Majd végül nagy nehezen kitápászkodtunk az ágyból, vissza felöltöztünk és kimentünk a konyhába, most már tényleg főzni. Majd meghaltunk éhen, hiszen már délután 2 volt és még nem ettünk semmit. Mivel a tudásunkból többre nem tellett, ezért csak összedobtunk egy kis spagettit.
Már épp ettünk, amikor megérkezett Tomika.
- Sziasztok. – köszönt, amikor bejött a konyhába.
- Szia. Kérsz? Hagytunk neked is. – kérdeztem tőle.
- Nem, én ettem Lindánál, de azért köszi. – válaszolta miközben felült a konyhapultra. – Veletek mizu? Mit csináltatok? Összeálltatok, mint két kicsi legó? – nézett rám nevetve.
- Tamás. – szólt rá Krisztián, én pedig elpirultam és inkább a spagettimmel foglalkoztam.
- Jól van, no csak vicceltem. – nevetett tovább, azt§n lepattant a pultra – na de én megyek, mert bekell mennem a vivába, aztán lehet megyek vissza Lindához. Nem jöttök velem? – kérdezte.
- Nem, minek mennénk? – mondta Krisz.
- Nem tudom, mondjuk, hogy ne menjek magam. – tárta szét a kezeit, mi pedig csak nevettünk. – Hát oké, ha nem jöttök, akkor kénytelen leszek egyedül. – sóhajtott szinpadiasan majd elvonult a szobájába, mi pedig folytattuk az evést. Amikor befejeztük, Krisztián felajánlotta, hogy elmosogat, amin kicsit meglepődtem.
- Tényleg? – néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Aha, persze. Te addig menj tv-zni, vagy nem tudom.
- Hm, oké. – bólogattam, majd adott még egy kis puszit, én pedig végül bementem Tomikához. Vagyis csak mentem volna, de ő már épp jött ki.
- Ou már mész? – kérdeztem.
- Igen, miért?
- Hát csak, mert Krisztián épp mosogat, én meg gondoltam bejövök addig hozzád beszélgetni.
- mosogat? – kezdett el nevetni. – Ezt meg kell néznem.
- jaj már, olyan vagy. – mentem utána a konyhába.
- Haveer, de alaposan mosogass el. – ütötte hátba.-Tűnj má’ el inkább innen. – lökte hasba a könyökével.
- Jó,jó megyek már, de aztán csak ügyesen, és ne törj össze semmit. – tartotta fel a kezeit, majd nevetve kiment a konyhából, aztán a lakásból is. Én oda mentem Krisztiánhoz,adtam az arcára egy puszit, amiből végül egy csók lett, majd segítettem neki. Átvettem tőle a mosogatást, ő pedig inkább törölgetett. Mire befejeztük, pont 3 óra volt, ezért úgy döntöttünk, hogy megnézzük Tomikát az interaktívba. Természetesen hozta a szokásos formáját, mi pedig jót röhögtünk rajta. Amikor vége lett, Krisz kitalálta, hogy menjünk ki, mert semmi kedve itt bent ülni, én meg beleegyeztem. Felvettük a cipőnket és elindultunk. Nem tudtuk merre, csak mentünk, végül pedig a Margit-szigeten kötöttünk ki, és ott sétáltunk kézen fogva. Természetesen, mint mindig most is észrevették, és 2 olyan 16-17 év körüli csajszi odajöttek hozzánk autogramot kérni.
- SP ő a barátnőd? – kérdezte az egyik, amin kicsit meglepődtem. Kíváncsi voltam, hogy mit fog mondani.
- Öö, nem, csak barátok vagyunk. – nézett rám fél szemmel, mire én csak rámosolyogtam.
- Na persze. Biztos azért fogtad a kezét. – nézett ránk jelentőségteljesen.
- Ne félj, nem mondjuk el senkinek. – szólt közbe a másik, miközben elvette a papírt Krisztiántól.
- Azt megköszönjük, na de mi megyünk. Sziasztok. – köszöntünk el. Ők intettek még egyet mosolyogva majd nevetve elmentek. Krisz megfogta a kezemet, adott egy puszit és mentünk tovább.
