Megint későn, megint rövid, tudom. Sajnálom, nagyon, de egyszerűen nincs időm írni, annyi ezer más dolgom van.
Csajok rossz hírt kell közölnöm, lehet, hogy nem lesz már minden nap rész, de ez még nem biztos, attól függ, hogy fogom győzni, és lehet csak párszor lesz kimaradás, mivel újra suli, és még bele kell rázódnom, hogy nincs egész nap időm. Ezt a részt is csak gyorsan összecsaptam, ezért nem is érzem olyan jónak, a tegnapival együtt, és nem akarom, összecsapni már a részeket. Viszont köszönöm a tegnapi komikat, "likeokat" , nagyon jól estek :) Aranyosak vagytok. Jó olvasást!
Krisztián születésnapja ebben az évben sajnos péntekre esik, és még csak nem is láttam ma, pedig már fél 2 van. Az egyetemen ülök még az utolsó órán, de egyáltalán nem tudok figyelni a tanárra. Nem érdekel, amit magyaráz, de szerencsére már nem tart sokáig, aztán mehetek.
Ma Krisztiánnal ketten leszünk, de holnap megyünk valahová a többiekkel. Azt hiszem oda, ahol volt a Tomika szülinapja is.
Alig várom már, hogy vége legyen ennek a hülye órának, mert már haza akarok menni. A szokásos délutáni pihenőmet szerintem most félre teszem, mert sütni akarok Krisztiánnak. Remélem, hogy nem lesz szörnyű, mert ez lesz az 1. tortám, amit én, saját kezűleg fogok elkészíteni.
Most az egyszer még örülök is, hogy csak este ér haza, így nem rontja el a meglepimet.
Bencét megkértem, hogy ma aludjon a barátnőjénél, ő pedig belement, így minden oké volt eddig. Remélem az is marad.
Az elmúlt héten, és a mai napon gondolkoztam, amikor is végre mehettem ki az egyetemről. Bepattantam egy taxiba, és már hazafelé is vettem az irányt. Először a szobába mentem, ahol előszedtem Krisztián ajándékát, ami semmi őrdöngőség nem volt, csupán egy ezüst karkötő, és pár póló a kedvenc márkáiból, amiket még a héten vettem neki hozzá. Betettem őket egy ajándéktáskába, aztán már mentem is ki a konyhába. Tegnap már bevásároltam, így most minden meg volt.
Nagy nehezen belekezdtem, és kb. fél 5-re végeztem is vele. Egész szép lett, remélem, hogy finom is. Az első valami, amit egyedül csináltam. Na, jó, nem teljesen egyedül, mivel kb. minden 5 percbe telefonáltam anyunak, hogy segítsen.
Amikor kész lettem, felhívtam egy éttermet, és rendeltem vacsit. A főzéshez már tényleg semmi energiám nem volt..
Miután a kaja is megjött, felhívtam Krisztiánt, hogy mikor jön. Pár csengés után fel is vette.
- Szia, édes, mikor jössz? – kérdeztem tőle.
- Már úton vagyok, kb 10 perc és otthon vagyok. miért? Valami baj van? – vált a hangja aggódóvá.
- Nem, dehogyis. – ráztam a fejem, persze tudtam, hogy nem látja. – Csak már hiányzol.
- Te is nekem kicsim. Nem sokára otthon vagyok. – szinte láttam magam előtt, ahogy mosolyog.
- Rendben. Akkor siess. Vagyis ne siess, vigyázz az úton. – vágtam rá.
- Oké. - nevetett. - Mindjárt találkozunk. Szia, picim.
- Szia. – elköszöntünk, majd letettük. Miután a telefont ledobtam a konyhapultra, kiszedtem a kaját a dobozból, amibe jött, és szépen megterítettem. Pont kész lettem, amikor hallottam, hogy nyitódig a bejárati ajtó.
- Megjöttem. – kiáltotta el magát, én pedig kimentem hozzá, majd a nyakába vetettem magam, és erősen szorítottam.
- Héj, mi az? – tolt el magától nevetve.
- Annyira nagyon-nagyon boldog szülinapot kicsim. – csókoltam meg.
- A legboldogabb. Köszönöm. Szeretlek. – csókolt meg ő is, miután én elengedtem.
- Ugye még nem ettél? Mond, hogy még nem ettél. – csimpaszkodtam a nyakába.
- Még nem ettem. – nevetett.
- Akkor gyere. – húztam magammal a konyhába.
- Hú. Te főztél? – nézett rám nagy szemekkel.
- Igen. Na, jó, rendeltem. – vallottam be, mire ő kuncogva magához húzott, és adott egy puszit a fejemre.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek. – néztem rá mosolyogva.
- Majd meg halok éhen. Eszünk? – kérdezte.
- igen. – bólintottam, majd leültünk, és elkezdtünk inni. – Figyelj, van bor is amúgy ha kérsz, de én nem ihatok. – húztam a szám.
- Én sem akarok inni. – rázta a fejét.
- Akkor jó.
Végül csendben befejeztük a vacsinkat, majd mondtam neki, hogy még maradjon ott, és elé tettem a tortát, amit én sütöttem.
- Ezt – mutattam rá – viszont már tényleg én sütöttem. Neked. – mosolyogtam.
- Komolyan? Úristen. Annyira aranyos vagy. Teljesen elkényeztetsz. – nevetett.
- Dehogyis, szülinapod van. – legyintettem.
- Na, gyere ide. – húzott az ölébe, megcsókolt, aztán együtt vágtuk fel, és együtt ettünk meg egy szeletet.
- Ízlett? – kérdeztem reménykedve.
- Igen. Nagyon finom volt. Köszönöm. – puszilt meg.
. De tényleg? Nem csak azért mondod, hogy ne sértődjek meg?
- Úgy ismersz? – ráncolta a homlokát, mire én csak elnevettem magam, és megcsókoltam, aztán eszembe jutott, hogy az ajándékát még nem is adtam oda.
- Gyere, még van valami. – pattantam fel az öléből.
- Mi? Ne már. – nyávogott, de én csak leintettem, és behúztam a szobába. Előkerestem a táskát, és az ölébe ültem újra.
- Nem nagydolog, de remélem, hogy azért fog neked tetszeni. Boldog szülinapot még egyszer kicsim.
- Köszönöm. – puszilt meg, aztán megnézte mi van a táskába. Lassan nézte meg először a trikókat, majd a karkötőt.
- Tetszik? – néztem az arcát.
- Igen, nagyon. – bólintott. – Annyira köszönöm. Úgy szeretlek, de igazán nem kellett volna. Nekem már csak az hatalmas ajándék, hogy itt vagy, vagytok – simította a kezét a hasamra – velem, és kibírod, nem hisztizel, ha nincs időm rád mindig. Köszönöm, hogy elbírsz viselni.
- Szeretlek, és nem bírnám nélküled. Már nem. – döntöttem a homlokomat az övének.
- Én is nagyon szeretlek. – csókolt meg.
Először csak gyengéden, majd egyre hevesebben. Az ajándékát letette a földre, engem pedig lefektetett az ágyra, ő pedig felém gördült, és úgy csókolt tovább.
- Hihetetlenül szép vagy – suttogta az ajkaimba, s ujjait a hajamba csúsztatta, én pedig a hátát karmoltam.
- Szeretlek. – mondtam a szemébe nézve, amikor egy pillanatra elváltunk egymástól.
- Szeretlek. – csókolt meg újra, majd átadtuk magunkat az élvezeteknek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése