17. fejezet

Itt is van :) köszönöm az eddigi komikat :)
 A vonaton hazafelé nem sokat beszéltünk. Dorina próbálkozott, de miután látta, hogy nincs túl sok kedvem hozzá feladta. A vonatállomásra apu jött értünk. Haza vittük Dó-t  és mi is haza mentünk.
Otthon anyuék kikérdezték, hogy milyen volt én pedig elmondtam nekik mindent, pár részt kihagyva. Gyorsan megvacsoráztam közbe aztán felmentem a szobámba. Egyszer csak megcsörrent a telefonom. Krisztián neve villogott a kijelzőn, nem tudtam, hogy felvegyem-e, de végül a felvettem:
- Szia. – szóltam bele.
- Szia Viki. Ne haragudj, hogy nem keltem fel. Igazán felébreszthettél volna. Úgy sajnálom, hogy nem tudtam elköszönni. – sajnálkozott.
- Semmi baj. Megértem kicsit kiütted magad. – nevettem. Én inkább arra lettem volna kíváncsi, hogy mire emlékszik.
- Ja, kicsit. Fél órája keltem, nagyon nagy fejfájással. Ráadásul elfelejtettem, hogy mi volt. Nem emlékszek szinte semmire. – nevetett. – Ugye nem csináltam semmi hülyeséget? – na puff neki. Nem emlékszik. Nem tudtam, hogy ennek most örüljek vagy ne. Lehet job, hogy nem emlékszik. Nem hiszem, hogy eltudnám viselni ha megmondaná, hogy csak a barátom akar lenni, és az egy félreértés volt, nem jelentett neki semmit..
 - Nem, nem csináltál semmit. – hazudtam.
- Akkor jó. Bízok benned. Amúgy meg a Dorina nagyon szimpatikus. Jó fej csaj. – mondta.
- Igen az. – helyeseltem.
- Ugye a nagykoncertre már tuti, hogy tudsz jönni ? – kérdezte.
- Persze. Már megbeszéltem anuyékkal. – bólogattam, noha tudtam, hogy nem látja.
- De jó. Ha gondolod elhozhatod Dorinát is. –ajánlotta fel.
- Majd megkérdezem, ha a szülei elengedik lehet eljön.
- Oké. Akkor majd beszélünk még addig.
- Remélem. – mosolyogtam.
- Akkor szia Viki. Aludj jól. – köszöntünk el majd letettük.
Kicsit szomorú voltam a beszélgetés után. Nem is tudom, hogy miben reménykedtem. Hogy majd Krisz bevalja, hogy tényleg akarta és, hogy velem akar lenni? Pff.. Túl szép lenne, hogy igaz legyen..
Úgy döntöttem, hogy nem rágom magam tovább ezen, inkább elmentem fürödni. Kb. egy órája áztattam már magam amikor megéreztem, hogy hideg a víz. Gyorsan megmostam a hajam és kiszálltam. Felvettem a pizsamámat, befeküdtem az ágyba, elkezdtem olvasni majd nem sokkal később már aludtam is.

 Reggel az ébresztőórám ébresztett. Kikeltem nagy nehezen az ágyból, felvettem egy szürke rövidújjút, egy farmert, egy lila kis blézert, a hajamba egy fekete hajpántot tettem és lementem. Lent felvettem a szürke cipőmet, a kabátomat és elindultam suliba.
Amikor beértem gyorsan az osztályomba siettem, mivel már csak pár perc volt csengetésig. Ott kipakoltam, átnéztem még az anyagot, majd befutott Dorina.
- Szia Viki. – köszönt.
- Szia.
- Na mizu? Beszéltél Krisztiánnal? – kérdezte.
- Igen. Nem emlékszik semmire. – sóhajtottam.
- Micsoda? Na nee. És elmondtad neki? – válaszul csak a fejemet ráztam. – De hát miért ? – nézett rám kíváncsian.
- Nem tudom. Talán csak félek attól, amit mondana. – ráncoltam a homlokom.
- Jaj Viki. Nem tudom, szerintem te is tetszel neki.
- Ugyan már. – néztem rá. – Mindegy, ne beszéljünk erről. Beszéljünk arról, hogy azt mondta szimpatikus voltál meg, hogyha akarsz, és ráérsz gyere el a nagykoncertre. – tereltem a témát.
- Ha anyuék elengednek, és nem lesz más programom, akkor szívesen elmennék. – mondta halkan még utoljára, mert bejött a tanár.