2. évad 70. fejezet

Sziasztok, itt az új rész, és tudom, kicsit váratlan, de ez van. Jó lenne, ha mindenki írna valamit, úgy az egész sztoriról, nem csak erről a résztől. Remélem, hogy fog tetszeni!:)

A reggelem ugyanúgy indult, mint a többi, felöltöztettem, megreggeliztünk Ninával, majd miután én is felöltöztem, úgy döntöttem, hogy elmegyünk vásárolni, együtt. A nap sütött, de ettől függetlenül eléggé hideg volt. Egy közeli üzletbe mentünk, ahol összevásároltam mindent, amire esetleg szükség lehet majd, aztán egy óra után már otthon is voltunk. Nina mesét akart nézni, így betettem neki egy dvd-t, én pedig a konyhába mentem, hogy főzzek valami ebédet. Közben azon gondolkodtam, hogy Nina kivel lesz délután, mivel nekem dolgoznom kell fél 5-ig. Nem tudtam, hogy Krisztiánnak mennyi dolga lesz ma, azt mondta egy interjúra megy, de azt nem tudom mikor. Úgy gondoltam, hogy majd felhívom, ebéd után, de megelőzött, mivel megcsörrent a telefonom, és az ő neve volt a kijelzőn.

                                     

- Szia. – szóltam bele mosolyogva, miután felvettem.
- Szia, mit csinálsz? – kérdezte, és úgy hallottam a háttérzajból, hogy kint van valahol.
- Főzök. Vagyis próbálok. – nevettem. – Te?
- Főzöl? De jó, én megyek Orsihoz, aztán onnan egy interjúra.
- Aha, emlékszek. Esetleg utána jöhetnél ebédre. Mit szólsz? –ajánlottam.
- Jó lenne, de már megígértem Orsinak, hogy együtt ebédelünk, de utána esetleg elmehetek. Jó?
- Ha ráérsz, akkor jó lenne, mert nekem el kell mennem, és vigyázhatnál Ninára. Nem baj?
- Dehogyis, szívesen vagyok vele. Kb. fél 1-re ott leszek. Az úgy jó?
- Igen. – bólintottam.
- Rendben, akkor majd találkozunk. Szeretlek.
- Én is. Szia. – mosolyogva köszöntük el egymástól, majd tettük le.

Miután Ninával megebédeltünk, felmentem vele a szobámba, és elkezdtem készülődni. Remélem, hogy Krisztián időben fog jönni, mert akkor el fogok késni, és azt nem szeretném.
Már pont kész lettem, amikor hallottam, hogy nyílt a bejárati ajtó, majd Krisztián elkiáltotta magát, hogy megérkezett.

                                      

- Helló. – néztem rá mosolyogva, miután feljött hozzám.
- Sziasztok. – köszönt, majd magához húzott kicsit, és egy rövid csókot adott a számra, aztán elengedett, hogy Norinát is megpuszilja, én pedig vigyorogva néztem rájuk, miközben az alsó ajkamba haraptam. – Elvigyelek? – kérdezte.
- Nem, autóval megyek. Ninának nemsokára aludnia kell, maradjatok itthon.
- Rendben. Mikor jössz?
- Fél 5 után. Utána itt leszel még, ugye?
- Persze, ha szeretnéd. – bólintott.
- Szeretném. – mosolyogtam, majd megkerestem a táskámat. Már indulni akartam. – Megyek, jó? Vigyázz Ninára.
- Természetes. – forgatta a szemét, majd felállt az ágyról, és megcsókolt. – Siess.

Felnevettem, adtam egy puszit Norinának is, aztán már ott sem voltam. Semmi kedvem nem volt elmenni itthonról, főleg nem dolgozni. Sokkal szívesebben maradtam volna otthon velük, mint tegnap.
Mint ahogy azt előre gondoltam, ez a pár óra a lehető leglassabb tempóba ment, és mintha minden perc egy óra lett volna. Nagyon akartam haza menni, alig tudtam a dolgomra figyelni, de végül mégis sikerült mindent rendesen megcsinálnom, és fél 5 előtt kész voltam, és ameddig nem mehettem el, Erikával beszélgettem. Kérdezgetett, hogy hogyan sikerült a tegnapi nap, én pedig boldogan válaszolgattam neki.
Fél 5-kor, végül együtt hagytuk el az épületet, majd elköszöntünk, de holnap úgyis újra látjuk egymást. A parkolóba beültem az autóba, és hazafelé vettem az irányt. 5 előtt pár perccel értem haza, és Krisztián éppen Ninát etette.

