2. évad 38. fejezet

Fhú, tudom, hogy rövid, de ennyire volt erőm, időm. Remélem, hogy azért tetszeni fog, és kapok pár komit :)
Amúgy nem mondom biztosra, de lehet, hogy már holnap is lesz rész. Jobban vagyok ma, és nekem is hiányzik az írás, meg persze az olvasás, úgyhogy alig várom, hogy én is belevessem magam újra:DDe nem dumálok, jó olvasást! :)

A karácsony egyre közelebb, és közelebb volt. Már nagyon vártam. Időközben Krisztián kiadta az új lemezét, aminek az előzőekhez hasonlóan nagyon nagy sikere volt.
Én pedig már a terhességem 22. hetében vagyok, és nagyon élvezem minden pillanatát Krisztiánnal együtt. Annyira aranyos, hogy azt el sem tudom mondani.
A kis pocaklakó, akinek még mindig nem sikerült nevet találnunk, egyre elevenebb, rengeteget forgolódik, rugdos odabent, és már elég nagy.

Mivel ugye Krisztián már kiadta a lemezét, ezért kicsivel több a szabadideje, így megígérte, hogy karácsony után elmegyünk, és megnézünk pár házat.  Remélem, hogy minél hamarabb sikerül majd döntenünk, mert a szobánkat már így is majdnem elárasztották a kisbaba dolgai.

Már csak 2 nap volt karácsonyig, és már mindenkinek megvettem az ajándékát. kivéve természetesen Krisztiánnak. Egy étterembe ültem szerda délután kétségbeesve Lindával, miközben a fejemet törtem. Ötletem se volt. Mindene meg van, ráadásul soha, még egy icipici kis mondtad sem hagyja el a száját, hogy mi kellene neki, mire lenne szüksége, ezért is vagyok vele mindig ilyen nagy bajba.
- Mi lenne, ha nem valami kézzel foghatót vennél neki? – ajánlotta Linda.
- Hm. Nem is tudom. – gondolkoztam, aztán eszembe jutott valami. – Mint valami kirándulás?
- Akár.
- Végül is ez nem rossz ötlet. – élénkültem fel. – Csak az a baj, hogy nem tudom mikorra, mert neki nincs bármikor ideje. Vehetnék neki olyasmit, amikor én döntöm, el mikor akarom felhasználni. Olyan van?
- Hm, nem tudom. – vont vállat.
- Majd megtudjuk. Ahj – sóhajtottam – tök jó lenne. Olyan régen voltunk már utoljára együtt valahol kettesbe. Még New Yorkba.
- Ez tényleg szuper lesz. – mosolygott.
- Szerintem is. Gyere, menjünk is. – pattantam fel.
- Várj már. – nevetett. – Előbb edd meg az ebédedet, és még én sem végeztem.
- Igazad van, bocsi. – ültem vissza.
- Semmi gond. – kuncogott.

- Akkor Mallorca tuti jó lesz szerinted? – kérdeztem már az utazási irodában.
- Igen. Szerintem az gyönyörű szép, tuti örülne neki.
- Hát, oké. – vontam vállat.
Ki kellett még töltenem pár papírt, kiválasztottuk a pontos helyet, hogy hová megyünk, ami elég sokáig tartott. Több mint 1 óra hosszáig ott kellett még ülnünk. Közben Krisztián is hívott, de kinyomtam neki, így amikor kiléptünk az első dolgom volt őt felhívni.
- Szia, édes. – szóltam bele.
- Szia. Miért nyomtad ki? Baj van? – kérdezősködött. Úgy hallottam épp vezetett.
- Nem, dehogyis, csak Lindával épp egy üzletben voltunk, és nem tudtam felvenni, bocsi. – füllentettem.
- Rendben, akkor semmi baj.
- Amúgy, merre vagy? Vagyis hová mész?
- Haza. Mára végeztem, csak otthon még retusálnom kell. – sóhajtott fel.
- Esetleg nem akarsz megállni értünk? Mi is végeztünk.
- De, persze. Merre vagytok? – kérdezte.
Elhadartam neki hol vagyunk, ő pedig szerencsére nemsokára meg is érkezett.