2. évad 49. fejezet

Itt is van az új rész, most nem kellett annyit várnotok, szerintem elég hosszú lett, remélem, hogy fog tetszeni!

ja, és 10 komi és jön az új rész! :)

Reggel kisebb fejfájásra ébredtem, kialvatlanul, mivel az éjszaka alig aludtam. Oldalra fordultam, hogy megnézzem Krisztiánt, de meglepődve vettem tudomásul, hogy nincs itt, és az ő fele érintetlen volt. Rögtön felültem, és belém hasított a tudat, hogy nem aludt itthon. Ránéztem az órára, ami még csak fél 8-at mutatott, tehát lehetetlen, hogy ilyen hamar elment volna dolgozni, mert akkor nem megy előző este bulizni. Teljesen kétségbeestem, és rögtön a legrosszabb jutott eszembe, hogy valaki másnál volt, hogy megcsalt. Nem akartam erre gondolni, de már sehogy nem tudtam ezeket a gondolatokat kiűzni a fejemből.  Végül, hogy legalább kicsit eltereljem a figyelmemet, kikecmeregtem az ágyból, felöltöztem és benéztem Norinához. Már fel volt, és az egyik maciját matatta, majd csillogó szemekkel nézett rám. Kivettem a kiságyából, és felöltöztettem. Ez után a konyhába vettük az irányt, ahol megetettem őt, és én is megreggeliztem. Közben folyamatosan kattogott az agyam, és szinte minden percben az órát néztem. Felhívni már nem is próbáltam, hiszen a telefont se veszi már fel nekem. Ilyen még soha nem volt, hogy Krisztián nem jött haza éjszakára. Nagyon féltem, hogy hol lehet, és dühös is voltam rá kicsit. Ninával most nem igazán tudtam foglalkozni, eléggé ideges voltam, és nem akartam rajta kitölteni, ezért betettem egy mesefilmet, és a tv elé ültettem. Érdeklődve figyelte, miközben az egyik babájának nyúzta a haját.
Fel-alá járkáltam a házban, pakolásztam, amikor meghallottam, hogy nyílt a bejárati ajtó, aztán Krisztián hangját is, miközben Ninának beszélt.
Nem mentem vissza a nappaliba, inkább ottmaradtam a szobába, mert szinte biztos vagyok benne, hogy nem bírom ki, hogy ne szóljak be neki, és nem akartam Norina előtt. Türelmesen vártam, hogy végre ideérjen, majd nemsokára hallottam a lépteit. Kicsit meglepődött, amikor meglátott az ágyon ülni. Eléggé nyúzott volt az arca, gondolom nem aludta ki magát rendesen.
- Szia. – köszönt.
- Elárulnád, hogy mégis hol a fenébe voltál? – támadtam neki, de halkan.
- Bocs, Petinél aludtam. Nem volt utána kedvem hazajönni. – rántotta meg a vállát, majd ledobálta magáról a ruháit. 
- Mond, te teljesen hülyének nézel engem? – kérdeztem tőle felhúzott szemöldökkel.
- Nem. – válaszolta egyszerűen ágyba – Ott aludtam. Nem muszáj elhinned, nekem mindegy. 
Nagyon dühített a viselkedése, az pedig, hogy teljesen nyugodt, és leszarja, hogy én épp próbálok vele beszélni, még jobban felhúzott. Nem akartam kiabálni, mert Nina a szomszéd szobában van, és nagy erőlködés kellett hozzá, hogy halkan tudjak beszélni. Tudom, hogy legszívesebben ő már befejezte volna ezt a beszélgetést, sőt el se kezdte volna, de én még egyáltalán nem akartam befejezni.
- Krisztián mi van veled? – kérdeztem tőle most már kicsit nyugodtan, halkan, szinte suttogva. Nem nézett rám, a telefonját nézte, de egy pillanatra mégis felemelte a fejét. Sóhajtott egyet, és eltette a telefonját.
- Semmi Viki. Fáradt vagyok, és idegesítesz. – emelte égre a tekintetét. Régebben már ettől az egy szótól teljesen kiakadtam volna, de ez mostanában szinte szokásos volt, hogy mindig a fejemhez vágja. Nagyon rosszul esett, de nem szóltam már erre inkább semmit.
- Nem értelek. Teljesen kifordultál önmagadból. mintha nem is te lennél. Fogalmam sincs, hogy mi van, de ez nem jó így. Alig vagy itthon, ha itthon is vagy nem beszélsz velem. Nem szólsz hozzám, csak ha én mondok valamit, és akkor is egyszavas válaszokat adsz. Elegem van már ebből. – álltam fel az ágyról, és éreztem, hogy nem bírom már soká, mindjárt elbőgöm magam, de nem akartam.
- Sajnálom, csak sok a munkám. – forgatta meg a szemét.
- Tudom. Tisztában vagyok vele, hogy sok a dolgod, és szereted, fontos neked a munkád, viszont úgy érzem, hogy fontosabb, mint én, vagy Norina. – böktem ki, amit gondolok, és amikor nem szólt semmit, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy igazam van. – Szólhattál volna pár hónappal hamarabb, hogy nem akarod ezt az egészet, és akkor most nem itt tartanánk. – mondtam ki szomorúan, és sarkon fordultam. Ki akartam menni a szobából, de utánam szólt.
- Nem! Ha Norina nem lenne, mi már rég nem lennénk együtt. – emelte fel kissé a hangját, de még mindig nem kiabált.
