2. évad 48. fejezet

Az egész mai napot Lindával töltöttem, és később még Tomika is megérkezett, de ő nem zavart minket, mert egy videón dolgozott. Kicsit csalódott volt, hogy Nina alszik, mert szívesen játszott volna vele. Imádják egymást.  Szívesen mentem volna már haza, de nem akartam, felébreszteni, így csak 4 körül indultunk hazafelé.
 Megígértem Lindának, hogy megpróbálok Krisztiánnal beszélni, de szinte már magam előtt láttam, hogy egy újabb veszekedés lesz csak belőle. Nem tudom, hogy kérek-e ebből. Nem akartam elrontani ezt a csodás napot azzal, hogy egymásnak esünk.
Otthon csináltam vacsit, aztán megetettem a kis hercegnőmet, és én is megvacsoráztam, majd ő a játszott a játékaival, miközben mesét nézett én pedig kicsit elpakoltam, mert elég nagy rendetlenség volt. Teljesen elment ezzel az idő, és miután végeztem Norinát megfürdettem, amit, mint mindig most is nagyon élvezett. Az elalvással már nagyobb gondjaink voltak, mert valamiért nem ment. Olvastam neki mesét, dúdoltam neki, és csak nagy nehézségek árán sikerült végre elaltatnom. Én beültem a tv elé, kerestem egy filmet, és halkan nézni kezdtem. Már a felénél tartott, amikor hazaért Krisztián. Meglepődtem, hiszen még csak 9 óra volt, ő pedig nem szokott hamarabb hazaérni mostanában 10-nél.
- Szia. – köszönt, de gyorsan ment is a hálószobánkba, visszaköszönni se volt időm, már ott sem volt. Felálltam, és utána mentem.
- Hogy-hogy ilyen hamar itthon vagy? – kérdeztem tőle, miközben felültem az ágyra. Ő a ruháit dobálta le magáról.
- Nem volt sok dolgom. Megyek, letusolok. – vetette oda nekem, de közben rám se nézett. Nagyon rosszul esett ez a fajta viselkedése. Elkeseredetten, szomorúan néztem utána, de már csak a vízcsobogását hallottam.
Gondolom, most azt várja, hogy visszaülök a tv elé, és az este további részében csendbe maradok, de beszélni akartam vele, így megvártam ameddig végez. Elég sokáig szöszmötölt bent, és amikor kijött, eléggé meglepődtem, mert a haja be volt lőve, mint aki készül valahová, és ez már biztos volt, amikor a szekrényéhez lépett, és kivett belőle egy fekete nadrágot.
- Mész valahová? – kérdeztem.
- Aha.
- Hová? – utálom, hogy mindent úgy kell kierőszakolnom belőle. Mint akit untat ez a beszélgetés. Már ha ezt lehet egyáltalán beszélgetésnek nevezni..
- Egy klubba. Nem tudom a nevét, nemsokára jönnek értem.
- Ne csináld már. Muszáj minden este elmenned? – kérdeztem tőle idegesen.
- Viki kímélj meg a tisztijeidtől, oké? – nézett rám egy pillanatra.
- Jézusom, mi van veled? Olyan nagydolog, ha legalább egyszer ezen a héten szeretném, ha itthon lennél, velem?
- Már nem mondhatom vissza, sajnálom. Menj el te is valahová. – vont vállat.
- Oh, igen? Norinát pedig hagyjam itt, ugye? – kérdeztem cinikusan, de erre már nem felelt semmit. – Szerettem volna veled beszélni. Kérlek, ne menj el.
- Nem ér rá holnap? Ígérem, hogy holnap beszélünk, csak most hagyj békén. Sietek. – hadarta, de közben egyáltalán nem figyelt rám, és a telefonján babrált valamit. Nagyon felidegesített. Szinte remegtem a dühtől.
- Tudnál rám figyelni egy pillanatra? – álltam fel, és kaptam ki a kezéből a telefont, mire meglepődve nézett rám. – Mi a fene ütött beléd? Mi bajod van? Nem értelek! Egyszerűen nem értem, hogy miért viselkedsz velem így mostanában. – kérdeztem tőle, és már nem bírtam visszatartani a könnyeimet. – Sőt, nem csak velem. Nem veszed észre, hogy mindenkit eltaszítasz magadtól? Mindenkit, aki fontos volt neked? Mond, mikor beszéltél utoljára Tomikával? Vagy Orsival?
- Hagyjuk ezt jó? Nincs most ehhez kedvem, és időm se. Mennem kell. – tolt kicsit arrébb, de előtte visszaszerezte a telefonját.
- Nem hagyhatsz csak úgy itt. – szóltam utána.
- Viki, kérlek szépen, hagyj már békén!- kiabálta, miközben már a cipőjét húzta fel.  Csoda, hogy Nina nem ébredt fel.
- Krisztián, ha most elmész, én..
- Mi lesz? – nézett rém felhúzott szemöldökkel, de nem tudtam semmit mondani. – Én is így gondoltam. Majd jövök, csá. – köszönt, és lelépett.
                                  
