84. fejezet

Itt is van az új rész, köszönöm a komikat, remélem, hogy ez is tetszeni fog:)
Ja, és ne felejtsetek el szavazni, vasárnapig:)
És kövessetek twitteren:)


- Igen? - vettem fel.
- Helló. Ti meg hová tűntetek? - szólt bele Krisztián. Hallottam a hangján, hogy kb. most kelt.
- Elugrottunk a westendbe. Épp kajálunk, nemsokára megyünk haza.
- Akkor jó. Viszont hozhatnátok nekünk is valamit. Nincs itthon semmi.
- Rendben. Pizza jó lesz? - kérdeztem.
- Igen.
- Oké. Akkor nemsokára ott vagyunk. Szia.
- Szia. - elköszöntünk, majd letettük.
Amikor befejeztük mindketten az evést, vettünk a srácoknak is pizzát, és elindultunk haza.
- Megjöttünk. - kiáltottunk, amikor bementünk az ajtón.
- Sziasztok. - jöttek ki Tomika szobájából.
- Itt a pizza. - tettem le a konyhapultra. - Megyek lepakolom ezt. - mutattam fel a táskámat.
- Várj. - szólt utánam Krisz. Megvártam, ő pedig jött velem.
- Na mi az? - kérdeztem tőle, már bent.
- Semmi. - jött oda, és megcsókolt.
- Hm, ez jól esett. - hümmögtem csukott szemmel, miután elengedett.
- Örülök. - pusziltam meg. - Miket vettél? - nézett a táskámba.
- Semmi érdekeset. Nem találtam szinte semmit. - fintorogtam.
- Akkor miért nem mentetek máshova?
- Mert ez volt a legközelebb. - vontam vállat.
- Jah, értem.
- Na de gyere, menjünk, mert Tomika nem hagy neked kaját. - húztam kifelé.
A nap további része egész jól telt, addig, amíg Tomi el nem kezdte nézegetni a neten, hogy miket írnak a tegnap estéről, és rá nem bukkant valamire, ami nekem nagyon nem tetszett.
- Gyertek csak! - kiáltott ki nekünk a szobájából.
- Mi az? - mentünk oda Krisszel, ő pedig csak a képernyőre mutatott, ahol egy kis rövid cikk volt rólam, és Krisztiánról. Többen láttak minket tegnap, és már máskor is. Van pár kép is, amiken szerencsére annyira nem látni az arcomat, de aki ismer az könnyen kiveszi, hogy én vagyok az. Leírták, hogy Tomika unokatesója vagyok, amit fogalmam sincs, hogy honnan tudnak.
- Ne. Most ez komoly? - néztem Krisztiánra kétségbeesett arccal.
- Hát nagyon úgy néz ki. - sóhajtott. - A francba.
- Ne már. Most mindenki ezzel fog foglalkozni.
- Nyugodj meg. - simította meg az arcomat. - Majd én elintézem. Szólok Orsinak, és nem lesz semmi baj. - puszilt meg, és megölelt.
- Hát remélem. - suttogtam bele a nyakába, ő pedig nyugtatás képpen a hátamat simogatta.A délután további részében végig ideges voltam, és láttam, hogy Krisztián is az, mivel hiába próbálta hívni Orsit, nem vette fel a telefont. Nekem viszont fél 6-kor muszáj volt elindulnom az állomásra, ha nem akartam lekésni a vonatot.
- Kicsim, akkor ne idegeskedj jó? Megoldom. Te csak törődj az érettségiddel. - ölelt meg már az állomáson.
- Rendben. Holnapra szorítok neked, és majd hívj, hogy hogy sikerült. - szorítottam magamhoz.
- Oké. Na menj, mert elmegy a vonatod. - tolt el magától.
- Szeretlek nagyon. - pusziltam meg.
- Én is téged. Szia édes.- kaptam tőle még egy utolsó kis puszit, és ölelést, majd felszálltam a vonatra, ami pár perc múlva el is indult.