Szíven ütött ez a mondat, nagyon. Meghökkenve néztem rá, hirtelen mozdulni se tudtam. Mintha egy kést szúrtak volna a szívembe, aztán utána még jól meg is csavargatták volna. Annyira fájt mindenem, és legszívesebben sírva fakadtam volna, ahogy kimondta a szavait. Szóval szerinte, már nem lennénk együtt. Pedig reménykedtem, hogy van még esély arra, hogy újra minden a régi lesz, de ez a mondat, mindent világossá tett számomra. Ő már nem szeret, és csak Norina miatt van velem.
- Tudod, nem muszáj itt lenned. Fel tudom nevelni Ninát egyedül is. Nincs rád szükségem – mondtam összeszedve magam, bár tudtam, hogy ennek a fele nem igaz, Szerintem teljesen összetörnék, ha most vége lenne.
- Ja, persze – bólintott egyet, mint, aki egyáltalán nem vesz komolyan.
-  Miért vagy ilyen velem? – emeltem fel kissé a hangom – nem csináltam semmi rosszat. Hová lett az, akit szerettem? Egyáltalán ki vagy te? – kérdeztem bekönnyesedett szemekkel és megremegett hanggal. 
Ez volt az az alkalom, amikor már tényleg nem bírtam visszatartani magam, amikor már tudni akartam, hogy állunk. Nem akartam ezt így tovább folytatni. Tényleg elegem volt mindenből, de főleg ebből a bánásmódból, amiben, ebben a pár hétben részesültem. Úgy érzem, hogy nem ezt érdemlem. Tőle nem, és soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen lesz velem. Mintha nem is ő lenne, mintha egy teljesen más ember állna itt előttem.
Akarattal sem tudtam volna visszatartani a könnyimet, így patakokban kezdett el folyni az arcomról. Nagyon sebezhető voltam ebben a pillanatban, teljesen elgyengültem. Nagy, mély levegőket vettem, hogy kicsit lenyugodjak, mert eléggé felzaklatott ez a beszélgetés. Krisztiánra néztem, és ő is épp engem figyelt. Kicsit más volt az arca, heteken át, most először láttam rajta, hogy talán elgondolkodott azon, hogy valójában miket művelt, és hogy viselkedett mindenkivel. Láttam a tekintetéből, hogy most jön rá, mennyire letért a helyes útjáról, és, hogy mennyire nem volt önmaga. Nem szólt semmit, csak folyamatosan arcom fürkészésével volt elfoglalva, én pedig könnyeimmel együtt, szipogva álltam ott. Tudtam, hogy büszkesége miatt, nem fog semmit sem tenni, ezért mivel nem szándékoztam a társaságába lenni, letöröltem a könnyeimet, és kimentem a szobából. Ránéztem Norinára, de ő még mindig érdeklődve figyelte a tv-t, ezért bezárkóztam a fürdőszobába. Zokogva dőltem neki az ajtónak, és csúsztam le a földre. Nagyon fájt mindenem, talán még soha nem éreztem magam ennyire elveszetnek, ennyire egyedül. Akartam, hogy utánam jöjjön, és tudom, hogy a régi Krisztián már régen utánam jött volna, de ő már rég nem az, aki volt, és kezdem elveszteni a reményt, hogy még valaha visszakapom.
Nem vágytam másra most csak a magányra, hogy kicsit egyedül lehessek, de tudtam, hogy nem ülhetek végtelenségig a földön, így nagy nehezen felálltam, és a tükör elé sétáltam. Szörnyen néztem ki, rendesen elborzadtam a látványtól. A szemeim pirosak voltak a sírástól, az arcom teljesen nyúzott, kialvatlan volt. Kicsit felfrissítettem, megmostam hideg vízzel, és sikeresen abbahagytam a sírást. Néztem magam egy ideig a tükörbe, de végül inkább kimentem a szobából. Azonnal beszélni akartam valakivel, így előkerestem a telefonomat, ami a konyhába volt, majd leültem egy székre, kikerestem Linda nevét, és azonnal hívtam. Pár csöngés után szerencsére fel is vette.
- Szia. – szólt bele vidáman. – Mi újság?
- Szia. – köszöntem neki, de a hangom nagyon rekedt volt. Megköszörültem a torkom, és úgy szólaltam meg újra. – Linda, én már nem bírom ezt tovább. Annyira rossz. – mondtam halkan, szinte suttogva. Nem sok kell hozzá, hogy újra elsírjam magam, de próbálom visszatartani a könnyeimet.
- Viki, mi történt? – kérdezte aggódva.
- Krisztián. Úgy érzem, hogy vége van. Nem szeret már, és olyanokat vágott a fejemhez, amiket soha nem gondoltam volna, hogy egyszer az ő szájából fogok hallani. – kezdtem el szipogni, de gyorsan letöröltem a könnyeimet.
- Esküszöm, hogy megfojtom azt az idiótát. – dühöngött, és láttam magam előtt, ahogy a szemét forgassa és összeszorítja a fogát. – Kicsim, szerintem menj el kicsit a szüleidhez. Lehet jót fog tenni kettőtöknek ez a pár nap.
- Gondolod? – kérdeztem bizonytalanul? – Félek, hogy már nem lehet semmit csinálni. Félek, hogy tényleg ennyi.
- Akarod, hogy átmenjek?
- Nem, jobb most így. Gondolkozok még, de lehet jobb lesz egy kis időre elmenni innen. Amúgy is régen találkoztam már anyuval.
- Rendben. Ha bármi van, akkor hívj fel, tudnod kell, hogy bármiben számíthatsz rám, és Tomira is.
- Köszönök mindent nektek. Majd hívlak. Szia.
- Szia, és vigyázz magatokra. – köszönt még el, majd letettük. Sóhajtottam egyet, és felálltam, majd elindultam a szobába, hogy összecsomagoljak pár ruhadarabot..