2. évad 60. fejezet

Elképedve néztem a telefon kijelzőjét, és többször is el kellett olvasnom az sms-t, mert egyszerűen nem akartam elhinni azt, amit látok. Óriási nagy csalódottságot éreztem, amilyet még soha.
Hallottam, hogy jön ki a fürdőből, ezért magam mellé dobtam a telefonját, felültem, és átkaroltam a térdemet.
- Azt hittem el fogsz aludni mire, végzek. – mosolygott rám, amikor bejött a szobába. – Mindjárt jövök. – intett, és indult volna ki, de utána szóltam.
- Ki az a Kinga? – hangom nagyon hidegen csengett, még én is meglepődtem magamon.
Krisztián hirtelen megállt, de az arcát nem láttam, mert nekem háttal volt, épp ment volna ki az ajtón.
- Nem tudom. Milyen Kinga? – kérdezett vissza, de a hangja már halkabb volt.
- Akivel együtt voltál 1 hónapja.
- Én.. nem tudom, miről beszélsz. – mondta, de közben megfordult.
- Erről beszélek!
Megfogtam a telefonját, és az ágy végébe dobtam. Megfogta, és végig olvasta az sms-t, majd sóhajtott egy hatalmasat, végül zsebre tette a telefont.
- Viki.. én.. – kezdte el, de igazából nem érdekelt a magyarázkodása, egyetlen egy dologra voltam kíváncsi.
- Lefeküdtél vele?
- Én.. ez..
- Nem! Azt kérdeztem, hogy lefeküdtél vele? Más nem érdekel. Őszintén válaszolj, és ne hazudj! Ne merj hazudni. Szóval, lefeküdtél vele?
Nem szólt semmit, összeszorította a szemeit, és lehajtotta a fejét. Ebből világossá vált számomra minden.
- Ezt nem hiszem el. – suttogtam.
- Sajnálom.. Viki.. én.. – rám nézett, és láttam a szemében, hogy bánja, hogy fél, de nem érdekelt. Annyira nem érdekelt.
- Miért hazudtál? A szemembe hazudtál! Megkérdeztem tőled, és te azt mondtad nem történt semmi senkivel. Jézusom, Krisztián.
A fejemet ráztam hitetlenkedve, nem akartam elhinni ezt. Minden annyira jó volt, erre most minden elromlik. Sírni szerettem volna, ordítani, de még sem tettem. Nem tudom, hogy hihettem el, hogy most már minden rendben lesz.
- Féltem. Sajnálom. Nem akartalak elveszíteni.
- Tényleg? – álltam fel az ágyról. – Pedig megtörtént.
El akartam mellette menni, ki ebből a szobából, de megfogta a kezem.
- Kérlek..
- Ne! – rántottam el a karom. – Ne érj hozzám, érted? Látni se bírlak. – kiáltottam rá.
Kimentem a szobából, be a vendégszobába, ahol magamra csaptam az ajtót, majd háttal neki dőltem. Gyorsan lélegeztem, nagyon rosszul voltam. Egyszerűen nem akartam elhinni ezt. Olyan, mintha nem is én lennék, mintha kívülállóként néztem volna végig ezt az egészet. Mint egy rossz álom, csak ez épp a valóság.
Annyira fájt, annyira megbántottnak, csalódottnak éreztem magam, mint még soha. Ezt még soha nem éreztem, amit most. Annyira haragszok rá. Igaza volt anyunak, tényleg nem kellett volna neki megbocsájtanom.
Végül nagy nehezen odamentem az ágyhoz, a sok hülye díszpárnát ledobáltam a földre, és csak aztán feküdtem le.
Előre tudtam, hogy aludni nem fogok sokat az éjszaka. Végig Krisztián járt az eszembe, és az a csaj. Ki lehet ő? Biztos valami gyönyörű modell, aki 100-szor szebb, mint én. Hasonló gondolatok jártak a fejembe, és akárhogyan próbáltam, nem tudtam kiverni őket belőle. Végül a könnyeimet sem tudtam tovább visszatartani, és az arcomat a párnába nyomva kezdtem el zokogni. A fájdalom, amit éreztem, szinte szétszakított belülről. Soha, senkiben nem csalódtam még ekkorát, mint Krisztiánban most. Soha, nem bántott még így meg senki.
Nem tudom, hogy mi lesz most, mi lesz ez után, de az biztos, hogy ezt már nem fogom lenyelni neki. Ezt nem!
Végül az éjszaka közepén, fogalmam sincs mikor sikerült álomba sírni magam…

