Köszönöm az eddigi komikat, véleményeket. Továbbra is várom őket :)
Amúgy, nektem jó, hogyha teszek be képeket a ruhákról ? Mert én nagyon szeretem, hogy ha látom őket, gondoltam esetleg ti is :) Írjátok meg chatbe :P
A másik dolog pedig, hogy vasárnaponként nem lesz rész, mert kis pihenés nekem is kell :P A következő 9. fejezet, hétfőn érkezik :P
Ha tetszik, véleményezz, kommentelj :P köszönöm :)
Amikor felébredtem, azt sem tudtam, hogy hol vagyok, de aztán eszembe jutott az este. Ránéztem Krisztiánra, aki közel az arcomhoz szuszogott, egyik kezével átkarolva engem. Nagyon gyönyörű, kisimult volt az arca. Legszívesebben megsimítottam volna, de nem akartam, hogy felébredjen, olyan aranyosan aludt. Ránéztem az órára, ami még csak fél 7et mutatott, ezért úgy döntöttem, hogy vissza alszok. Közelebb bújtam hozzá, átkaroltam, és beszippantottam finom illatát. Pár perc múlva már újra aludtam.
Amikor újra felébredtem Krisz már nem volt mellettem. Megnéztem az órát, ami már fél 11-et mutatott. Felkeltem, és kimentem a konyhába. Krisztián itta a kávéját, Tomika pedig beszélt neki valamiről nagyon lelkesen. Gondolom a tegnap estéjéről.
- Sziasztok. – köszöntem, és leültem az asztalhoz.
- Szia Viki. Jól aludtál ? – kérdezte Krisz.
- Igen, nagyon. – mosolyogtam rá, miközben elvettem egy szelet pirítóst. – Amúgy Tomi mi volt tegnap?
- Nagyon jó volt. Olyan aranyos, szép, okos meg minden. Nagyon tetszik. Elvittem kajálni, aztán sétáltunk, haza kísértem. Megakartam csókolni, de nem hagyta. Azt mondta, hogy legközelebb, hogyha felhívom. Márpedig én felfogom. Tetszik benne, hogy nem olyan rámenős mint a rajongóim. Értitek ugye? – mesélte nagy lelkesen.
- Persze, hogy értjük. – mosolyogtam neki, Krisztián pedig bólogatott. Örültünk neki, hogy ő örül, hogy jó volt neki.
- Ti mit csináltatok ? – kérdezett minket.
- Elmentünk sétálni, aztán bementünk egy kávézóba forró csokira, haza jöttünk, filmeztünk. Ennyi. – összegezte Krisz.
- Akkor minden oké. Viki, neked mikor is megy a vonatod ? – nézett rám.
- Fél 6.
- Akkor még van időnk. Majd kitalálom mit csináljunk. – kacsintott rám.
- Jó jó. – nevettem. – De én most megyek felöltözök, és bepakolom a holmim. – mondtam, és bementem a „szobámba”. Kiválasztottam egy világos kék farmert,egy fekete felsőt és egy kis farmer mellényt. A pizsamámat és a többi holmimat bepakoltam a táskámba, hogy később ne kelljen.
A fiúkkal megbeszéltük, hogy nem megyünk sehová, csak itthon leszünk. Sokat beszélgettünk, megegyeztünk, hogy legközelebb már csak a szülinapomra jövök, aztán pedig nagykoncertre. Rosz volt, hogy már mennem kell haza, de egy részben pedig örültem is. Azért nem örültem, mert itt kell hagynom a fiúkat egy újabb két hétre. Tomikával sajnos most se sokat beszéltem. Nem haragszok rá ezért, megértem őt.
A 2. dolog pedig amiért örülök, az Krisz. Ne értsetek félre, nem azért mert nem akarok vele lenni, hanem mert félek. Félek ettől az újtól amit akkor érzek, amikor rám mosolyog, hozzám szól, megölel, megpuszil, vagy csak egyszerűen itt van a közelembe. Sajnos még nem vagyok nagyon tapasztalt fiúk terén. Volt pár barátom, de semmi komoly nem volt még. Ez pedig még furcsább, hiszen Krisztiánt már nagyon régóta ismerem, és eddig nem volt ilyen. Félek ettől. Remélem, hogyha hazamegyek akkor már minden rendben lesz, és ez csak ilyen hirtelen fellángolás. Ha nem, nos akkor nem tudom mi lesz. Félek.
Amikor újra felébredtem Krisz már nem volt mellettem. Megnéztem az órát, ami már fél 11-et mutatott. Felkeltem, és kimentem a konyhába. Krisztián itta a kávéját, Tomika pedig beszélt neki valamiről nagyon lelkesen. Gondolom a tegnap estéjéről.
- Sziasztok. – köszöntem, és leültem az asztalhoz.
- Szia Viki. Jól aludtál ? – kérdezte Krisz.
- Igen, nagyon. – mosolyogtam rá, miközben elvettem egy szelet pirítóst. – Amúgy Tomi mi volt tegnap?
- Nagyon jó volt. Olyan aranyos, szép, okos meg minden. Nagyon tetszik. Elvittem kajálni, aztán sétáltunk, haza kísértem. Megakartam csókolni, de nem hagyta. Azt mondta, hogy legközelebb, hogyha felhívom. Márpedig én felfogom. Tetszik benne, hogy nem olyan rámenős mint a rajongóim. Értitek ugye? – mesélte nagy lelkesen.
- Persze, hogy értjük. – mosolyogtam neki, Krisztián pedig bólogatott. Örültünk neki, hogy ő örül, hogy jó volt neki.
- Ti mit csináltatok ? – kérdezett minket.
- Elmentünk sétálni, aztán bementünk egy kávézóba forró csokira, haza jöttünk, filmeztünk. Ennyi. – összegezte Krisz.
- Akkor minden oké. Viki, neked mikor is megy a vonatod ? – nézett rám.
- Fél 6.
- Akkor még van időnk. Majd kitalálom mit csináljunk. – kacsintott rám.
- Jó jó. – nevettem. – De én most megyek felöltözök, és bepakolom a holmim. – mondtam, és bementem a „szobámba”. Kiválasztottam egy világos kék farmert,egy fekete felsőt és egy kis farmer mellényt. A pizsamámat és a többi holmimat bepakoltam a táskámba, hogy később ne kelljen.
A fiúkkal megbeszéltük, hogy nem megyünk sehová, csak itthon leszünk. Sokat beszélgettünk, megegyeztünk, hogy legközelebb már csak a szülinapomra jövök, aztán pedig nagykoncertre. Rosz volt, hogy már mennem kell haza, de egy részben pedig örültem is. Azért nem örültem, mert itt kell hagynom a fiúkat egy újabb két hétre. Tomikával sajnos most se sokat beszéltem. Nem haragszok rá ezért, megértem őt.
A 2. dolog pedig amiért örülök, az Krisz. Ne értsetek félre, nem azért mert nem akarok vele lenni, hanem mert félek. Félek ettől az újtól amit akkor érzek, amikor rám mosolyog, hozzám szól, megölel, megpuszil, vagy csak egyszerűen itt van a közelembe. Sajnos még nem vagyok nagyon tapasztalt fiúk terén. Volt pár barátom, de semmi komoly nem volt még. Ez pedig még furcsább, hiszen Krisztiánt már nagyon régóta ismerem, és eddig nem volt ilyen. Félek ettől. Remélem, hogyha hazamegyek akkor már minden rendben lesz, és ez csak ilyen hirtelen fellángolás. Ha nem, nos akkor nem tudom mi lesz. Félek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése