2. évad 41. fejezet

Sokat gondolkoztam, hogy legyen-e ma friss, mivel nincsenek előre megírva a részeim, de aztán úgy döntöttem, hogy lesz, mert tegnap sokan írtatok, és mert most sokáig nem volt friss, és mert átléptük a 25 000-et. Nagyon köszönöm, hatalmasak vagytok, imádlak titeket!♥ Tegnap átcsináltam a design-t, milyen? Tetszik? :) Na mindegy, nem beszélek tovább, itt a rész, remélem, hogy fog tetszeni, és komiztok. Nem fogok megharagudni érte :D Köszönöm előre :) :P

- Legyen Alba. – mondtam. Már egy ideje nézegettük a neveket, de egyik se volt a megfelelő. Vagy neki, vagy nekem nem tetszett.
- Ne már. Nekem egyáltalán nem jön be. Alba. Éder Alba. Az milyen már. Fúj. – húzta a száját, mire én csak játékosan fejbeütöttem a könyvel.
- Bolond vagy. – nevettem.
- Nem igaz, de akkor se lesz Alba.
- Jó-jó, nem lesz Alba. – egyeztem bele.
- Csáá. – vágta ki Tomika nagy erővel az ajtót, mire én sikítottam egyet.
- Megőrültél? – kiáltottam rá, de ő csak nevetett.
- Bocsi. – jött oda még mindig vihogva. Nekem adott egy puszit, Krisztiánnal pedig lepacsizott.
- Hogy jöttél be? – kérdeztem, ő pedig meglóbálta előttem a régi kulcsait.

                                         

- Le kell cserélnünk a zárat. – dünnyögte Krisztián. Persze csak viccelt. – Mi járatban?
- Ah, csak egy hülye interjún voltam a közelbe, gondoltam má’ beugrok megnézni mi, van az én csodálatos terhes unokatesómmal, aztán megyek haza. – ült le az ágy szélére. – Amúgy mit ültök itt? Mi ez a könyv? – vette el mellőlem, és belelapozott. – Áh, nevek! – lelkesült fel. – Választottatok már? – lapozgatta.
- Még nem. – sóhajtottam fel.
- Ne siessétek el. Valami szupi neve legyen a keresztlányomnak.
- Ó igen? Ki mondta, hogy a te keresztlányod? – húztam fel a szemöldököm kuncogva.
- Magától értetődő. – vont vállat. – Én vagyok a legjobb unokatestvéred, akit nagyon szeretsz, kölyöknek pedig én vagyok a legjobb haverja. Ki más lenne? – beszélt úgy, hogy közbe ránk se nézett, mintha kb. azt mondaná: kint hull a hó.
- Tamás hülye vagy. – nevette ki Krisztián is.
- Nem vagyok. – dünnyögte. Úgy látszik érdekelte az a könyv.
- Na, jó, inkább add azt vissza, és hozzál nekem a konyhából egy csokit. – kaptam ki a kezéből, mire ő tágra nyílt szemekkel nézett rám.
- Mi van? Dehogy hozok.
- Kérlek. – néztem rá szép szemekkel. – Nekem nehéz innen felállnom, de ha Krisztián megy, akkor nekem is fel kell kelnem, hogy ő fel tudjon állni. Na, kérlek.
- Ahj, rendben. Aztán húzok, haza mielőtt még valami eszetekbe jut. – állt fel, majd kiment, de nemsokára vissza is jött, majd az ölembe dobott egy Marsot.
- Köszönöm. – mosolyogtam rá.
- Nincs mit, de én megyek. Majd dumálunk. – oda jött, adott nekem még egy puszit, Krisztiánnal lekezeltek, aztán elment.
- Tiszta bolond. – ráztam a fejem.
- Az. – értett velem egyet Krisztián. – Figyelj, nekem már nem akaródzik ezt nézegetni. – bökött a könyvre.
- Oké, akkor majd máskor. – fordultam kicsit hátra, hogy megpusziljam. – Fáradt vagyok. – ásítottam egy hatalmasat.
- Rendben, akkor aludj, én meg folytatom a retusálást.
- Jó.
Kicsit felültem, hogy ki tudjon mászni mögülem, aztán pedig rendesen lefeküdtem. Adott egy puszit az arcomra és odaült a gépéhez.

