Krisztián szemszög
Amikor Viki kimondta, hogy mi van, azt se tudtam hirtelen, hogy mit csináljak. Persze előtte már ezerszer megbeszéltük, össze volt neki készítve a holmija, de teljesen bepánikoltam. Kapkodtam összevissza, mint valami hülye. Viki nyugodtabb volt, mint én, neki kellett engem nyugtatgatnia. Azonnal bevittem őt a kórházba, ahol bevitték egy kórterembe, én pedig egyelőre kint maradtam. Megbeszéltük, hogy bent leszek vele én is, de pillanatnyilag még nem voltam olyan idegállapotba. Nem tudom mi volt velem, de teljesen beparáztam. Amikor már úgy éreztem, hogy lenyugodtam, berontottam a kórterembe, ahol Vikinek már egyre gyakrabban voltak fájásai.
- Végre már, hogy itt vagy. Hol a fenébe voltál? – nézett rám.
- Ne haragudj. – ültem le mellé. – Már itt vagyok, csak lekellett magam kicsit nyugtatni. – fogtam meg a kezét. Láttam rajta, hogy nem épp a legjobban érzi magát. – De mi a francért kell még itt lenned?
- Még egy kis idő.
Persze egyre gyakoribbak lettek a fájásai, beadtak neki érzéstelenítőt, én pedig csak fogtam a kezét, és mondtam, hogy minden rendben lesz, itt vagyok vele. Mást nem tudtam most csinálni. Amikor aztán már itt volt az idő, újra úrrá lett rajtam a pánik, de mivel tudtam, hogy Vikinek szüksége van rám, sikerült hamar legyűrnöm. Fogalmam sincs mennyi ideig lehettünk bent a szülőszobába, mennyi ideig tartott, de elég furcsa volt. Nem volt még ilyenbe részem, és látni, hogy Viki szenved, nekem is rossz volt, de az mindenért kárpótolt, amikor hallottam, hogy felsír az én kis hercegnőm. Sajnos csak egy pillanatra láthattam, mert egy nővér el is vitte, de megnyugtattak, hogy hamarosan láthatjuk.
Viki szemszög
A szülés, az borzasztó volt. Nem tudom mennyi ideig tartott, de eléggé fájdalmas volt, és amikor vége lett, és hallottam az én kisbabámat sírni, mérhetetlen boldogság járta át a szívemet. Sajnos nem láthattam azonnal, mert rögtön el is vitték, viszont láttam Krisztián arcát, és láttam rajta, hogy boldog. Tényleg az volt. Rám nézett, és szinte ragyogtak a gyönyörű szemei. Adott egy apró kis csókot, és mosolyogva figyelt tovább.
- Annyira szeretlek. – suttogta.
- Én is téged kicsim. – mondtam kimerültem. Elfáradtam. Alig bírtam, de nem akartam addig elaludni, amíg nem látom az én kis tündérkémet.
Miután visszatoltak a kórtermembe, már alig vártuk, hogy végre láthassam Norinát. Féltem, hogy elalszok.
Szerencsére nem sokat kellett várnunk, percek múlva végre nyílt az ajtó és egy nővér lépett be rajta, egy fehér pólyába tekert kisbabával. Izgatottan kezdtem el fészkelődni, alig vártam, hogy a karjaimba tartsam.
A nővér odajött hozzám, és óvatosan a kezembe adta Norinát. Furcsa érzés volt bennem, amikor végre a kezembe volt. Annyira megbabonázott. Gyönyörű volt. Csodaszép.
Óvatosan megsimogattam a selymes, puha kis arcát, aztán a sűrű barna haját. Olyan kis picike volt és törékeny. Krisztián közelebb jött hozzánk, hogy ő is megnézhesse, és láttam az arcán, hogy már most teljesen odavan érte.
- Annyira gyönyörű. Pont, mint az anyukája. – motyogta, miközben egy puszit nyomott a homlokomra.
- Én olyan boldog vagyok. – néztem fel rá.
- Én is kicsim. – mosolygott. – A legboldogabb. Szeretlek.
- Én is szeretlek. – csókoltam meg gyengéden.
