Itt is az új rész, remélem, hogy tetszeni fog. Tegnap annyi komit kapta, köszönöm, nagyon jól estek! Imádlak titeket. Aztán kaptam egy Nem Tetszik-et, amivel nincs baj, mert azért van ott, hogy arra is lehet kattintani, csak mondjuk esetleg lelehetne írni, hogy mi nem tetszett a fejezetbe, és akkor talán javítok rajta. :)
A következő, hogy túlléptük a 26 000-et! Annyira örülök neki komolyan! Köszönöm. Jó olvasást, komizni ér :P
- Úristen! – suttogtam. Alig tudtam megszólalni. Krisztián itt térdel előttem egy gyönyörű gyűrűvel a kezében, és a válaszomat várja. – Igen. Igen. Igen! – ugrottam a nyakába, ő pedig nevetve felállt velem és szorosan megölelt. – Jézusom, nem hiszem el. – motyogtam a fülébe, mire ő kicsit eltolt magától, majd megfogta a kezem, és lassan feltolta a gyűrűt az újamra, mire én elsírtam magam. – Ez gyönyörű. Köszönöm. – szorítottam magamhoz, aztán megint eltoltam, hogy a szemébe tudjak nézni. – Szeretlek.
- Én is téged kicsim. Nagyon. Tetszik?
- Nagyon. Csodálatos. Imádlak. – csókoltam meg gyengéden.
- Annyira féltem, hogy mit fogsz mondani. – sóhajtott fel miután elváltunk egymástól.
- Nagyon meglepődtem. Nem számítottam erre. – mondtam neki csillogó szemekkel, mire ő újra csak megcsókolt. Egy kicsit ott voltunk még az étterembe, én a gyűrűmet csodáltam, szinte szóhoz sem tudta jutni, Krisztián pedig mosolyogva figyelt. Annyira boldog voltam, hogy azt el sem tudom mondani. Amikor már nem bírtam tovább, szóltam neki, hogy azonnal menjünk haza. Ő beleegyezett, fizetett aztán szépen hazamentünk. Már az autóba levakarhatatlan vigyor volt az arcomon, amikor pedig felértünk, még be se mentünk a szobába, én már a nappaliba nekiestem, hogy aztán egy csodás éjjelt töltsünk együtt..
A következő, hogy túlléptük a 26 000-et! Annyira örülök neki komolyan! Köszönöm. Jó olvasást, komizni ér :P
- Úristen! – suttogtam. Alig tudtam megszólalni. Krisztián itt térdel előttem egy gyönyörű gyűrűvel a kezében, és a válaszomat várja. – Igen. Igen. Igen! – ugrottam a nyakába, ő pedig nevetve felállt velem és szorosan megölelt. – Jézusom, nem hiszem el. – motyogtam a fülébe, mire ő kicsit eltolt magától, majd megfogta a kezem, és lassan feltolta a gyűrűt az újamra, mire én elsírtam magam. – Ez gyönyörű. Köszönöm. – szorítottam magamhoz, aztán megint eltoltam, hogy a szemébe tudjak nézni. – Szeretlek.
- Én is téged kicsim. Nagyon. Tetszik?
- Nagyon. Csodálatos. Imádlak. – csókoltam meg gyengéden.
- Annyira féltem, hogy mit fogsz mondani. – sóhajtott fel miután elváltunk egymástól.
- Nagyon meglepődtem. Nem számítottam erre. – mondtam neki csillogó szemekkel, mire ő újra csak megcsókolt. Egy kicsit ott voltunk még az étterembe, én a gyűrűmet csodáltam, szinte szóhoz sem tudta jutni, Krisztián pedig mosolyogva figyelt. Annyira boldog voltam, hogy azt el sem tudom mondani. Amikor már nem bírtam tovább, szóltam neki, hogy azonnal menjünk haza. Ő beleegyezett, fizetett aztán szépen hazamentünk. Már az autóba levakarhatatlan vigyor volt az arcomon, amikor pedig felértünk, még be se mentünk a szobába, én már a nappaliba nekiestem, hogy aztán egy csodás éjjelt töltsünk együtt..