- Sziasztok. – köszöntem nekik, majd mindketten kaptak egy puszit, és leültem én is az asztalhoz.
- Szia. Milyen volt? – kérdezte Krisztián.
- Ah, unalmas. - fintorogtam. – Semmi kedvem nem volt ott lenni.
- Elhiszem. Holnap is kell menned.
- Igen. – bólintottam, majd levettem a kabátomat, és a sálamat, mivel nagyon meleg volt bent. Közben azon gondolkoztam, hogy mit fogunk csinálni, majd eszembe is jutott valami. – Figyelj, mi lenne, ha áthívnánk Tomit és Lindát?
- Öhm, nem tudom. Szerintem nem a legjobb ötlet. Nem hiszem, hogy jó lenne a hangulat. Érted, nem? – nézett rám, és először nem tudtam miről beszél, de aztán beugrott.
- Igazad van, sajnálom. Az én hibám. – túrtam bele a hajamba.
- Nem a tiéd. – rázta a fejét. - Csakis az enyém, de hagyjuk ezt, rendben? – kérte, én pedig csak bólintottam egyet, majd odabújtam hozzá, ő pedig egyik kezével átölelt, a másikkal pedig még mindig Ninát etette.
 
Jó lett volna, ha átjönnek, de megértem Krisztiánt, kicsit tényleg kellemetlen lenne a helyzet, és nem akarom azt. Egy kis idő azt hiszem, hogy kell, mire Tomika úgymond megnyugszik, mert tudom, hogy attól, mert nem szólt nagyon be Krisztiánnak, haragszik rá, de tudom, hogy ha látni fogja, hogy Krisztián már nem akar több butaságot csinálni, akkor megenyhül az irányába. Ő amúgy se tud sokáig haragudni senkire.
A mai program tehát ugyanaz volt, mint a tegnapi, azzal a különbséggel, hogy most játszás helyett mesenézés volt. Ameddig Nina szinte a képernyőre tapadt, mi az egyik fotelba voltunk, én Krisztián ölébe, és halkan beszélgettünk.

- Figyelj, vacsorázol itt? – dünnyögtem, mert az arcomat a nyakához dugtam, ő pedig a karomat simogatta.
- Aha, oké. – mondta, és éreztem, hogy bólintott egy aprót.
- Akkor rendelni kell. Mit ennél? – kérdeztem, és most már felemeltem a fejem, hogy ránézhessek.
- Valami tésztát, mondjuk spagettit.
- Akkor azt tudok csinálni én is. – vontam vállat.
- De ha nincs hozzá kedved nem muszáj.
- De-de, van. – bólintottam, és adtam neki egy puszit, de ő visszahúzott, így kicsit több lett belőle, majd miután ajkaink szétváltak halkan kuncogtam egyet, megráztam a fejem, és a homlokomat az övének döntöttem.
- Szeretlek, tudod? – kérdezte, és kisimította a hajamat az arcomból.
- Én is téged. – mondtam, mire kaptam egy újabb kis puszit.

Igazán boldognak éreztem magam, mint mindig ebben a pár napban. Hiányzott már ez az érzés, és remélem, hogy nem fog elmúlni. Nem hiszem, hogy túlélnék még egy csalódást, és én bízok benne, hogy nem lesz több rossz. Azt hiszem eleget szenvedtünk mindketten, és sokkal jobb így minden.

Fél 7 körül aztán ott hagytam őket, és kimentem a konyhába, hogy csináljak spagettit, ami fél órán belül kész is volt. Közösen megvacsoráztunk, aztán megfürdettük Ninát, majd Krisztián felajánlotta, hogy elaltatja.
Én pedig lementem a konyhába, hogy elpakoljak. Elmostam azt a pár tányért, amit használtunk, aztán el is tettem őket.
Eszembe jutott valami, és az egyik szekrényben kerestem 2 borospoharat, és megkerestem Krisztián kedvencét, majd letettem őket az asztalra, majd leültem.