Krisztián szemszög

Utána akartam menni, de végül mégsem tettem, mert tudom, hogy úgyis csak elküldene. Nem tudom, mit csináljak, nagyon tanácstalan voltam. Tudom, hogy hibáztam, óriásit méghozzá, de nem tudom visszaforgatni az időt akármennyire is szeretném. Végül lefeküdtem, de az alvással nem is próbálkoztam, úgysem hiszem, hogy menne. Annyira, de annyira hülye vagyok! Nem is értem, hogy gondolhattam, hogy nem fog kiderülni, vagy egyáltalán, hogy tehettem ezt vele? Annyira szeretem őt, és érzem, hogy el fogom veszíteni. Tudom, hogy nem fogja ezt már nekem megbocsájtani.
Semmi más nem járt a fejembe egész éjszaka, csak ő, és Norina. Olyan régóta ismerjük már egymást, és annyira megszerettem őt, hogy nem bírnám elviselni, ha elveszíteném.  „Pedig megtörtént.” Annyira fájdalmas volt ezt tőle hallani, és az, hogy a szemébe néztem, és csak csalódottságot, fájdalmat láttam benne, nekem is nagyon fájt. Óriási bűntudatom volt azért, amit tettem vele. Annyira utálom magam, rosszul vagyok saját magamtól.
Igazából az az este nem számított nekem semmit, ugyanúgy, ahogy Kinga se. Egy szórakozóhelyen találkoztunk. Először csak táncoltunk, flörtöltünk, majd felmentünk hozzá. Nagyon szép lány, de a közelébe se jön Vikinek. Rögtön az után, hogy megtörtént, megbántam, és azonnal hatalmába kerített a bűntudat, a lelkiismeret furdalás. Elmondtam neki, hogy nekem tulajdonképpen van valakim, akit szeretek, és ez egyszeri alkalom volt, ami biztos, hogy nem fog megismétlődni, majd leléptem. Nem tudtam, hogy Kinga lesz olyan értetlen, hogy írni fog nekem. Azt hittem, hogy érthetővé tettem számára, hogy nem lesz közöttünk semmi, de ezek szerint nem…
Egész este szinte alig tudtam aludni. Forgott az agyam mindenféléről. Néha fél órára sikerült elaludnom, de aztán újra felpattantak a szemeim. Rég volt már ilyen szörnyű éjszakám, és érzem, hogy az elkövetkező napok még rosszabbak lesznek…

Reggel, ahogy gondoltam, nagyon fáradtan, kialvatlanul ébredtem. Hallottam, hogy Viki már ébren van, és a konyhába zörög valamivel. Gondolom, Ninával van. Nem volt nagy bátorságom kimenni hozzá, de muszáj voltam, mégsem bújhatok el egész napra az ágyban.  Végül nagy nehezen kiszálltam az ágyból, felöltöztem, majd a fürdőbe fogat mostam és hasonlók. Persze mindezt a lehető leglassabb tempóba csináltam, de végül mégis kész lettem.
Vettem egy óriási nagy levegőt és minden bátorságomat összeszedve kimentem a konyhába. Viki éppen Ninát etette.

- Jó reggelt. – köszöntem, de igazából úgy csinált, mintha ott se lennék.
- Nina, édesem, kérlek, egyél már. – mondta neki, eléggé feszülten, mert nem akart enni, és mindig eltolta a kaját a szája elől.
Végül töltöttem magamnak kávét, leültem vele szembe, és csak néztem őt. Ideges volt, az arca nyúzott, a szemei be voltak vörösödve, kialvatlannak tűnt. Ez mind az én hibám, pedig tegnap még annyira jó kedve volt, szinte ragyogott.
Elég érdekesen indult ez a reggel, minimum azt hittem, hogy jól leordítja a fejem, vagy fogalmam sincs, de hozzám se szólt, átnézett rajtam, és ez mindennél rosszabb volt. Meg akartam szólalni, meg akartam tőle kérdezni, hogy most, hogyan tovább, de egyszerűen nem tudtam mit mondjak, hogyan kezdjek bele, és nem is Norina előtt akartam. Tudom, hogy ő még úgysem értene belőle semmit, de akkor sem.  Végül Nina mesét akart nézni, így Viki beültette a nappaliba, ő pedig bement a szobánkba átöltözni. Gyorsan felálltam és utána mentem.
- Nem akarsz valamit mondani? – kérdeztem tőle.
- Mit mondjak?
- Bármit. Ordíts, kiabálj velem, üss meg, csak kérlek, csinálj valamit, mert nem bírom ezt.
- Csalódtam benned Krisztián, érted? Óriásit. Te vagy a legnagyobb csalódás az életembe. Nem értem, hogy tehetted? Aztán pedig szemrebbenés nélkül az arcomba hazudtál. Annyi mindent megbocsájtottam már neked, annyi mindenen túlléptem, de ezen nem fogok. Nem megy. Egyszerűen rosszul vagyok tőled.

Nagyon fájtak ezek a szavak, mind, de megérdemeltem őket, és igaza van. Sokszor megbántottam már őt, sokszor okoztam neki csalódást, de mégis kaptam tőle újabb esélyt mindig, azt hiszem, hogy ezek az esélyek most már elfogytak.
-  Sajnálom Viki. Elmondhatatlanul sajnálom. Hibáztam, annyit hibáztam már, de szeretlek. Ezt tudod ugye? Bármi is lesz, ezt tudnod kell, hogy az érzéseim az irányodba semmit nem változtak.
- Ha szeretnél, akkor nem csaltál volna meg! – mondta, miközben egy könnycsepp végigszaladt az arcán.
- Sokat ittam, részeg voltam, nem gondolkoztam, és azonnal megbántam. Rögtön, utána.
- Ne fogd az alkoholra. Az nem mentség. Legalább jó volt? Élvezted?
- Hagyjuk ezt, jó? – kértem – Mi lesz most?
- Most? Még nem jöttél rá? Végeztünk! Ezt pedig add majd neki. Remélem jó az újára. – levette a gyűrűt az újáról, és a kezembe nyomta, én pedig megilletődve néztem utána, ugyanis kiment a szobából. Szólni sem volt időm, annyira meg voltam lepődve.


Na itt is van, bocsi, hogy kicsit sokáig kellett rá várni, a következő már hamarabb jön, de csak ha meglesz a 10 komi:)
Ja, és nagyon-nagyon köszi a komikat az előző részheeeez :P