Reggel, boldog mosollyal az arcomon ébredtem, és még boldogabb lettem, amikor megláttam, hogy Krisztián még itt alszik mellettem. Ritkán van ilyen. Kicsit közelebb fészkelődtem, mire ő álmába magához ölelt. Nem zavart, hiszen eszem ágában sem volt még felkelni onnan. Úgy érzem, hogy Norina is felébredt, mivel elkezdett mocorogni. A pocakomra simítottam a kezem, és gyengéden elkezdtem simogatni.
Már egy ideje így feküdtem, de természetesen, mint mindig most sem bírtam sokáig, így muszáj volt felkeltenem Krisztiánt. Elkezdtem cirógatni a kezét, derekát, hátát. Az elején semmi jelét nem mutatta annak, hogy zavarná a tevékenykedésem, de a végén már elkezdett hümmögni.
- Viki. – dünnyögte valahová a párnába. – Miért nem alszol?
- Nem tudok. – vontam vállat. – Már kialudtam magam.
- És akkor most már muszáj volt engem is felébresztened ugye? – pillantott rám fél szemmel.
- Igen. – kuncogtam és adtam neki egy jó nagy puszit az arcára.
- Mitől vagy te így feldobódva már kora reggel? – fordult oldalára és ölelt meg.
- Hm. – somolyogtam. – Nem is tudom. Azt hiszem a tegnap estétől. – duruzsoltam a fülébe.
- Oh igen? Hát nem volt rossz.
- Nem volt rossz? – távolodtam el tőle, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Fantasztikus volt. – csókolt meg.
- Jézusom menyasszony vagyok. – sikítottam egyet, majd elnevettem magam.
- Bizony. – kuncogott Krisztián, aztán eszembe jutott valami.
- De figyelj. – ültem kicsit fel, ő pedig érdeklődve nézett, hogy mit akarok már megint. – Ugye ez nem csak azért van, mert terhes vagyok? Én nem akarom, hogy kötelességednek érezd, hogy megkérd a kezem.
- Viki figyelj rám, figyelj arra, amit most fogok mondani. – ült fel ő is. – Ezt a gyűrűt nem azért kaptad, mert terhes vagy, hanem mert szeretlek. Szeretlek úgy mint még soha senkit. Lehet, hogyha nem lennél terhes, akkor még nem kértem volna meg a kezed, mivel még fiatal vagy, és nem tudom mennyire lennél kész a házasságra, de én már nem vagyok. Szeretlek, lesz egy kislányom, és szeretlek. Ezért akarlak elvenni. Mert szeretlek. Semmi másért. Lehet így kicsit hamarabb lesz, de nem számít. nem érdekel. – mondta mire sikerült megint elérzékenyülnöm.
- Én is szeretlek. Nagyon-nagyon. Imádlak. El sem tudod képelni mennyire. – szorítottam magamhoz.
- De, azt hiszem, hogy eltudom. – suttogta a fülembe, miközben ő is visszaölelt.
- Ugye nincs ma semmi dolgod? – toltam el magamtól.
- Nincs. Teljesen 28-áig szabad vagyok. Arra gondoltam esetleg elmehetnénk Sopronba és Nyíregyházára.
- Tényleg? Az szuper lenne. Már régen voltam Sopronba és a szüleimmel is régen találkoztam már. – élénkültem fel.
- Nah, akkor szuper. De ha mindkét helyen elég időt akarunk tölteni, akkor ma már mennünk el. Igazából én úgy gondoltam, hogy ma és holnap Sopron, aztán holnap és holnapután Nyíregy és ennyi.
- De jó. nekem mindegy. Csak akkor be kell pakolni. juj, alig várom. – gyorsan kimentem az ágyból és már szaladtam is a bőröndömért. – Na, mit ülsz még ott? Be kell pakolnunk. . csaptam össze a tenyeremet.
