2. évad 67. fejezet

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy sokáig nem volt rész, de egyszerűen nem tudtam mit írni, kedvem se volt. Remélem, hogy fog tetszeni. Ha meglesz a 10 komi, akkor pénteken vagy szombaton lesz új :) 

Reggel, amikor felébredtem, és eszembe jutott a tegnap, mosoly kúszott az arcomra. Jó érzés volt végre azzal a tudattal felébredni, hogy talán minden rendben lesz, hogy végre boldog lehetek. Elegem van már az állandó szenvedésből. Tudtam, hogyha Norina megszületik, akkor talán össze fogunk majd kapni dolgokon, de ilyenre még álmomba sem gondoltam volna. Remélem, hogy teljesen túl fogunk majd ezen jutni. Megígértem Krisztiánnak, hogy elfelejtem ezt neki, és én teljes erőmmel ezen leszek már. Gondolni se akarok többé erre. Tudom, hogy most még bizonytalan leszek, nehéz lesz, de bízom benne, hogy majd el fog múlni, és idővel minden olyan lesz, mint régen.
Nem volt sok kedvem kimászni a melegről, de muszáj voltam, mivel gondolom Norina már biztosan felébredt. Kiszálltam az ágyból, és a szobája felé vettem az irányt. Igazam volt, tényleg fel volt már. Mosolyogva emeltem ki a kiságyából, és miközben beszéltem neki, felöltöztettem. Természetesen válaszokat nem nagyon vártam, de figyelt rám a nagy szemeivel. Miután sikeresen felöltöztettem őt, lementünk a konyhába, hogy megreggelizzünk. Én nem igazán voltam éhes, ezért csak kávét főztem magamnak, és megetettem Ninát. Már majdnem végeztünk, amikor megszólalt a telefonom a hátam mögül.
Odanéztem, és a táskám volt ott a pulton. Kikerestem belőle a telefon,t és a fülemhez emeltem, miután felvettem.

- Szia, Linda. – szóltam bele.
- Egész nap hívtalak tegnap. Miért nem vetted fel? – kérdezte köszönés nélkül.
- Nem tudom, bocsi, nem hallottam. Lehet le volt némítva. – vontam vállat. Ahogy eszembe jutott, tegnap tényleg szinte alig volt a kezembe a telefon.
- Mindegy akkor. Van ma dolgod? Eljöhetnél, beszélgetni. Mesélhetnél a szombatról, mert eltűntetek Krisztiánnal. Mi volt? – kérdezgetett, én pedig elnevettem magam.
- Elmegyek olyan fél 1 körül, rendben?
- Jól van. Várni foglak.  Szia.
- Szia. – elköszöntünk, és letettük.