- Tényleg nem mondják el senkinek? – kérdeztem.
- Aa, nem hiszem. Normális csajoknak tűntek, szerintem nem mondják senkinek.
- Hát remélem.
MentveMár épp ettünk, amikor megérkezett Tomika.
- Sziasztok. – köszönt, amikor bejött a konyhába.
- Szia. Kérsz? Hagytunk neked is. – kérdeztem tőle.
- Nem, én ettem Lindánál, de azért köszi. – válaszolta miközben felült a konyhapultra. – Veletek mizu? Mit csináltatok? Összeálltatok, mint két kicsi legó? – nézett rám nevetve.
- Tamás. – szólt rá Krisztián, én pedig elpirultam és inkább a spagettimmel foglalkoztam.
- Jól van, no csak vicceltem. – nevetett tovább, azt§n lepattant a pultra – na de én megyek, mert bekell mennem a vivába, aztán lehet megyek vissza Lindához. Nem jöttök velem? – kérdezte.
- Nem, minek mennénk? – mondta Krisz.
- Nem tudom, mondjuk, hogy ne menjek magam. – tárta szét a kezeit, mi pedig csak nevettünk. – Hát oké, ha nem jöttök, akkor kénytelen leszek egyedül. – sóhajtott szinpadiasan majd elvonult a szobájába, mi pedig folytattuk az evést. Amikor befejeztük, Krisztián felajánlotta, hogy elmosogat, amin kicsit meglepődtem.
- Tényleg? – néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Aha, persze. Te addig menj tv-zni, vagy nem tudom.
- Hm, oké. – bólogattam, majd adott még egy kis puszit, én pedig végül bementem Tomikához. Vagyis csak mentem volna, de ő már épp jött ki.
- Ou már mész? – kérdeztem.
- Igen, miért?
- Hát csak, mert Krisztián épp mosogat, én meg gondoltam bejövök addig hozzád beszélgetni.
- mosogat? – kezdett el nevetni. – Ezt meg kell néznem.
- jaj már, olyan vagy. – mentem utána a konyhába.
- Haveer, de alaposan mosogass el. – ütötte hátba.-Tűnj má’ el inkább innen. – lökte hasba a könyökével.
- Jó,jó megyek már, de aztán csak ügyesen, és ne törj össze semmit. – tartotta fel a kezeit, majd nevetve kiment a konyhából, aztán a lakásból is. Én oda mentem Krisztiánhoz,adtam az arcára egy puszit, amiből végül egy csók lett, majd segítettem neki. Átvettem tőle a mosogatást, ő pedig inkább törölgetett. Mire befejeztük, pont 3 óra volt, ezért úgy döntöttünk, hogy megnézzük Tomikát az interaktívba. Természetesen hozta a szokásos formáját, mi pedig jót röhögtünk rajta. Amikor vége lett, Krisz kitalálta, hogy menjünk ki, mert semmi kedve itt bent ülni, én meg beleegyeztem. Felvettük a cipőnket és elindultunk. Nem tudtuk merre, csak mentünk, végül pedig a Margit-szigeten kötöttünk ki, és ott sétáltunk kézen fogva. Természetesen, mint mindig most is észrevették, és 2 olyan 16-17 év körüli csajszi odajöttek hozzánk autogramot kérni.
- SP ő a barátnőd? – kérdezte az egyik, amin kicsit meglepődtem. Kíváncsi voltam, hogy mit fog mondani.
- Öö, nem, csak barátok vagyunk. – nézett rám fél szemmel, mire én csak rámosolyogtam.
- Na persze. Biztos azért fogtad a kezét. – nézett ránk jelentőségteljesen.
- Ne félj, nem mondjuk el senkinek. – szólt közbe a másik, miközben elvette a papírt Krisztiántól.
- Azt megköszönjük, na de mi megyünk. Sziasztok. – köszöntünk el. Ők intettek még egyet mosolyogva majd nevetve elmentek. Krisz megfogta a kezemet, adott egy puszit és mentünk tovább.
- Tényleg nem mondják el senkinek? – kérdeztem.
- Aa, nem hiszem. Normális csajoknak tűntek, szerintem nem mondják senkinek.
- Hát remélem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése