2. évad 47. rész Barátság vagy Szerelem FOLYTATÁS

Fél 11, és még mindig nincs otthon. Igazán megszokhatnám már, hiszen egy ideje ezt csinálja, de valamiért nem megy. Nem tudom elfogadni azt, hogy már nem törődik velem. Vagy talán csak nem akarom. Szomorúan kapcsoltam ki a tv-t, és csoszogtam be Norina szobájába. Békésen aludt a kiságyába. Igazán tündéri kislány, semmi baj nincs vele. Éjszaka alszik, nem sír sokat, és nagyon nyugodt. Az elején még voltak nehézségek, de mostanra már minden jól megy. Egy ideig még csodáltam a gyönyörű kis arcát, aztán betakartam, és elindultam a hálószoba felé. Ott ledobáltam magamról a ruháimat, és bementem a fürdőszobába. Egy gyors zuhanyzás után, szinte már hullafáradtan dőltem be az ágyba, de akármennyire is szerettem volna, nem tudtam elaludni. Nem tudok elaludni addig, ameddig nem ér haza. Mint minden este ilyenkor, most is azon törtem a fejem, hogy vajon mi történhetett. Miért hidegültünk el egymástól egyik pillanatról a másikra, de nem tudtam rájönni. Annyira szerettem volna tudni, hogy mit rontottam el, hogy helyre tehessem a hibámat, de szinte már nem is beszél velem. Csak élünk egymás mellett, mint két idegen. Gondolatok ezrei cikáztak a fejembe, és akármennyire próbáltam, nem tudtam kiűzni őket belőle. Egyetlen egy szerencséje van, és az Norina. Vele még törődik, tudom, hogy szeretik egymást nagyon, de ha nem így lenne, már régen nem lennék vele. Nem tűrném el ezt a viselkedését, akármennyire is szeretem. Mert igen, szeretem, nagyon. Egy kicsit se változott az érzésem iránta, és ettől még rosszabbul vagyok. Nem tudom, hogy meddig fogom még ez így bírni, de úgy érzem, hogy nemsokára ki fog belőlem törni. Miközben feküdtem, és a kispárnámat öleltem, ami mostanában szokásommá vált, éreztem, hogy egy apró kis könnycsepp szalad végig az arcomon, amit gyorsan le is töröltem, nem akartam sírni. Halkan feküdtem az ágyba, a szemem már kezdte megszokni a sötétséget, és az éjjeliszekrényen lévő közös képünket figyeltem. Krisztián csinálta a képet, miközben egy puszit nyomott az arcomra. itt még olyan jó volt minden.. 
Nem tudom, hogy mennyi ideje feküdtem már, amikor hirtelen zajt hallottam. Ránéztem a digitális órára, ami 11:56-ot mutatott. Sóhajtottam egy hatalmasat, és becsuktam a szemeimet. Hallottam, ahogy bejön a szobába, majd a fürdőbe megy, és megengedi a vizet a zuhanyzóba, majd miután végzett, lefeküdt mellém az ágy másik végébe. Miután tudtam, hogy most már épségben hazaért, pár perc után sikerült elaludnom..

Reggel, amikor felébredtem, először hátrafordultam, és láttam, hogy Krisztián még alszik. Percekig figyeltem a nyugodt, békés arcát, aztán nagy nehezen kiszálltam az ágyból. Első utam az én kis tündéremhez vezetett, mint minden reggel. Már ébren volt, és hatalmas szemeivel nézett, majd egy mosoly kúszott az arcára, amikor meglátott, és ezt én is megmosolyogtam. Felém nyújtotta az apró kis kezecskéit, én pedig felvettem őt az ölembe.
- Szia, édesem. – suttogtam a fülébe, és adtam egy puszit az arcára, ő pedig azonnal matatni kezdett az arcomon. Mielőtt kimentünk volna reggelizni, először gyorsan tisztába tettem, és felöltöztettem. Ez eléggé nehéz volt, mert közben rugdosott és ficánkolt, miközben az egyik játékával foglalkozott. Miután készen voltunk, felvettem az ölembe és kimentünk a konyhába, ahol beültettem az etetőszékébe, aztán megetettem tápszerrel nagy nehezen. Nem tudom mi volt vele, nem bírt magával.  Végül, hogy lefoglalja magát, ameddig én csinálok magamnak kávét, odaraktam pár kis játékot neki.  Egy ideig elvolt vele, de aztán elkezdte szétdobálni őket, és csapdosta a kis asztalát. Már épp rá akartam szólni, amikor megjelent Krisztián felöltözve, álmos szemekkel.
- Jó reggel. – köszönt halkan, aztán odament Norinához. – Szia, tündér. – puszilta meg, majd megsimogatta a fejét, kivette az etetőszékből és az ölébe ültette.
- Szia. – dünnyögtem, és figyeltem, ahogy Ninának magyaráz, ő pedig kacag rajta. Annyira aranyosak együtt. – Mit csinálsz ma? – kérdeztem halkan.