- Van még időd. – nevetett, de azért ő is kiszállt az ágyból. – Pakolj be, addig én csinálok neked reggelit. – jött oda, nyomott egy puszit a fejem tetejére majd kiment a konyhába. Hallottam, hogy beszél valakivel, gondoltam Bence is hazatalált. Bedobáltam pár holmit a táskába, a saját és Krisztián ruhái közül is. Amikor kész lettem, bementem a fürdőbe gyorsan lezuhanyoztam, majd felöltöztem és kimentem én is a konyhába. Tényleg ott volt Bence.
- Szia Bencus. – mentem oda hozzá és nyomtam egy nagy cuppanós puszit az arcára.
- Szia, Viki. De jó kedved van. – mosolygott.
- Nos, igen. – értem oda Krisztiánhoz és hátulról átkaroltam és apró puszikat adtam csupasz hátára, mire őt kirázta a hideg. Tiszta libabőr lett.
- Ah, ezt ne csináld. – rázkódott meg, én pedig nevetve eltávolodtam és leültem a székre úgy vártam a reggelimet.
- Mitől van ilyen jó kedvetek? – érdeklődött Bence felhúzott szemöldökkel.
- Csak jó volt a tegnap. – néztem fél szemmel az én szerelmemre, aki épp most tette le elém a reggelimet.
- Oh, igen? – nézett ő is Krisztiánra.
- Igen mondott. – mondta ő is, mire nekem rögtön leesett.
- Héj, te tudtad? – mutattam Bencére.
- Igen. – nevetett. – Még a hülye is észrevette mennyire parázott. Látnod kellett volna.
- Most már befoghatnád. – ütötte fejbe.
- Hát akkor gratulálok nektek. – állt fel nevetve és adott nekem egy ugyanolyan puszit, mint én neki az előbb, Krisztiánnal pedig megölelték egymást.
Miután mind a hárman befejeztük a reggelinket, ami eltartott egy ideig, mert nekem be nem állt a szám, és szóval tartottam a fiúkat is. Imádom az ilyen közös reggeleket. Bevallom hiányozni fog Bence, amikor már nem fogunk együtt lakni, de azért örülök, hogy végre már csak ketten leszünk. Na, szóval miután mindenki befejezte a reggelit, Krisztián elment felöltözni, kihozta a bőröndöt, amibe pakoltam, elköszöntünk Bencétől, majd lassan elindultunk, hogy azért időbe odaérjünk. Érzem, hogy remek napoknak nézünk elébe.
Már egy ideje így feküdtem, de természetesen, mint mindig most sem bírtam sokáig, így muszáj volt felkeltenem Krisztiánt. Elkezdtem cirógatni a kezét, derekát, hátát. Az elején semmi jelét nem mutatta annak, hogy zavarná a tevékenykedésem, de a végén már elkezdett hümmögni.
- Viki. – dünnyögte valahová a párnába. – Miért nem alszol?
- Nem tudok. – vontam vállat. – Már kialudtam magam.
- És akkor most már muszáj volt engem is felébresztened ugye? – pillantott rám fél szemmel.
- Igen. – kuncogtam és adtam neki egy jó nagy puszit az arcára.
- Mitől vagy te így feldobódva már kora reggel? – fordult oldalára és ölelt meg.
- Hm. – somolyogtam. – Nem is tudom. Azt hiszem a tegnap estétől. – duruzsoltam a fülébe.
- Oh igen? Hát nem volt rossz.
- Nem volt rossz? – távolodtam el tőle, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Fantasztikus volt. – csókolt meg.
- Jézusom menyasszony vagyok. – sikítottam egyet, majd elnevettem magam.
- Bizony. – kuncogott Krisztián, aztán eszembe jutott valami.
- De figyelj. – ültem kicsit fel, ő pedig érdeklődve nézett, hogy mit akarok már megint. – Ugye ez nem csak azért van, mert terhes vagyok? Én nem akarom, hogy kötelességednek érezd, hogy megkérd a kezem.