Sajnos nem lehettünk sokáig vele, mivel újra el kellett, hogy vigyék, mert éjszaka nem lehet velem, és amúgy is, én is már nagyon fáradt voltam. Nem akartam, hogy Krisztián elmenjen, de sajnos itt nem maradhatott, így miután elbúcsúztunk, és megígérte, hogy holnap amint felkelt jön, elment. Én már alig bírtam nyitva tartani a szememet, így sikerült hamar elaludnom.
Azt hiszem, hogy nem aludhattam sokat, mivel a nővér reggel korán ébresztett, hogy Norina éhes. Az elején elég furcsa volt, mint minden, ami Norinával kapcsolatos, hiszen sosem csináltam még ilyet. Miközben evett, figyeltem a csodálatos arcát, és tudtam, hogy bármit megtennék érte, hogy boldog legyen. Tudtam, hogy teljesen el lesz kényeztetve. Miután jól lakott, és büfizett, szinte azonnal visszaaludt, és csak figyeltem a nyugodt kis arcát. Annyira gyönyörű volt, hogy nem tudtam betelni a látvánnyal. Mivel én sem aludtam sokat az éjjel, fáradt voltam és még elég korán volt, ezért óvatosan visszatettem a kis üveg babahordozóba, és én is pár percen belül visszaaludtam.
Legközelebb ismét halk mocorgásra ébredtem, ám a látvány, ami fogadott, rögtön kiűzte a szememből az álmosságot. Krisztián ott ült az ágyam mellett, kezét bedugta a babahordozóba, és Norina az apró kis újacskáival Krisztián úját szorította. Annyira gyönyörűek voltak. Nem akartam őket megzavarni, így csak néztem őket. Annyira csodálatosak. Úgy szeretem őket, hogy az nem is igaz. Szívesen elnéztem volna még őket, de Krisztián hamar észrevette, hogy ébren vagyok.
- Szia. – suttogta mosolyogva.
- Szia. mikor jöttél? – kérdeztem.
- Nem régen. 10 – 15 perce kb. – válaszolta.
- igazán felébreszthettél volna.
- Hagyni akartalak aludni. Annyira gyönyörű. – nézte csillogó szemekkel.
- Akarod megfogni?
- Mi? – nézett rám rémülten. – Nem! Mármint, nem tudom.
- Nyugi. nem lesz semmi baj, lényeg, hogy a fejét fogd.
- Hát, oké. – egyezett bele.
.Kicsit izgult, hiszen most először fogja megfogni. Úgy ahogy mondtam, először a feje, majd a teste alá csúsztatta be a kezét, és óvatosan felemelte. Oda jött hozzám, és leült mellém, én pedig úgy fészkelődtem, hogy én is láthassam őket. Jó érzéssel töltött el, hogy így láttam őket. A két legfontosabb ember az életembe mostantól. Büszkeséggel néztem Krisztiánra.
- Mi az? – nézett fel rám.
- Semmi. – mosolyogtam.
- Akkor ne nézz így, mert zavarba hozol. – sütötte le a szemeit.
- Téged nem lehet zavarba hozni. – nevettem.
- Dehogynem. – bólogatott. – Egyébként mi történt, amikor elmentem.
- Semmi. Aludtam, aztán reggel meg kellett etetni. – mondtam, mire elvigyorodott. – Ne vigyorogj!
- Nem szóltam semmi. – nézett rám nagy szemekkel, aztán elnevette magát.
- Helyes. – nevettem.
- Egyébként, nem gondolod, hogy esetleg értesíteni kellene a szüleinket, hogy megszületett Norina?
- Te még nem szóltál nekik?
- Nem. Eszembe se volt. – vont vállat.
- Jézusom. Anyu meg fog ölni, hogy csak most szólok. – kerestem ki a telefonomból anyut, majd felhívtam. Anyu tényleg oda meg vissza volt, hogy csak most hívjuk, és azonnal mondta, hogy idejön, ugyanúgy ahogy Erika, Tomika, Linda, Orsi és Juci is. Már vártam őket, hogy elbüszkélkedjek az én gyönyörű kislányommal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése