2. évad 64. fejezet

Sziasztok:) Bocsi, hogy sokáig nem volt rész, de nem volt időm a suli miatt:) Következő rész szerintem pénteken lesz, ha meglesz a 10 komi:)
Egy kérdés. Minden részemre kapok egy Nem tetszik-et, ami nem baj, mert oké, nem tetszik, de akkor legalább leírhatná az illető, hogy mi a baj vele. Köszönöm!
Jó olvasást, remélem tetszeni fog! :) 

A napok és a hetek egyre gyorsabban teltek, és hirtelen azt vettem észre, hogy már november vége van.  Szeptemberben elkezdődött újra az egyetem, ami nagyon nehéz volt Norina mellett, de nem akartam ott hagyni. Le akarok diplomázni.
Közben muszáj voltam keresni magamnak valami munkát is. Krisztián azt mondta, hogy nem szükséges dolgoznom, viszont én semmi esetre sem akarom, hogy engem ő tartson el. Az már más dolog, hogy Ninának miket vásárol, de nekem nem kell a pénze. Sokáig kerestem, újságokat néztem egész nap, a neten is böngésztem, de végül az egyik ismerősöm segített az egyetemről, és most ilyen gyakornokos munkám van az egyik újságnál. Eddig élvezem, és nem kell sokáig ott lennem, Norinára is van időm, csak kicsit kevesebb.
Krisztiánnal továbbra sem terveztem a békülést, de ő továbbra is nagyon próbálkozott, és tűrte, hogy visszautasítom, nem épp a legszebb stílusban. Néha szoktunk beszélni, de csak nagyon kevés ideig, csak amikor találkozunk Nina miatt. Mondjuk egyszer ott volt abba a klubba, amelyikbe én is, egyik este. Ritkán járok szórakozni Norina miatt, és természetesen neki pont akkor kellett ott lennie. Elmondtam neki, hogy szeretem még, de nem hiszem, hogy képes leszek megbocsájtani. Azt mondta, hogy nem igazán akarja ezt elfogadni, és próbálkozni fog, nem adja fel..
 Sajnálom, de kicsit sem érdekel, hogy megbánta. Gondolkozott volna akkor, amikor lefeküdt azzal a ribanccal, és akkor most nem itt tartanánk. Nekem se volt könnyű nélküle, hiszen alig, hogy visszakaptam, rögtön el is vesztettem, pedig azt hittem, hogy most már majd minden rendben lesz.
Nagyon fájt, hogy nem vagyunk már együtt, még mindig sokszor sírva alszok el, de nem tudok neki megbocsájtani. Haragszok, dühös vagyok rá, amiért ezt tette velem. Teljesen összetört..

Tomika szemszög

- Linda!
- Hm? – emelte rám a tekintetét, és kérdő szemekkel nézett rám.
A nappaliban voltunk és filmeztünk. A feje az ölembe, miközben elfeküdt a kanapén.
- Tudod min gondolkoztam?
- Min édes? – kérdezte, és visszafordul a tv felé.
- A Kölykön és Vikin.
- Miért? Mi van velük?
- Nem hiszem el, hogy csak ennyi lenne, amit elmondtak. Már egy ideje ez jár a fejembe. Mindketten látványosan szenvednek, akkor nem hiszem, hogy az lenne a baj, hogy nem működött. Neked nem mondott semmit Viki?
- Nem. – rázta a fejét. – De talán igazad van. – mondta, és felült.  – Viszont nem értem nekem miért nem mondta el akkor. Mindent meg szoktunk beszélni.
- Lehet csak azért, hogy én ne tudjam meg, vagy fogalmam sincs.
- Ah, nem hiszem. – rázta a fejét. – Szerintem csak túlkomplikálod. – mosolyodott el.
- Én úgy érzem, hogy valamit titkolnak előlünk, márpedig én ki fogom deríteni, hogy mi az. – mondtam, és felpattantam a kanapéról.
- Most hová mész?
- Felhívom Vikit, hogy jöjjön el. Amúgy is beszélni akartam vele a Kölyök szülinapjáról. – dünnyögtem, és már hívtam is.
Tök jókedve volt, és azt mondta, hogy épp a városba van, nemsokára itt lesz. Na, szuper.

- Ninát miért nem hoztad? – konyult le a szám, amikor megláttam, hogy egyedül jött.
- Krisztiánnál van ma és Orsival. Este hozza haza.

- Mit szerettél volna Tomika? Miért akartad, hogy eljöjjek? – kérdezte már, amikor a nappaliba voltunk.
- Csak úgy. Van már nem is szabad? – nevettem.
- De-de, persze, csak kicsit furcsa.
- Amúgy tényleg nem csak úgy hívtalak. – vallottam be.
- Hanem? – húzta fel a szemöldökét, és belekortyolt a narancslébe, amit Linda hozott neki, de ő időközben elment, mert hívták telefonon.
- Krisztiánról van szó.
- Jaj, Tomika. Hagyjuk már ezt. – forgatta a szemét. – nem akarok róla beszélni.
- Szeretné, ha ott lennél a szülinapi buliján.
- Nem érdekel, én nem akarok ott lenni. Nem fogok elmenni. – rázta a fejét.
- De miért? Viki, könyörgöm, ne nézz már hülyének. Mi történt?
- Semmi! Elmondtam már. Ennyi, tényleg.
- Ezt akkor sem hiszem el, de mindegy, a te dolgod. Viszont tényleg gyere el a szülinapjára, jó? Kérlek.
Annyira jó lett volna, ha ott lenne, Krisztián biztos nagyon örülne neki. Nem szeretem, amikor össze vannak veszve, mert mindketten depisek, és ez most rosszabb. Sokkal rosszabb, mert egyáltalán nem tervezik a kibékülést. Viki végül annyit mondott, hogy meggondolja, de ne reménykedjek nagyon benne, majd amikor Linda visszatért hozzánk maradt még kicsit beszélgetni, de aztán elment.