                                               

- Uh, végre, elaludt. – jött be a konyhába, és vigyorogva néztem. Nem figyeltem még ma annyira meg, de egy fekete nadrág, és egy ing volt rajta, aminek az úja fel volt tűrve a könyökéig. Nagyon sexi volt.
- Borozunk? – kérdeztem, és felemeltem az üveget, majd odamentem hozzá.
- Akkor, hogy fogok hazamenni?
- Nem feltétlenül kell, hogy hazamenj. – vontam vállat, mire ő felnevetett.
- Tényleg?
- Ühüm. – bólintottam.

Nem szólt erre semmit, csak megcsókolt, majd kivette a bort a kezemből, és elindult a nappali felé. Hirtelen nem mozdultam, mire hátrafordult.
- Nem jössz? – húzta fel a szemöldökét.
- Ja, de. – ráztam meg a fejem, megfogtam a két poharat, és utána mentem. Szorosan befészkelődtem az ölébe, ő pedig kitöltötte a poharakba a bort.
- Figyelj, mi lenne, ha visszaköltöznél? Hiányzol, és amúgy is, mindig itt vagy. Sokkal jobb lenne, ha te is itt laknál. Én nagyon szeretném.  – mondtam hirtelen, pár perces csend után.
- Komolyan? Én is nagyon szeretném, de nem tudtam, hogy te akarod-e már. Nem jó ott egyedül, miközben tudom, hogy talán itt is lehetnék. Veletek. – nézett rám, kezével pedig kis mintákat rajzolt a combomra.
- Azt akarom, hogy már tényleg együtt legyünk. Elfelejteni ezt az egészet, ami volt, és újrakezdeni. Tudod.
- Én is ezt akarom. Nem tudom nekem elégszer megköszönni mindezt. Imádlak, nagyon. – suttogta, szinte az ajkaimba.
- Én is téged. – simítottam végig az arcán, majd megcsókolt.

                                                

Gyengéden csókolt, ajkai szinte alig érintették az enyémet, ezért beletúrtam hátul a hajába, és közelebb húztam magamhoz, és a kezemen felfelé simított végig, majd a hajamba túrt ő is, én pedig szemből az ölébe ültem, aztán ő hirtelen elhúzódott tőlem.
- Baj van? – néztem a szemébe.
- Nem, nincs. Biztos akarod Viki? – kérdezte kicsit tanácstalanul.
- Igen. Érezni akarlak. – suttogtam, majd újra az övéire tapasztottam a saját ajkaimat, és most már ő sem ellenkezett tovább. Kivette a poharakat a kezemből, letette őket az asztal, majd felállt, de közben nem tett le az öléből. Lassan indult el felfelé, az emeletre, én pedig halkan elkuncogtam magam, amikor kicsit megbotlott az egyik lépcsőfokba,a nyakába temettem az arcomat, és belepusziltam, mire éreztem, hogy kirázza a hideg.
Amikor felértünk a hálószobába, Krisztián letett az ágyra, és felém mászott, majd ajkaival az enyémet kereste, miközben kezeivel oldalamat simogatta. Egyik kezemmel, a hajával játszottam, bele-belemarkolva a tincsekbe, a másik pedig a hátán volt. A csókunk egyre szenvedélyesebbé vált, Krisztián szinte tépte az ajkaimat.
Légzésünk egyre gyorsabbá vált, és egy pillanatra elszakadtunk a másiktól, majd egymás szemeibe néztünk.
Végigsimítottam az arán, és néztem a kék szemeit. Régen éreztem már őt ilyen közel magamhoz.
- Szeretlek. – suttogtam.
- Szeretlek. – mondta ő is, és újra megcsókolt.

