60. fejezet

Az utat az üzletig gyalog tettük meg, mivel elég közel volt és a nap is melegen sütött. Hamar oda is értünk. Krisztián össze vissza mindent dobált a kosárba, amit úgy gondolta, hogy kell neki, bár szerintem a fele a kupába fogja végezni.
- Kicsim biztos, hogy erre mindre szükségünk lesz? – kérdeztem.
- Persze. – válaszolta.
- Hát oké, ha te mondod. – vontam vállat, mire ő nevetve megcsókolt.
- Héj, jó ötlet ez itt? – toltam el magamtól, majd körül néztem.
- Nem érdekelnek, te érdekelsz. – mondta, majd adott még egy kis puszit a számra, megfogta a kezem és mentünk a kasszához fizetni.
- Figyelj, mit szólnál, ha valamelyik nap elmennénk a szüleimhez? – szólalt meg hirtelen, már miközben hazafelé mentünk.
- Micsoda? – néztem rá rémülten. Meglepett ezzel a kijelentésével.
- Már nagyon kíváncsiak rád, és már én is találkoztam a tieddel.
- Öö, nem is tudom.
- Kérlek. Ne félj nem lesz semmi baj, hidd el, hogy imádni fognak. – biztatott.
- Gondolod? – kérdeztem ő pedig csak hevesen bólogatott. – Hát végül is, ha akarod, nekem oké. – egyeztem bele.
- Tényleg?  - nézett rám egy pillanatra.
- Igen, de mikor szeretnéd?
- Fhú, minél hamarabb, mert nem tudom, hogy mikor lesz megint ilyen nyugis hetem, mint most.
- Akkor még ezen a héten?
- Aha, én örülnék neki, és szerintem anyuék is. – mondta, miközben kinyitotta az ajtót, mert már haza értünk.
- És melyik napon?
- Öö, úgy jó lesz, ha holnap lefotózlak, aztán pénteken elmegyünk Sopronba?
- Édesem neked pénteken koncerted van, Nyíregyházán nem emlékszel?  Megbeszéltük, hogy majd veled megyek haza. – mentem oda hozzá mosolyogva és adtam egy puszit az arcára.
- Jaj, tényleg. Ne már. Akkor holnap elmegyünk Sopronba, pénteken pedig lefotózlak, vagy még ma. Mit szólsz? – húzott magához.
- De muszáj a fotózás? – fintorogtam.
- Igen, én annyira szeretném. – bólogatott.
- De csak a te kedvedért. – mondtam, ő pedig megcsókolt.
A konyhába gyorsan elpakoltuk a dolgokat, amiket vettünk, aztán mivel már majdnem dél volt, és nem reggeliztünk úgy döntöttünk, hogy főzünk valamit együtt.
A közös főzésnek az lett a vége, hogy az ágyban kötöttünk ki, mert Krisztián nem bírta leállítani magát, és végül is én nem is bántam.
- Fantasztikus vagy. Szeretlek. – súgta a fülembe, majd legördült rólam.
- Én is szeretlek. – bújtam pihegve hozzá. – Nagyon- nagyon szeretlek. – szorítottam közelebb magamhoz ő pedig csak adott egy kis puszit a hajamra.
- De ugye nem bántad meg, hogy megtörtént? – kérdezte hirtelen.
- Dehogyis bántam meg. Mindig is azt akartam, hogy az első azzal a személlyel legyen, akit szeretek. És én, szeretlek, mindennél jobban. Fantasztikus érzés volt. – néztem fel rá, ő pedig adott egy hosszú csókot a számra aztán magához ölelt, majd belesúgta a fülembe, hogy: Szeretlek.