2. évad 58. fejezet

Reggel, az ablakon kopogó esőcseppek zajára ébredtem. Rögtön elment a kedvem, hogy esik. Hunyorítva néztem az órára, ami még csak fél 9-et mutatott. Átfordultam a másik oldalamra, ahol Krisztián arcával találtam szembe magam. Még békésen aludt, majd láttam, hogy elmosolyodott. Gondolom, épp álmodhat valamit, de ekkor hirtelen megszólalt.
- Jó reggelt. – köszönt a még kissé rekedt hangján, és megköszörülte a torkát.
- Azt hittem, hogy még alszol.
- Nemrég ébredtem.
Lassan kinyitotta a szemeit, majd felemelkedett, hogy adjak neki egy puszit. Meg is kapta, de kissé tovább tartott, mint azt gondoltam, és elégedetten dőlt vissza.
- Fel kell kelnem, megnézni Norinát és megetetni és hasonlók. – húztam el a számat. Nem azért, imádom őt, csak szívesen maradnék még itt az ágyban. Semmi kedvem nem volt felkelni.
- Megcsinálom helyetted. – ajánlotta fel.
- Nem, dehogyis. – ráztam a fejem.
- De-de. Te maradj itt, megetetem Ninát, nemsokára itt vagyunk. – pattant ki az ágyból, ellenkezni se volt időm.
- Hát oké. – egyeztem bele, és visszafeküdtem a meleg ágyba. A takarót a fejemre húztam, és úgy feküdtem. Örültem, hogy Krisztián átvállalta mára Ninát. Kíváncsi vagyok, hogy boldogulnak együtt.
Már majdnem sikerült visszaaludnom, amikor megcsörrent Krisztián telefonja, ami az éjjeliszekrényen volt. Kibújtam a takaró alól, és megnéztem ki az. A kijelzőn Tomika vigyorgott, ezért felvettem.
- Szia. – köszöntem.
- Viki?
- Aha, Krisztián a konyhában van. mit szeretnél?
- Csak Lindával arra gondoltunk, hogy mivel ilyen jó fej keresztszülők vagyunk.. Auu, na, ezt miért kaptam?
- Mi van? – kérdeztem vissza nevetve.
- Semmi-semmi. Linda rosszalkodik. Jó, abba hagytam. - nevetett ő is.
Egyből leszűrtem, hogy Lindával értetlenkednek, ezért vártam mire befejezik, és újra rám figyel.
- Na, szóval, arra gondoltunk Lindával, hogy ma elvinnénk Norinát. Mert olyan rég találkozunk vele, és ma van időnk mindkettőnknek, és legalább te is kettesben lehetnél a Kölyökkel. - fejezte végre be amit szeretne.
- Hm, nem tudom, hogy rátok merjem-e bízni. – mondtam, de nem gondoltam igazából komolyan. Tudom, hogy nagyon vigyáznának rá. Máskor is volt már velük egyedül, és akkor sem volt semmi baj.
- Persze, semmi gond nem lesz. Na, szóval?
- Tőlem elvihetitek, de akkor nektek kell érte jönnötök.
- Oké, fél óra múlva ott leszek, te addig pakold össze a holmiját. Jó?
- Jó, várlak. Sziasztok. – köszöntem el mosolyogva, majd letettük, pont ekkor jött be Krisztián, Norinával a kezében.
- Kivel beszéltél? – kérdezte, majd leült az ágyra, én pedig rögtön kivettem a kezéből a kis tündéremet.
- Tomival. jönnek Nináért, mert, hogy vele akarnak ma lenni. Evett rendesen? – kérdeztem.
- Aha, persze.  Te éhes vagy?
- nem nagyon. – fintorogtam. – De most megyek, összeszedem a holmiját, Tomika nemsokára itt van. – adtam neki vissza, és felálltam az ágyról.
Mosolyogva néztem rájuk, aztán átmentem a gyerekszobába, ahol mindenféle dolgokat, amik kellenek bepakoltam egy táskába.
- De miért akarják most elvinni? Nem értem. – rázta a fejét Krisztián.
Már a hálószobában voltam, épp öltözködtem, miután bepakoltam Ninának.
- Mert, hogy olyan keveset vannak vele, és ritkán van, hogy mindketten otthon vannak, ezért kihasználják a helyzetet, és, hogy kettesben legyünk. – fordultam felé vigyorogva, ő pedig elnevette magát.
- De nagylelkűek.
- Ugye? – kérdeztem vissza, de választ nem vártam.
Mire felöltöztem, pont megjött Tomika, természetesen csengetés nélkül bejött, nem zavartatta magá.
- Helló. – köszönt, és Krisztiánnal lepacsizott, nekem pedig adott egy puszit.
- Szia. Tudod a csengőnk működik. Meg tanulhatnád használnia- magyaráztam neki, de őt nem igazán érdekelte, és már Ninának beszélt valami nagyon értelmeset.
- Nem maradsz kicsit? – kérdezte Krisztián.
- Nem-nem. Sietek.
- Oké, de ha hozzátok vissza jöjjön Linda is. – mondtam.
- Rendben. – bólintott, és átvette a kezemből Norinát, és a táskáját is. – Majd este hozzuk.
- De ne csinálj vele semmit. – viccelt Krisz, mire Tomika csak a szemét forgatta, és jelentőségteljesen nézett Krisztiánra.
- Na sziasztok. – köszönt el.
Adtunk még Ninának egy utolsó puszit, aztán elmentek, mi pedig itt maradtunk ketten.

Krisztián szemszög

Mosolyogva néztem Viki-re, miután elment Tomika, aztán magamhoz húztam, és adtam egy puszit a szájára, miből végül egy csők lett, de egyikünk se bánta szerintem.
- Mit fogunk csinálni? Még ki se lehet menni. Utálom ezt az időt. – mutatott fintorogva az ajtó felé.
- Én is, de gyere, nézzünk tv-t, vagy nem tudom. Nem az a lényeg, hogy mit csinálunk, hanem, hogy együtt vagyunk. – mondtam nagy bölcsen, ő pedig kinevetett, de azért adott egy puszit az arcomra.
- Akkor nézzünk filmet. – bólintott, megfogta a kezem, és a nappaliba húzott.
Csak kicsit vitatkoztunk a filmen, de végül belementem, hogy egy romantikus, vígjátékot nézzünk. Megvártam, hogy Viki kényelmesen befészkelje magát az ölembe, majd elkezdtük nézni a filmet. Engem nem igazán érdekelt, de Vikinek tetszett, úgyhogy nyugodtan végig ültem, és közben gondolkoztam azon, hogy milyen szerencsés is vagyok. Nem mindenki bocsájtott volna meg nekem, és igazán hálás lehetek azért, amiért ő adott nekem még egy esélyt. Nagyon féltem, hogy nem fog meg se hallgatni, csak fogja Norinát, és elmegy tőlem jó messzire. Megérdemeltem volna..
Nagyon nagy bűntudatom van még mindig, és nem, csak azért amiért elhanyagoltam. Félek, hogy egyszer ki fog derülni, és akkor már biztos, hogy nem fog nekem megbocsájtani.
Viki hirtelen elkezdett fészkelődni, a fejét az ölembe tette, és elfeküdt a kanapén, úgy nézte tovább a filmet. Egyik kezemmel a haját simogattam, másikat pedig a combjára tettem. Sóhajtottam egy hatalmasat, hogy kiűzzem a gondoltatokat a fejemből, és próbáltam a filmre koncentrálni.

- Éhes vagyok. – szólalt meg Viki, amikor vége lett. Feltekintett az arcomba a nagy szemeivel, én pedig szinte elvesztem bennük. El is felejtetem, hogy mit mond. – Hé! – bökött meg.
- Ja, bocsi. – ráztam meg a fejem. – Mit mondtál?
- Minden rendben? – ült fel, és kíváncsian vizslatta az arcomat.
- Persze. – mosolyogtam.
- Akkor jó. Szóval az van, hogy éhes vagyok, de nincs itthon kaja. – húzta el a száját.
- Elmegyünk valahová? – kérdeztem, és hátrasimítottam a szemébe hulló tincseket.
- Ühm, nincs kedvem. Mi lenne, ha inkább csak rendelnénk?
- Oké, nekem mindegy. Pizza?
- Jó.
- Akkor mindjárt jövök. – mondtam, majd miután felült én is felálltam és kimentem a konyhába.
- Sok kukoricával! – kiáltott még utánam.
Gyorsan előkerestem a pizza rendelős papírt, és felhívtam. Leadtam a rendelést, és mondták, hogy 15-20 perc múlva itt lesznek. Ez után visszamentem Vikihez, leültem mellé, ő pedig érdeklődve nézett rám.
Nem szóltam semmit, csak megfogtam az egyik kezét, és rápillantottam az összekulcsolt kezünkre. Ekkor megláttam a gyűrűt a gyűrűsujján.
- Hozzám jössz feleségül? - kérdeztem tőle, és felnéztem az arcába. Elnevette magát, és csak aztán szólalt meg.
- Már megkértél. Nem emlékszel?
Felemelte az összekulcsolt kezünket, hogy lássam a gyűrűt.
- De, de azóta történtek dolgok. Most tényleg. Házasodjunk össze.
- Komolyan? – nézett rám, csillogó szemekkel.
- Persze. Nem viccelek.
- Mikor?
- Minél hamarabb. Na?
- Őrült vagy. – nevette el magát.
- Viki, komolyan beszélek. Nem akarok nagy esküvőt, csak olyan kicsit. A te családod, az enyém, és a közös barátaink. Benne vagy?
- Úristen, igen. – bólintott egyet.
- Akkor jó. – nevettem, mire ő megölelt, az ajkait pedig az enyémre nyomta, és egy hosszú csókot váltottunk. Beleült az ölembe, aztán kicsit elhajolt tőlem.
- Szeretlek Krisztián. – suttogta az ajkaimba.
Nagyon jól esett, hogy ezt mondja, már nagyon régóta hallottam tőle.
- Én is téged Viki. Tudod, ugye?
- Igen, tudom. – bólintott, majd újra megcsókolt.


Köszönöm-köszönöm még egyszer a komikat, imádlak titekeeet!♥
10 komi, új rész:))