22. fejezet

Itt is van az új rész. remélem, hogy tetszeni fog.
Nagyon szépen köszönöm a komenteket :) Szavazni pedig még mindig lehet :P

Szinte fel sem fogtam, hogy mi történik. A gyomrom borsónyira ugrott össze, az agyam kikapcsolt, teljesen váratlanul ért ez az egész, ahogy azok a kívánatos ajkai az enyémhez értek.
Sajnos nem tartott sokáig mert hirtelen valaki benyitott, mi pedig azonnal szétröppentünk. Időm se volt visszacsókolni annyira meglepődtem.
- Öö .. zavarok? – kérdezte Orsi zavartan.
- Nem, dehogyis. – válaszolta Krisztián.
- Akkor én most megyek is, sok sikert még egyszer Krisz. – mondtam neki a földet bámulva, majd kimentem a szobából.
Remegő lábakkal, összeszűkült gyomorral mentem VIP-be, ahol Tomikával ott volt már Linda, Lola, Gábor és Puskás Peti is.
- Sziasztok. – köszöntem nekik.

- Szia.
- Vikiii, sziaaaaaa. – ölelt meg Lola. – Hogy vagy?
- Jól, köszi. – mondtam még mindig zavartan.
- Tényleg? – nézett rám kicsit furcsán.
- Persze. – mosolyogtam rá, ami nem nagyon ment, így egy idétlen vigyor lett belőle.
- Oké. – nézett rám egy „tudod ki hiszi el” nézéssel.

A koncert az fantasztikus volt. Nincsenek rá szavak mennyire jó volt. Krisztián hatalmasat alakított. Nagyon- nagyon jó volt a hangulat. A rajongók szinte megőrültek, mi pedig Lolával velük együtt énekeltünk, sikítoztunk. Nem győzöm hangsúlyozni mennyire jó volt, ahogy látom nem csak nekem tetszett. Régen voltam ilyen jó koncerten.
A koncert után kicsit egyedül voltam, mivel a többieket elrabolta egy-két riporter, de miután Lola végzett vissza jött hozzám, hogy együtt várjuk a többieket.
- Kár, hogy Dorina nem lehet itt. Tuti tetszene neki. –szólaltam meg.
- Ja, igen. Rosszkor betegedett le. – bólogatott. – Viki, ugye tudod, hogy nem vettem be azt a „jól vagyok” dumát. Mi történt? Láttam, hogy van valami. – nem tudtam, hogy mit mondjak neki, de úgy döntöttem, hogy elmondom neki. Muszáj valakivel megbeszélnem.
- Valami nagyon furcsa dolog történt az öltözőbe. – mondtam.
- Micsoda?
- Krisztián megcsókolt. – suttogta.
- Mi csinált? – kiáltotta nagy szemekkel.
- Cssss Lola, légy szíves ne kiabálj. - szóltam rá.
- Bocsi. Mondj el mindent. – kérte.
- Bementem az öltözőjébe, hogy sok sikert kívánjak meg ilyesmi, ő meg közel jött megfogta az arcomat aztán nézett egy ideig, majd megcsókolt. – emlékezetem vissza a gyomrom pedig máris le-fel liftezett.
- Úristen. Visszacsókoltál? – kérdezte nagy kíváncsisággal.
- Nem, mert fel se fogtam, hogy mi történik. Rövid volt mert ránk nyitott az Orsi.
- Oh, amúgy vissza akartál csókolni? – kuncogott.
- Persze, hogy vissza akarta. Bánom, hogy nem tettem, de szerintem ő nem gondolta komolyan csak a hév és mert nagyon izgult. – szomorodtam el.
- Viki te hülye vagy? Ő nem csókolgat csak úgy bárkit. Főleg nem egy számára ilyen fontos embert, mint te. – mosolygott. – Mit érzel iránta? – kérdezte hirtelen:
- Én .. öö .. ahj Lola, tetszik nekem nagyon tetszik. Sőt.. De nem hiszem, hogy én is neki. Ő csak a haverja unokatesójának tart engem. – suttogtam.
- Viki hadd már ezt abba. Tuti, hogy tetszel neki. Kinek ne tetszenél, hiszen gyönyörű vagy. – biztatott.
- Köszönöm Lola. – mosolyogtam rá.
Többet nem tudtunk beszélni mert megjöttek a fiúk. Lolával gratuláltunk Krisztiánnak. Kicsit furcsa volt, zavarba voltam, de úgy láttam, hogy ő is.
Elindultunk a Pink-be, ám ami ez után jött arra még a legrosszabb álmaimban se számítottam.
Amennyire jó volt eddig ez a nap, annyira lett rossz. Egy csapásra dőlt bennem össze minden.
Krisztiánnak sokan gratuláltak, mindenkivel koccintott, aminek az lett az eredmény, hogy nagyon sokat ivott és részeg lett.
Egész este hozzám se szólt, más lányokkal flörtölgetett, táncolt. Nem értettem őt, ez nem rá vall.
Nagyon fájt, el sem tudom mondani, hogy mit éreztem. Amikor már nem bírtam tovább, szóltam Tomikának, hogy haza megyek, de ő ragaszkodott hozzá, hogy elvisz.
Az utat hazafelé csendben tettük meg. Otthon én rögtön a szobámba mentem, levetkeztem, ágyba bújtam, majd nem sokkal később sírva elaludtam.