Most, hogy megvan a ma délutáni program, úgy döntöttem, hogy addig kicsit kitakarítok itt. Nina mesét nézett, én pedig pakolásztam. Eléggé kifárasztott, de a végeredmény volt a lényeg, és megkönnyebbülten ültem le a nappaliba én is mesét nézni, miután készen lettem. Nem igazán érdekelt a dolog, de még mindig jobb, mint a pakolás. Már vagy 10 perce ülhettem ott, amikor sms-t kaptam Krisztiántól. Azonnal mosoly kúszott az arcomra, és rögtön vissza is írtam. Azt akarta tudni, hogy mi a programom mára, de kicsit elszomorodott, amikor mondtam, hogy Lindánál leszek, holnap pedig egyetemre megyek, aztán dolgozni délután. Furcsa, mert mi igazából nem nagyon szoktunk írogatni egymásnak, most viszont elég sokáig ezt csináltuk, mindenféléről beszéltünk, az helyett, hogy inkább felhívtuk volna egymást. Érdekes volt, de én élveztem, és minden üzenetét türelmetlenül vártam. Csak akkor köszöntünk el, amikor írtam neki, hogy megyek készülődni, de megígérte, hogy este felhív.
Felkaptam Ninát a kanapéról, és a szobámba letettem őt az ágyra, én pedig elkezdtem készülődni. Annyira utálom a hideget! Nem szeretem, hogy egy csomó ruhadarabot fel kell venni, hogy ne fagyjak meg. Alig várom, hogy végre vége legyen, de sajnos még csak most kezdődik a hideg, de nekem már most elegem van belőle.
Miután sikeresen kiválasztottam a ruhákat, és a cipőt, amit fel fogok venni, megcsináltam a hajam, és kész is voltam. Nem sminkeltem, kicsit sem.
Miután teljesen elkészültünk, beültettem Norinát hátra az autóba, és elindultunk, végre. Fél 1 után pár perccel értem oda. Linda már tényleg nagyon várt, vigyorogva nyitott ajtót, és jól megszorongatta Ninát, amit én nevetve néztem, miközben levettem a kabátomat és a cipőmet.
- Örülök, hogy itt vagytok. – mondtam, és elindultunk a nappaliba.
- Én is. – értettem egyet.  – Tomika, hol van? – kérdeztem, és körül néztem, de sehol nem láttam, és nem is hallottam.
- El kellett mennie Orsihoz, de szerintem nemsokára itt van.
- Értem.
- Egyébként kérsz valamit?
- Nem, köszi. – ráztam a fejem.
- Akkor mesélj. – nevette el magát.
- Fhú! – sóhajtottam egyet, de aztán végül belekezdtem.
Elmondtam neki, hogy kibékültünk, és most megpróbáljuk újra, de kihagytam a megcsalós részt.
- Juj, tényleg? Úgy örülök neki! Rossz volt látni, hogy szenvedtek csak mindketten. Tomikának is tetszeni fog. Tudod, nagyon sokat törte a fejét, hogy ugyan mi a baj. Zavarta őt, hogy szakítottatok. – mondta mosolyogva.
- Most már minden rendben lesz, remélem, és köszönöm, hogy törődtök velünk. Jól esik.
- Ugyan már. Úgy gondolom, hogy ez természetes. – legyintett, én pedig küldtem felé egy hálás mosolyt. – Viszont Viki, én nem igazán veszem el ezt a nem működött dolgot. Akkor nem szenvedtetek volna ennyire mindketten. Miért nem akarod elárulni, hogy mi volt az igazi oka? Ígérem, hogyha akarod, nem mondom el Tominak. Bízhatsz bennem.
Lehajtottam a fejem, nem igazán tudtam, hogy mit mondjak. Úgy voltam vele, hogy ha már eddig nem derült ki, akkor már tényleg hagyni kellene ezt az egészet, viszont tudom, hogy Lindát nagyon érdekli, és ő mindig mellettem van mindenben.
- Linda.. ah..- sóhajtottam. – Ez nem olyan egyszerű.
- Tudom. Semmi gond. Ha nem akarod elmondani, megértem. Tényleg.
- Nem az, hogy nem akarom. csak jobb lenne már ezt az egészet elfelejteni.
- Akkor hagyjuk az egészet. Ne haragudj, hogy szóba hoztam.
- Nem, semmi gond. Tényleg. Ígéred, hogy Tominak nem szólsz róla?
- Persze. – bólintott.
- Szóval.. az történt, hogy Krisztián megcsalt. – mondtam ki nagy nehezen, Linda pedig óriási nagy szemekkel nézet vissza rám.
- Micsoda? Ne. – rázta a fejét, és láttam rajta, hogy most nagyon le van döbbenve.
- De. – bólintottam.
- Mikor? Honnan tudod? Elmondta? – kérdezgetett.
- Még akkor, amikor nem igazán voltunk jóban. Pár hónapja.
- De, hogyan jöttél rá?
- Megláttam ez sms-t, amit Kinga írt neki.
- Húú. – fújta ki a levegőt, majd hirtelen rám nézett.  Várj! Az a Kinga, aki..?
- Igen, aki ott volt egyszer az egyik klubba. Aki üzent Krisztiánnak. – válaszoltam.
- Nem térek magamhoz. Ezt nem igazán gondoltam volna. Soha, még csak eszembe sem jutott volna az, hogy megcsalt téged. Jézusom.
- Én is így voltam vele.
- De miért bocsájtottál meg neki? Én nem hiszem, hogy ezt elnézném Tominak.
- Tudom, én is így voltam vele, de szeretem őt. Tudom, hogy megbánta. Csak remélni tudom, hogy nem döntöttem rosszul.
- Én is. – bólintott.
- Akkor nem mondod el Tominak, ugye? Nem akarom, hogy balhézzon, azt pedig tuti nem nézné csak úgy el, ha megtudná, hogy Krisztián megcsalt.
- Hogy micsoda? – hallottam meg hirtelen, és gyorsan hátrafordultam. Tomika állt az ajtóban, enyhén ledöbbent arckifejezéssel. Rémülten néztem Lindára, és ő is ugyanúgy rám.