Viki szemszög

Nem értem Tomikát. Oké, igaza van, tényleg nem mondtam el neki, de akkor is. Miért zavarja ez őt ennyire? Nem értem miért üti bele az orrát, mindenbe!
Krisztián születésnapjához semmi kedvem. Nem fogok ott vigyorogni neki, miközben legszívesebben a tortába nyomnám az arcát. Nem érdekel mennyire fog neki rosszul esni, hogy nem leszek ott, de nagyon kicsi az esélye, hogy elmenjek.

Nem hiszem el, hogy mégis elmegyek a szülinapjára. Komolyan mondom, megőrültem. Linda és Tomika annyira szerette volna, és egyszer Krisztián is megkért, hogy muszáj voltam. A szekrényem előtt állok, majd kiválasztottam egy ruhát, és kisminkeltem magam. A hajamat egyenesen hagytam leengedve. Tomika jön értem, és velük megyek a helyszínre.
Norinával nincs baj, ugyanis Nyíregyházán van anyáéknál, és majd holnap megyek érte. Nem kell aggódnom, legalább miatta. Idegesen vártam, hogy végre megérkezzenek, majd hamarosan csengettek is.

- Linda, nem hiszem el, hogy belerángattatok ebbe. Semmi, érted, semmi kedvem itt lenni! – nyavalyogtam neki a klub bejáratában.
- Jaj, Viki, túléled. – forgatta a szemöldökét Tomika.
- Nem, egyáltalán nem akartam eljönni!  
- Márpedig itt vagy, úgyhogy nyugi. Buli van! – villantott rám egy vigyort, és kicsit előrébb ment, én pedig elkeseredett arccal néztem Lindára, aki még Tomikán nevetett.
- Tényleg nyugi. Nem lesz semmi baj. Kicsit elleszel, felköszöntöd, aztán egy kicsit maradsz, és ha nem érzed jól magad, akkor hazamész. Nagyon akarta, hogy legyél itt.
- De, ah, Linda, te ezt nem értheted.
- Akkor magyarázd el. – vont vállat.
Sóhajtottam egyet, és csak az után szólaltam meg.
- Mindegy inkább, hagyjuk. Menjünk.
Linda végül nem szólt, csak tényleg elindultunk Tomika után, egyenesen a VIP-be, ahol már elég sokan voltak. Krisztián nem kicsit lepődött, meg amikor meglátott, majd Linda után én is felköszöntöttem.
- Boldog szülinapot. – öleltem meg, de gyorsan el is engedtem, és odaadtam neki az ajándékát.
- Köszönöm. Örülök, hogy itt vagy. Sokat jelent. – villantott felém egy halvány mosolyt, mire én csak bólintottam egyet.
Éreztem, hogy pár szempár minket néz, ami kezdett zavarni, így leültem, és otthagytam.

Ez a dolog, hogy felköszöntöm és maradok kicsit, majd megyek haza nem igazán jött össze.
Meglepő, de egész jól éreztem magam. Persze ez nem Krisztiánnak köszönhető, mert őt az után, hogy felköszöntöttem nem nagyon láttam. Juci viszont nagyon jól elszórakoztatott. Ő is nemrégen szakított Gáborral, így megérti, hogy egyáltalán nem akarok Krisztiánról beszélni, ezért nem is kérdezett róla. Beszélgettünk, táncoltunk és rengeteget nevettünk. Jól éreztem magam, mindaddig, ameddig Tomika nem került elő valahonnan.
- Viki, gyere már. Lola, ugye nem baj, ha elrabolom? – nézett rá, mire ő nevetve rázta a fejét.
- Siess vissza. – szólt utánam.
- Na, mi az már? – kérdeztem tőle.
- Krisztián ki van bukva. Fogalmam sincs mi a baja, de gondolom, köze van hozzád és beszélni akar veled.
- Tamás.. – kezdtem el, de közbe szólt.
- Kérlek.
Olyan szemekkel nézett rám, hogy egyszerűen lehetetlen lett volna neki ellentmondani.
- Jó, rendben. – bólintottam.
- Gyere. – fogta meg a kezem, majd elindultunk, és megláttam Krisztiánt. Egy üres asztalnál ült, kicsit levolt hajtva a feje, a kezébe volt temetve az arca, előtte pedig már elég sok üres pohár.
Furcsállva néztem fel Tomikára.
- Menj oda hozzá, és beszéljetek. A kedvemért. Nem bírom ezt nézni.
Nem mondtam erre semmit, mert úgyse értené meg, így inkább odamentem Krisztiánhoz.