- Dolgozok. – válaszolt, én pedig elfintorodtam. Miután rájöttem, hogy nem kíván többet mondani, letettem a pultra a bögrét, és visszamentem a hálóba, hogy felöltözzek.
 Hogy lehet valaki ilyen bunkó? Tettem fel magamba a kérdést, de végül nem foglalkoztam vele és elkezdtem készülni, mert megígértem Lindának, hogy ma átnézünk hozzá kicsit, mivel Tomika se lesz otthon, és nem akar egyedül lenni. A nap szépen sütött, ezért csak egyrövidnadrág és egy póló mellett döntöttem. A hajamat kifésültem, kicsit kisminkeltem magam, és készen is voltam. Kicsit még elpakolásztam a szobába, de közbe bejött Krisztián, és letette Norinát az ágyra.
- Mennem kell, majd jövök. Szia. – hadarta el, aztán elment. Megilletődve néztem rá, nem tudtam mi ilyen sietős.
- Hát ez jól itt hagyott minket. – sóhajtottam, aztán előkerestem a táskámat, beledobáltam a szükséges dolgaimat, megfogtam Ninát, indulásra készen voltunk. Beültettem egy babahordozóba, és betettem az autóba. Reméltem, hogy kibírja, ezt a 10 percet ameddig odaérünk, mert eléggé eleven ma reggel. Bekapcsoltam a rádiót, ő pedig azt kezdte el figyelni, és beszélt a saját kis nyelvén, ami nagyon vicces volt, ahogy mutogat, és magyaráz. Ilyenkor sajnálom, hogy még nem értem miket mond.
Szerencsére hamar megérkeztünk, sikerült kikerülünk a dugókat. Kiszedtem őt az autóból, és az ölembe vittem fel, ahol Linda már vigyorogva várt minket.
- Sziasztoook. – köszön elnyújtva, és azonnal kivette a kezemből Ninát, és jól összepuszilta. Én nevetve vettem le a cipőmet és mentem beljebb.
- Helló. – jött ki Tomika a konyhából, adott egy puszit mindkettőnknek, és felhúzta a cipőjét. épp menni készül. – Hogy vagytok?
- Jól, köszi.  Te? Hová mész? - kérdezgettem.
- Orsihoz, mert valamit akar, aztán interjúra, meg szokásos. – fintorgott, de aztán tovább vigyorgott Ninára. Láttam rajta, hogy semmi kedve elmenni itthonról. – Na, megyek is. – eszmélt fel hirtelen, aztán egy gyors puszi Lindának, és már itt se volt.
 Bementünk a nappaliba, és leültünk a kanapéra. Norina azonnal elkezdett nyúlkálni mindenfelé, mi pedig beszélgettünk. Már egy ideje beszélgettünk semleges témákról, amikor feltett egy kérdést.
- Egyébként Krisztiánnal mi van? Már nem is tudom, hogy mikor láttam őt utoljára. – ráncolta össze a szemöldökét.
- Semmi. – válaszoltam könnyedén, majd egy mosolyt erőltettem az arcomra. – Jól van, csak sokat dolgozik. – Próbáltam lazának tűnni, nem akartam, hogy észrevegye, valami nincs rendben.
- Biztos? Nem tűnsz túl meggyőzőnek. – ahj, utálom, hogy mindig átlát rajtam!
- Csak sokat dolgozik mostanában. Ennyi. – vontam vállat.
- Viki. – nézett rám jelentőségteljesen. – Én megértem, ha nem akarod elmondani, de tudd, hogy rám bármikor számíthatsz. – mosolygott.
- Igazából semmi sincs rendben. – szólaltam meg suttogva, egy kis idő elteltével.
- Miért? Mi a baj?
- Még mindig ugyanaz. Nem javult semmit a helyzet, sőt talán még romlott. Állandóan bulizik az új haverjaival, és dolgozik.  Szinte már alig beszélünk, ha pedig igen, akkor is azonnal képesek vagyunk összeveszni. Nem tudom, mi van most, Linda. – néztem rá elkeseredetten, és próbáltam visszatartani a könnyeimet.
- Kérdezd meg, vond felelősségre, hogy ez így nem pálya. Mondtam már neked Viki, hogy kérdezd meg tőle. Norinával ugye nem csinálja ezt?
- Nem, vele nem. Őt imádja, és Nina is őt.
- Szerintem beszéld meg vele, mielőtt még rosszabb lesz. Hiszen nem akarod elveszíteni, nem?
- Félek, hogy már elvesztettem. – suttogtam, ő pedig megölelt.
Jól esett kicsit beszélni erről valaki olyannal, aki nem kezdi el szidni Krisztiánt. Tudom, hogy mostanában megérdemli, de akkor is. Anyuék már elküldték gondolatba jó messzire, Tomika nagyon dühös rá, és a többiek is. A legrosszabb pedig, hogy nem is érdekli. Tökéletesen elvan az új „barátaival”. Talán igaza van Lindának, tényleg fel kellene végre nyitni a szemét, de félek, hogy akkor még rosszabb lesz a helyzet.. már, ha lehet ennél még rosszabb. .