Fél évvel később

Annyira más volt ez a reggel, mint a többi. Egyedül ébredtem fel, de mégis boldog voltam. Talán a legboldogabb ember a világon. Annyi mindent történt ebben a félévben, és életem legjobb féléve volt. Krisztián visszaköltözött hozzánk, és mint a legboldogabb kis család úgy voltunk együtt. Tudtam már utólag, hogy helyesen cselekedtem, amikor megbocsájtottam neki, hiszen megérdemelte ezt az újabb esélyt, és bebizonyította, hogy nem akar elveszíteni, hogy szeret minket.
Tomikával is sikerült teljesen megbeszélnie a dolgot, így minden jó volt.
 Mosolyogva nyújtózkodtam egyet, majd felültem az ágyon, és körbenéztem. A tekintetem megakadt az éjjeliszekrényen lévő képen, amin hárman vagyunk közösen, és rögtön egy hatalmas mosoly került az arcomra. Kíváncsi voltam, hogy Krisztián mit csinálhat most, és mivel anyu ragaszkodott ehhez az egy nappal esküvő előtt nem láthatjátok egymást, ezért neki Tomikánál kellett aludnia. Megkerestem a telefonomat, és már hívtam is. Nem sokáig csörgött, rögtön fel is vette.

                                         

- Szia. – szólt bele a telefonba.
- Szia. – köszöntem. Nem igazán tudtam mit mondani, csak hallani akartam a hangját. Tudni akartam mit csinál, hogy van. – Ugye nem én ébresztettelek fel?
- Dehogyis, már fél órája fel vagyok. Nem igazán tudtam aludni.
- Én sem. – haraptam az alsó ajkamba. – Kár, hogy nem lehetsz itt.
- Igen, köszönd anyukádnak. – nevetett.
- Ah, ne is mond inkább. Biztos jön mindjárt, és elveszi még a telefont is. – forgattam a szemem.
- Akkor tegyük le. Úgyis nemsokára találkozunk. Légy jó, szeretlek.
- Én is szeretlek. – köszöntem el, aztán letettük a telefont.

Sóhajtottam egyet, majd kiszálltam az ágyból, és kimentem a szobából. A konyhából beszélgetést hallottam, ezért lementem oda. Ott volt anyu, Krisztián anyukája és Nina.
- Sziasztok. – köszöntem.
- Anya. – kiabálta Nina, és lassan odatotyogott hozzám, én pedig felvettem az ölembe, majd adtam egy puszit az arcára.
- Szia. – köszöntek, és Erika kihúzott nekem egy széket, hogy üljek le, majd elém tettek egy kávét. – Jól aludtál?
- Aha. – bólintottam, miután belekortyoltam a még forró kávéba. – Csak kicsit izgulok.
- Ez természetes, de ne félj, minden rendben lesz. – biztattak.

Ez után megittam a kávémat, beszélgettünk még, majd nagy nehezen megettem egy szelet pirítóst, de nem igazán voltam éhes, viszont ragaszkodtak hozzá, hogy egyek valamit. 
Nemsokára megérkezett Linda is, akinek az egyik barátnője fogja megcsinálni a hajamat és a sminkemet is. Dorina sajnos csak később tud jönni, de megígérte, hogy itt lesz.
Erika elvállalta, hogy ameddig készülődünk, addig ellesz Ninával, hogy ne legyen vele gond, amiért hálás voltam neki nagyon.
Már a tükör előtt ültem a vendégszobába, és csak bámultam az arcomat, miközben gondolkoztam, amikor bejött anyu.

- Jól vagy, kincsem? – kérdezte.
- Igen, persze. – bólintottam, majd mosolyogva ránéztem. – Csak tudod, annyira furcsa mindez.
- Miért? Meggondoltad magad? – húzta fel a szemöldökét.
- Nem, dehogyis. – ráztam a fejem. – Szeretem Krisztiánt, és tudom, hogy ennél jobban nem választhattam volna, egyszerűen csak furcsa érzés, hogy holnap már az ő felesége leszek. Érted, ugye?
- Oh, hát persze. – mosolygott, és végigsimított a hajamon.  – Ez természetes, semmi baj. Nekem is furcsa, hogy hirtelen már felnőttél. Van egy csodás kislányod, és jaaj.. – sóhajtott, majd láttam, hogy szemei könnyesek lesznek.
- Anyu. – nevettem, és magamhoz öleltem. – Nehogy elkezdj nekem sírni, mert akkor én is fogok.
- Szeretlek Viki. – simogatta a hátamat.
- Én is téged. – mondtam, aztán hirtelen nyílt az ajtó.
- Zavarunk? – kérdezte Linda, akivel már ott volt Betti is, a barátnője.
- Nem, gyertek csak. – szólt anyu, majd elengedett, és egy mosoly után kiment a szobából.
- Akkor, kezdhetjük? – kérdezte Betti, mire én csak bólintottam egyet.
Rábíztam magam, mivel láttam pár képet, azokról, amiket ő csinált, és nagyon profi, ezért bíztam benne, hogy valami nagyon szépet fog csinálni, és így is lett.
- Köszönöm szépen Betti. Nagyon jó lett. – néztem a hajamat és a sminkemet a tükörbe.
- Örülök, hogy tetszik. – mosolygott.
- Akkor én megyek is. – álltam fel, és rájuk mosolyogtam, majd átmentem a hálószobába, mivel Lindát is ki fogja festeni.

