2. évad 65. fejezet

Lassan mentem oda hozzá, és ő még akkor sem emelte fel a fejét, amikor leültem mellé.
- Krisztián. – szóltam neki, és a hátára tettem az egyik kezemet. Amikor meghallotta a hangomat, rögtön felkapta a fejét, és rám nézett.
Az arcán nem láttam mást, csak óriási nagy fájdalmat. Soha nem láttam még őt ennyire kibukva, ennyire szomorúnak. Kicsit meg is sajnáltam.
- Viki. – ejtette ki a nevemet a , de nagyon halkan. Nem is hallottam, csak a szájáról olvastam le.  – Én annyira hülye vagyok. – sóhajtott, és az ajkaiba harapott. Láttam, éreztem, hogy nem éppen keveset ivott.
Nem igazán tudtam erre mit mondani, de aztán ő újra megszólalt.
- Én nem akartam ezt Viki. Nem akartalak elveszíteni. Annyira rossz most ez, és tudom, hogy az én hibám. Annyira haragszok saját magamra.
Ezt mind úgy mondta, hogy majd megszakadt a szívem. Az a harag, ami bennem volt, már talán nem is volt olyan erős. Majdnem elsírtam magam, mert nekem is rossz ez, de végül tartottam magam.
- Sajnálom Krisztián.
- Én is. – bólintott egyet. – Hiányzol Viki. Őrjítően. Nina is hiányzik. Minden, ami veled kapcsolatos.
Szinte szenvedve ejtette ki a száján a szavakat, miközben közelebb csúszott kicsivel, és megfogta a kezemet. Hagytam neki.
- Hiányzik az, hogy reggel az ágyba vigyem neked a kávét, hogy bármikor megcsókolhassalak, a nevetésed, hogy a füledbe súghassam, mennyire szeretlek.
Ezeket mind mélyen a szemembe nézve mondta ki, és eddig bírtam. Éreztem, hogy egy könnycsepp legördül az arcomon, amit gyorsan le akartam törölni, de Krisztián megelőzött.
- Ne sírj miattam, kérlek.
- Nekem is fáj, hogy ez történt. Hogy ezt tetted.
Összeszorította a szemét, elfordult, és az egyik kezébe temette az arcát.
- Tudom. Annyira bánom. Annyira szeretném visszaforgatni, meg nem történté tenni, de sajnos nem tudom. Bármit megtennék azért, hogy megbocsáss. Tudom, hogy nagy kérés, és, hogy eljátszottam az utolsó esélyemet nálad, de tudnod kell Viki, hogy szeretlek, és minden más lenne ez után.
- Én is szeretlek. Mondtam neked múltkor is, de..
 - Viki, kérlek. – szakított félbe, és láttam, hogy szeme könnybe lábad kicsikét, majd egy könnycsepp szaladt végig az arcán.
Annyira esdeklődve nézett rám. Teljesen össze volt törve. Itt előttem, most olyan volt, mint még soha. Annyira fájdalmasak voltak ezek a pillanatok most. Nem tudtam mit csináljak. A szívem azt súgta, hogy adjak neki egy újabb esélyt, hiszen az érzéseim egy kicsit sem változtak, viszont az eszem nem.
- Megbeszéljük máskor, jó? Részeg vagy, holnapra lehet, emlékezni se fogsz erre a beszélgetésre.
- Tényleg? Megbeszéljük?
- Meg. – bólintottam, és letöröltem az újabb könnyáradatomat.
- Ígéred?
- Igen. De most már ne igyál többet. Rendben? – mutattam az előttem levő poharakra, és egy félig üres üvegre.
- Haza akarok menni. – mondta.
- Jó. Gyere. – felálltam, és a kezemet nyújtottam neki, amibe azonnal belekapaszkodott.
Teljesen meglepődtem, hogy egészen normálisan jár, és nem dülöngél, csak kicsit, de az még tűrhető.
- Tomika. – mentem oda hozzá. Épp egy számomra ismeretlen férfivel beszélgetett, de Krisztiánt ismerte, mivel nagyba lepacsiztak, és fel is köszöntötte.
- Igen? – kérdezte, miközben furcsán nézett ránk.
- Hazamegyünk jó? Hazakísérem Krisztiánt.
- Rendben. Ne menjek én is?
- Nem, dehogyis. Maradj csak, minden rendben lesz. – biztattam egy halvány mosollyal.
- Akkor jó. Ha valami van, hívj.
- Nem lesz semmi. A többiektől már nem köszönök el, de mond meg Jucinak, hogy elmentem.
Ő bólogatott, majd elköszöntünk, és magam után húzva Krisztiánt kikértük a kabátjainkat, és beültünk egy taxiba. Bemondtam Krisztián lakásának a címét.
- Feljössz? – kérdezte hirtelen, amikor leállt az autó a lakása előtt. Egész úton csendben volt, nézett ki az ablakon, de közben egy pillanatra se engedte el a kezemet.
- Nem tudom. – húztam a számat.
- Kérlek. – nézett rám.
- Jó, rendben. – bólintottam egy sóhajtás után.
Kifizettem a taxist, majd felmentünk.
- Köszönöm Viki. – fordult felém, amikor felértünk.  – Tudom, hogy még semmi sincs rendben közöttünk, de köszönöm, hogy hajlandó vagy egyáltalán szóba állni velem. Nagyon szeretlek.
Erre csak elmosolyodtam, és bólintottam egyet.
- Na, gyere, feküdj le. – húztam magam után, és bementünk a szobájába. Levette magáról a trikót, és a nadrágot, majd bezuhant az ágyába, és onnan nézett rám.
- Viki. Tudom, hogy elég buta kérés, de nem maradnál itt? Annyira szeretném.
Összeráncoltam a homlokomat, vártam kicsit, majd végül bólintottam egyet.
Nem vetkeztem le, csupán a cipőmet rúgtam le a lábamról, és ruhába másztam be mellé. Hezitált kicsit, gondolom, nem mert lépni, de végül én hozzábújtam, és átöleltem.
- Jó éjt Krisztián, és boldog szülinapot, még egyszer. – suttogtam.
- Így már sokkal jobb, hogy itt vagy.

Reggel annyira furcsa volt felébredni, érezni, hogy magához ölel valaki, és ez a valaki Krisztián. Hátulról ölelt, és a nyakamba szuszogott, amitől végigfutott rajtam a hideg. Nem akartam felébreszteni, mert gondolom eléggé másnapos lesz, úgyhogy hagytam még kicsit, és csak feküdtem, miközben körbenéztem a szobába.
Nem sok minden volt már ebbe a szobába. Krisztián újra áthozta ide a holmiját, de még így is eléggé üres volt, de természetesen a ruhái szétdobálva, és minden más. Nagy rendetlenség volt.
Már egy ideje felébredtem, és azon gondolkoztam, hogy mindjárt szólok neki, de ekkor hirtelen megmozdult, majd elkezdett valamit dünnyögni, amiből egy szót sem értettem.
- Szia. – fordultam felé, miközben felültem.
Furán nézett rám, majd megdörzsölte a szemét, és ő is felült.
- Fáj a fejem. – fintorgott.
- Elhiszem. Tegnap kicsi sokat ittál.
- Kicsit? Ahh.. – elég morcos volt. Kimászott az ágyból, és a szobából is. Gondolom valami gyógyszerért ment, ezért én maradtam ott, ahol vagyok, és ő is nemsokára visszatért egy pohár narancslével a kezében. – Ne haragudj. – nézett rám, majd visszaült.
- Semmi gond. – legyintettem. Tudtam már, hogy milyen, amikor másnapos.
Ez után beállt közénk a kínos csend. Ő a narancslevével foglalkozott, én pedig pont nagyon érdekesnek találtam egy pontot a takaróján.
- Viki, komolyan gondoltad a tegnapit? – szólalt meg hirtelen, és rám nézett. Félelmet láttam a szemében.  – Nagyon szeretném, de csak ha te is, és ha tényleg, komolyan.
- Kell egy kis idő Krisztián. Csalódtam benned, és a bizalmam az irányodba eddig sem volt nagy, most pedig teljesen lerombolódott. Nagyon kell igyekezned, hogy újra visszaszerezd.
- Bármit meg fogok tenni, hogy újra minden olyan legyen, mint régen. Annyi időt kapsz, amennyit csak szeretnél. – bólogatott bőszen.
- Köszönöm.
- Én köszönöm, hogy adsz nekem még egy esélyt. Ígérem, hogy ezt már nem fogom elcseszni.
Letette a poharat a kezéből, és közelebb jött.
- Viszont szeretném, hogy akkor ne beszéljünk erről többet jó? Nem akarok többet erről beszélni. Nagyon szégyellem magam ez miatt, és csak tényleg akkor próbáljuk meg újra, ha eltudod ezt felejteni. Menni fog ez Viki?
- Én se akarok erről beszélni. Szeretnék végre boldog lenni. – mondtam, és lehajtottam közbe a fejem.
- Minden erőmmel azon leszek, hogy azzá tegyelek. Senkinél nem szeretlek jobban.
Felemelte a fejemet, adott egy kis puszit, és magához ölelt, én pedig átkaroltam a derekát. Nem akartam sírni, és most szerencsére sikerült is visszatartanom a könnyeimet. A pillanatot a telefonom csörgése zavarta meg.
Elengedtem Krisztiánt, és gyorsan megkerestem. Csak anyu hívott, hogy mikor megyek Nináért.
- Azt hittem, hogy Annánál van. – mondta Krisztián.
- Anyu volt nálam, és elvitte őt, és nemsokára megyek érte, szóval megyek haza. Kicsit rendbe hozom magam.
- Nem mehetek veled? – kérdezte, mire elnevettem kicsit magam.
- Ne haragudj, hogy ezt mondom, de nem igazán látnak anyuék szívesen.
- Tudom. – vont vállat. – De én szeretnék menni.
- Hát oké, tőlem gyere. Aztán majd ne nekem panaszkodj, ha anyu be fog szólogatni.
- Rendben. – bólintott. – Akkor várj meg, elkészülök.
Szinte még kise mondta az utolsó szót, de már ott sem volt, és bement a fürdőszobába. Ameddig vártam rá, leültem a székre, és azon gondolkoztam, hogy vajon helyesen döntöttem-e.
Remélem, hogy igen, és nem fogom megbánni. Szeretem őt, és ezekben a hónapokban csak szenvedtünk mindketten, ezért rosszabb már gondolom, nem lehet. Szerintem eléggé bebizonyította, hogy nagyon megbánta, ami történt, és úgy érzem, hogy jár neki egy utolsó esély. Kicsit még más lesz most az elején, nem fog még visszaköltözni, de az idő múlásával majd minden szépen, lassan helyrejön. Biztos vagyok benne, hogy innentől már minden rendben lesz…