy ti mégis, hogy-hogy megint együtt vagytok. – ült le, és nekünk is mutatta, hogy üljünk le.
- Igen, az engem is érdekel. – mosolygott Linda, a többiek pedig bólogattak, hogy őket is. Egyébkén elég sokan voltunk. ott volt Lola Gáborral, Bence és egy barna hajú csaj, gondolom a barátnője, Dükiék, meg még sokan mások.
Krisztiánnal elmeséltük, hogy mi történt, aztán pedig mindenki bevetette magát a buliba. Egész jó volt a hangulat és minden. Krisztiánnal egész este együtt voltunk, egy pillanatra se elengedve egymást, ezt többen meg is jegyezték, de mi csak mosolyogtunk rajtuk. Jól éreztük magunkat, és egész este szinte nem is ittunk mi semmilyen alkoholt, nem akartunk részegek, lenni mint múltkor.

                               

Nem tudom pontosan, de azt hiszem, hogy kb. fél 3 fele mehettünk el. Elköszönünk azoktól, akik még ott maradtak, hívtunk taxit, és haza mentünk. Otthon közösen lezuhanyoztunk, ami persze nem csak zuhanyból állt, majd az ágyba folytattuk, amit a fürdőbe elkezdtünk. Azt hiszem, hogy ez volt életem egyik legjobb éjszakája. Kb. fél 6 fele aztán hozzábújtam Krisztiánhoz, aki szorosan magához húzott, és így aludtunk el mindketten.

Reggel, amikor felébredtem hallottam a résnyire nyitott ablakon beszűrődött az eső halk kopogását. Mélyeket lélegeztem az eső és a mellettem alvó Krisz illatából, és igyekeztem megmaradni ebben a köztes, se nem alvó, se nem éber állapotban. A szobában kellemesen hűvös volt, de alig éreztem, tekintve, hogy a lábaimmal is Krisztián testére fonódtam, és a fejemet a nyakába fúrtam. Éreztem, hogy karjaival gyengéden szorít magához, hallgattam, ahogy lélegzetünket egybemosta az esőcseppek moraja, és akaratom ellenére újra mély álomba süllyedtem…

                              

Mikor ténylegesen felébredtem, az eső épphogy csak csöpögött. Viszont annál hidegebb volt. Igyekeztem kicsire összehúzni magam, és még szorosabban Krisz karjai közé fészkelni magam, de valami miatt nem sikerült. Ásítva kinyitottam a szemem, és teljesen megdöbbentem attól, amit nem láttam. Hol lehet?

Odébb gurultam az ágyon, és éreztem, hogy a helyén is meleg még a lepedő. Biztos csak vécére ment ki, vagy ilyesmi. Még egyet ásítottam, és kezemet a közös párna alá fektettem, és úgy figyeltem az ablakon csordogáló kis patakokat. Pár perccel később halkan nyílt a szoba ajtaja. Megfordultam, hogy Krisztiánra nézhessek.

Rajta is látszott, hogy nem aludtunk sokat, de a szeme vidáman csillogott, ahogy látta, hogy ébren vagyok, és küldött felém egy mosolyt.

- Jó reggelt – mosolyogtam rá és is.

- Neked is, kicsim – ült le az ágy szélére. 

- Hol voltál? – kérdeztem, miközben kicsit hozzábújtam.
- A mosdóba, és megnéztem, hogy van-e valami kaja, mert majd meghalok éhen. Te ne nem vagy éhes? – simogatta az arcomat.
- De. Hány óra? Mikor keltél?
- Most épp délután fél 5, én pedig kb. negyed órája. – válaszolt miközben ránézet a telefonjára.
- ühüm, értem. – nyújtózkodtam. – Figyelj. –néztem rá. – Haza kell mennem anyuékhoz, aztán issza New Yorkba. – mondtam, mire neki rögtön kiült a rémület az arcára.
- Mi? De miért? Azt mondtad itt maradsz. – nézett rám kétségbeesetten, de én csak elkuncogtam magam.
- Maradok is te butus, csak a holmimat valahogy haza kell hoznom nem? – ültem fel. – Többet már nem tudnálak itt hagyni. Nyugi. – fogtam meg az arcát, és egy kis puszit adtam a szájára.
- Megijedtem. Nem akarlak elveszíteni újra. – döntöttem a homlokát az enyémnek.
- Nem fogsz. Többé már nem. – mondtam, ő pedig megcsókolt. – Nincs kedved velem jönni?
- New Yorkba? – kérdezett vissza, én pedig csak bólogattam. – Nem tudom. Igazából kedvem lenne, amúgy sem jártam még ott, de nem tudom, hogy mehetek-e.
- Ugyan már. Egy kis szabadság neked is jár. Majd Orsi elintézi. Naa, léccii. – néztem rá könyörgős szemekkel.
- Ahj, kitud ezeknek ellenállni mond már? – nevetett.  – Rendben, megbeszélem Orsival. – egyezett bele.
- Szuper. –örültem. – Most viszont keljünk fel, együnk.
- Nincs itthon semmi.
- Akkor menjünk el valahová.
- Rendben.

                                   

Felöltöztünk mindketten, elkészültünk, és minden bordelt ott hagyva elmentünk egy étterembe. Evés közben beszélgettünk, megegyeztünk, hogy már most nem megyek Nyíregyházára, csak felhívom anyut, hogy itt maradtam, és megyek vissza NY-be, de nem sokáig, csak pár napra. Ő nagyon örült, hogy maradok, és annak is, hogy végre kibékültem Krisztiánnal. Igazán kedveli őt. Krisz is megbeszélte Orsival még aznap, hogy akkor Orsi megpróbálja neki elintézni, aztán, majd holnap meglátjuk mi lesz. Mi miután megkajáltunk, sétáltunk még a városba, de aztán haza mentünk.  Ott megnéztünk egy filmet, aztán lezuhanyoztunk, majd miután mindketten elálmosodtunk elmentünk aludni.