                                 
Amikor már késő délután felkeltem, nem volt semmihez se erőm, se kedvem így csak közösen megvacsoráztunk, aztán lezuhanyoztunk, majd megnéztük egy filmet, végül elaludtunk mindketten.

Reggel, amikor felébredtem, Krisztián még békésen aludt mellettem, és én sem akartam még felkelni, de aludni nem tudtam már, ezért csak visszafeküdtem, és néztem, ahogy alszik. Annyira csodás, annyira szeretem. Melegség járja át a testemet, ha csak ránézek, rá gondolok.  Már feküdtem egy ideje, amikor eszembe jutott, hogy ma péntek, ami azt jelenti, hogy ma karácsony. Rögtön jobb lett a kedvem, és legszívesebben felébresztettem volna Krisztiánt, de tudtam, hogy mostanában ritkán alhat, így inkább hagytam, és én is csak ültem, miközben az egyik kezemmel a pocakomat simogattam, amiben a kisbabám már elég élénk volt, a másikkal pedig a lábamon doboltam. Végül nem bírtam tovább és elkezdtem simogatni az arcát, amire mindig felébred.
- Kicsim. –szólogattam halkan. – Krisztián.
- Ühmm. – dünnyögte a párnába.
- Felkelsz? – kérdeztem, miközben most már a hajába túrtam bele, ő pedig feltartotta a kezét, hogy mindjárt. Feküdt még pár percig, aztán felemelte a fejét, és álmos szemekkel nézett rám, nekem pedig azonnal hatalmas vigyorra húzódott a szám.
- Jó reggelt édes. – köszönt, aztán feltornázta magát hozzám, előbb a pocakomra adott egy puszit, majd nekem.
- Neked is. Végre, hogy felébredtél. Majd meghalunk éhen, mindketten. –simogattam a hasam.
- Tényleg? Ahhoz én miért kelek? Egyem meg helyetted vagy mi? – értetlenkedett.
- Dehogyis. Azt akarom, hogy csinálj nekem reggelit.
- Ja, hogy így. Értem. Nem is tudom. – húzta a száját.
- Na, kellj szépen fel. Kérlek. – néztem rá csücsörítve.
- Ahj, rendben. – adta be a derekát, majd egy utolsó puszi után felállt, és kiment a konyhába. Annyira imádom komolyan! Kb. 15 percig lehetett kint, amikor visszajött egy nagy tálcával tele étellel.

                                           

- Juj de jó. – tapsikoltam, mint egy kisgyerek, ő pedig csak a szemét forgatta nevetve.
Hozott tojásrántottát, pirítóst, nekem narancslét magának pedig kávét. Miután közösen megreggeliztünk, ott maradtunk az ágyba és filmeztünk. Néztük a tévében a karácsonyi filmeket, amiket már valószínűleg mindketten láttunk egy csomószor, de nem érdekelt. A lényeg az volt, hogy együtt nézzük. Viszont mint minden jó, ez is véget ért egyszer, ugyanis eljött a fél 1, neki pedig mennie kellet, mert hiába csaptam ki ez miatt a hisztit, nem tudta elhalasztani.
- Kár, hogy menned kell. – mondtam szomorúan az ágyból, míg ő már fel volt öltözve, csak az egyik övét kereste.
- Ígérem, hogy sietek. –jött oda miután kész lett. – Te pedig csak feküdj itt, filmez, és ne csinálj semmit.
- Akkor mit eszünk este? – húztam fel a szemöldököm.
- Nem eszünk itthon. – vont vállat.
- Hanem hol? – érdeklődtem.
- Meglepetés. - mosolygott.
- Ne már. Mond el. – kértem.
- Majd megtudod. – nevetett. – Na, szia. Vigyázz magatokra. Szeretlek. – puszilt meg, majd engem ott hagyott az ágy közepén egyedül.