2. évad 4. fejezet

Amikor megérkeztünk, hívtunk egy taxit, ami elvitt minket egy kisebb szállodába, ahol erre a pár napra meg fogunk szállni. Első dolgunk volt, hogy rögtön kipakoltuk a ruháinkat, hogy ne gyűrődjenek, majd szinte rögtön utána megcsörrent a telefonom.  Láttam, hogy Tomika az, így már vigyorogva vettem fel.
- Oké, ebédelhetünk együtt, ha gondolod. – szóltam bele nevetve.

                       

- Ha, ezt várom már mióta. Hol vagytok? – kérdezte. Elmondtam neki a hotel nevét, mondta, hogy a közelbe van egy étterem, találkozzunk ott fél óra múlva.  Mi gyorsan elkészültünk, aztán elindultunk. Amikor odaértünk, Tomi még nem volt ott, de ezen nem is csodálkoztam, hiszen nem ép a pontosság mintaképe. Szerencsére csak pár percet kellett várnunk, és meg is érkezett, Lindával együtt, aminek nagyon örültem. Szinte azonnal felpattantam, majd a nyakába vetettem magam.
- Tomika. Jézusom. Nagyon-nagyon hiányoztál. – mondtam, miközben egyre szorosabban öleltem.
- Te is nekem, kicsi lány. El se tudod képzelni mennyire. – nevetett, de aztán elengedett, és Lindát is megöleltem., majd bemutattam nekik Ryan-t., aztán rendeltünk.  Ebéd közben rengeteget beszélgettünk, kicsit nehézkésen, mivel Tomika és Linda nem tudtak annyira angolul, de szerencsére azért sikerült megérteniük egymást, aminek örültem.   Később, amikor már mind a 4en jól laktunk, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk sétálni a Duna-partra. Linda, és Ryan mentek elől, én pedig Tomikával hátul. Egész idő alatt az járt bennem, hogy meg akarom kérdezni, mi van Krisztiánnal, de valahogy nem mertem. Nem tudom miért, de nem mertem megkérdezni, végül a csendet Tomika törte meg.

                      

- Jól van. – mondta. Mintha belém látott volna, és hallotta, érezte volna a gondolataimat.
 - Mi? – néztem rá.
- Krisztián. Jól van. Tudom, látom rajtad, hogy érdekel, mi van vele. – nézett rám ős is hunyorítva, mivel a nap a szemébe sütött.
- Én.. öö ..- kezdtem el dadogni.
- Ugyan már. Tudom, hogy egész idő alatt erre voltál kíváncsi. Látom rajtad, de megnyugodhatsz. Jól van. Már jól van. – tette még hozzá.
- Nagyon kivolt? – kérdeztem félve.
- Szerinted? Szeretett téged, te pedig ott hagytad minden szó nélkül. Persze, hogy ki volt. – bólogatott. – Nem lehetett hozzá szólni, haragudott rám, amiért nem mondtam el neki, hogy mire készülsz, de szerencsére megbeszéltük. Lemondta a fellépéseit, és elment Sopronba. Ott volt vagy 2 hétig, nem is beszélt addig senkivel. Se nekem, se Orsinak nem vette a telefont. Nagyon ki volt akadva. – sorolta, nekem pedig ezektől nagyon fájt. Fájt, hogy ilyen nagy fájdalmat okoztam neki.
- Tudja, hogy itt vagyok? – kérdeztem végül.
- Igen. – bólogatott. – Kérdezte hová megyünk, én pedig elmondtam. Kicsit meglepődött, de aztán csak vállat vont, mintha nem érdekelne, pedig tudom, hogy nagyon is érdekli.
- Dühös még rám?
- Szerintem az. Nem beszéltünk rólad az óta. Nem akar rólad beszélni.
- Meg fog nekem bocsájtani valamikor? Nekem ettől függetlenül ő nagyon fontos. Szerinte, ha oda állítanák, hogy beszélni akarok vele, meghallgatna? – kérdeztem reménykedve.
- Nem tudom. Mindenesetre szerintem egy próbát megér. – mondta mosolyogva, én pedig csak sóhajtottam egyet.
- Te már Lindával laksz ugye?
- Ühüm, Krisztiánhoz pedig oda költözött Bence, már vagy 3 hónapja.
- Aha, értem. – bólogattam.
Kint voltunk még egy kicsit, aztán úgy döntöttünk, hogy most mindenki haza megy, mivel Tomika este fellép valahol, és majd holnap este elmegyünk valahová bulizni. Visszamentünk a hotelbe, ahol este tévéztünk, majd egy zuhany után, lefeküdtünk aludni. Ryan hamar elaludt, mivel szegény még mindig nem szokta meg ezt az idő átállást, nekem viszont még nem sikerült, mert Krisztiánon járt az eszem. Eldöntöttem, hogy holnap elmegyek hozzá. Muszáj elmennem hozzá..