- Jézusom, olyan gyönyörű. – suttogta Linda. Most értek be pár perce Tomikával. Ők voltak az elsők, és sikeresen felébresztették az eddig békésen alvó Norinát. - Tényleg az. – bólogatott hevesen Tomika. - Már most látni, hogy nem a Kölyökre ütött.
- Jaj, már, olyan vagy. – ütöttem fejbe, ő pedig nevetve elhúzódott.
- Megfoghatom? – kérdezte félénken Linda.
- Persze. Csak vigyázz rá. – adtam át óvatosan a kezébe. Norina érdeklődve figyelte Lindát, nyújtogatta az apró kis kezeit.
- Jaj, de tündéri. – vigyorodott el.
- Igen, az. – szólalt meg az eddig csendben ülő szerelmem.
- Tomi te nem akarod megfogni? – kérdezte tőle Linda, miközben félszemmel rásandított.
- Mi? Én? Ah, nem. – rázta a fejét, én pedig elnevettem magam.
- Nyugi, nem esz meg. – mondta Krisztián neki.
- Nem, csak izé… - jött totál zavarba, mire már mindhárman rajta nevettünk. – Oké, nevessetek, akkor se fogom meg. Még valamit csinálok vele.
- Jaj, férfiak. – forgattam a szemem. – Krisztián is ezzel a hülyeséggel jött, aztán nem lett semmi. – Nyugodtan megfoghatod.
- Hát, rendben. – egyezett bele végül, majd Linda óvatosan átadta neki.
- Fog a fejét. – mondta neki, ő pedig nagyon ügyesen megfogta.
- Látod? Megy ez. – nevettem még mindig, amikor nyílt az ajtó és Orsi lépett be rajta.
- Jaj! Ez nem mindennapi látvány. – állt meg az ajtóba viccelve.
- Szia, Orsi. – köszöntünk neki.
- Sziasztok. – jött közelebb. Először nekem adott egy puszit, majd a többieknek is. – Viki ezt nektek hoztam. – adott át egy táskát, ami tele volt minden kis aprósággal, nekem és Norinának.
- Oh, köszönöm. Igazán nem kellett volna. – mosolyogtam, majd a Lindaék ajándéka mellé tettem.
- Ugyan. – legyintet. – Na de hadd nézzem meg ezt a kis gyönyörűséget. – csoszogott oda Tomikához, aki eléggé jól elvolt Norinával. – Jaj de kis édes. – sóhajtott. – Fura, hogy ez a kölyök kislánya. – nevetett.
- Ugye? – nézett rá nagy szemekkel Tomika. – Teljesen fura. Nem gondoltad volna, még mondjuk 1 éve.
- Nem bizony. De én büszke vagyok rád. – nézett Krisztiánra. – úgy látszik felnőttél végre. – kuncogott, én pedig mosolyogva néztem őket.
- Köszönöm Orsi. – állt fel, odament hozzá és megölelte. – Nagyon szeretlek.
- Én is téged.
Annyira aranyosak voltak. Tudom, hogy Krisztiánnak Orsi nagyon fontos, és fordítva is.
- De Tomika, esetleg el tudsz tőle szakadni, hogy én is megcsodálhassam? – kérdezte már Tomikától, miután elvált Krisztiántól. Tomika még mindig Norinát nézte. Úgy láttam nagyon tetszik neki, és ennek örültem.
- Persze. – rázta meg a fejét, majd óvatosan átadta Orsinak.
- Gyönyörű kislány. – nézett fel rám mosolyogva, én pedig visszamosolyogtam rá. Tulajdonképpen nem is csináltam ma még mást, csak mosolyogtam. Hihetetlenül boldog voltam. Orsi még gyönyörködött egy kicsit Norinába, de aztán már kezdett nagyon fészkelődni, így visszatette a helyére. Sajnos ő nem maradhatott sokáig, mivel mennie kellett, Tomikával együtt, és akkor más Linda is ment, így újra hármasban maradtunk. Krisztián visszaült mellém és adott egy kis puszit.
- Neked nincs dolgod? – kérdeztem tőle.
- Nincs. Orsi elintézte, hogy most egy kicsit békén hagyjanak.
- És a fellépések?
- Holnap este lesz 2. Nem gond ugye?
- Nem. –ráztam a fejem. – Persze, hogy nem. Semmi gond.
- Akkor jó.
Egy kicsit még beszélgettünk, de aztán Krisztiánnak mégis el kellett mennie egy kis időre, így egyedül maradtam. A nővér mondta, hogy meg kell újra etetni, és miután Norina már jóllakottan feküdt az ölembe, épp nyílt az ajtó, és Juci kukucskált be rajta.
- Szia. – suttogta.
- Szia. Nem kell suttognod. Nem alszik. – mosolyogtam rá.
- Oh, rendben. – mondtam, majd beljebb jött, adott egy puszit. – Ezt nektek hoztam. – adott át ő is egy táskát.
- Nem kellett volna, tényleg. – néztem fel rám.
- Ugyan már, semmiség. De hadd nézzem. Istenem, nagyon szép. Csodálatos. – vigyorgott, Norina pedig érdeklődve figyelte.
- Akarod megfogni? – kérdeztem tőle, ő pedig izgatottan pillantott fel rám.
- Szabad?
- Persze. Csak óvatosan, fogd a fejét. – adtam át a kezébe, ő pedig leült az ágyam mellett lévő székre.
- Hát nagyon aranyos. Meglehet zabálni. – nevetett.
- Igen, szerintem is.
- Egyébként Krisztián merre van?
- El kellett ugrania kicsit. Nemsokára már jön szerintem.
- Ühüm, értem. Egyébként Gábor is be akart jönni, üdvözöl, meg minden ilyen egyéb, csak behívták forgatni.
- Semmi baj.
- Haza mikor mehettek?
- Holnapután azt hiszem.
- Értem. Szüleid, Krisztián szülei már voltak bent?
- Nem, mert igazából eszünkbe sem volt felhívni a többieket. – nevettem. - Akkor hívtuk őket, amikor titeket. Mondták, hogy azonnal jönnek. Szerintem már bármikor megérkezhetnek.
- Krisztián parázott amikor mondtad neki nem? – kuncogott.
- Oh, persze. Teljesen kész volt. – nevettem. – Nekem kellett őt nyugtatnom, nem fordítva. De végig nagyon aranyos volt.
- Bent volt veled?
- Igen. – bólogattam.
Juci még maradt kicsit, de aztán sajnos neki is menni kellett, így újra kettesben maradtunk, de szerencsére nem sokáig, és nyílt az ajtó, majd Krisztián lépett be rajta.
- Nézd, kiket hoztam. – állt félre, és bejöttek anyuék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése