23. fejezet

Itt is van az új rész :P Remélem tetszeni fog :)
Ja, és még chatbe annyit firkancsatok oda, hogy szeretnétek-e az estét és ezt a napot Krisz szemszögéből is elolvasni :P

Reggel kisebb fejfájásra, kisírt szemekkel ébredtem. Hirtelen nem tudtam, hogy mi van, de aztán minden az eszembe jutott és újra elszomorodtam. Kicsit feküdtem még az ágyba, majd kimentem a konyhába ahol Tomika és Linda beszélgetett.
- Sziasztok. – köszöntem nekik.
- Szia Vika. Jól vagy? – aggódott Tomika mire én csak megrántottam a vállamat. – Elmondod, hogy mi történt ?
- Krisztián megcsókolt a koncert előtt, de nem beszéltünk róla mert Orsi benyitott. Nem értem tulajdonképpen, hogy mire gondoltam vagy, hogy mit hittem. – suttogtam.
- Micsoda? Megcsókolt? Akkor meg mi a franc volt az a Pink-be? – nézett nagyot mire én újra csak egy váll rándítással feleltem. – Fú de kinyírom azt az idiótát. – lett dühös.
- Ne. Ne bántsd, mindegy. Én ma haza megyek és kész. – mondtam
- Mi? Viki nem mehetsz haza. Kérlek szépen, hogy ne menj haza. – kérlelt.
- Sajnálom Tamás, de ehhez most nincs erőm. – sóhajtottam.
- Jaj Viki, úgy sajnálom. Na gyere ide. – tárta szét a karjait, én pedig szipogva átöleltem.
Amikor elengedtük egymást, épp akkor nyílt Krisz szobája és jött ki rajta kómás fejjel.
- Akkor én megyek összepakolok. – mondtam miközben felálltam és Krisztiánra ügyet sem vetve mentem be a szobába. mire beértem már patakokban folytak a könnyeim.
Ott először felöltöztem, felvettem egy világoskék farmert, egy rózsaszín pólót, és rá egy fekete felsőt. utána megfésülködtem, próbáltam egy kicsit emberibb arcot csinálni magamnak, de nem nagyon ment. Elkezdtem pakolni amikor kopogtak az ajtómon.
- Gyere. – nyílt az ajtó és Krisz lépett be rajta..
- Viki mit csinálsz? – kérdezte nagy szemekkel.
- Aminek látszik. Pakolok. – válaszoltam rá se nézve.
- Azt látom, de miért?
- Nem mindegy az neked?
- Nem, nem mindegy. Érdekel, hogy mi van veled. – jött közelebb. Pff… még, hogy érdekli..
- Na ne röhögtess jó ? Pont úgy láttam tegnap is. – nevettem fel keserűen. – Óriásit csalódtam benned. – suttogtam.
- Kérlek hadd, hogy megmagyarázzam. – kérlelt miközben egyre közelebb jött.
- Nem kell megmagyarázni, nem tartozol nekem magyarázattal.  – fordultam felé könnyes szemekkel. – Tökéletesen értem, hogy mi van. Úgy gondoltad, hogy nekem nincsenek érzéseim, hogy rajtam bármikor átgázolhatsz, hogy engem bármikor csak úgy viccből megcsókolhatsz, hogy aztán rám se nézz és más lányokat szédíts. Én most elmegyek, te pedig azt csinálsz amit akarsz. – mondtam neki sírva, majd visszafordultam a táskámhoz.
- Viki hallgass meg, kérlek szépen, hogy csak 5 percet adj. Könyörgöm. – kérte, én pedig akármennyire is haragudtam rá érdekelt, hogy mit akar mondani.
- 5 perc.
- Köszönöm. Viki, az a csók nem vicc volt mint ahogy te azt gondolod. Én akartam azt a csókot mindennél jobban. Amikor megismertelek még csak 14 éves voltál, aztán felnőttél, egyre szebb lettél, és egyre jobban tetszettél nekem. Nem azért csináltam azt a Pink-be amit csináltam mert nem gondoltam komolyan a csókot, hanem azért mert beijedtem. Féltem, hogy te nem akarod, mert nem csókoltál vissza. Aztán ott volt a szülinapod előtte. Ott is visszautasítottál . – itt közbe akartam szólni, hogy honnan tudja, de ő leintett.  Ige, tudom, hogy azt mondtam, hogy nem emlékszek. nem mertem neked bevallani, féltem, hogy elutasítasz és akkor még a barátságunknak is annyi. Tudom, hogy egy gyáva alak vagyok, de nem mertem kockáztatni. Ahhoz túl fontos vagy nekem. Tegnap pedig már nem bírtam magam türtőztetni, hogy ne csókoljalak meg. Te pedig nem csókoltál vissza. Tudom, hogy bejött az Orsi, de te semmit nem csináltál csak ott hagytál. Azt terveztem, hogy gyorsan elküldöm és mindent elmondok neked. Elszerettem volna mondani, hogy mit érzek. – hadarta nekem pedig már patakoztak a könnyeim.
- Miért mit érzel? – suttogtam.
- Én szeretlek Viki. Mindennél jobban …