Bocsi, hogy megint ilyen későn van rész, de ma sem voltam itthon suli után. Holnap remélem, hogy sikerül már nektek feltenni hamarabb, csak most sajnos annyira le vagyok maradva, hogy minden nap meg kell írnom az aznapi rész :S
Nem is sikerült ez most szerintem annyira jóra, de remélem, hogy azért kapok pár komit. Jól esne, nagyon. Mint az előző részhez, annyira örültem a sok kominak, nagyon.
Ja, és bocsi, hogy ez most nem olyan hosszú, a következő már hosszabb lesz. Jó olvasást! :)
Reggel, amikor felébredtem, Krisztián már nem volt itthon, de ezen nem is csodálkoztam, mert mondta, hogy reggel korán lesz dolga. Viszont hagyott nekem a párnán egy kis cetlit, kedves szavakkal. Mostanában szokása, és máris jobban indul tőle a napom.
Egy kicsit lustiztam még, szerencsére szombat van, így ma nem kellett mennem suliba. Ránéztem az órára, ami már fél 11-et mutatott, majd kikeltem az ágyból, és kimentem a konyhába.
- Szia. – köszöntem Bencének, aki a konyhaasztalnál ült, és a szövegét olvasgatta.
- Oh, szia. – nézett fel egy pillanatra, majd újra belemerült a papírokba.
- Mikor jöttél? – kérdeztem, miközben öntöttem magamnak egy pohár teát.
- Nem régen, kb. 10 perce.
- Aha, értem. – bólintottam. – Mit csinálsz ma?
- Hát délelőtt ezt tanulom – bökött a papírokra – majd aztán lesz egy fellépésem este. Te?
- Hm, nem tudom még. – vontam vállat. – Lehet, felhívom Lindát, hogy nincs-e kedve vásárolni. Tudod, közeleg Krisztián szülinapja, és lövésem sincs, mit adjak neki. - sóhajtottam fel.
- Jah, nekem is kéne majd valamit vennem. – dünnyögte, de nem nagyon figyelt szerintem.
- Na, mindegy. – ittam ki az utolsó kortyot is. – Felhívom Lindát. – álltam fel és betettem a bögrét a mosdóba.
- Rendben. – bólintott Bence, én pedig eltűntem a szobába újra. megkerestem a telefonom, és már hívtam is Lindát.
- Igen?
- Van kedved ma vásárolni? – kérdeztem köszönés nélkül.
- Fhú, lenne, de ma egész nap dolgozok.
- Oh. – szomorodtam el. – Kár. Na de mindegy, akkor majd legközelebb.
- Rendben, és bocsi.
- Ugyan már, semmi baj. – mosolyogtam.
- Oké, akkor. Szia, Viki.
- Szia. –tettem le, majd csalódottan ültem le az ágyra, de aztán eszembe jutott, hogy Jucit is elhívhatnám, így újra a kezembe vettem a telefonom, és miközben csengett, reménykedtem, hogy neki nem lesz semmi dolga.
- Szia, Viki. Mi az? - Kérdezte kedvesen.
- Szia. Azért hívlak, hogy nincs-e kedved eljönni velem vásárolni. Persze csak ha ráérsz. – tettem még hozzá, miközben beharaptam az alsó ajkaimat.
- Persze, ráérek. Este lesz egy fellépésem, de addig ráérek.
- Juj de jó. – könnyebbültem meg.
- Hová menjünk?
- Mammut? Ott már régen voltam. – ajánlottam.
- Rendben, nekem oké. Mikor?
- Hát mit szólnál, ha kb. 1 óra múlva találkoznánk ott. Addig elkészülök meg ilyesmi.
- Jó-jó. Akkor 1 óra múlva. Szia.
- Oké, szia. – elköszöntünk, majd letettük.
Gyorsan felpattantam az ágyról, és feltúrtam a ruhásszekrényemet, egy normális göncért. Mivel már elég hideg van, ezért elég rétegesen felöltöztem. Miután ezzel megvoltam, bementem a fürdőbe, ahol a hajamat csak kifésültem, kifestettem magam, megmostam a fogam, aztán visszamentem a szobába. ott beledobáltam a táskámba a szükséges holmiimat, és kimentem.