                                        

Szóltam anyunak, aki rögtön jött, és segített, hogy felvegyem a ruhámat úgy, hogy a hajammal ne csináljak semmit.
Miután felvettem a ruhámat, csak álltam az egészalakos tükör előtt, és néztem magamat. Gyönyörű volt a ruha, a hajam is nagyon jól meg volt csinálva, és egy levakarhatatlan mosoly ült az arcomon.

- Gyönyörű vagy. – mondta mellettem anyu.
- Köszönöm. – néztem rá.
- Jézusom, ki ez a gyönyörűség? – hallottam meg az ajtóból egy hangot, és azonnal odakaptam a fejem, amikor pedig megláttam, hogy Dorina az, sikítottam egyet.
- Jézusom, itt vagy.
- Persze, szerintem képes lettem volna kihagyni? – nézett rám szem forgatva, majd odajött hozzám, és óvatosan megölelt.  Nagyon örültem, hogy itt van, azt hittem, hogy kicsit később fog érkezni.

Mivel én már elkészültem, ezért csak a nappaliba ültem, és beszélgettem Dorinával, mert ő is kész volt már. Próbálta elterelni a figyelmemet, hogy ne izguljak annyira, de nem nagyon sikerült neki. Alig vártam már, hogy végre ott legyünk, hogy láthassam Krisztiánt. Csak egy napig nem volt velem, de már most nagyon hiányzott.
Szinte azonnal felpattantam, amikor anyu szólt, hogy indulhatunk. Nina Erikával volt, így vele most nem kellett foglalkoznom, szerencsére.
Amikor a templomba értünk, és anyu segített kiszállni az autóból, elkezdtem nézelődni, hátha meglátom Krisztiánt, de nem így történt, és bementünk egy kisebb szobába. Oda már csak ő és Linda jött velem, de ők is egy nagy ölelés után ott hagytak.
Nem kellett sokáig egyedül lennem, pár perc után nyílt az ajtó, és bejött rajta apu, aki mosolyogva nézett rám.
 
- Mi az? – kérdeztem.
- Annyira gyönyörű vagy. Nagyon büszke vagyok rád.  Felnőttél, és egy csodás nő lett belőled. – mondta, majd közelebb jött, és megfogta a kezem.
- Apu, ne csináld, mert elkezdem a bőgést mindjárt. – nevettem, és éreztem, hogy kicsit könnyes lesz a szemem, de nem akartam, hogy a sminkem elkenődjön, ezért visszapislogtam a könnyeket.
- Gyere ide. – tárta szét a karjait, én pedig szorosan megöleltem őt, aztán amikor meghallottuk a zenét elengedett, és a karját nyújtotta felém, én pedig belekaroltam, és elindultunk ki.

                                   

Végig néztem az embereken, mindenki engem nézett, de én csak egy apró pillanatra méltattam őket, és azonnal Krisztiánra néztem, aki ott állt, Tomika mellett, mosolyogva, és amikor megláttam, egy hatalmas mosoly került az arcomra. Egymás szemébe néztünk végig, miközben lépkedtem a sorok között, majd amikor odaértünk, és apu átadott neki, szorosan megszorítottam a kezét. 

Nem igazán figyeltem a körülöttem lévő beszédre, végig Krisztiánt néztem, ő pedig engem, és annyira csodálatos volt ez az egész. Egy beteljesült álom, azt hiszem. Egy tündérmese. Az én tündérmesém.

                                                     Vége