57. fejezet

- Ketten maradtunk. – suttogta a fülembe. Már csókolt volna meg, amikor nekem eszembe jutott, hogy nekem valamit el kell neki mondanom, ezért finoman eltoltam magamtól.
- Krisztián beszélnünk kell.
- Valami baj van? – kérdezte.
- Nem, nincs, csak valamit el akarok neked mondani. Gyere,  menjünk a nappaliba. – fogtam meg a kezét, és bementünk, majd leültünk a kanapéra. Krisz kérdő szemekkel nézett rám, várta, hogy végre megszólaljak így belekezdtem.
- Szóval, tudod volt az a buli szombaton. – kezdtem, mire ő bólintott. – Volt ott egy srác. – mondtam, mire ő felhúzta a szemöldökét.
- És? –vágott közbe. – Mi volt vele?
 - Kérlek, hagy mondjam végig jó? Ne szólj közbe. – kértem, ő pedig bólintott egyet. Na, ott ültem a bárpultnál egyedül, amikor oda jött hozzám. Elküldtem először, de annyira erősködött, hogy ő meghív egy italra, hogy végül elfogadtam, és kicsit többet ittunk, mit amennyire terveztem. Elmentünk táncolni, aztán amikor én már menni akartam, megcsókolt. – mondtam ki, mire Krisztiánnak kitágultak a szemei.
- Megcsókolt? – kérdezett vissza. – És te?
- Én nem őt. Esküszöm, hogy azonnal eltoltam magamtól, és megmondtam neki, hogy én mást szeretek. Aztán ő bocsánatot kért, én pedig inkább haza mentem. Ne haragudj rám, kérlek. Én nem akartam, tényleg. Szeretlek. – néztem rá elkeseredetten.
- Öö, nem tudom, most erre mit mondjak. – sóhajtott, mire én lehajtottam a fejem.
- Sajnálom. – suttogtam, majd éreztem, hogy egy könnycsepp lefolyik az arcomon, és rácseppen a kezemre.
- Viki most miért sírsz? - kérdezte, miközben felemelte a fejemet és letörölte a  könnyeket az arcomról.
- Én .. én .. nem tudom.. csak sajnálom. – mondtam, miközben el-elcsuklott a hangom.
- Ahj, gyere ide te buta. – húzott magához, mire én hozzá bújtam a nyakához és rám jött a zokogás. – Héj, nyugodj meg. Kicsim, mi ütött beléd? Viki. – fordította az arcom maga fel, hogy rá nézzek. – Nyugodj meg jó? Nem haragszok oké? Nem te tehetsz róla. Hallod? Most már hagyd abba a sírást. – törölgette le a könnyeimet, majd adott egy kisebb puszit a számra.
- Tényleg nem haragszol? – kérdeztem, miután kifújtam az orrom egy papírzsepivel.
- Nem. Kicsit bánt, de hiszek neked, hogy te nem akartad. – mosolygott rám.
- Köszönöm. Ígérem, hogy több ilyen nem lesz.
- Én köszönöm, hogy elmondtad.
- Nem bírtam volna, ha nem mondom el.
- Felejtsük el jó? – kérte.
- Rendben. Szeretlek, nagyon-nagyon, - mondtam neki.
- Én is téged kicsim. – ölelt meg.
Alighogy elengedett, tenyerével végigsimított az arcomon, és megcsókolt. Először gyengéden csókolt, majd egyre szenvedélyesebben. Közben az ölébe húzott, kezével hol a hátamat simogatta, hol a hajamba túrt, én pedig a lábammal átkaroltam a derekát.
- Akarlak. – suttogta a számba, mire én csak újra megcsókoltam.
- Én is akarlak téged, őrülten. – váltam el tőle egy pillanatra, ő pedig kérdő szemekkel nézett rám.
- Biztos vagy benne? Mert, ha nem állsz még készen, akkor én nem fogom erőltetni. – simította végig a tenyerét az arcomon közbe.
- Biztos vagyok benne. Tudom, hogy helyesen döntök. Szeretlek, nagyon-nagyon. Azt akarom, hogy te legyél az első. Most. – suttogtam közel az ajkaihoz.