                                 
 
Teljesen összetörve álltam a szoba közepén. Megsemmisültem csoszogtam be a hálószobába, és nem érdekelt, hogy ruhába vagyok, befeküdtem az ágyba.
Nagyon fájt, hogy ennyire nem érdeklem, és, hogy ennyire megváltozott az utóbbi időben. Teljes ellentéte volt annak a Krisztiánnak, akit annyira szerettem. Már nem volt az, akivel órákon át tudtam beszélgetni, vagy zavartalanul nevetni és hülyéskedni. Már nem akart velem lenni, nem akart még csak hozzám se szólni.  Nem tudom, hogy miért lett ilyen, de az biztos, hogy az új” barátai” tehetnek erről. Legszívesebben sorba felpofoznám mindet, amiért ezt tették vele, velünk. Fogalmam sem volt, hogy tudtak ennyire hatással lenni rá, vagy, hogy miféle baromságokat tömtek a fejébe.
Teljesen elveszetnek és egyedül éreztem magam. Lehet, az lenne a legjobb, ha kicsit szünetet tartanák, ha mondjuk, kis időre elmennék szüleimhez, de félek, hogy még rosszabb lenne akkor. Nem értem, miért most akarja kiélni a tini korát, amikor már felnőttként kellene viselkednie? Sok mindenkit megbánt ezzel a viselkedésével, már a szüleinél is nagyon régen volt.
Már az is megfordult a fejemben, hogy esetleg nem is a barátaival ment el valahová, hanem megcsal valakivel, de ezt amilyen gyorsan eszembe jutott, olyan gyorsan el is hessegetem. Nem akarok erre még csak gondolni sem. 
Tudom, hogy én is változtam. Legfőképpen a hírtelen haragom tűnt el belőlem, és mostanra mindent szeretnék nyugodtan kezelni, de már tényleg kezd nagyon felidegesíteni a viselkedése. Régen már egy hatalmasat vitáztam volna vele a viselkedése miatt, és a szakítással fenyegetném, ami általában mindig észhez téríti. Lehet most is azzal kellene jönnöm, hogy elhagyom és el fog veszíteni, de mi van akkor, ha az új énjével, ezzel csak megkönnyebbül?
 Az biztos, hogyha nem fog változtatni ezen a viselkedésén lehet, hogy el fog veszíteni nem csak engem, hanem a kislányát is. Akármilyen fájdalmas is lesz nekem, nem tudok így élni. Nekem sincs szükségem olyan emberre, aki tiszteletlen velem, még akkor sem, ha halálosan belévagyok zúgva. Csak reménykedni tudok, hogy észhez tér és újra visszakapom a régi Krisztiánt, mert nem akarom elveszíteni, és azt sem akarom, hogy Ninának úgy kelljen felnőnie, hogy a szülei nincsenek együtt. Nekem nagyon boldog gyerekkorom volt, és azt akarom, hogy neki is az legyen. Ettől nem akarom őt megfosztani, és imádja Krisztiánt. Nem hiszem, hogy jót tenne neki, ha hirtelen elvinném őt.

                  

Sokáig szipogtam még, és gondolkoztam, amikor kezdett zavarni, hogy ruhástól fekszek az ágyba, így nagy nehezen kijöttem belőle, hogy átöltözzek és lezuhanyozzak.
Sokáig álltam a zuhany alatt, és engedtem magamra a forró vizet. Most nagyon jól esett, és vagy fél óráig abba sem hagytam, majd aztán megtörölköztem és felvettem a pizsamámat. Benéztem még Norinához is, aki édesen aludt. Örültem, hogy nem ébredt fel a kiabálásra, mert fogalmam sincs, hogyan altattam volna vissza. A félig lerugdosott takarójával betakartam, és néztem a nyugodt kis arcát. Annyira gyönyörű, hogy sokszor csak nézem, mert nem tudok betelni a látványával. Most is így volt, de amikor már tényleg alig bírtam nyitva tartani a szemeimet, megsimítottam az arcát, és otthagytam, én pedig visszamentem a szobánkba. Féltem, hogy nem fogok tudni elaludni, mint mostanában esténként, de szerencsére most pár perc elteltével már aludtam is.