- Viki figyelj rám, figyelj arra, amit most fogok mondani. – ült fel ő is. – Ezt a gyűrűt nem azért kaptad, mert terhes vagy, hanem mert szeretlek. Szeretlek úgy mint még soha senkit. Lehet, hogyha nem lennél terhes, akkor még nem kértem volna meg a kezed, mivel még fiatal vagy, és nem tudom mennyire lennél kész a házasságra, de én már nem vagyok. Szeretlek, lesz egy kislányom, és szeretlek. Ezért akarlak elvenni. Mert szeretlek. Semmi másért. Lehet így kicsit hamarabb lesz, de nem számít. nem érdekel. – mondta mire sikerült megint elérzékenyülnöm.
- Én is szeretlek. Nagyon-nagyon. Imádlak. El sem tudod képelni mennyire. – szorítottam magamhoz.
- De, azt hiszem, hogy eltudom. – suttogta a fülembe, miközben ő is visszaölelt.
- Ugye nincs ma semmi dolgod? – toltam el magamtól.
- Nincs. Teljesen 28-áig szabad vagyok. Arra gondoltam esetleg elmehetnénk Sopronba és Nyíregyházára.
- Tényleg? Az szuper lenne. Már régen voltam Sopronba és a szüleimmel is régen találkoztam már. – élénkültem fel.
- Nah, akkor szuper. De ha mindkét helyen elég időt akarunk tölteni, akkor ma már mennünk el. Igazából én úgy gondoltam, hogy ma és holnap Sopron, aztán holnap és holnapután Nyíregy és ennyi.
- De jó. nekem mindegy. Csak akkor be kell pakolni. juj, alig várom. – gyorsan kimentem az ágyból és már szaladtam is a bőröndömért. – Na, mit ülsz még ott? Be kell pakolnunk. . csaptam össze a tenyeremet.
- Van még időd. – nevetett, de azért ő is kiszállt az ágyból. – Pakolj be, addig én csinálok neked reggelit. – jött oda, nyomott egy puszit a fejem tetejére majd kiment a konyhába. Hallottam, hogy beszél valakivel, gondoltam Bence is hazatalált. Bedobáltam pár holmit a táskába, a saját és Krisztián ruhái közül is. Amikor kész lettem, bementem a fürdőbe gyorsan lezuhanyoztam, majd felöltöztem és kimentem én is a konyhába. Tényleg ott volt Bence.
- Szia Bencus. – mentem oda hozzá és nyomtam egy nagy cuppanós puszit az arcára.
- Szia, Viki. De jó kedved van. – mosolygott.
- Nos, igen. – értem oda Krisztiánhoz és hátulról átkaroltam és apró puszikat adtam csupasz hátára, mire őt kirázta a hideg. Tiszta libabőr lett.
- Ah, ezt ne csináld. – rázkódott meg, én pedig nevetve eltávolodtam és leültem a székre úgy vártam a reggelimet.
- Mitől van ilyen jó kedvetek? – érdeklődött Bence felhúzott szemöldökkel.
- Csak jó volt a tegnap. – néztem fél szemmel az én szerelmemre, aki épp most tette le elém a reggelimet.
- Oh, igen? – nézett ő is Krisztiánra.
- Igen mondott. – mondta ő is, mire nekem rögtön leesett.
- Héj, te tudtad? – mutattam Bencére.
- Igen. – nevetett. – Még a hülye is észrevette mennyire parázott. Látnod kellett volna.
- Most már befoghatnád. – ütötte fejbe.
- Hát akkor gratulálok nektek. – állt fel nevetve és adott nekem egy ugyanolyan puszit, mint én neki az előbb, Krisztiánnal pedig megölelték egymást.
Miután mind a hárman befejeztük a reggelinket, ami eltartott egy ideig, mert nekem be nem állt a szám, és szóval tartottam a fiúkat is. Imádom az ilyen közös reggeleket. Bevallom hiányozni fog Bence, amikor már nem fogunk együtt lakni, de azért örülök, hogy végre már csak ketten leszünk. Na, szóval miután mindenki befejezte a reggelit, Krisztián elment felöltözni, kihozta a bőröndöt, amibe pakoltam, elköszöntünk Bencétől, majd lassan elindultunk, hogy azért időbe odaérjünk. Érzem, hogy remek napoknak nézünk elébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése