46. fejezet

Felértünk a szobámba, Krisztián leült az ágyamra, én pedig kivettem egy farmer nadrágot és egy pólót a szekrényből.
- Pillanat csak átöltözök jó? Elég kényelmetlen ez a ruci. – mutattam magamra.
- Pedig olyan szexi. – húzott magához én pedig csak nevettem, majd megcsókoltam.
- Na, engedj. – szálltam ki pár perc múlva az öléből és beszaladtam a fürdőbe. Ott gyorsan átvettem a ruhámat és visszamentem a szobámba. Krisztián pedig épp a telefonját nyomogatta. Gondolom twitterezett.
- Kész vagyok. – ültem le mellé.
- Oké, örülök. – mondta rám sem nézve.
- Jaj, ne twitterezz már. – akartam kivenni a telefont a kezéből, de nem hagyta.
- Egy pillanat várj. Egyébként igazán csinálhatnál te is.
- Én? Ugyan minek? Nincs rá szükségem. – feküdtem le.
- Oh, akkor ugyan mire van szükséged? – tette le a telefont és feküdt félig rám.
- Csak rád. – suttogtam közel az ajkához, majd megcsókolt. Ott csókolóztunk az ágyam közepén, fogalmam sincs mennyi ideig. Csak azt tudom, hogy a legjobb érzés a világon vele lenni és, hogy sose akarom elengedni.
- Úgy sajnálom, hogy holnap már elmegyek. – feküdt le mellém és húzott szorosan magához.
- Hát akkor ne menj. – néztem rá.
- Tudod, hogy nem maradhatok akármennyire is szeretnék. Ráadásul, most neked írásbelid lesz jövő héten.
- Jaj, tudom, ne is mond. Úgy félek tőle.
- Ne félj. Rengeteget tanultál, tudni fogod.– puszilt meg.
- Hát remélem, hogy tudni fogom.
- Majd szorítok neked. – nevetett.
- Köszönöm.
- Nem megyünk ki? – jutott hirtelen eszembe.
- Nem tudom. Minek?
- Hát sétálni, vagy valami bármi. – forgattam a szememet.
- Jó, de ha letámadnak, megvédesz. Ezt a szemforgatást meg hanyagoljuk. – mondta, miközben felállt az ágyamról.
- Oké. – nevettem, majd megfogtam a kezét és elindultunk le. – Anyu elmentünk. – kiáltottam, be a nappaliba miközben húztuk fel a cipőnket.
- Rendben. – hallottam.
Felvettük még a kabátot, majd elindultunk kézen fogva. Így sétálgattunk, és beszélgettünk, én pedig egyre éhesebb lettem, mivel utoljára délben ettem.
- Krisztián, én éhes vagyok. Te nem? – kérdeztem.
- Hát, most, hogy mondod kicsit. – bólogatott.
- Gyere, meghívlak a kedvenc éttermembe jó?
- Mehetünk a kedvenc éttermedbe, de nem hívsz meg. Én fogok fizetni. – mondta miközben elindultunk.

-Ne már Kicsim. – álltam meg.
- Jaj, gyere már. Kibírod. – nevetett és jött vissza hozzám.
- De olyan izé vagy. – durciztam.
- Tudom, de te így szeretsz. – csókolt meg.
- Utállak. – mondtam. Természetesen nem gondoltam komolyan
- Nem utálsz, na gyere. – nevetett ki, majd megfogta a kezem és egy puszi után elindultunk.