26. fejezet

Mivel megint egész nap nem leszek itthon, ezért úgy döntöttem, hogy megkapjátook ilyen hamar a részt. Valószínűleg este már nem lenne hozzá sok kedvem. Köszönöm az eddigi kommenteket :)Remélem, hogy ez is tetszeni fog, jó hosszú. Esetlgeg, hogyha tetszett a Krisztián szemszög írjátok le chatbe és akkor lehet többször lesz :)
Legközelebbhétfőn lesz friss :P
Addig komizzatok, szavazzatok :P


- Vikivel mi van? - kérdeztem, miután kerestem egy fejfájás csillapítót és be is vettem.
- Még kérdezed? Mindjárt beverem a képedet az van. – lett dühös én pedig egy szót se értettem, hogy mi baja van.
- Mi van? Neked meg mi bajod? Bal lábbal keltél fel? – néztem rá értetlenül.
- Az, hogy össze-vissza hülyíted a Vikit. Ő nem csak egy lány akivel kedvedre játszadozhatsz. Ő fontos nekem, és eddig azt hittem, hogy neked is. – itt már mindent értettem. Viki elmondta neki, hogy mi volt tegnap. A Viki nem fontos nekem? Nagyon fontos nekem a Viki. Dühös lettem, mert nem tudja, hogy mit érzek és így vádaskodik.
- Nem játszadozok vele Tomika. Tényleg nem. – sóhajtottam. Legszívesebben ordítottam volna, de nem akartam, hogy Viki meghallja.
- Nem? Akkor mivel magyarázod azt, hogy megcsókolod aztán pedig mással vagy? – vont kérdőre.
- A francba Tamás. Arra, hogy másodszor akarom megcsókolni, de ő sose akarja, vagyis azt veszem észre, hogy nem akarja. A szülinapjakor eltolt magától, most pedig nem csókolt vissza. Én szeretem őt, de az érzésem az, hogy ő ezt nem viszonozza. Tegnap pedig nem tudom mi volt velem. – mondtam el őszintén.
- Hogy te mekkora egy hülye vagy. Nem veszed észre, hogy szeret téged? Meg amúgy is. Nem úgy van, hogy te nem emlékszel a szülinapra?
- Emlékszek mindenre, csak nem akartam azt hallani, hogy ő csak a barátom akar lenni ezért hazudtam inkább. – motyogtam. Itt jöttem rá, hogy mennyire hülye voltam.
- Menj inkább be hozzá és mond el neki mit érzel. Nem bírom, hogy számomra 2 fontos ember szenved. Attól én is depis leszek. – nevetett.
- Köszönöm Tomika. – nevettem én is, majd kicsit félve elindultam Viki szobája  felé. Bekopogtam, és egy halk „ gyere” után bementem. Amit ott láttam letaglózott. Egy bőröndbe pakolta a ruháit.
- Viki mit csinálsz? – kérdeztem nagy szemekkel.
- Aminek látszik. Pakolok. – válaszolta hidegen. Ez fájt..
- Azt látom, de miért?
- Nem mindegy az neked?
- Nem, nem mindegy. Érdekel, hogy mi van veled. – mentem hozzá közelebb. Éreztem, hogy ez egy hosszabb menet lesz mint Tomikával.
- Na ne röhögtess jó ? Pont úgy láttam tegnap is. – nevetett fel keserűen. – Óriásit csalódtam benned. – suttogta.
- Kérlek hadd, hogy megmagyarázzam. – kérleltem miközben egyre közelebb mentem,de ő még mindig nem nézett rám.
- Nem kell megmagyarázni, nem tartozol nekem magyarázattal.  – fordult felém és ekkor láttam meg, hogy könnyesek a szemei. – Tökéletesen értem, hogy mi van. Úgy gondoltad, hogy nekem nincsenek érzéseim, hogy rajtam bármikor átgázolhatsz, hogy engem bármikor csak úgy viccből megcsókolhatsz, hogy aztán rám se nézz és más lányokat szédíts. Én most elmegyek, te pedig azt csinálsz amit akarsz. – mondta nekem sírva, majd visszafordult a táskájához.

- Viki hallgass meg, kérlek szépen, hogy csak 5 percet adj. Könyörgöm. – kértem.
- 5 perc.
- Köszönöm. Viki, az a csók nem vicc volt mint ahogy te azt gondolod. Én akartam azt a csókot mindennél jobban. Amikor megismertelek még csak 14 éves voltál, aztán felnőttél, egyre szebb lettél, és egyre jobban tetszettél nekem. Nem azért csináltam azt a Pink-be amit csináltam mert nem gondoltam komolyan a csókot, hanem azért mert beijedtem. Féltem, hogy te nem akarod, mert nem csókoltál vissza. Aztán ott volt a szülinapod előtte. Ott is visszautasítottál . – itt közbe akart szólni,de leintettem. -Igen, tudom, hogy azt mondtam, hogy nem emlékszek. nem mertem neked bevallani, féltem, hogy elutasítasz és akkor még a barátságunknak is annyi. Tudom, hogy egy gyáva alak vagyok, de nem mertem kockáztatni. Ahhoz túl fontos vagy nekem. Tegnap pedig már nem bírtam magam türtőztetni, hogy ne csókoljalak meg. Te pedig nem csókoltál vissza. Tudom, hogy bejött az Orsi, de te semmit nem csináltál csak ott hagytál. Azt terveztem, hogy gyorsan elküldöm és mindent elmondok neked. Elszerettem volna mondani, hogy mit érzek. –hadartam el gyorsan. Csak úgy jöttek belőlem a szavak.
- Miért mit érzel? – suttogta.
- Én szeretlek Viki. Mindennél jobban … 

Itt láttam rajta, hogy meglepődik, hogy nem számított erre. Vártam a reakcióját, hogy mond valamit, de miután ez nem következett be én gyengéden megfogtam az arcát és magam felé fordítottam.
- Hiszel nekem ugye Viki? – néztem mélyen a szemébe, ő pedig bólintott.
- Én is szeretlek. – suttogta. Annyira jó érzés volt hallani. Annyira jó volt.
- El sem hiszem, ez életem legjobb napja. – suttogtam. Éreztem, hogy most kell lépnem, most kell megcsókolnom.
Lassan közelítettem a szája felé, majd először gyengéden megcsókoltam. Érdemes volt várni úgy érzem. Végre vissza csókolt, karjait a nyakam köré tekerte én pedig a derekánál fogtam.
Csak úgy faltuk egymás ajkait.
Egyszer csak eltolt magától, majd mosolyogva nézett fel rám. Ez engem is mosolygásra késztetett, de zavar a könny áztatta arca.
- Nem akarom, hogy miattam sírj. Ígérd meg, hogy nem sírsz többet miattam. – töröltem le a könnyeit.
- Ha nem adsz rá okot, akkor nem fogok. – puszilt meg.
- Ugye akkor most már nem akarsz elmenni? – néztem a félig bepakolt bőröndjére.
- Nem.- mondta, mire én szorosan megöleltem.
- Olyan boldog vagyok most. – néztet fel rám.
- Én is Viki. – adtam egy puszit a szájára, majd eszembe jutott, hogy menjünk ki Tomikaékhoz. – Gyere, mondjuk el.- fogtam meg a kezét és kezdtem el kifelé húzni.