- Bence, akkor én megyek. – kiáltottam, miközben már a kabátomat, és a cipőmet vettem fel.
- Rendben. –szólt vissza.
- Szia. – köszöntem, de a választ már nem hallottam, mivel ki is léptem a házból.
Taxival mentem oda, mivel a Mammut nincs olyan közel. Amikor odaértem, Lola már kint várt, de épp telefonon beszélt valakivel.
- Szia. – ölelt meg, miután letette.
- Szia. – viszonoztam.
- Hogy vagytok? – mosolygott, és elindultunk befelé.
- Oh, köszi, jól. Te?
- Én is, csak kicsit fáj a torkom, de semmiség. – legyintett.
- Amúgy képzeld mi történt tegnap. – lelkesültem fel.
- Micsoda? - érdeklődött.
- Rúgott a baba.
- Mi? Komolyan? Ó, de jó. Kár, hogy nem voltam ott. – konyult le a szája.
- Nyugi, biztos fog még majd máskor is. – nevettem. – Krisztián meg Tomika teljesen odavoltak tőle.
- Azt elhiszem. – nevetett ő is. – Egyébként a házzal még mindig semmi?
- A-a. – ráztam a fejem csalódottan. – nem tudom. Valami szépet szeretnék, hogy ne bánjam meg.
- Végül is, nem kell elhamarkodni.
- Csak szeretném, ha mire a pici megszületik, már meglegyen, hogy tudjam hová tenni.
- Juj, majd lesz cuki rózsaszín szobája. – kuncogott, én pedig vele együtt. – Ugye majd ici-picit segíthetek berendezni. – mutatta az újával, mire én nevetve bólogattam.
- Várom már – simítottam végig a kezemmel a hasamon, kabáton keresztül.
- Elhiszem. – mosolygott. – Egyébként van valami konkrét, amit akarsz venni?
- Krisztiánnak szeretnék valamit a szülinapjára, de lövésem sincs, hogy mit vegyek neki. – sóhajtottam. – Na meg persze, ha már itt vagyok, akkor magamnak, és a picimnek is valamit. – nevettem.
- óh, a Kölyöknek még nekem is kell vennem valamit.
- Fogalmam sincs, mit vegyek neki. – ráztam a fejem csalódottan.
- Nekem se. De gyere, nézzünk szét, hátha meglátunk valamit. – mondta, én pedig bólintottam, így elkezdtük járni az üzleteket.
Rengetegbe belementünk, és sok mindent vettünk magunknak, a kisbabámnak is, csak Krisztián ajándékát nem találtam meg még mindig. Már kezdtem kétségbeesni, amikor is eszembe jutott, így szinte rohantunk az üzletbe, hogy megvegyem neki. Miután kiválasztottuk Jucival a legjobbat, boldogan távoztunk az üzletből, és ültünk be egy étterembe kajálni.
Amikor már mindketten jól laktunk, Jucinak sajnos menni kellett, így én is hívtam egy taxit, majd elindultam haza. Szerencsére senki nem volt itthon, amikor haza értem. Azokat, amiket magamnak és a babámnak vettem ledobtam az ágyra, Krisztián ajándékát pedig eldugtam egy olyan helyre, ahol biztos, hogy nem találná meg. Miután biztos helyre helyeztem, elkezdtem kicsomagolni a saját holmimat is, majd szépen beraktam a szekrénybe, a pici holmiját pedig odatettem a többi kis apróság mellé. Krisztián valószínűleg ki fog akadni, de nem érdekelt. A sok mászkálás elég megterhelő volt ma, így elmentem lezuhanyozni, majd utána bezuhantam az ágyba, és pár perc múlva már aludtam is.
Legközelebb arra keltem fel, hogy valaki bebújik mellém, és közelebb húz magához. Az illatából azonnal tudtam, hogy Krisztián az, így átöleltem, mire ő egy puszit nyomott az arcomra.
- Jó éjt királylány. – suttogta, és én is elmotyogtam egy jó éjt-et, majd vissza is aludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése