39. fejezet

Itt is a rész :)
u.i: a formspring-et nem jól csináltam meg .. nem lehetett kérdezni :D de a lényeg, hogy most már lehet :) ott találjátok a chat alatt :)

Krisztián elment átvette a pólóját, majd elindultunk. Úgy döntöttünk, hogy gyalog megyünk. Az étterem ahová mentünk ismeretlen volt nekem. Nem jártam még itt, de Krisz azt mondta, hogy gyakran jár ide. Nem volt puccos, de annál hangulatosabb, meleg színekkel és gyertyákkal. Oda vezettek minket egy eldugottabb asztalhoz, látszott, hogy ismerik őt itt. Kihozták nekünk az étlapokat, majd rendeltünk.
- Tényleg jó ez a hely. – néztem körül.
- Szerintem is. Szeretek ide járni.
- Amúgy most jut eszembe, hogy 19-én lesz a ballagásom. Ugye el tudsz majd jönni Tomikával? – kérdeztem.
- Az már nem sokára van. Nem tudom, hogy el tudok-e menni, de mindenképpen azon leszek, hogy ott legyek. – mosolygott.
- Köszönöm. Nagyon örülnék neki, ha ott lennétek.
- Remélem, hogy el tudok majd menni.
Kicsit még beszélgettünk, majd kihozták az ételt és enni kezdtünk. Evés közben nem sokat beszéltünk, majd miután mindketten befejeztük Krisztián fizetett és kimentünk az étteremből.
- Ez finom volt. Jól laktam. – mondta miközben magához húzott egy kis szájra puszira.
- Igazad volt, tényleg jó hely. Legközelebb is el kell majd ide hoznod. – bújtam hozzá.
- Feltétlenül kicsim. Sétálunk egyet vagy menjünk haza? – kérdezte miközben elengedett és megfogta a kezemet.
- Sétáljunk. – válaszoltam.
- Oké. - mondta, majd még mindig kézen fogva elindultunk.
Csak sétáltunk az utcán halkan, és ez most a legjobb volt. Szerencsére senki nem akart oda jönni hozzánk. Jó érzés vele lenni, egyfajta melegség tölt el mellette.
- Jó lenne, hogyha mindig így sétálhatnánk, foghatnám a kezed, csak én meg te. - szólalt meg hirtelen és kicsit megszorította a kezemet.
- Jó lenne. - sóhajtottam. - De nemsokára már bármikor itt lehetek veled. Nem kell sokat várni. - biztattam.
- Nem sokat? Még 2 hónap van addig. Azt nem bírom ki.
- Dehogyisnem. Muszáj lesz kicsim. - néztem rá.
- Tudom. - suttogta, majd adott egy puszit a számra.
- Megyünk haza? - kérdeztem.
- Mehetünk. - mosolygott.
Elindultunk haza felé, mire haza értünk 10 óra volt és Tomika is otthon volt már.
- Szia. - köszöntünk neki.
- Csááá. Ti hol voltatok? Meg mi ez a spagetti a szemétbe? - kérdezte, mire én csak elkuncogtam magam.
- Kajálni voltunk, az pedig .. hát.. Krisztián főzni próbált. - nevettem.
- Mi? Te? Főzni? - röhögött Tamás.
- Oké, oké. Nevessetek csak ki. - álldurcizott Krisz.
- Na, ne durcizz. - öleltem meg, de ő úgy csinált mintha nem nagyon érdekelné. - Ne haragudj. - pusziltam meg, ő pedig hirtelen magához húzott és megcsókolt.
- Nem lehet rád haragudni. - nevetett miután elengedett.
- Jaj, jobb volt, amíg csak barátok voltatok. - fintorgott Tamás. Persze tudtuk, hogy csak hülyéskedik. - Én megyek inkább a szobámba, ti pedig csináljatok, amit akartok. Csak halkan. - ment el nevetve.
- Csináljunk, amit akarunk? Mit akarsz csinálni? – kérdezett miközben bementünk a szobájába.
- Semmit. Csak veled lenni. – néztem rá.