50. fejezet

Itt is van az új rész.
Viszont szeretnélek megkérni titeket, hogy kicsit több komit, és ne csak annyit hogy „jó lett”. Lehet, hogy tényleg az agyatokra megyek már ezzel, de hogyha nem fogok komikat kapni, akkor nem lesz minden nap rész. Ne haragudjatok, de úgy elég rossz írni, hogy nem kapok visszaigazolást. Mónikának köszönök a mindennapi komikat, de egy nekem ne elég.. És abból a pár emberből aki álltalába „likeolja” a részeket, hogyha legalább 5 írna, én annak is örülnék. Nem muszáj chatbe, lehet a megjegyzésekbe is. Köszönöm :)  

Egy kicsit fent voltunk még a szobámba, majd amikor hallottuk, hogy megérkezett Tomika lementünk a :földszintre.
- Helló. – köszöntünk neki.
- Sziasztok. – mondta és adott mellé egy puszit. – Na, mehetünk? –kérdezte.
- Mi? Ilyen hamar? Ne már. Kicsit még igazán leülhetsz. – néztem rá kérlelő szemekkel. Nem akartam, hogy máris elmenjenek.
- Jó, rendben. De már tényleg nem soká, mert fáradt vagyok. – ásított. Bementünk a nappaliba és leültünk a kanapéra.
- Tamás nem vagy éhes? – kérdezte anyu.
- Nem, köszi, de ettem otthon. – válaszolta.
Itt beszélgettünk fél 8-ig, amikor aztán Tomika már tényleg nagyon hajtotta, hogy menni akar ezért felmentünk Krisztiánnal a holmijáé.
- Sajnálom, hogy már menned kell. – mondtam neki szomorúan már a szobámba.
- Én is kicsim, nagyon. – jött oda hozzám és átölelt.
- Felhívsz, ha haza értél? – kérdeztem.
- Persze, hogy felhívlak. Minden nap fel foglak hívni, ígérem. – szorított magához.
- Köszönöm. Lehet, hogy majd valamelyik hétvégén el tudok hozzád menni. – néztem fel rá.
- Annak örülnék, de ezt majd megbeszéljük még telefonon. Most az érettségid az első.
- Neked pedig a diplomád. – mosolyogtam.
- Bizony. Viszont, ne beszéljünk most erről, mert mennem kell lassan. Tudod, hogy Tomika milyen türelmetlen. – nevetett.
- Tudom, sajnos. – húztam a számat.
- Most megcsókollak, nem akarom a szüleid előtt. – suttogta, de válasz helyett inkább én csókoltam meg őt. Percekig csókoltuk egymást, amikor meghallottuk Tomi hangját.
- Kölyök jössz már? –kiáltotta lentről.
- Pillanat. – szólt vissza. – Megyünk? – nézett rám és nyújtotta a kezét. Én bólintottam, majd elindultunk lefelé. Ott anyuék is elköszöntek, Krisztián adott még egy puszit a számra és megölelt, aztán elmentek. Kicsit szomorú voltam, hiszen nem tudom, hogy mikor látom őket újra. Mi visszamentünk a házba, anyuék a nappaliba én pedig a szobámba mentem. Előszedtem a pizsamámat, majd bementem a fürdőbe. Levetkeztem, majd beálltam a zuhany alá. Semmi másra nem vágytam, csak a forró vízre. Vagy 20 percig álltam a víz alatt, aztán kiszálltam. Megtörölköztem, felvettem a pizsamámat és befeküdtem az ágyba. Meg akartam várni Krisz hívását, ezért még nem aludtam. Mivel a tételeimhez már semmi kedvem nem volt, ezért inkább elővettem az egyik kedvenc könyvemet és azt kezdtem el olvasni. A szemem már majd leragadt, amikor megszólalt a telefonom. Ránéztem és a kijelzőn Krisztián neve villogott.
- Szia. –vettem fel.
- Szia. Megérkeztem. - szólt bele.
- Gondoltam. – mosolyodtam el. – Én pedig már le is zuhanyoztam, olvastam és most már az ágyba, vagyok. Már rég aludnák, csak meg akartam várni a hívásodat.
- Oh, köszönöm. Viszont akkor hagylak is aludni. – mondta.
- Rendben. Majd holnap beszélünk. Szeretlek.
- Én is téged, jó éjt. – köszöntünk el, majd letettük. A könyvemet visszatettem a polcra, lekapcsoltam a villanyt, pár perc múlva pedig már aludtam is.